„Budapest élőlény, társ a számomra” - Payer Imre 60 éves

„Budapest élőlény, társ a számomra” - Payer Imre 60 éves

2021. 04. 27., k - 06:35
0 hozzászólás
Payer Imre József Attila-díjas költő, a budapesti irodalmi élet ikonikus alakja. „A fehér cápa éneke” című vers szerzője hatvan éves ma. Hatvanadik születésnapja alkalmából Bak Rita költő, műfordító készített DRÓTra interjút. Az interjú mellett Payer Imre két új versét és - egy kincset érő régi felvételről - három, mára már klasszikusnak számító költeményét mondja, sőt énekli el.
Payer Imre
Bak Rita interjúja a költővel és Payer Imre három régi és két új verse

 

BAK RITA: Elsősorban a lírában alkottál jelentőset. Miért ezt a műnemet válaszottotad?

PAYER IMRE: Inkább azt mondanám, a líra választott engem. Ez a világ- és megszólalásmód az, ami az én otthonos közegem. Ezt a magátólérthetődést rögtön éreztem. Elementárisan.

Ki volt az, aki annak idején hitt benned, aki biztatott?

PAYER IMRE: Teljesen ismeretlenül, ajánlás nélkül kerestem fel a szerkesztőségeket. Köves István az Ifjúsági Magazinban rendszeresen közölte a verseimet. Ugyanígy ismertem meg Bella Istvánt, az Élet és Irodalom szerkesztőségében, ő egy egész újságoldalon Tóth Bálint költő ajánlásával mutatta be a költeményeimet az olvasóknak, később is rendszeresen közölte a verseimet, ugyanígy Sumonyi Papp Zoltán, Vörös T. Károly, Kiss Dénes, Erki Edit, Marafkó László, Eszéki Erzsébet - ők mind különféle heti- és napilapokban kedves biztatás kíséretében.

Budapesten születtél, április 27-én volt hatvan éve éve. Mit jelent számodra Budapest?

PAYER IMRE: Budapest számomra léthelyzetet jelent. Elég jól ismerem a maga eklektikájával együtt sok-sok részletét, múltját, jelenét, változó korszakait, szinte élőlény, társ a számomra.

Nagy jelentősége van munkásságodban a lírának, de írtál kritikákat, irodalmi tanulmányokat, kulturális esszéket is. Hány köteted köteted jelent meg összesen?

PAYER IMRE:  Önálló versesköteteim: Létbesurranó (1991) Föl, föl, ti rabjai a földalattinak! (1998) A bábjátékos függönye meglibben (2001) Egyes szám, egyetlen személy (2003) Pattanni, hullni (2009) A fehér cápa éneke - The Great White Shark’s Song (2009) Egyre közelít - Es kommt immer näher (2013) Fényből van a fal (2018) Tehát nyolc verseskötetem jelent meg eddig.

Mondanivalód kimeríthetetlen. Mit jelent számodra az írás?

PAYER IMRE: A létem mondását.

Megszámlálhatatlan a díjaid, elismeréseid száma, vagyis elmondható, hogy munkásságodat az évtizedek alatt megbecsülték. Mi az a figyelmesség, szakmai elismerés, amire még vágysz?

PAYER IMRE:  Mint „szerény” ember, csak annyit mondhatok, Kossuth-díj, Nobel-díj és így tovább! Nagyon vágyom az értő olvasásra.

Mivel foglalkozol mostanában, milyen tervekkel nézel előre?

PAYER IMRE: Új verseskötetem összeállításán dolgozom. Jó lenne a megjelent értekező jellegű írásaimból is egy kötet.

 

Payer Imre két új verse

HA HÍVSZ

Ha hívsz, nem fordítom el a fejemet.
Közelebb vagy most, mint egykor
a kopár gőgben?
Mire megtanulnék élni, meghalok.
Nem adatik meg a bölcs öregség?
Aszottan meglett emberből válni fiatallá:
bolygónyi térkép bolygó nélkül.
Mindenségével hogy mérném magam?
Hogy lennék ember, fényre zárt fogoly?
Aszály utáni tetemföld felett
mesterséges nap, műanyag mosoly.
Szeretnék neked mégis felelni.
Számot adni. Amíg lehet.
Ha hívsz, nem fordítom el a fejemet.

Ha éppen sétálok – vagy csak úgy megállok,
meglep egy pillanat.
Az utca, házak, egy ismeretlen
tündöklő foltban világolnak.
A fénysugár érkezik és indul
az én szememből is – ahogy kimondom:
Milyen könnyű az alkonyat!
Megadatik látni, együtt látszani. Habár.
Türelmes űr, sötét semmi.
Az nyer a végén. A szétoldó. A nehéz.
De a kiküzdött tündökletek
fényes visszhangjai keringenek.
Talán. Majd. Mint beszélő obeliszkek
valami örök pagonyban.
Ha hívsz, nem fordítom el a fejemet.
Amúgy, van még idő, megadatik, innen oda. Át.
Hallom egy láthatatlan vízesés robaját

 

TESTAMENTUMOM ÓLOMÜVEGEN

 

Ólomüvegre írom testamentumom.
Sötét, komor, bezárult ábrák.
Tévesztő napistenként
fémoxidos üvegben kitárul
változó szín, alak.
Keresztülsugározza
újjá születő tény-sugár játéka
– négyzet-, tégla- és rombuszalap –
az összeólmozott tanulság-nyomatot.
Miként szürke porából
pillanat alatt felépül
szín-teljes kupola, oltár.
Teljes mondat dallamával,
szentelt melizmával szól,
mint fehér szoborból
– bíbor és arany.
Könyöradományom a közvetett
vezetékközegben
fürkészve világosul.
Bálványsugárzás blokkolta
ajándékidőm ragyogni indul.
Boltívesen telt térben
hangmadarak emelkednek,
angyalokként süllyednek, repülnek.
Mennyei áramlatban.
el nem rejtőzhetek.
Készülj! Virrassz!
Majd sötétbe zárul.
Magukba merednek a vájatok.
Kiszáradt csatornák,
kiszökkent belőlük az életfény.
A tűnőn túli, a végtelenre álcázott
lidércnyi ragyogás,
feketés acéltengeren karcolatba hal.
Majd megjelenik újra,
hajnal első sugara,
életet áraszt a telt színnel mosolygó,
mozduló ábrába.
Mígnem az alkonyban
feltűnik a vonalháló,
a sötétben újra.