Fizetési határidő

Fizetési határidő

2022. 01. 05., sze - 15:38
0 hozzászólás
„– Ágnes, ugye látja, hogy ezzel a fiúval baj van. – Ó igen, ő metroszexuális. – Maga nagyon jó megfigyelő és udvarias, de miért nem mondja ki egyszerűen, hogy ….? – Igen-igen, hát lehet, hogy kicsit több…” „Írjon novemberben egy novellát!” - A pócsmegyeri Karinthy Ferenc Könyvtár ezzel a szlogennel akarta felhívni az olvasók figyelmét a szürke, járvánnyal terhelt novemberben az alkotás örömére. A gondolatindító téma ezúttal a „limes / határ” volt. A DRÓTon most a beérkezett művekből válogatunk.
Ágnes
Varga Ágnes Anna novellája

Fizetési határidő

Ezt már nem lehetett tovább halogatni.

„Írjon novemberben egy novellát!”

A pócsmegyeri Karinthy Ferenc Könyvtár ezzel a szlogennel akarta felhívni az olvasók figyelmét a szürke, járvánnyal terhelt novemberben az alkotás örömére.

A gondolatindító téma ezúttal a „limes / határ” volt.

A beérkező írásokat Weiner Sennyey Tibor véleményezte. Ezúton is köszönjük neki, hogy részt vett ebben a lelkes projektben, illetve a DRÓTnak, hogy publikációs lehetőséget biztosít a novellák számára.

Karinthy Ferenc Könyvtár

Pócsmegyer

Templomunk telefonflottájának tagjai voltunk a fiammal. Az atyának már egy éve megígértük, hogy lemondjuk a csomagot, de az ő meghatalmazása nélkül nem tudtuk megtenni.

Egyik délután találtam egy szórólapot a postaládánkban a templomi adminisztrációs fogadóórák idejéről. Úgy véltem, itt az égi jel, most elmegyek és beszélek az igazi templomi emberi erőforrással, aki régebben is minden ügyet-bajt intézett mindenkinek.

Hát elindultam.

Munka után, idegesen.

A templomot felújították. Kaputelefon, kódok, akadálymentesítés, fotocellás ajtó. Valahogy mégis beléptem, előadtam a megoldandó helyzetet, magabiztosan, ahogyan már magamban számtalanszor elpróbáltam.

– Atya mindjárt jön, csak éppen vannak nála. – hallottam messziről.

Hirtelen nagyon meleg lett a szobában. Meghallottam az atya hangját, kikísért egy fiatalembert és beszólt: Ágnes mindjárt jövök és elintézzük.

Izzadtam és vártam.

– Na, mehetünk, jöjjön!

Kirobogtunk a templomból. Az atya jobban bírta a tempót. Olyan negyvenes, jó kiállású férfi, nagyon meggyőző tud lenni. Papi ruhában, slusszkulccsal a kezében éppen kiriasztotta kissé szakadt kocsiját és a szemével jelezte, hogy befelé.

Beültem. Az atya kezelt néhány misztikus gombot, a bokám közelében valamit átkapcsolt és suhantunk a pláza felé.

Útközben volt ideje nem nagyon visszafogottan elmarasztalni a késedelmes ügyintézés miatt és hangsúlyozni a pontos elszámolás fontosságát, ami csak akkor jó, ha időben történik és számszerűségében is valóban pontos. Mikor ezzel végzett, nagyjából megérkeztünk a plázába.

Parkolás, beriasztás és irány a telefontársaság.

Mindenhol rosszul tájékozódom, de ilyen nagy üzletközpontokban sehogyan sem, lévén, ha lehet messziről kerülöm mindegyiket. De itt nem volt választásom, menni kellett.

Közben az atya kedvesen faggatott a magánéletem régebbi kínos és iszonyú élményeiről, rosszabb volt, mint egy gyónás. Csak remélni mertem, hogy az akció végén feloldozást nyerek majd.

Odaértünk a telefontársasághoz. Két ügyintéző volt. Egy fiatal nő és egy fiatal fiú, aki inkább lány volt. Persze hozzá kerültünk.

Az atya odaállt a pulthoz, szikrázott a levegő. Próbáltam én beszélni, de nem én voltam az illetékes. A fiú türelmesen hallgatta az atya problémafeltárását. Tekintetük egymásba fúródott, azután elérkezett az iratok kinyomtatásának és aláírásának ideje.

A fiú elringatta magát a nyomtatóhoz, majd visszatérve felhúzta csodásan szedett szemöldökét és elénk tolta a papírokat. Aláírtuk, de nem tudtam fizetni, mert ott nem volt pénztár.

Idegességemben csoda, hogy megtaláltam a velem szemben lévő bankautomatát, és kivettem a megadott összeget, hogy majd készpénzben be tudjam fizetni.

Szerettem volna egyedül rendezni, de az atyának is éppen ezt kellett tennie, mert nála volt egy meghatalmazás is, így együtt indultunk újra.

Autó, parkoló, keresés. Mikor megtaláltuk, rémülten láttam, hogy akinek fizetnünk kell, enyhén fogyatékos. Nagyon jóindulatú volt, de mire összehozta magában, hogy mit szeretnénk, már feladtam, hogy valaha egy jó dezodorom lesz, ami mindent kibír.

Visszatértünk hát a telefontársasághoz, ahol várt már minket a fiú, de nekünk is várni kellett az iratok elrendezésével.

– Ágnes, ugye látja, hogy ezzel a fiúval baj van.

– Ó igen, ő metroszexuális.

– Maga nagyon jó megfigyelő és udvarias, de miért nem mondja ki egyszerűen, hogy ….?

– Igen-igen, hát lehet, hogy kicsit több …

Atya gúnyosan mosolygott, szépen komótosan eltette a pénzt és a papírokat. A kocsiba visszarogyva közölte, hogy most már rendben vagyunk, mindennel pontosan elszámoltunk és megkérdezte, hová vigyen haza.

Engem elfogott a pánik. Eddig is a magánéletem szörnyei keltek ismét életre bennem mikor faggatott, de nem akartam vele megosztani kissé rendetlen lakásunk látványát, amiben két cicám ugrál, gondtalanul hullatva szőrüket, vígan öldösve egymást.

Mondtam, hogy nagyon köszönöm, de még be kell vásárolnom.

– Jó Ágnes, akkor rendbe raktuk a dolgainkat, a viszontlátásra – mondta világiasan kezetfogva.

Végre beléptem a kapunkon. Hívtam a liftet, közben a bevásárlásnál a boltban kapott szatyor csíkokra szakadt. A holmit az ölemben bevittem a liftbe. Becsukódott az ajtó és megnyomtam a gombot.

A lift elindult, majd hirtelen megállt a két emelet között. Minden sötétbe borult, csak a segélyhívó gombja világított. A hívásomra közölték, hogy őrizzem meg a nyugalmamat és nagyjából húsz perc múlva érnek ide, mert a kerületnek ebben a részében most áramszünet van.

Halottam a szomszédok szörnyülködését és sajnálkozását, de mindenki ment a dolgára, hiszen segíteni úgysem tudtak.

Felhívtam a fiam, hogy ha erre járna, legalább beszélgessen velem. Megnyugtattam, hogy szét tudtam feszíteni a belső ajtókat így kapok levegőt, késik a pánikroham.

Mondta, siet.

Ezek után leültem a liftben a padlóra, összecsipegettem a szétgurult dolgaimat, felfelé nézve nagyon halkan mormoltam -- nehogy az érkező szomszédok azt gondolják még meg is hibbantam: -- „igen, a pontos elszámolás mindennél fontosabb, de főleg akkor jó, ha időben történik és számszerűségében valóban pontos”.

Reméltem, hogy most már valóban az!


Varga Ágnes Anna így ír magáról: Gyermekkoromtól fogva írogatok és mindig illusztráltam a novelláimat. Az Élet  és Tudomány sajtólevelezője voltam, a lap grafikáit is én készítettem részben. Utána személyi titkár voltam politikai áramlattól függetlenül. Herczog Mari "Család Gyermek Ifjúság" lapjának gondozója és később Czibre Káoly "Kapocs" újságjának titkára és előkészítője egyben.