A dzsihád versei

A dzsihád versei

2015. 12. 07., h - 16:16
0 hozzászólás

Miről verselt Osama bin Laden? Milyen a dzsihádista költészet? Mire használják az irodalmat az Iszlám Államban? Hogyan jutnak el emberek odáig, hogy vallási vagy bármilyen más motivációból megöljenek másokat? Sokak által ismeretlen terepre megyünk, hogy többet értsünk a világból. Tartsatok velünk a DRÓTon, és ha érdekesnek és tanulságosnak találtátok: adjátok tovább!

Hogyan jutnak el emberek odáig, hogy vallási vagy bármilyen más motivációból megöljenek másokat? Előfordult ez már a történelem során néhányszor. Persze, úgy mindig könnyebb, hogy a célpont nem személyes ismerős, hogy közös a felelősség, de legalábbis valaki másé, s hogy  valami „nagyobb jó" érdekében történik az egész.

Az Iszlám Állam nevű terroristaszervezet tagjai, a dzsihádisták az iszlám hit eredeti formájának védőbástyájaként gondolnak önmagukra, és egy jobb világ reményében teszik mindazt, amit tesznek. Más kérdés, hogy nézeteik, melyeket az ősi gyökerekhez való visszatérésnek gondolnak, nem teljesen egyezik a Korán szavaival:

Allah bizony az igazságra, a jóságra és a rokonnak való adakozásra szólít fel, és megtiltja a bűnt, az erkölcstelenséget és a jogtalan erőszakot. Óva int benneteket, hogy emlékezzetek! (A méhek 16:90)

A dzsihád eredeti jelentése törekvés, igyekvés: a saját hit védelme és a saját hibáinkkal szembeni harc egyaránt dzsihád.

Azt viszont eredeti formájában határozottan nem jelenti, hogy erőszakkal terjessze bárki is az iszlám vallást, bár a nyugati világban  - történelmi okoknál fogva - „szent háború"-ként gyökeresedett meg. Az ISIS azonban, mint bármely radikális szervezet, úgy érzi, joga van olyan tettekhez, melyek saját életük és mások életének árán, de meghozzák a várva várt jobb világot.

Talán kevéssé ismert, hogy a dzsihádisták nemcsak öldökléseikről, hanem költészetükről is készítenek videókat, ily módon is kifejezve törekvéseiket. 

Az arab világban a költészetnek jelentős hagyománya van, és meglehetősen különbözik a nyugati, vagy a magyar költészetről való - a vérszegény és éhenhaló költők - általános képzetétől. Az arab kultúra szíve és kivonata a költészet, mely még jóval a Korán kinyilatkoztatása előtt kezdődött, a sivatagi nomádok sátraiban. 

A formája az évezredek során alig változott, a szóbeliséghez igazodó metruma, ritmikája és rímelése a mai napig megtalálható benne, de ennél is lenyűgözőbb, hogy maga a szóbeliségben való megnyilvánulás sem halt ki.

Az arabok nemcsak az irodalomkönyvben olvassák a költészetet, hanem a mai napig aktívan művelik, írják, előadják. 

Aktuális példa erre a dzsihádisták költészete, akik harcra buzdító csatadalokban, hőseiket vagy a szerelmest sirató elégiákban, ellenségeiket átkozó dalokban és az összes hagyományos műfajban új verseket alkotnak, s ezekről videókat készítenek, csakúgy, mint az ellenségeik meggyilkolásáról. 

Persze a dzsihádista költészet jóval vérszomjasabb, mint a celebeket termelő „Költőmilliomos" című népszerű arab tévéműsor versenyzői által költött hagyományos jellegű versek. 

A dzsihádisták verseikben többnyire halállal fenyegetik ellenségeiket, a siítákat, a zsidókat, és a nyugati erőket. Költészetük érzelmes, már-már giccsbe hajló, inkább közösségi, mint magányos alkotás, inkább szociális művészet, mint szakma, és  költők számára a műveik bemutatása éppoly fontos része az alkotói folyamatnak, mint a megírás. Teli vannak utalásokkal, mesterkélt vagy barokk költői eszközökkel, esetleg akrosztikonnal, melyben a sorok kezdőbetűiből lehet kiolvasni egy jelszót, mondatot.

Azzal, hogy megmutatják önmagukat mint költőket az egész világ előtt, szinte felvágnak - van azonban ennek egy másik oldala is. Ha valaki dzsihádistának áll, ezzel a döntésével elszakad a muszlimok nagy többségétől, a saját vallási közösségétől, és sok esetben a családjától is. Költőként, mint a mindenkori arab kultúra örökségének folytatói talán egy kicsit csillapíthatják az oda többé nem tartozás félelmét, hogy ténylegesen elszakadtak a gyökereiktől, közösségüktől.

Többek között Osama bin Laden is népszerű költő volt, vezetői képessége mellett ékesszólása miatt is ünnepelt művésznek számított. 

Egyik emblematikus költeményében klasszikus párbeszédes formában fiával, Hamzával beszélget. A vers első felében Hamza kérdi az apját, miért van tele az életük nehézséggel, miért nem nyughatnak meg egy helyen:

Apám, hosszú ideje utazom sivatagokon és városokon át

Hosszú út volt, apám, a völgyek és a hegyek között,

Oly hosszú, hogy elfelejtettem a törzsemet, a fivéreimet, s az emberiséget is.

 

Az apja válasza nem túl megnyugtató: 

Sajnálom, fiam, semmi mást nem látok, csak kemény, meredek ösvényt,

utazás és kivándorlás hosszú éveit.

 

Majd folytatja azzal, hogy a világ, melyben élnek, ártatlanok, különösen ártatlan gyermekek jajkiáltásától hangos. A viszontagságok azonban szükségesek, akármennyi is az igazságtalanság a világban, hiszen ez jelzi kiválasztottságukat.

A dzsihádisták szerint ők az utolsó maradék, mely az eredeti iszlámot képviseli, az előörs, mely „idegeneknek" nevezi magát, mint ahogy az is marad mindenhol.

A dzsihádisták az örök kivándorlásban fogalmazzák meg magukat, még a többi muszlimhoz képest is. Azonban mint a közösségükből kivonultak, mint diaszpórában élők, nehéz fenntartaniuk a hagyományaikat - erre is szolgálnak mind a versek, mind a mártíromság. A mártírság (vagy ahogy mi látjuk: az öngyilkos terroristák) a közösség történelmének nagy alakjai, és identitásuknak építőkövei lesznek, a költészet pedig megfogalmazza. 

Adalék a történethez, hogy az első világháború után az új határok meghúzása az arab félszigeten hasonló nyughatatlan keserűség és szenvedés forrása lett, mint mondjuk Magyarországon (vagy bárhol, ahol az idegen, győztes hatalmak húzták meg önkényesen a határokat).

Ahlam al-Nasr, egy fiatal dzsihádista költőnő a dzsihádisták politikáját kozmopolita vízióval ötvözte egyik versében:

A hazám az igazság földje, az iszlám fiai a fivéreim...

Nem szeretem Dél arabjait jobban, mint az Észak arabjait.

Fivérem Indiában, a testvérem vagy, csakúgy, mint ti, balkáni fivéreim,

Ahwazban és Aqsaban, Arábiában és Csecsenföldön.

Ha Palesztina felkiált, vagy ha Afganisztán szólít,

ha Koszovóban igazságtalanság van, vagy Assamban vagy Pattaniban,

A szívem kinyúlik feléjük, vágyva arra, hogy segíthessek a szenvedőkön.

Nincs különbség köztük, ez az iszlám tanítása.

Mi mind egy test vagyunk, ez a mi boldog hitvallásunk...

Bár nyelvünk és színünk eltérő, ugyanaz a büszkeségünk.

A dzsihád kultúrája kétségkívül romantikus. Kalandot ígér, a középkori hősiesség és lovagiasság feléledését és relevanciáját. Mivel a dzsihádisták megtagadják a nemzetiségüket (egy eljövendő egységes iszlám nemzet reményében), muszáj maguknak saját identitást kitalálniuk. Ezért van, hogy megkeresik a lehető leges-legrégebbi gyökereket, és hozzácsatlakoznak - az ISIS nem két poros határ közti államot akarnak, hanem egy évezrednyi történelmű kalifátust.

A dzsihádista költészet emellett nagy adag teológiát is tartalmaz, mert mint ahogy az eredeti költészet, az autentikus vallás igaz követőinek is tartják magukat, szemben a hivatalos vallás képviselőivel, akik szerintük politikai okokból elrejtik az igazságot.

Isa Sa'd Al 'Awshan dzsihádista költő Levél a szidalmazókhoz című versében a dzsihádnak állít védőbeszédet:

Hadd világosítsak fel minden tétova igazat, 

hadd űzzem el a kétséget attól, aki kérdez.

Hadd mondjam a világnak, és még azon is túl:

Figyelj, az igazat mondom, és nem habogok,

a hitetleneknek való behódolásnak vége,

annak, aki keserű italt ad nékünk innunk.

A hazugságoknak korában mondom én:

nem pénzt kívánok, nem is kényelmet,

de az Isten bocsánatát és kegyelmét.

Mert Istentől tartok én, nem a bűnözőktől.

Az útról kérdezel, melyet hévvel és sebesen űztem,

Azt kérded, értem aggódva: vajon ez a jó út, a helyes?

Vajon ez a Próféta útja?

A dzsihádista költészetben gyakran alkalmaznak ún. „szidalmazót", akinek a szerepe a status quo fenntartása. Ő aki a tétlen klérus és a szülői autoritás kétkedő képviselője, akivel szemben a költő fenntarthatja magányos, heroikus pózát, és kifejtheti nézeteit. 

A dzsihádista költészet buzdító és fanatizáló ereje könnyen meggyőzhet (főleg a kallódó vagy traumákat átélt fiatalokat) arról, hogy ha az egész világ ellened van, és aki nem, az is gyáva az igazságot kimondani, akkor a dzsihádot választani bizony hogy a bátorság bizonyítéka.

Awshan Irak 2003-as amerikai megszállását követően ezt írta:

Hirdetem, hogy nem lesz többé nyugalmunk, 

míg csak nyilaink el nem árasztják ellenségeinket. 

Felszíjaztam fegyveremet dzsihád szándékommal, 

és szenvedélyes szívvel követem az utamat.

Két jó dolok közül az egyiket szeretném:

mártírságot, vagy a despota elnyomóktól való megszabadulást.

A dzsihádisták számára a költészet kiáltvány, a költészet azt jelenti, tanúk lettek. 

„Legyen csönd! Hősöknek valók a szavak / s a hősök szavai a tettek!" - mondja A győzelem antológiája című művében Awshan. 

A dzsihádistáknak az Iszlám Állam kalifátusa egy látszólag megvalósítható utópia, ahol a múlt feltámad, ahol csodák történnek, ahol az autentikus hit feltámad, és olyan dolgok történnek, amelyeket csak a történelemkönyvekben olvasni. 

Ennek realitását és árát jól tudjuk...

Lásd Párizs.

 

(Az összeállítás a The New Yorker magazinban nemrég megjelent cikk és más írások felhasználásával készült.)