Éjfél Párizsban

Éjfél Párizsban

2015. 11. 15., v - 16:27
0 hozzászólás

Megtörténhet, hogy épp a szemünk láttára csődöl be az európai civilizáció? Vagy nincs olyan, hogy „a szemünk láttára” ér véget egy korszak? - Lédán István írása a DRÓTon.

Az Eiffel-tornyot, építésekor – mint tudjuk – a technikai civilizáció jelképének szánták, afféle 19. századvégi Bábel-toronynak. A párizsiak eleinte utálták, Verlaine csontváznak nevezte, Maupassant pedig úgy találta, hogy egy röhejes gyárkéményhez hasonlít. Aztán megszokták, a város, sőt az ország szimbólumává lett. Ennél is több: függetlenül attól, hogy mit gondolunk esztétikai értékéről, európai, mi több világszimbólum is, az optimizmus, a per aspera ad astra, az emberfeletti erőfeszítés, a titáni erő, egyszóval, aminek szánták: a technikai civilizáció jelképe.

Ezt a tornyot sötétítették el a párizsi terrorcselekmények után, a gyász jeléül. És én nem tudom nem jelképnek érezni. 

Hát mégiscsak megtörténhet, hogy épp a szemünk láttára csődöl be az európai civilizáció? Vagy nincs olyan, hogy „a szemünk láttára” ér véget egy korszak? Ahogy 476 tragédiájából sem vett észre semmit a római polgár, sem Procillus Cotta, ravennai mészáros, akinek éppúgy ment a bolt, mint eladdig, sem az előkelők, a politikai elit. Vagy 

lehetséges volna, hogy már egy ideje benne élünk a „bukásban”, és az Eiffel-torony elsötétítése éppolyan jelképes vízválasztó lesz, mint a 476-os dátum? 

Nem tudom.

Mindenesetre az elkövetkező napokban, hetekben vigyázó szemünket érdemes lesz Párizsra vetnünk. Ha a politikusok, politikai elemzők, közéleti emberek, ún. véleményformáló személyek nem teszik minden szavukat patikamérlegre, mielőtt bármit is nyilatkoznának, pogromok jönnek, egyre több és egyre erőszakosabb. Ha a rendőrség mindezt „tehetetlenül” szemléli majd, ha a politikusok nem fognak sietni az elítélő nyilatkozatokkal – tudni fogjuk, hogy a háború a házainkba érkezett, anarchia jön, mindent elborít a vallásháborúk korát idéző hisztérikus gyűlölet. És sejteni fogjuk, hogy az anarchiából politikai monstrumok nőnek majd ki. Ha azonban józanságot, higgadt tömegtájékoztatást tapasztalunk, tudni fogjuk, hogy az Iszlám Állam – egyelőre legalább is – nem érte el a célját, 

Európára nem, csupán egyik jelképére borul sötétség.

A katonák, persze nagy valószínűség szerint el fognak indulni Európából Szíria felé. Ám ha Európa a józanság felé mozdulna, talán – ki tudja? – még az is megtörténhetne, hogy egy-két katonai bázis falára felkerülne egy az alábbihoz hasonló szonett:

Szonett, mely angol nyelven a Franklin D. Rooseveltről elnevezett repülőerőd falán volt olvasható:

 

Bombázni mégy. Menj és ne örülj ennek.

A város lassan nőtt a horizontra,

mint látomás. Jó polgárok pihennek

alatta, kiknek szép volt minden dolga.

 

Sok századéven át hány tarka szoknya

súrolta macskaköveit, hány gyermek

játszott utcáin! Hulljon hát a bomba,

oldozd ki, de gyűlöld, hogy ezt kell tenned.

 

Mint ióta a homoiúszionban:

akármit gondolsz, belevág a bomba,

s a célpontnak mindegy, de nem neked,

 

nehogy unokád szégyenkezve mondja:

pilóta volt, mert behívták, de ronda

kéjgyilkos lett, mert közben élvezett. 

(ford. Faludy György, 1944)

 

Én félek, tehát: még reménykedem.