Böjti gondolatok a méz hasznáról és a költő Shamrila rendhagyó sorsáról

Böjti gondolatok a méz hasznáról és a költő Shamrila rendhagyó sorsáról

2021. 03. 11., Csü - 14:42
0 hozzászólás
Azon a napon, amikor ez a felismerés bekövetkezett az életében, Irom Shamrila egy ujjhegynyi mézet vett magához, és arra a döntésre jutott, hogy a Gandhi hagyományaira épülő erőszakmentes ellenállásnak egy eddigitől eltérő formáját, a nyilvános politizálás útját választja.
irom
Blénesi Éva írása

Amikor ezeket a sorokat írom, március 8-a van, a nők nemzetközi ünnepnapja, és böjt ideje, ezért írásommal annak a nőnek az alakjára szeretném felhívni a figyelmet, akinek a neve talán kevésbé köztudott a magyar olvasói közegben, de akinek a sorsa egyaránt kötődik a nemzetközi ismertséghez és a böjthöz. Irom Chanu Sharmila, populáris nevén Vaslady, vagy az Igazságos rendhagyó történetével az egyik Budapesten megrendezett nemzetközi békekonferencia (IIPE) keretében levetített dokumentumfilm révén ismerkedtem meg még 2009-ben, de emléke több mint egy évtized távlatából is kitörölhetetlenül megmaradt bennem. Pankaj Butalija rendező filmje Sharmila költő életének egy meghatározó szakaszán keresztül próbált rávilágítani azokra a szörnyűségekre, amelyek Indiának egy kihívásokkal teli észak-keleti szegletét jellemzik a Kínával és Myanmarral határos kis tagköztársaságában, Manipurban.  

A hét testvérállamban, amelyhez Manipur is tartozik, az öldöklés mindennapos a rendfenntartó erők és a fegyveres felkelők, de a paramilitarista alakulatok különböző csoportjai között is. Imphalban,

Manipur fővárosában virágzik a drogkereskedelem és gyakori a nők megerőszakolása, továbbá a civil lakosság ellen elkövetett megtorló eljárások egész sora történjen az akár az állami fegyveres alakulatok, vagy a kábítószer hatása alatt álló terrorista csoportok gyermekkatonái részéről.

Ebben a közegben élt és dolgozott  a Human Rights Alert gyakornokaként az a fiatal költő, és emberjogi aktivista, akit traumatizált a lapok címszalagjában szereplő „Malomi Mészárlás”-néven elhíresült történet arról az Imphal külvárosában történő véres leszámolásról, amelynek során az állami fegyveres alakulatok agyonlőttek  10  ártatlan civilt, akik egy buszmegállóban várakoztak mit sem sejtve a rájuk leselkedő veszélyről. E megrázó élményt követően Shamrila elhatározta, hogy akár élethosszig is tartó éhségsztrájkba lép, amit csak akkor szakít meg, ha az indiai állam felszámolja az ASFPA-t (Különleges Erőkkel Felhatalmazott Fegyveres Alakulatokat).

Az ASFPA-ról azt érdemes tudni, hogy történetének gyökerei még a gyarmatosítás idejére nyúlnak vissza, amikor a britek 1942 augusztus 15-én kihirdették a fegyveres erőkre vonatkozó 1942. évi különleges hatalmi rendelkezést, hogy letörjék vele a Quit India mozgalmát.

A fegyveres erők különleges hatalmáról szóló 1958. évi törvény, az AFSPA, az Indiai Parlament törvénye, amely rendkívüli hatásköröket biztosít az indiai fegyveres erők számára arra nézvést, hogy fenntartsák a közrendet a „zavargásos területeken”. Az 1976-os The Disturbed Areas (Sepcial Court) Act (a Zavargásos Területek Különleges Bíróságának Rendelkezése) szerint azon a területen, amelyet egyszer „zavargásosnak” nyilvánítottak ki a térségben, legalább 3 hónapig fenn kell tartani a status quo-t. Az egyik ilyen 1958. szeptember 11-én elfogadott törvény Assam középső részét érintő Naga Hills-re vonatkozott, majd kiterjedt Indiának mind a hét észak-keleti tagállamára, köztük Manipurra is.

A 2000-es évek közepén, az Egyesült Államok kiszivárogtatott bizonyos diplomáciai anyagokat. A Wikileaks arról számolt be, hogy az indiai kormány alkalmazottai hallgatólagosan egyetértenek az indiai fegyveres erők által elkövetett atrocitásokkal India észak-keleti részén, különösen Manipurban. Az ottani jogsértéseket éppen e törvény leple alatt hajthatták végre.     

Sharmilát, aki a köztérre kiülve egy gyékényen megkezdte a nyilvános éhségsztrájkját alig 28 éves korában, csakhamar letartóztatták és öngyilkossági kísérlet vádjával börtönre, majd kényszertáplálásra ítélték.

Sharmila a szájon keresztül való kényszeretetés  helyett az orron át bevezetett szondán keresztüli táplálást választotta, mert ezzel is passzív módon tudott tiltakozni a táplálék magához vétele  ellen.

Tudvalevő, hogy az éhségsztrájk vagy más nevén politikai böjt, a történelem folyamán többször is eszközévé vált a tiltakozásnak, háborúk, társadalmi bajok és egyéb igazságtalanságok ellen.

A protest megnyilvánulás ezen formájának egyik legismertebb ikonikus alakja Mahatma Gandhi, aki élete során több ízben is tartott több hetes éhségsztrájkot, ami eredményes és erőszakmentes politikai cselekvésnek bizonyult.

1920-ben, az írországi Cork városának börtönében két politikai okokból bebörtönzött rab kezdett éhségsztrájkba, akik közül Joseph Murphy a böjt 68. napján, míg McSwiney a 74. napján vesztette életét.

1968-ban Cesar Chavez mexikói amerikai 25 napig éhségsztrájkolt a bevándorló farmmunkások ellen elkövetett erőszakok elleni tiltakozásul.

1981-ben Bobby Sands kezdett éhségsztrájkba az észak-írországi Maze börtönében. A 64. nap kómába esett és a 66. napon meghalt. Az első 17 napról naplót írt. Utána még kilenc politikai rabtársa követte a halálba éhségsztrájkon keresztül.

2009 áprilisában Mia Ferrow azért kezdett böjtölésbe, hogy felhívja a figyelmet a dárfúri konfliktus borzalmaira. Ezt 12 nap elteltével, orvosai tanácsára fejezte be.

A kubai börtönökben több politikai rab halt már meg éhségsztrájkja következtében. Az egyik legismertebb eset közülük 2010-ben, Orlando Zapata Tamayo éhhalála volt 80 nap után.

Shamrila éhségsztrájkja az eddig hasonló jellegű ismert ellenszegülések közül a leghosszabb ideig, pontosabban 5840 napig, azaz 16 évig tartott.

Börtönévei alatt évente letartóztatták és szabadon engedték, de egész idő alatt mindössze egyetlen egyszer találkozhatott az édesanyjával, Irom Onbi Sakhival. A fogvatartói azt remélték, hogy a találkozás látványa megtöri Shamrila erejét, de ő ezt követően is kitartott az elhatározása mellett, mondván, hogy azon a napon, amikor felszámolják az ASFPA-t, ő is véget vet az éhségsztrájkjának azzal, hogy megeszik  egy marék főtt rizst az édesanyja kezéből. A börtönévei alatt az tartotta benne a lelket, hogy számos aktivista biztosította a támogatásáról, küzdelme pedig  nemzetközileg is nagy figyelmet kapott: az Amnesty International lelkiismereti fogolynak nyilvánította, 2007-ben megkapta Dél-Korea magasrangú Gwangju emberjogi díját, 2009-ben a Mayilama Alapítvány elsőként neki ítélte oda a Mayilama Díjat a Manipurban folytatott erőszakmentes küzdelméért, 2000-ben Életmű Díjat vehetett át az Asian Human Rights Commission részéről, amelyet az Indian Institute of Planning Management részéről odaítélt  Rabindranath Tagore Díj követett. Az is sok erőt adhatott számára, hogy Faludyhoz hasonlóan mindvégig verseket írt, és nem utolsósorban az a tény, hogy börtönévei alatt Desmond Anthony Bellamine Coutinho személyében igazi szerelmére lelt, aki ellátta könyvekkel, nap mint nap levelet írt neki és biztosította, hogy bármeddig ki fog tartani mellette.

Shamrila elmondása szerint a börtönévei alatt sokszor feltette a Jóistennek a kérdést, hogy még milyen próbatételeket kell kiállnia és mit vár el tőle?

Gazdag irodalma van annak, hogy a böjt egyik pozitív hozadéka az önmagunkban való eligazodás, a tisztánlátás és az isteni sugallat általi   megvilágosodás is lehet. Shamrila számára ez a megvilágosodás pillanata 2016-ban következett be, amikor rájött arra, hogy az őt körülvevő támogatók egy olyan piedesztálra helyezték, aminek végkifejlete legyen akár a megdicsőülés vagy a mártíromság, egyaránt távol áll tőle és elfogadhatatlan számára.

Azon a napon, amikor ez a felismerés bekövetkezett az életében, Shamrila egy ujjhegynyi mézet vett magához,

és arra a döntésre jutott, hogy a Gandhi hagyományaira épülő erőszakmentes ellenállásnak egy eddigitől eltérő formáját, a nyilvános politizálás útját választja. Tettével, hogy szakított az éhségsztrájkjával, és a tetejében férjhez is ment  a választottjához, Desmondhoz, heves ellenszenvet váltott ki a saját közegében, amit a kiközösítésen kívül azzal bűntettek, hogy a választásokon a legkevesebb szavazatot kapta, mindössze 90-et, az utcán pedig több alaklommal is nyilvánosan megszégyenítették és prostituáltnak kiáltották ki, amiért nem a helyi hagyományok  betartása szerint választott magának társat.

Shamrila még idejében belátta, hogy az általa választott eddig út az ellenállás terén nem volt célravezető, mert belátható időtávlaton belül sem mutatkoztak jelei az ASFPA felszámolásának, és az emberek mentalitásán nem tudott lényegi változtatást elérni, ugyanakkor a személyes sorsát a végzet felé sodorta. Ezért parancsolt megálljt magának és váltott stratégiát.   

Férjével együtt elköltöztek Manipurból, Bangaloréba, ahol 47 éves korában, ikerkislányoknak adott életet:

Nix Skakinak és Automn Tarának. Harcát nem adta fel, csak más formájában folytatja. Sorsa azt példázza, hogy még akár egy élethosszra elszánt politikai böjt közepette is, az élet él, és élni akar.  Az élet és az étel szavak etimológiájukat tekintve közös eredetre vezethetőek vissza, amelyet a nyelvünk is őriz még abból az időből, amikor régies  formájában a búzát, a kenyér alapanyagát, életnek nevezték, azét a kenyerét, ami a mindennapi betevőnk és a Miatyánkként ismeretes imádságunk része is egyben, és amelyben úgy  fordulunk  a Fennvalóhoz, hogy „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”.

Ám a mindennapok által tagolt életünknek éppen a mának az egymást követő ritmusa, vagy a böjtből merítkezhető lelki tápláléka biztosíthatja - akárcsak Shamrila esetében - életünk holnapjának a folytatásához szükséges reményt és távlatosságot.   


A BBC kisfilmje Irom Sharmilaról: