Én nem vagyok feminista, de...

Én nem vagyok feminista, de...

2016. 01. 05., k - 18:58
0 hozzászólás

Feministának lenni csak annyi, hogy nincsenek előjogok sem kötelezettségek. Sem a munkában, sem a gyermeknevelésben, sem a szexben, sem anyagiak terén. - Kiss Judit Ágnes költő jegyzetét olvashatjátok a DRÓTon.

Én is onnan jövök, ahol a feminista szitokszó. Bajszos, szőrös lábú, kézilabdás alkatú, férfigyűlölő bárisnyát képzeltem hozzá, aki soha nem volt boldog egy férfi karjában, és legalábbis látens leszbikus. Vagy Amerikában a fallikus szimbólumnak tartott felhőkarcolók lebontásáért tüntető, tüsi hajú, nadrágos vénkisasszonyt, sőt aggszüzet. Ezzel szemben én szeretem megnöveszteni a hajam, rövid szoknyát hordani és követőnek lenni egy táncban, ahol a férfi vezet.

Aztán teltek az évek, és egyre többször kellett kimondanom: „én nem vagyok feminista, de...

… milyen alapon néznek le, akik nálam kevesebbet tudnak valamiről?

… miért evidens, hogy a nyolcórás munka után a háztartás meg a gyerek „a nő dolga”?

… miért természetes, hogy a nő marad otthon a gyerekkel?

… miért hagyhatja ott egy férfi büntetlenül a családját, míg egy nő örökké hordozza a rossz anya stigmáját?

… miért indul alacsonyabb fizetési feltételekkel egy nő, mint egy azonos végzettségű férfi?

… miért nem becsüli meg a társadalom anyagilag a főállású anyákat?

… miért ne lehetne egy nő kiváló matematikus? Jó cégvezető? Vájár?

… miért nem lehet egy férfi óvóbácsi, dúla vagy kozmetikus?

… miért a nő tehet róla (viselkedésével, öltözködésével), ha zaklatják?

… miért igazi macsó egy szexualitását megélő férfi és kurva egy szexualitását megélő nő?

… miért a nőre tolják az abortusz felelősségét?

Férfitársaságban ezzel a mondattal torkoltak le: „te ne szólj bele, te nő vagy!” Véletlenül valami bibliai témáról volt szó, mint kiderült, a Bibliát csak én olvastam.

Egy költőtársam a kézirataimat olvasva bevallotta, hogy azzal állt a szövegeimhez: egy nő maximum középszerűt írhat. Aztán belefutott egy versbe, amit publikációból ismert, és kedvelt, de nem realizálta a szerző nemét. Legalább szembenézett az előítéleteivel.

Egy kamaszfiúkból álló osztály közölte, hogy nem hajlandók nőktől tanulni, mert ők férfiak, nekik egy nő ne mondja meg.

Egyetemi felvételin, ahol diákképviselőként voltam jelen, maximális szóbeli pontszámot kapott egy elég halványan teljesítő fiú, hogy felvegyék, mert túl sok a nő a szakon.

Olvasóim megbotránkoztak egy-egy versben leírt szavamon, mert „egy nő ilyet nem mondhat”.

Tucatnyi barátnőm neveli egyedül a gyerekeit, az apától semmilyen támogatáshoz nem jutva.

Minden ismerősöm, akin abortuszt végeztek, a férfi támogatásával megtartotta volna a gyerekét.

Férfi ismerőseim rendszeresen élcelődnek a nők nemi működésén (főleg a menstruáción), értelmi képességein.

Folytathatnám vég nélkül.

Olvasni kezdtem a feminizmusról, és megtudtam, hogy a férfiakat biológiai zsákutcának tekintő feminista szélsőségesek úgy viszonyulnak a feminizmushoz, mint a szent inkvizíció az evangéliumhoz. A feminizmus nem azt jelenti, hogy egy nő férfi akar lenni. Hogy le akarja gyűrni a férfit. Hogy le akarja beszélni a nőt a szülésről vagy a kötögetésről. Hogy a férfit ki akarja herélni.

A feminizmus nem más, mint lehetőség. Az egyenlő lehetőségek útja, amin férfi is, nő is csak nyerhet. Nem öltözködésről, nemi orientációról és versengésről szól, hanem szabadságról férfinak is, nőnek is. Megbecsülésről akár bankigazgatásról, akár csecsemőgondozásról van szó.

Kiderült, hogy feminista vagyok, a legtöbb férfi barátom is, csak sose mondanák magukról ezt a kínos jelzőt.

Mert azt gondoljuk, pusztán a kromoszómáink alapján nem vagyunk jobbak egymásnál.

Feministának lenni csak annyi, hogy nincsenek előjogok sem kötelezettségek. Sem a munkában, sem a gyermeknevelésben, sem a szexben, sem anyagiak terén.

Ha egy nő nem mazochista, akkor feminista.

Ha egy férfi nem bántalmazó, akkor feminista.

Csak nem tudják magukról.

Eredeti megjelenés a költőnő blogján itt.