Giorgio Agamben: ​Az orvostudomány mint vallás

Giorgio Agamben: ​Az orvostudomány mint vallás

2021. 01. 11., Mon - 14:43
0 hozzászólás
Hogy a tudomány lett korunk vallása, az, amiről az emberek úgy hiszik, hogy hisznek benne, már jó ideje nyilvánvaló.
agi
Básthy Ágnes és Tillmann Ármin fordítása

Ki az a Giorgio Agamben?

Image
G

Giorgio Agamben korunk egyik legjelentősebb politikai gondolkodója, aki elsősorban a kivételes állapotról alkotott elméletéről vált ismertté, valamint a foucault-i biopolitika koncepciójának továbbgondolója. Agambennek a koronavírus alapján meghozott belföldi és világszintű politikai intézkedésekről írt rövid, kérlelhetetlenül metsző hangvételű kritikai elemzései nagy visszhangot keltettek a kortárs akadémikusok és tudósok körében, aminek következtében a filozófust gyakran éri az eretnekség vádja.

Magyarul olvasható Agamben jó néhány, egy központi fogalmat körüljáró írása vagy egy konkrét politikai helyzetről írt reflexiója a szem online folyóiratában.

Nyomtatásban a következő írásai jelentek meg: Giorgio Agamben: Ami Auschwitzból marad. Fordította: Darida Veronika. Budapest, Kijárat, 2020. Giorgio Agamben: A profán dicsérete. Fordította: Krivácsi Anikó. Budapest, Typotex, 2008. Giorgio Agamben: „Az uralkodó teste". In: 2000. 2005(5): 5–11. Fordította: Neumann Anna.

Hogy a tudomány lett korunk vallása, az, amiről az emberek úgy hiszik, hogy hisznek benne, már jó ideje nyilvánvaló.

A modern Nyugaton három nagy hitrendszer létezett együtt, és bizonyos mértékben még ma is együtt léteznek: a kereszténység, a kapitalizmus és a tudomány.

A modernitás történelmében ez a három „vallás” gyakran keresztezte egymást, időről időre konfliktusba lépve, majd később különböző módon kibékülve egymással, míg fokozatosan el nem értek egy békés, artikulált együttlétezést, ha nem egy valódi és önálló, a közös érdek nevében megvalósuló együttműködést.

Ami a tudomány és a másik két vallás viszonyában új, anélkül hogy észrevettük volna, hogy egy földalatti és kérlelhetetlen konfliktus kapott lángra – a tudomány sikereinek eredményei miatt, melyekkel nap mint nap találkozunk és példátlan módon határozzák meg életünk minden aspektusát. Ez a konfliktus nem érinti, mint ahogy a múltban történt, az elméletet vagy az általános elveket, annál inkább befolyásolja az úgymond kultikus gyakorlatokat. Valójában a tudomány is, minden más valláshoz hasonlóan, különböző formákat és szinteket ismer, melyeken keresztül struktúrája szerveződik és elrendeződik: aprólékos és rigorózus dogmatikájának kimunkáltságával a gyakorlatban egy elképesztően tág és széles körben elterjedt kultikus szféra feleltethető meg, mely megegyezik azzal, amit technológiának nevezünk.

Nem meglepő, hogy ezen új vallásháborúk főszereplője a tudomány azon része, ahol a dogmatika kevésbé rigorózus és erőteljesebb a pragmatikus aspektus: az orvostudomány, melynek közvetlen tárgya az ember élő teste. Kíséreljük meg rögzíteni eme győztes hit lényegi jellegzetességeit, melyekkel mindinkább le kell számolnunk:

1. Az első jellegzetesség, hogy az orvostudománynak, akárcsak a kapitalizmusnak, nincs szüksége sajátos dogmatikára, mert arra korlátozódik, hogy alapvető koncepcióit a biológiából kölcsönözze. A biológiával ellentétben azonban ezeket a koncepciókat gnosztikus-manicheus módon artikulálja, vagyis egy túlzottan dualisztikus szembeállításként. Van egy rossz isten vagy princípium, nevezetesen a betegség, melynek jellemző ágensei a baktériumok és a vírusok, és van egy jó isten vagy princípium, mely nem az egészség, hanem a gyógyulás, melynek kultikus ágensei az orvostudományok és a terápia. Mint minden gnosztikus hitben, a két princípium itt is világosan el van különítve egymástól, de a gyakorlatban megfertőzhetik egymást, így a jó princípium és az azt képviselő orvos hibát véthet és akaratlanul együttműködhet ellenségével, anélkül hogy ez bármilyen módon érvénytelenítené a dualizmus valóságát és a kultusz szükségességét, amiért a jó princípium megvívja harcát. Továbbá lényeges, hogy a jó princípium stratégiáját kidolgozó teológusok egy tudományág, a virológia képviselői, melynek nincs saját helye, hanem biológia és orvostudomány határán helyezkedik el.

2. Ha ez a kultikus gyakorlat mostanáig, mint minden liturgia, epizodikus volt és időben behatárolt, a váratlan jelenség, melynek tanúi vagyunk, hogy permanenssé és mindent áthatóvá vált. Többé nem kérdés, hogy gyógyszereket szedünk és beleegyezünk abba, hogy orvoshoz menjünk vagy akár egy sebészi beavatkozásba: hogy az egész emberi élet minden pillanatában egy szakadatlan kultikus szertartás legyen.

Az ellenség, a vírus mindig jelen van és szakadatlanul kell ellene küzdeni, bármiféle lehetséges tűzszünet nélkül.

A keresztény vallás szintén ismert ehhez hasonló, totalitariánus tendenciákat, ám itt inkább csak egyéni esetekről beszélhetünk – részben szerzetesekről –, akik egész életüket az „imádkozz szüntelenül!” égisze alatt élték. Az orvostudomány mint vallás felveszi ezt a páli tantételt, de ugyanakkor meg is fordítja azt: ahol korábban a szerzetesek szüntelen imádkozás céljából gyűltek össze a kolostorokban, ott a kultuszt most még kitartóbban kell gyakorolni, ám egymástól elkülönítve, távolságot tartva.

3. A kultikus gyakorlat többé nem szabad és önkéntes, mely csak a spirituális rend szankcióinak van alávetve, hanem normatívvá és kötelező érvényűvé tették. Vallás és profán hatalom összejátszása bizonyosan nem új dolog. Ami viszont teljesen új, hogy ez többé nem vonatkozik a dogmák elfogadására, mint ahogy az eretnekségek esetében történt, hanem kizárólag a kultusz ünneplésére. A profán hatalomnak őrt kell állnia, így az élet egészét lefedő orvostudomány vallásának liturgiájában a megfigyelésnek a valóságban is minden részletre ki kell terjednie. Hogy itt egy kultikus gyakorlattal van dolgunk és nem egy racionális tudományos elvárással, máris nyilvánvaló. Hazánkban (Értsd: Olaszországban. Megj. a fordítók.)​ a halálozás leggyakoribb okai messze a szív- és érrendszeri betegségek és jól ismert, hogy ezeket csökkenteni lehetne, amennyiben egészségesebb életformát gyakorolnánk és egyéni diétát követnénk. Az azonban még egy orvosnak sem fordult meg a fejében, hogy ennek az életformának és diétának, amiket a pácienseiknek ajánlottak, jogi normává kellene válnia, mely ​ex lege határoz arról, hogy mit kell enni és hogyan kell élni, az élet egészét egészségügyi gyakorlattá transzformálva. Pontosan ez történt, legalábbis most: az emberek elfogadták ezt, mintha nyilvánvaló lenne, lemondva mozgásuk szabadságáról, munkájukról, barátságaikról, szerelmeikről, társas kapcsolataikról, saját vallási és politikai meggyőződéseikről. Itt láthatjuk annak a mértékét, ahogy a Nyugat másik két vallása, Krisztus és a pénz vallása szemlátomást harc nélkül engedte át az elsőbbséget az orvostudománynak, tágabban a tudománynak.

Az egyház egyértelműen és nyíltan feladta elveit, elfeledve, hogy a nevét a pápa által viselt szent keblére ölelte a leprásokat,

könyörületes munkával látogatta a betegeket, valamint azt, hogy csak személyesen lehet esküt tenni.

A kapitalizmus a maga részéről, jóllehet némi tiltakozás után, elfogadta a termelékenység csökkenését, melyet egyébként soha nem mert elismerni,

valószínűleg annak reményében, hogy később egyezséget köthet az új vallással, mely most beigazolódni látszik.

4. Az orvostudomány vallása nyíltan átvette a kereszténységtől annak eszkatologikus sürgetését, melyet az utóbbi hagyott háttérbe szorulni. A kapitalizmus, a megváltás vallási paradigmáját szekularizálva, kiiktatta a végső napok gondolatát, melyet egy permanens, felszabadítás és vég nélküli válságállapottal helyettesített. A krízis [​kriszisz]​ eredetileg egy orvosi fogalom, ami a hippokatészi korpuszban azt a pillanatot jelölte, amikor az orvos megállapította a páciensről, hogy túléli-e a betegséget. A teológusok átvették a fogalmat, hogy az utolsó ítéletet jelöljék meg vele, mely a végső napon fog bekövetkezni. Ha megfigyeljük azt a kivételes állapotot, amelyben élünk, azt kell mondanunk, hogy az orvostudomány vallása a kapitalizmus állandó válságát a végidő keresztény gondolatával, az ​eszkhatonnal ​kapcsolja össze, melyben a végső döntés mindig folyamatban van, melyben a vég az irányítás szüntelen szándékával csapódik és tágul ki, anélkül hogy egyszer és mindenkorra megoldaná azt.

Olyan világ vallása ez, mely bár érzi, hogy itt a vég, még sincs abban a helyzetben, mint a hippokratészi orvos, hogy eldöntse: a világ fennmarad-e vagy elpusztul.

5. A kapitalizmushoz hasonlóan és a kereszténységgel ellentétben az orvostudomány vallása nem kínálja fel a megváltás vagy a felszabadulás lehetőségét. Ellenkezőleg, a felépülés, amire törekszik, átmeneti, mivel a gonosz istent, a vírust nem lehet egyszer és mindenkorra legyőzni, hanem folytonosan mutálódik és egyre újabb, feltehetőleg egyre veszélyesebb formákat ölt. A járvány, ahogy a fogalom etimológiája sejteti (​démosz​, a görög nyelvben a politikai testként felfogott nép és ​polémosz epidémiosz Homérosznál a polgárháború elnevezése) mindenekelőtt egy politikai koncepció, mely most arra készül, hogy a világpolitika vagy a nem-politika új terrénumává váljon. Mindazonáltal lehetséges, hogy a járvány, melyet megélünk, a globális polgárháború megvalósulása lesz, mely a legfigyelmesebb politikatudósok szerint a hagyományos világháborúk helyét veszi át. Most minden nemzetnek és minden népnek egy önmagával vívott háborún kell keresztülmennie, mert a láthatatlan és megfoghatatlan ellenség, mellyel harcolnak, bennünk van.

Szerkesztőségi közlemény

Az itt közölt írás nem tükrözi a DRÓT szerkesztőségének egybehangzó véleményét, ugyanakkor teret kívánunk adni többféle véleménynek, szempontnak, gondolatnak és az érdemi vitának, ezért is közöltük.

Amennyiben hozzá kívánsz szólni, egyetértesz vagy más véleményed van: akkor kérjük, hogy írásodat a [email protected] címre küld nekünk el.

Ahogy a történelem során már sokszor megtörtént, a filozófusoknak újra fel kell vállalniuk a vallással szembeni konfliktust, mely többé nem a kereszténység, hanem a tudomány, illetve a tudománynak azon része, mely vallásos formát öltött.

Nem tudom, visszatérnek-e a máglyák, hogy újból indexre tesznek-e könyveket, de egyértelmű, hogy akik továbbra is az igazságot keresik és elutasítják az uralkodó hazugságot, amint az már most is a szemünk előtt játszódik le, azokat álhírek (hírek és nem eszmék, mert a hírek fontosabbak a valóságnál!) terjesztésével vádolják meg. Mint minden vészhelyzetben, akár valós, akár szimulált, újra láthatjuk az ignoráns, rágalmazó filozófusokat és a gazembereket, akik az általuk előidézett katasztrófából profitálnak. Mindez már megtörtént és újból meg fog történni, de azok sem fogják feladni, akik tanúságot tesznek az igazságért, mert a tanúknak senki nem tanúskodhat.

Fordította: Básthy Ágnes és Tillmann Ármin