A fény belőlünk fakad

A fény belőlünk fakad

2016. 12. 26., h - 07:55
0 hozzászólás

A karácsony persze szólhat a csillogásról, a fényről az év sötétjében, s az ajándékokról, de mennyivel másabb az egész hangsúlya, ha a csillogás és a fény belőlünk fakad, az ajándékot pedig önmagunkból adjuk. 

A fény belőlünk fakad

A fény belőlünk fakad

Mostanában talán nem csak nekem jut eszembe, hogy valóban, elképzelni is nehéz, hogy milyen életünk lenne, ha nem volna háború. Sehol. De itt élünk és most, s a menekültek és az ők kiváltotta racionális vagy irracionális félelmek minket sem kerülnek el. Egész más értelmet nyer így a világbéke...

Meglehet, az egész béke-kérdés annyira irracionális, hogy nem is érdemes törődni vele. Mégis, van olyan, aki azt mondja, mindez lehetséges, sőt segíteni is fog. Elküld Valakit, aki ténylegesen segít, aki megvált minket.

Kis magyar nyelvtan, aki megvált: ő lesz a Megváltó.

Amióta ember él, ez a föld soha nem volt békés hely, ember létünkből fakadóan időnként a rosszat választjuk, mindig volt háború és egymás életének megnyomorítása. A Biblia azonban bebizonyítja, hogy Isten tudta ezt, és azt is tudta, hogy magunktól nem megy a béke és az igazság megvalósítása. Sőt, nemcsak tudta, de küldött valakit, aki átéli mindazt, ami nekünk van, és segít.

Nem a történelmi igazságokról akarok most írni, hanem arról, hogy – én is, sokakkal együtt, a saját életemben tapasztalom ennek realitását – Jézus Krisztus, akinek megszületését karácsonykor ünnepeljük, valóban megoldás lehet minden, de minden problémánkra. Nekem ez jön fel minden decemberben, bárcsak egész évben eszembe jutna!

Mindez persze nem olyan könnyű, mint amilyennek hangzik, mert a szembenézéssel és az igazság őszinte vágyakozásával kezdődik.

A "Rorate caeli, de super" kezdetű ének, mely advent négy vasárnapján a misék eleji gyertyagyújtáskor felcsendül, szépen ábrázolja ezt az ívet (ha odafigyelünk – és ha kifogunk egy jó kántort).

Az első vasárnap szövegében ugyanis ez hallható: "Ne haragudj ránk, Urunk, és ne emlékezzél többé gonoszságainkra." Így, többes számban, nemcsak ők, nemcsak mások, nem csak a szomszéd, meg kormány, meg a migránsok – mi mind. Mi is az, amit nem csinálunk jól?

A második vasárnapi versszakot érdemes teljes egészében idézni, mert ez az, ami eléggé szíven tud ütni, ha egyszer önmagunkra vonatkoztatjuk, nemcsak a 'másokra':

"Vétkeztünk, s mint a tisztátalanok olyanná lettünk, s mint falevelek, földre hulltunk. Íme, gonoszságaink, mint a szélvész elsodornak minket; elrejted előlünk arcodat, és önnön gonoszságunk markába adtál minket."

A legutolsó kifejezés elég pontosan leírja, ami most a világban folyik, leírom még egyszer:

önnön gonoszságunk markába adtál minket.

És elég csúnya dolgokat tudunk csinálni az önnön gonoszságunkkal.

A harmadik vasárnapi szakaszban már megfogalmazódik a kérés a tarthatatlan állapotot megváltoztatandó: "Lásd meg, Urunk, a te népednek sanyarúságát, és küldd el az Eljövendőt".

Igen, nos, na jó, nyilvánvaló, hogy magunktól nem megy. Segíts.

Advent negyedik vasárnapján pedig végre megszólal az Úr is: "Vígasztalódjál, vígasztalódjál, én népem, hamar eljő üdvösséged. Miért merülsz a gyászba? Miért fog el ismét a fájdalom? Ne félj már, megmentelek téged, mivel én vagyok a te Urad és Istened, Izrael Szentje, a te Megváltód."

És a refrén, az a bizonyos Rorate, melyről a hajnali misék a nevüket kapták (s amikre szorgalmasan járnak ma is sokan, aki nem hiszi, járjon utána) plasztikusan fejezi ki a kimondhatatlan, csillogó-villogó holmikkal elfedett sóvárgást: "Harmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az igazat!"

Talán nem kihívó merészség azt feltételezni, hogy ez az igazra, ez az igazságra való vágy, s a várakozás, hogy valaki (deus ex machina) eljön és megment minket, az emberi alaptermészetünkhöz tartozik. Más kérdés, hogy az Isten nem ex machina fog eljönni, azért nekünk is kell legalábbis valami minimális erőfeszítést tenni.

Hogy is kezdődött? A magunkba nézéssel...

És amit ott látunk, attól – jó esetben – elborzadunk.

Aztán talán megengedjük a karácsonynak, hogy szíven üssön: Van remény!

Most jön el (sőt, már el is jött egy ideje) az, akinek hatalmában van megszabadítani minket saját magunktól.

Aki olyan értékrendet és mércét ad, ami alá nem érdemes menni.

A karácsony persze szólhat a csillogásról, a fényről az év sötétjében, s az ajándékokról, de mennyivel másabb az egész hangsúlya, ha a csillogás és a fény belőlünk fakad, az ajándékot pedig önmagunkból adjuk.