Béklyó

Béklyó

2020. 07. 10., p - 14:42
0 hozzászólás
A közös étkezések alkalmával gyakran elmesélt valami „rangon aluli” esetet, amit aznap hallott vagy olvasott, ezeken keresztül tanított minket a nép egyszerű gyermekeinek primitív szokásairól. Sosem mulasztotta el megemlíteni, hogy mi is hordozzuk sejtjeinkben ezt a hozzáállást, úgyhogy mindig legyünk nagyon éberek. Mi pedig igyekeztünk.
béklyó
Hegedűs Ákos fotójára Virág Krisztina írt - Kapcsolatok vol. 4

Ez itt a legelső fotó, ami a kezembe került. Robi lelkesen csüng Olga nénin, aki még a vízben is vasalt blúzban, kifogástalan konttyal és kalapban áll. Nem tudom levenni a szemem arról a másik, kétségbeesett tekintettel kapaszkodót kereső fiúról, aztán megint Robit nézem, és most először látom, Olga néni valójában őt sem ölelte át.

Kép
Béklyó

Olga néni minden helyzetben nyugodt maradt, hozzá nem értek fel a plebs meggondolatlan érzelmi kitörései, és ez igaz volt a gyerekek túlfűtött reakcióira is. Családjában ő volt az, aki az arisztokrata felmenők történeteit és megmaradt ereklyéit kötelességtudóan őrizte, ápolta, mindenki más messze szakadt már a régmúlt idők emlékeitől. Olga néni egyszer azzal lepte meg környezetét, hogy bejelentette, örökbefogadásra készül. Célja az volt, hogy nemes cselekedetként megmentsen egy lelket. Szeretett volna valami jót tenni a nemzetért, ezt tanulta szüleitől és nagyszüleitől is, akik még elég vagyonnal rendelkeztek ahhoz, hogy ez a jótett többek közt pénzbeli adományozást jelentsen. Neki viszont már más sors jutott, a megmaradt antik családi tulajdont pedig mégsem tehette pénzzé. Így hát, elment megnézni az árvákat. Mivel Olga néni emberségesnek tartotta magát, mikor kiderült, hogy az ötéves Robinak van egy hatéves testvére is az intézetben, úgy döntött, jöjjön akkor mind a kettő. Jótevőnk olyan kedvesen és finom modorban beszélt hozzánk, mint addig soha, senki, és hamarosan már drága ruhákban elit iskolákba járatott minket, zenét és nyelveket tanultunk, és minden este ugyanabban az időpontban vacsoráztunk. A közös étkezések alkalmával gyakran elmesélt valami „rangon aluli” esetet, amit aznap hallott vagy olvasott, ezeken keresztül tanított minket a nép egyszerű gyermekeinek primitív szokásairól. Sosem mulasztotta el megemlíteni, hogy mi is hordozzuk sejtjeinkben ezt a hozzáállást, úgyhogy mindig legyünk nagyon éberek.

Kapcsolatok

A Halszájoptika új sorozatát a Dróton a kapcsolatok köré szervezzük, már csak azért is, mert az elmúlt, karanténos időszakban határozottabb vonalakkal rajzolódott ki mindannyiunk szociális hálója. Egyértelműbbé vált, ki maradt szem előtt és ki tűnt el a látókörünkből, kivel váltak szorosabbá és kivel lazultak meg kapcsolataink. Nem csak az vált nyilvánvalóbbá, hogy mi a fontos, de az is, hogy kik a fontosak, kik az elengedhetetlen társaink. Fogadjátok szeretettel.

Mi pedig igyekeztünk. Olga néni százkét évesen halt meg. Zavartan ültünk öcsémmel a hagyatéki tárgyaláson, a közjegyző ránk tekintett, aztán vissza a papírra, és folytatta. „Biztos vagyok benne, drága Róbert és Dániel, hogy megértitek, a család megmaradt antik tárgyait és a régi villát csak a vérszerinti örökösökre hagyhatnám. Mivel az oldalági leszármazottaimat viszont nem érdeklik a szellemek, ahogy kedvesen mondani szokták, így a villából múzeum lesz, melynek igazgatásáról csatolt dokumentumban rendelkezem. Jó fiúk vagytok, mindig szorgalmasak voltatok, de sajnos van, amin az én áldozatos munkám, és a ti szerény igyekezetetek sem változtathat. Minden jót drágáim, legyetek mindig úriemberek! A ti szerető Olga nénitek.” Miután meghallgattuk a végrendeletet, átadtak nekünk egy-egy selyempapírba csomagolt dobozt, benne régi fotókkal. Nos, merre mész?, kérdezte tőlem Robi, mikor kiléptünk a hivatal ajtaján és egy pillanatra megálltunk a félhomályos, nagypolgári lépcsőházban. Mosolygott, pont úgy, ahogy Olga nénitől tanulta. Én meg a kis fényképes dobozban kutattam valami egyértelmű után.

Kép
Virág Krisztina

Virág Krisztina 1974-ben született Várpalotán, 1993 óta Budapesten él, ahol művészet- és szocioterápiás csoportvezetőként dolgozik. Írásai eddig a Kalligramnál, a Napútnál, a Vörös Postakocsinál, a Dróton és a Halszájoptikán jelentek meg.
 

Kép
morpho

Hegedűs Ákos 1972-ben született Budapesten. 1991 óta foglalkozik versenyszerűen fényképezéssel. 15 éven keresztül dolgozott fotóriporterként és képszerkesztőként a magyar sajtóban. Főleg koncertfotósként volt ismert. 2005 óta szabadúszó fotográfus. 1996-ban elnyerte a Magyar Sajtófotó Pályázat hírkategóriájának első díját. 2017-ben képeit kiállították a londoni Somerset House-ban. Hét fotóalbuma jelent meg, a legutóbbi 2019-ben Harmadik rész címmel, a Halszájoptika Képirodalmi Hálózat íróinak közreműködésével.

Halszájoptika Képirodalmi Hálózat

Halszájoptika Képirodalmi Hálózat

fotográfusok, képzőművészek és írók laza hálózata

A Halszájoptika Képirodalmi Hálózat 2014 óta működik, fotó-szöveg alkotáspárokat jelentet meg oldalain. Állandó szerzői körrel rendelkezik, amit 8 fotográfus és ugyanennyi író alkot, de folyamatosan keres állandó és alkalmi szerzőket egyaránt. Így aztán mások mellett publikált a Halszájoptikán Csikós Attila, Falcsik Mari, Hartay Csaba, Hernyák Zsóka, Novák Zsüliet, Orcsik Roland.

A Halszájoptika gárdája megjelent irodalmi lapokban, csinált kiállításokat is, van egy negyedévenként megjelenő fanzinja, és a honlapon megjelenő anyagokból válogatva rendszeresen előadásokat hoz létre.