„Engem ez a kisebb hatókörű siker is boldoggá tesz”

„Engem ez a kisebb hatókörű siker is boldoggá tesz”

2021. 07. 21., sze - 16:08
0 hozzászólás
„Közel tíz évvel később újszülött fiam halálát követően olyan mély depresszióba estem, hogy nem tudtam a tragikus esetről még a férjemmel se beszélni. Külföldi kiküldetését megelőzően megírtam levélben a tragédia körülményeit, és az ebből eredő fájdalmamat. Hazaérve elmondta, hogy mennyire zokogott a szállodában, és szerinte a neki írt levelem kész novella.” - Szepesi Dóra interjúja Noth Zsuzsánnával.
nzs
Szepesi Dóra interjúja Noth Zsuzsánnával

Szepesi Dóra: Legújabb, Kalandtúrák című köteted három kisregényt foglal magába: Egy ágbogas családfa szemelvényei, Kultúrkalandtúra, Napi penzum. A Kultúrkalandtúrához szervesen kapcsolódnak az illusztrációk, amelyek Ghyczy György festőművész grafikái.  A három kisregényben közös, hogy mindegyik az idősödés olykor tragikomikus „kalandtúráit” boncolgatja – és ez a téma mindenkit érdekel. Nekem a Kultúrkalandtúra a kedvencem – ebben mintha egy játékos naplót írnál, beleírod ismerőseidet, ugyanakkor egy kis kortárs képzőművészeti tárlatvezetést is kapunk. Van benne egy szerelmi szál, amelyből az derül ki, hogy a hatvanasok szerelme is lehet olyan, mint a kamaszoké. A költői leírások közül csak egy példa: „Olyan szabályosan szép ívet von fejed, vállad, karod, mintha kőkeresztre ültetett angyalszobor tekintene le rám. Sose hussanjon el ez a meghitt pillanat.” Ez nagyon tetszik!

Noth Zsuzsánna: Mint ahogy az öregkor a második gyermekkor, ugyanúgy a szerelemben a második kamaszkor. Az érzelmi vonal, a lángolás még működőképes, de a beteljesedésre fordítható energiák fogyófélben vannak. Ebben hasonlít a kamaszszerelemre, ahol az érzelmi viharok már kifejlődtek, viszont a megvalósításhoz szükséges tudásanyag és eszköztár még csak alakulófélben van. Magyarán szólva fellángol az érzés az ellenkező neműek néhány egyede iránt, de nem tudnak még mit kezdeni egymással a csúfolódáson, kuncogáson és kergetőzésen kívül.

Írói világod hamar beszippantja az embert! Hogyan írsz?

Noth Zsuzsánna: Amiatt, hogy sokat csavargok, rengeteg különös dolgot sodor elém az élet, amik ámulatba ejtenek, megnevettetnek, gondolkodásra késztetnek. Ezeket az epizódokat azonmód lejegyzetelem az első kezembe kerülő papírra. Lehet az a naptárom üres hátlapja, keresztrejtvény szegélye, használt boríték. Ezeket a fecniket otthon kupacokba gyűjtöm zöldséges rekeszekben, kartondobozokban. Ezt megelőzően hegyeket építettem belőlük a dohányzóasztal alá. A jegyzetlavináimat a kergetőző unokáim rendszeresen leomlasztották, emiatt szereztem be a tárolásukra rekeszeket. Amint elkészül a következő regényem vázlata, átlapozom a jegyzethalmokat, kiválogatom belőlük a regénybe könnyen beilleszthető leírásokat és párbeszédeket és beszámozom őket, hogy hova passzolnak. Sorba rakom a jegyzeteket, és ahogy odaérek a regényírásban, beépítem a szövegbe, utána áthúzom a cetlit és kidobom a szemétbe. De írás közben is lejegyzetelek apró színes dolgokat, és mivel nagy spirálfüzetbe írom a regényeimet, az újonnan keletkezett cetliket a kész regénybe is be tudom illeszteni. Még gépelés közben is botlom szóra érdemes történetekbe, amiket akkor frissiben bepasszítok a jelenleg íródó regénybe.

Ha jól számolom, ez a 13. könyved. Hogyan kezdődött? Hogyan lettél író?

Noth Zsuzsánna: Általános iskolás koromban jó megfigyelő és fogalmazó voltam, ezért kamasz koromban egy nagyalakú, keményfedelű füzetben belekezdtem egy szerelmes regény megírásába. Csapatostul kószáltunk Óbudán a Duna-parton és a Budai-hegyekben. Apránként kiderült, hogy ki kibe habarodott bele, ezen a szálon elindulva fontam egymásba a szerelemről alkotott elképzeléseimet. Mivel ezeknek az érzéseknek még nem volt táptalaja, zátonyra futottam a regényírással. Ráadásul egy srác heccből a Dunába dobta a füzetemet, így minden okom megvolt rá, hogy felhagyjak az írással.

Noth Zsuzsánna: Közel tíz évvel később újszülött fiam halálát követően olyan mély depresszióba estem, hogy nem tudtam a tragikus esetről még a férjemmel se beszélni. Külföldi kiküldetését megelőzően megírtam levélben a tragédia körülményeit, és az ebből eredő fájdalmamat. Hazaérve elmondta, hogy mennyire zokogott a szállodában, és szerinte a neki írt levelem kész novella. Anyósom ezen felbuzdulva beajánlott újságíró és író ismerőseinek, elkezdtem házalni a legépelt levéllel. Visszaigazolták, hogy rendelkezem írói vénával, csak nem elég kiforrott a prózaírói készségem. Annyiszor átíratták velem ezt a „gyászjelentést”, hogy  elment a kedvem a publikálástól. Időközben a férjem a munkája mellett belekezdett egy pomázi társasház-építkezésbe, alig volt otthon, unalmamban belefogtam a gyermekkori emlékeim megírásába. Minden áldott este órák hosszat körmöltem a Zebegényi szivárvány című regényemet. Közel 100 oldalt összegereblyéztem, amit visszaolvasáskor annyira unalmasnak találtam, hogy abbahagytam. Évtizedekkel később ez vált a Zebegényi szivárvány  című regényemnek az alappillérévé. Felépült a társasház, kiköltöztünk Pomázra, megszülettek a lányaim. Akkoriban novellákat és verseket írtam, ez utóbbiak az Új Írásban, az Új Aurorában, a Somogy folyóiratokban jelentek meg.

Érdekes, és jellemző is rád, hogy majdnem minden regényedet magánkiadásban jelentetted meg. Miért?

Noth Zsuzsánna: Miután anyai örökségemet eltapsoltam öt könyvem kiadóval történő kiadatására és nincsen olyan ismeretségi köröm, ahol támogatókra lelhetnék, rákényszerültem az olcsóbb magánkiadásra. Az utóbbi években a baráti köröm tagjai szerkesztik, tördelik és illusztrálják szívességből a könyveimet. Nem kell százezreket fizetnem a kiadónak a munkájáért, hanem csak tízezreket nyomdaköltségre a kis példányszámú kiadványokért. A köteles példányok bekerülnek a Széchenyi Könyvtárba, így az irodalmi köztudatba is. Tartok könyvbemutatókat, így akit érdekel, hozzájuthat a könyvemhez. Lehetne mondani, hogy savanyú a szőlő, de engem ez a kisebb hatókörű siker is boldoggá tesz. Úgy érzem, megfeleltem a magammal szemben támasztott elvárásaimnak.

Úgy tudom, a Zebegényi szivárvány önéletrajzi ihletésű regényed megszületése eléggé kalandos… Hogy is volt?

Noth Zsuzsánna: Amikor a férjem beadta a válókeresetet és szétköltöztünk, a Zebegényi szivárványt tartalmazó két kockás füzet elkallódott. Fájó szívvel gondoltam rá, úgy éreztem, találnék benne feldolgozható részleteket. Egy alkalommal a férjem új lakhelyének a kamráját elöntötte a belvíz, és egy elázott kartondoboz tartalmát kiborítva került napvilágra a két füzet megpenészedve, elmosódott töltőtollírással. Mivel megörököltem anyámtól a zebegényi szülői ház egyik középső szobáját, elhatároztam, hogy minden évszakban odaköltözöm néhány hétre feleleveníteni az ott töltött gyermekkoromat. Új benyomásokkal feltöltődve kiszínezem az iskolai fogalmazásra emlékeztető száraz leírásokat. Érdekfeszítőbbé téve a zebegényi élményeimet újraírom a szivárványos gyermekkoromat. Nem úgy sült el a dolog, ahogy elképzeltem, örökösödésváltással megjelent a házban egy agresszív hattagú, addig számomra ismeretlen család egyik unokahúgom jóvoltából, akik megkeserítették és ellehetetlenítették a Zebegényben üdülésemet. Bosszúból őket is beleírtam a regénybe a szivárványos gyermekkor fekete ellenpontjaként. Két szálon vezetve végig a zebegényi történetet. A könyvbemutatót Zebegény Könyvtárában tartottuk meg Ferenczy-Glóser Ili festőművész képeinek kiállítás-megnyitójával együtt, akinek két festménye a könyv  borítólapjain látható. A Danubius Televízió felvette az egész eseményt és több alkalommal leadta. Ez a könyvem aratta a legnagyobb sikert. 

A Zebegényi szivárványból nekem a nagymama alakja emlékezetes, számodra is meghatározó személy lehetett.  Mit tanultál tőle?

Noth Zsuzsánna: Anyai nagyanyám katonás temperamentumú sváb asszony volt. Ellentmondást nem tűrően parancsolt a körülötte élőknek, s ha mi gyerekek nem teljesítettük a kívánságait, elvert minket. Ezért igyekeztünk a hatósugarától minél távolabb tartózkodni. Pecáztunk a Duna-parton, csavarogtunk a hegyekben, rossz idő esetén a pincében játszottunk. Homokvárat építettünk, amit krumpli- és répaemberekkel népesítettünk be, vagy a szénapadlásról dobáltuk az arra járókat kukoricacsutkákkal. Nem fűlt a fogunk a cselédkedéshez. Nagymama fáradságot nem kímélve verte belém a gerinces emberi tartás és a becsületesség alapjait. Nagymamaként szeretni nem tudtam őt, de elsajátítottam tőle a becsületes munka értékelését, a kitartást, a spórolást, a növények termesztését és az állatok gondozását, nem utolsósorban a főzés, mosás, takarítás alapjait. Egész életemben példaként lebeg előttem a nagycsalád összetartásának tudománya, ahogy tíz testvéréről és négy gyermekéről, sőt unokáiról is gondoskodott. Ez utóbbi képességét csak csodálni tudtam, ezeknek az elvárásoknak állandó munkaviszony mellett csak kevésbé sikerült megfelelnem.

Ma is gyakran jársz Zebegénybe. Valóban, csodálatos hely! Mit jelent számodra? Éppen nemrég találkoztam két szintén zebegényi író alkotásaival; ők Grandpierre Atilla és Tomaji Attila. Ismered őket?

Noth Zsuzsánna: Gyakran látogatok Zebegénybe az omladozó vályogházba, de a közművesítés hiánya miatt nem tudok ott huzamosabb időt eltölteni. Grandpierre Atillát és Tomaji Attilát hírből ismerem, baráti kötelék nem köt minket össze.

Image