Beszélő ruhák, kedves emberek | Gyeviki Hajnal Csillag két írása

Beszélő ruhák, kedves emberek | Gyeviki Hajnal Csillag két írása

2019. 10. 29., k - 08:53
0 hozzászólás

Van egy ember, akire felnézek. Egy nap azt csinálta, hogy tett maga körül egy fordulatot. Egyetlen fordulatot, egyetlen nap alatt. Régóta vágyom a böjtre én is, és arra, amit kaphatok a nélkülözésben. Húsböjt, ételböjt, beszédböjt… Minden böjt.

Szeretnék egy napig semmit nem csinálni. Akkor majd arról is beszámolok, mit jelent: valamit csinálni.

Gyeviki Hajnal Csillag

Beszélő ruhák, kedves emberek

Jön velem szemben az utcán, és arra kényszerít, hogy olvassam el. Nem erőszakos, de nem is tűr ellentmondást. A legfeltűnőbb helyen tárja elém, nem lehet máshova nézni. Meg kell tudnom.

evés, ivás, alvás, baszás

21. századi szatírizmus: hozzám szól, de meglepődne, ha válaszolok. Ártatlannak látszó szellemi környezetszennyezés, kínai műanyag babánál is rosszabb konstrukció. Ne nyomd meg a gombot, úgyis beszélek hozzád.

Nyelvüket nem értjük. Baseball sapkák, pólók, cipők mondják,

engedelmeskedés

Mit jelent ez a látszat-emberi szöveg? Tárgyak egymás közti kommunikációja? Nem, bábeli zűrzavar.

Nullainformációs társadalom.

Csecsemőkorban beadott beszédkényszer-injekcióval védekezni kell a csendben maradás ellen. Mert akkor is beszélek, amikor nem tudok. Amikor nem kell. Amikor senkit nem érdekel.

törődj velem

nem tudok semmit

utálom a hétfőt

kapcsolatban vagyok magammal

rúdtáncos

önmagunkat imádó klub

Önmagunk elfuserált szendvicsemberei…

Központilag megírt szlogenek, pont ránk illenek. Reklámozd magad, megéri.

ananász vagyok

Bambán néztem a reggeli buszon, mikor az emberhömpölygésben előtűnt a takarásból. Ananász vagyok. Zavartan néztem arrébb. Jézusom. Ilyet senki sem mert még mondani. Összeszedtem a bátorságom, megint odanéztem. Embernek nézett ki, olyan 35 évesnek. Családanyának és pénzkeresőnek. 10-kor kezdődik a munkaideje, mint ahogy itt mindenki valószínűleg időre megy, annyian vagyunk, el ne késsünk, nagy a felelősség… Csakhogy ő ananász. Annak mondja magát, ugyanilyen paraméterekkel. Zöld és sárga cérnával hímezve mutatta, egyetlen bizonyítékaképpen. Láttam, hogy az ábra nem ő, nem hasonlít. Igazából nem. Egyébként meg… igen. Egyébként sokkal jobban ő, mint amennyire magára hasonlít. Egyszerre ő és nem ő.

Faggatni akartam, de néma volt. Tudom, többet beszélt volna, ha tudott volna.

„Higgy a szemednek vagy higgy egy feliratban, ugyanaz. Az érzéki világ illúzió.”

Egy helyben állok. Szó szerint idéztem. De hogy embertől vagy ananásztól, azóta sem tudom.

 

Valamit csinálni

Ma semmi nem történt velem. Felkeltem. Dolgokat kezdtem csinálni. Elindultam valahová, ahová dolgokat vittem magammal, hogy ezen a más helyen ezekkel a dolgokkal majd valamit csináljak. Akkor megcsináltam, és visszamentem. Most ugyanott vagyok, ahonnan ma reggel elindultam.

Életem nyomokban kegyelmi pillanatokat tartalmaz. Szerkezete képlékeny, eloszlása egyenetlen.

Nemrég találkoztam valakivel, akire nem számítottam. Jó helyen jó időben. Még van mit enni, pedig egy hete nem voltam boltban. Talán kevesebbet fogyasztok végre. Tegnap más útvonalon mentem megszokott célomra, mert nem volt kedvem a megszokott úthoz. Ma viszont ott mentem. És felfedeztem egy falat, aminek arca van. Jó, nincs arca, csak a vakolat pont úgy kopott le, mintha arcot látnék. Nem is késtem el. Tudom, hogy oda tudok érni, csak általában nem sikerül.  

Most elindultam enni, de végül is egy pókot nézek a hálójában. Nem én irányítom, ami történik. Mint mikor utazom. Meglepődöm magamon. Gyorsan cselekszem, ne legyen időm nem merni megtenni.

Párszor már volt olyan, hogy egy idegen rám mosolygott. Ezt a gyereket meg nem is ismerem, mégis megbízik bennem. Nem kell mindig bezárkózni. Valamikor meghatott egy kutyás hajléktalan bácsi véletlen meghallott mondata, leültem, időt szántam rá, hogy beszélgessünk.

Időt szánok erre a kiállításra is, már nyolcadjára vagyok itt. Meghálálja magát. Egy teljes napig faragom a kukacos borsó ép részeit, mert apukám termesztette. Kidobhatatlan. Ezt a fontos dolgot meg megint az utolsó pillanatra hagytam, utálom magam, vagyis igazából élvezem az adrenalin fröccsöt. Végül mindig jó lesz.

A tegnapi magam nem hasonlít a maira. Máshogy reagálok, mint megszoktad, és ez fel is tűnik neked. Elfelejtem, hogy mit gondolok az emberekről, hogy ők mit gondolnak rólam. Felismerem, hogy most nincs rám szükség és elmegyek.

Egyből megtalálom a kulcsot, amit öntudatlan pillanatban tettem le. Működik a tudatalatti. De tovább visz a villamos, pedig azt hittem, sosem tudok éberen elfeledkezni önmagamról.

Nem zavarnak az emberek, nem zavar a könyvtárban hangosan beszélő sem, csak arra figyelek, amivel foglalkozom. Megyek az utcán, és nincs nálam semmi cucc. Szó szerint elszöktem az egyetemről, otthagytam szinte mindenem. Dolgom van. Majdnem repülök, sosem voltam még ilyen könnyű.

Tudom, van időm és jól csinálom a dolgokat, csak ennek pont az ellenkezőjét szoktuk mondani magunknak. Mert mindenki egyedül van, még társaságban is, kivéve, mikor sírunk, akkor nem vagyunk egyedül. Rájöttem, akkor látom az árnyékom, ha mögöttem teljes erővel süt a Nap.

Van egy ember, akire felnézek. Egy nap azt csinálta, hogy tett maga körül egy fordulatot. Egyetlen fordulatot, egyetlen nap alatt. Régóta vágyom a böjtre én is, és arra, amit kaphatok a nélkülözésben. Húsböjt, ételböjt, beszédböjt… Minden böjt.

Szeretnék egy napig semmit nem csinálni. Akkor majd arról is beszámolok, mit jelent: valamit csinálni.

 

Gyeviki Hajnal 1996-ban születtett Szegeden, pedagógus-művész szülők második gyermekeként.  2019-ben végezett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kerámiatervezés alapszakán. Magáról így ír: „2018 nyarán ért egy ráeszmélés, amit úgy fogalmaztam meg magamnak: fejnehéz vagyok. Sok minden jelezte, különösen mégis egy. Régóta érzek hasonlóságot egy tábla beérett napraforgó és önmagam között. Az írás egy új terep nekem. Furcsa kettősség: én vagyok és a gondolataim. Együtt harcolunk a fehér papír ellen. Békés egyensúly, a fejemet kellőképpen alátámasztja.”