Ferge Zsuzsa: Mit tehetnénk az egyenlőtlenség ellen?

Ferge Zsuzsa: Mit tehetnénk az egyenlőtlenség ellen?

2017. 12. 17., v - 10:55
0 hozzászólás

Annyi biztos, hogy Atkinson javaslatai radikálisak és konzisztensek. Hogy hol mennyire reálisak, az külön kérdés. - Ferge Zsuzsa írt Anthony B. Atkinson Egyenlőtlenség című könyvéről a legújabb Csillagszállóban. A jövőhéten kedden megjelenő lapból részleteket olvashattok a DRÓTon.

Ferge Zsuzsa

Ferge Zsuzsa

2017 novemberében jelent meg magyarul Anthony B. Atkinson Egyenlőtlenség. Mit tehetünk ellene? című könyve. Atkinson angol közgazdász volt, 2017 januárjában halt meg hetvenkét éves korában. Már munkásságának elején meglátta, hogy a közgazdászok nem foglalkoztak megfelelően a szegénység és egyenlőtlenség ügyével. A gazdaságtan elvont objektivitását ugyanúgy elfogadhatatlannak tartja, mint azt, hogy a politikák központi célja a GDP növekedése legyen.

„A kiindulópont az egyének és családjaik életszínvonala és jóléte kell, hogy legyen. A makrogazdasági politikák, és valójában minden politika eszközök valamilyen cél eléréséhez, nem önmagukban célok. Létüket azzal lehet igazolni, hogy mennyire szolgálják az állam polgárait.”

Vagyis a társadalom politikáját

„a méltányosság és társadalmi igazságosság elveire”

kell építeni. Ezért egész életében kutatta ezeket a problémákat.

(...)

Az eszközök között van, ami „alulra”, és olyan is, ami „felülre” teszi a hangsúlyt, azaz a szegények jövedelmeit növeli, illetve a magas jövedelmeket korlátozza. Mégis, mindegyik a társadalom egészét fogja át. Atkinson azért híve a mindenkit érintő ellátásoknak és szolgáltatásoknak, mert egész életében elutasította a szegénység igazolásához kötött segélyezést. A könyvben részletesen bizonyítja, hogy a szegénysegélyezés több kárt, mint hasznot okoz. Új módon ismerteti a régi érveket, amelyek szerint a segélyezés stigmatizáló, ami ma is nehezen kerülhető el, és hogy munkára ellenösztönző. Atkinson szerint ez olykor lehet igaz, de a többség esetében nem így van. Az emberek többsége szívesebben tesz valamit a jövedelméért, mint hogy a semmittevésért alamizsnát kapjon. A segélyek nagy hiányosságának tartja, hogy sosem jutnak el a jogosultakhoz, és többnyire a legnyomorultabbakat nem találják meg. Azt természetesen elfogadja, hogy amíg egy ország nem keres és talál korrektebb megoldást, addig meg kell tartani, de legalább tisztesebb szintre kell emelni a segélyezést. Újak az adópolitikai érvei, amelyekkel azt bizonyítja, hogy a segélyezetteknél lesznek a legmagasabb adókulcsok, hiszen ezek akár száz százalékot is elérhetnek, amikor más jövedelmekhez jutnak, és ezzel elveszítik az addigi segély jelentős részét vagy egészét. Gazdagítja azt az érvelést is, amely a szegénysegélyek pszichológiai és a társadalmi kirekesztést erősítő hatására vonatkozik. Azt húzza alá, hogy az emberek maguk mennyire más értéket tulajdonítanak különböző forrásokból és jogcímeken kapott jövedelmeiknek. Mindezek alapján javasolja a tizenöt pont egyikeként, hogy a segélyezési szelektivitást fel kell váltani univerzális, mindenkit jogosulttá tévő rendszerekkel.

(...)

A felnőtteknél a mai segélyeket kiváltaná, az alacsonyabb ellátásokat pedig kiegészítené a „társadalmi részvételhez kötött alapjövedelem”. Ez – szemben a feltétel nélküli alapjövedelem javaslatokkal – nem járna állampolgári jogon a „szörfölőknek”. Atkinson javaslata az alapjövedelmet valamilyen nagyon szélesen meghatározott társadalmi hozzájáruláshoz kapcsolná, amelybe beletartozna többek között a (heti harmincöt órányi) munka, az igazolt munkanélküliség, a tanulás, a családi ápolási-gondozási feladatok ellátása, vagy a rendszeres önkéntes munka. Az alapjövedelem társadalmi és politikai elfogadását valami ehhez hasonló feltételek valószínűleg nálunk is segítenék. A részvételi alapjövedelem alternatívája Atkinson szerint a társadalombiztosítás (azaz a járulékhoz kötött ellátások) teljes újjászervezése, a mainál sokkal szélesebb kör bevonásával és magasabb ellátási szintekkel.

(...)

Annyi biztos, hogy Atkinson javaslatai radikálisak és konzisztensek. Hogy hol mennyire reálisak, az külön kérdés. Azt láttuk, hogy sok mindenben ellentétesek a mai, illetve a huszonöt éve kialakult magyar foglalkoztatási, adóztatási és újraelosztási gyakorlatokkal. Ezek ugyanis mindig elvtelenek, összefüggéstelenek voltak és maradtak, és érdemben nem segítenek sem az egyenlőtlenségeken, sem a szegénységen. Atkinson javaslatai a feltételekkel és következményekkel, költségekkel számoló, szakszerű, összefüggő és gyakorlatias javaslatok. Ha nálunk csak részlegesen érvényesíthetők is, példát adnak egy baloldali program felépítésének módjáról, egyben pedig az elvszerűség és gyakorlatiasság összeegyeztethetőségéről. Jó lenne, ha a magyar baloldal politikai képviselői, jó esetben pártjai ezt megértenék.

Már ha esélyt akarunk adni egy progresszív politikai programnak és megvalósításának.

 

(A teljes írás a Csillagszálló CSALÁD-lapszámában olvasható.)