Atommagyar

Atommagyar

2016. 01. 17., v - 16:20
0 hozzászólás

2014. december 9-én aláírták a paksi bővítésről szóló szerződést. Most akkor a piros vagy a zöld gombot nyomjunk?

1999-ben Normandiába utaztunk szakmai gyakorlatra, ugyanis középiskolában – bármennyire hihetetlennek is hangzik – sajtmesternek tanultam. Iskolánk minden technikus osztályt – érettségi előtt – eljutatott a sajtok szent földjére, hogy tapadjon ránk is egy kis kultúra. Kívülről szép, de belülről rozoga kis busszal mentünk a hosszú útra, amiből útközben több elem kiesett. A műszerfal gombjaival dobáltuk egymást, meg hasonlók. Rossz kamaszok voltunk.

Már akkor is írtam és tudatosan készültem az írói pályára, de édesanyám akarata az volt, hogy tanuljak meg mindenképpen legalább egy szakmát, aztán ha tudok és akarok: mehetek és írhatok. Így kerültem később bölcsészkarra. Visszatérve: útban Normandia felé megálltunk Párizsban, ahol az egyik egyetem kollégiumában kaptunk szállást. Éjjel kilógtunk az egyetemisták klubjába és természetesen vadul inni kezdtünk. Hamar összekeveredtünk francia diákokkal, s meglehetősen kedélyesen csevegtünk. Barátaim rányomultak a csajokra, míg az én asztalomhoz három (magukra és hazájukra igen büszke) francia atomfizikus diák keveredett, akik kifejtették, hogy mennyire frankó hazájuk atomtudománya, különösen most, hogy fantasztikus robbantásos atomkísérleteket végeznek Óceániában. Majd megvetően rámnéztek, s kérdezték, hogy

„honnan is jöttél, haver? Magyarországról? Nektek még atombombátok sincs!”

– legyintettek. Mire én, kissé önérzetesen megjegyeztem: „Már hogyne lenne! Hallottatok már Paksról? Az éppen Magyarország kellős közepén van. Mi, magyarok kemények vagyunk és nem megyünk messzi déltengerekre, hogy ott szedjük szét az élővilágot, meg robbantsuk fel a tengert.

Nekünk, magyaroknak sokkal több történelmi tapasztalatunk van, mint bárkinek. A sok vereség és a sok diktatúra megtanított minket, hogy mi is az igazán ütős atomcucc.

Amikor nálunk valaki betölti a 18-at, mint én egy hete...” – kis hatásszünetet tartottam és végignéztem rajtuk – „...szóval, ha nálunk valaki betölti a 18-at kap egy ilyen kis piros gombot. Ezután, ha megtámadnak minket az oroszok, vagy elfoglalnak a németek, vagy fel akarnak oszlatni a franciák, vagy bárki más meg akarná szállni kishazánkat, akkor minden egyes 18-dik életévét betöltött magyar állampolgárnál ott van ez a piros gomb, elég csak egynek megnyomnia, és az ország kellős közepére telepített atomnak hála: röpül az egész ország.”

Vártam a hatást, ami nem maradt el. Mélyen megdöbbenve öngyilkos fantazmagóriámtól a fejüket csóválták, mire én előszedtem zsebemből a piros gombot, amit a buszon találtam. Felugrottak és valami különös oknál fogva egyszerűen kidobtak a párizsi egyetemi klubból. Ki gondolta volna, hogy tizenöt esztendővel erre a görbe estére, akkori őrült tréfám többszörösen és durvábban valósággá válik?

A különbség csak annyi, hogy most akkora Paksunk lesz, hogy nem csak a saját kis országunk, hanem az egész Európa röpül, ha baj van. No meg az is különbség, hogy most csak egyetlen piros gomb van és az nem magyar kézben várja, hogy megnyomják. Az igazság az, hogy mindenki robot, aki ezt elhiszi és beveszi.

Sem nem közszolga, sem nem elit, sem nem polgár, aki ezt szó nélkül hagyja, hanem gép.

Gondoljatok bele, az ominózus 1999-es párizsi éjszakám óta Európa telis-teli lett szél-, és naperőmüvekkel. Mindössze 15 éve alatt. Utaztam Lengyelországban, ahol végig napkollektorok vannak. Lengyelországban! Tőlünk jóval északabbra. Németországban a tengerbe telepítettek szélerőműveket, az atomerőműveket pedig leépítik. Mert igaz, hogy „csak” egy Fukusima, és „csak” egy Csernobil volt, de azért mindkettő iszonyú durva, nem beszélve arról, hogy az egész pénzügyi konstrukció tarthatóságáról engem nem győzött meg senki sem. Valószínűleg nem is akart.

Mert

a lényeg, hogy, kedves polgárok, rajta maradjatok a csövön. Függők legyetek. Tőlük.

A cél nem az, hogy saját magatoknak, fenntartható módon, a saját házatok tetején elhelyezett napelemekkel, a saját kertetekben elhelyezett szélerőművekkel, a saját földetekbe ásott termokutakkal, szigetelt és átgondolt, mértéktartó kisházaitokban saját magatoknak termeljetek energiát, hogy aztán boldogan és függetlenül éljetek. Nem. A cél az, hogy függjetek. Tőlük.

Csakhogy a helyzet az, hogy azóta minden 18-dik életévét betöltött magyar polgár, fiúk és lányok, apák és anyák, nagymamák és nagypapák kapott egy apró, nem túl látványos, de igen hatásos zöld gombot. Ha ezt a zöld gombot megnyomjuk mindannyian, akkor talán-talán röpül a magát elitnek képzelő nem közszolga, és új, fenntartható, zöld Magyarország marad. Talán. Nem beszélve arról, hogy sokkal jobb lesz a hangulat is.

(Ez az írás, akkor született, amikor először nyilvánossá vált az orosz-magyar paksi bővítés ötlete. Akkor csak a Facebookon tudtuk közölni - 2014 tavaszán -, ma már van DRÓT, úgyhogy itt újra és újra elolvashatjátok, továbbadhatjátok, mert sajnos ma újra aktuális.)

Hasonló témájú alkotások