Attól, hogy pinája van, nem ugyanaz a nő

Attól, hogy pinája van, nem ugyanaz a nő

2018. 08. 11., szo - 16:18
0 hozzászólás

Miért szeretnék én a nők történetével foglalkozni, hiszen nem vagyok nő? Talán buzi vagyok? Kérdezték szaktársaim.
- Miért van szükség a gender-tanulmányokra? Mit jelent egyáltalán? Boldog Zoltán éppen ebben a témában írta szakdolgozatát, a DRÓTon most elolvashatjátok cikkét, amiben elmondja, hogy miért.

Attól, hogy pinája van, nem ugyanaz a nő


Régen a teltebb nőkre buktak a férfiak, ők szerepeltek a reklámokban. Ma az anorexiás típus hódít a marketingben. Régen a rózsaszín volt a férias, a kék a nőies. Más korban mást jelentett nőnek és férfinak lenni. Többek között ezért is van szükség a gender (társadalmi nem) kategóriájára, mert

abban azért mindenki egyetérhet, hogy a biológiai nem elégtelen a fenti különbségek érzékeltetésére, hiszen a vulva és a pénisz évezredek alatt keveset változott.

Ráadásul az, akinek pénisze van, simán vallhatja magának nőnek. Legfeljebb megölik, kiközösítik, megkövezik, de ő akkor is annak érzi magát. Mit kezdjünk ezzel?

2007-ben, amikor Szegeden magyar-történelem szakos hallgatóként a szakdolgozatomat kezdtem írni, nem várt érdektelenségbe ütköztem. A nők 19. századi emancipációs küzdelméről szerettem volna egy áttekintést készíteni.

Miért szeretnék én a nők történetével foglalkozni, hiszen nem vagyok nő? Talán buzi vagyok? Kérdezték szaktársaim.

Nem értem ezt a nő dolgot, mondta a témavezetőm, de a sajtótörténeti megközelítés miatt szívesen elvállalta. A másik témám a cigányság történetéhez kapcsolódott volna, de arról végképp lebeszéltek, mert Pécsett találhattam volna hozzá témavezetőt, és szaktársaim attól féltek, engem is a cigányok közé sorolnak. Így aztán maradtak a nők, mint a jogkiterjesztésért sikerrel harcoló csoport. Így született meg 2007-ben szakdolgozatom A nők művelődési és politikai jogainak bővítésére irányuló törekvések a 19. század végén és a 20. század elején a magyar sajtóban címmel.

Miért választottam ezt a témát? Azért, mert

nemhogy a körülöttem lévő nők, nemhogy a szimatszatyorral, félmilitarista öltözetben történelem szakot végző hallgatótársaim, de még az oktatók sem tudták, hogy mikor érettségizhetett és szavazhatott először egy nő Magyarországon.

Mária Terézia nőként uralkodhatott, de nem érettségizhetett volna nőként. A hatalomban már lehettek egyenrangúak a nők, de a gondolkodásban még nem. 1883-ig kellett várni, hogy egy nő magánúton érettségi vizsgát szerezhessen.

1895-től bizonyos bölcsészettudományi, orvosi és gyógyszerészeti egyetemi képzések megnyíltak a nők előtt, tehát innentől számítva szerezhettek diplomát. Hugonnai Vilma külföldön szerzett orvosi diplomájának elfogadására is éveket kellett várni Magyarországon. Látható, hogy a 19. század végén a sokáig fehérnépként emlegetett nőkből elkezdett fehér galléros értelmiségi válni. Ebben pedig nagy segítségükre volt a vezető magyar politikai és irodalmi sajtó, többek között a Vasárnapi Újság és a Hét. Ebben az időben (akár ma is) a világ változásaira érzékenyebben reagáló értelmiségiek, a vezető publicisták látták, hogy a jobbágyok után a nőket is ideje lenne felszabadítaniuk.

A földesúr fogalmát az áprilisi törvények 1848-ban eltörölték, de a nőket még mindig nem sikerült alárendelt szerepükből kimozdítani.

Nyugat-Európában már egyetemeken tanultak a nők, nálunk még kis túlzással a patak partján lepedőt mostak, mintha valami bűnük lenne, akár Ágnes asszonynak a balladában. Pedig csak a hagyomány volt ellenük, és fontosabbnak bizonyult náluk a nemzetiségi törvény, a kiegyezés, majd a férfias politika számos más kérdése.

Miután megkapták a törvényi engedélyt a sajtó következetes kampányának is köszönhetően, hogy értelmiségiekké váljanak, politikai jogokat kezdtek követelni. Pontosabban a sajtó szerette volna, ha ők is beleszólhatnának a választásokba. Először 1917-ben vették komolyan azt a javaslatot a törvényhozók, hogy a nők szavazati jogot kapjanak. Elsősorban az első világháborúban vállalt szerepük és a nemzetközi viszonyok indokolták a helyzet újragondolását. Bár a javaslat az európai tendenciákat figyelembe véve visszafogottnak nevezhető, a kezdeményezés a konzervatív erők ellenállásán megbukott. 1918-ban a kérdés a politikai küzdelmek arcvonalába került: Tisza István, Klebelsberg Kunó és Bethlen István következetesen elutasította a női választójog kérdését, míg velük szemben Károlyi Mihály és Lukács György rendkívüli energiával álltak ki a politikai emancipáció mellett. Ez a kezdeményezés nem járt sikerrel.
A nők szavazati jogát érintő első jelentős előrelépés az első világháborút követően hatalomra került Károlyi-kormányzathoz kapcsolódik. 1918-ben a nők a férfiakkal közel egyenlő szavazati jogot nyertek, ami azt jelentette, hogy a 24. életév betöltése, illetve a 6 éves magyar állampolgárság mellett a bármely hazai nyelven való írni-olvasni tudást jelölte meg a választáson való részvétel feltételeként a törvény. A nők végül csak 1945-ben kaptak a férfiakéval azonos szavazati jogot. Ez tekinthető a politikai emancipáció teljes megvalósulásának.

A nő nem ugyanazt jelentette 1882-ben, 1917-ben és 1944-ben.

A nő 1882-ben még gyereket nevel, csak magának tanul, és nincs lehetősége érettségit szerezni. 1917-ben már érettségizhet, egyetemre járhat, de távolról nézi a politikát. 1944-ben már szavazhat, de érzékeltetik vele, hogy politikailag még nem egyenjogú a férfiakkal.

Mindannyiuknak vulvájuk van, mégsem ez határozza meg őket, hanem az, hogy a társadalom és a politika miként hagyja őket érvényesülni. Ezért érdemes a gender fogalmát használni, mert többet láttat a nőből, mint a nemi szervüket.

Az a kérdés, hogy miként akarunk rájuk tekinteni: pornó- vagy történelmi szereplőként.