„Emberségből fogunk vizsgázni…” - Művészek járvány idején 2.

„Emberségből fogunk vizsgázni…” - Művészek járvány idején 2.

2020. 03. 14., szo - 10:55
0 hozzászólás

„Tartsunk ki, ne féljünk segítséget kérni, ha szükséges, és adni, ha lehetséges.” - számos előadás marad el a következő időszakban a koronavírus-járvány miatt. A DRÓTnak második körben egy rendező és egy táncművész is nyilatkozott az ügyben.

Batarita és Formanek Csaba

Batarita és Formanek Csaba

Formanek Csaba és Batarita nyilatkozata

FORMANEK CSABA, rendező, színész, író:

Formanek Csaba

A Radikális Szabadidő Színház és a Színváltások fesztivál alapítója, vezetője. Jelenleg szabadúszó rendező, színész, író főszerkesztő - JÁTÉKOS folyóirat, 2014 óta. A Magyar Szín-Játékos Szövetség elnökségi tagja, az Új Alkotóműhely Egyesület elnöke. Formanek Csaba honlapja.

Sziasztok, én akkor ennyit írnék: Nálunk a következő a helyzet: jelenleg 2 darabot próbálok párhuzamosan, mindkettőnek áprilisban lenne a bemutatója, Debrecenben illetve Gyulán. Hivatalosan még egyik premiert sem mondták le, de várható, hogy el kell halasszuk mindkét produkciót. Lélektani okokból mégis úgy folytatjuk a próbákat egyelőre, mintha ezeket a bemutatókat meg lehetne tartani. Ha mégsem valósulhatnak meg, akkor későbbre halasztjuk, és így a soron következő előadások is eltolódnak majd.
Azt javaslom mindenkinek, aki teheti, hogy készüljön a járvány utáni időkre, dolgozzon, alkosson, ahogyan csak lehet, nyugodtan, türelmesen, a helyzethez alkalmazkodva. Egészen biztosan csodás és katartikus időszak lesz, amikor újra kinyithatnak a színházak, és a visszatartott energiák kiáradhatnak. Az anyagi veszteség, ami a szférát és az egyes művészeket éri az nagyon fájdalmas, engem személy szerint egyelőre csak kis mértékben érint, de minden szolidaritásom azoké, akiket a napi kenyérkeresettől vág el ez a járvány. Tartsunk ki, ne féljünk segítséget kérni, ha szükséges, és adni, ha lehetséges. Abban bízom, hogy ha lezajlik ez az egész nehéz időszak, abból valamilyen értelemben mégis gazdagabban jövünk ki, mint ahogyan belefutottunk.

Még talán ennyit: Minden tiszteletem azoké, akik online közvetítésben vállalják az előadásaik sugárzását. A magam részéről ezt nem tudom elképzelni, a színház személyes jelenlét, ITT és most nélkül nem az, ami. Ezért ilyesmiben nem gondolkozom. Mindenkinek azt kívánom, mihamarabb legyen újra szabad mozgásunk, terünk, együttlétünk.”

BATARITA, koreográfus, táncos, rendező:

Batarita

Batarita (Eger, 1973. 07. 12.) koreográfus, táncos, rendező. Az ösztöntánc művésze, aki testéről minden külsőséget lenyúzva fejezi ki érzelmeit, keresi az igazságot. Művészete fájdalmas és testi. Munkái - kortárs koreográfusként Magyarországon egyedi módon – szorosan kapcsolódnak az ázsiai kultúrához, ezen belül főleg a butoh tánchoz.  Alkotásai során arra törekszik, hogy az Ázsiában szerzett tapasztalatait beépítse a magyarországi munkáiba, az itthoni impulzusokkal pedig átszője a kinti munkáit. Darabjai ettől izgalmasak, és ez a filozófia teszi lehetővé, hogy az előadásai elindítsák a kultúrák közötti kapcsolatteremtést. A Magyar Táncművészeti Főiskola koreográfus szakán végzett, 2001-től rendszeresen koreografál, tanít, szóló és koprodukciós alkotásaival jelen van külföldön. 2003-ban, a lengyelországi Kaliszban megrendezett XI. Nemzetközi Kortárs Táncfesztiválon elnyerte a legjobb koreográfusnak járó I. díjat Tiéd…?! című duettjével. Ugyanebben az évben az Ixkizit társulat rezidens programjával Párizsban koreografálhatott, majd Bécsben dolgozott a DanceWeb nemzetközi táncszervezet magyar meghívottjaként. 2005-ben az Asia-Europe Alapítvány koreográfus-táncos tokiói ösztöndíját nyerte el, majd a 2006-2007-es évadban az Unesco Ashberg ösztöndíjával Bangkokban dolgozott, ahol többek között, a thai király születésnapján megrendezett ünnepség meghívott előadója is volt. 2007-ben a Royaumont Alapítvány támogatásával kagurát tanult Franciaországban, nem japánként, az első hét ember között. 2008-ban a Japán Alapítvány - a világon évente egy művésznek odaítélt - Uchida művészeti ösztöndíját nyerte el, mellyel butoh tanulmányait folytatta Yokohamában és Tokióban. Szólóestjeivel hat éve rendszeresen jelen van Tokió színházaiban és számos más ázsiai és európai városokban. Az előző évben Dél-Koreában alkotott, majd Japánban folytatta kagura tanulmányait. 2009-ben a Magyar Állami Operaházban Britten: A kis kéményseprő, Donizetti: Rita és Cimaroza: Karmester darabokat rendezte. Workshopokat tartott Szingapúrban, Ecuadorban, Romániában, Bulgáriában, Szerbiában, Thaiföldön, Dél - Koreában, Ausztriában és Magyarországon. 2006 – 2007-ben a Dance Centre School of Performing Arts nemzetközi tánciskola tanára volt Bangkokban, Thaiföldön. 2003-tól 2010-ig a Liszt Ferenc Zeneakadémián tanított Magán énekes és Opera szakon, ahol az általa kidolgozott „Színpadi mozgás” tárgyat oktatta.

Három szólóestemet és egy workshopomat külföldön, a szerdai bejelentés után az összes márciusi-áprilisi előadásomat, köztük egy premiert itthon is lemondtak. Ez azt jelenti, hogy egy ideig nincs keresetem. Szerencsére van egy kis tartalékom, de számtalanszor megtapasztaltam már, mit jelent az állandó fizetés helyett a projekt rendszer sajátosságai miatt napról-napra élni.

Mégis más oldalról közelítek, a jelen helyzet mély kérdések elé állít. Emberségből fogunk vizsgázni és tudom, hogy a nagyobb jó érdekében történik mindez. Az együttérzés és segítségadás fontossága mellett most igazán érezhetjük, mennyire törékeny az emberi élet, hogy testünk és lelkünk egészségének hullámzása a természet rendje, nem lehet mindig a csúcson. Egy test most az emberiség, de az egy testben, mi egyénileg tudunk cselekedni. Most igazán tudatosan, felelősségteljesen, egymásra, de főleg magunkra vigyázva kell tennünk a dolgunkat. A mi egészségünk az, ami a környezetünket védheti és csak akkor tudunk segíteni, ha mi egészségesek vagyunk.

Vigyázzunk magunkra! Ha eddig valaki nem így élte az életét, most itt a jel a változásra. Erősítsük az immunrendszerünket, a keringési és légző rendszerünket, tartsunk mértéket.

Itt az idő, hogy csináljuk azt, amiben hiszünk, amit szeretünk az életünkben és ezt csináljuk a legjobban. Tartsuk meg a békét a szeretetet a szívünkben és becsüljük meg az értékeinket, leginkább az emberi értékeinket.

Adjunk szeretetet! Ha fizikálisan ez nem is minden esetben lehetséges, küldjük gondolatainkkal, mert energiák vagyunk mi magunk is és a jó energia is képes eljutni mindenhová, nem csak a vírus. Nem új dolgok ezek, amiről írok, de az idő most jött el, hogy tudatosan, kollektíven változtassunk, ami hosszú távon jobbá teheti az emberiség földi létét.

...változtassunk…”

Ha művészként vagy a művészet barátjaként van véleményed az ügyben, kérjük, írd meg a [email protected] címre.

Kapcsolódó esemény