Gyöngyeiteket ne hányjátok...

Gyöngyeiteket ne hányjátok...

2019. 05. 11., szo - 16:25
0 hozzászólás

Hosszú várakozás után végre magyarországi bemutatóval örvendeztetett meg Batarita. A Nemzeti Táncszínházba hazaérkezett a szóló, amelyet több kontinens táncművészete formált impulzusaival. Batarita igyekezete nem hiábavaló: telt házzal és tapssal honorál a közönség. Batarita Lüktetésed című darabjáról Nuridsány Rebeka művészettörténész írását olvashatjátok a DRÓTon.

Gyöngyeiteket ne hányjátok[1] ...

 

Lüktetésed / Pulsing fluids                                                                                                                              

Koreográfia, tánc, látvány: Batarita
Zene: Xrc Kovács Balázs
Jelmez: Hornyák Isty, Batarita
Külön köszönet: Pintér Gábor

Bemutató[2]:

Magyarország, Budapest

Nemzeti Táncszínház, Kisterem

2019. április 6.  19.30 (42 perc)

Fotó: Molnár János, Kővágó Nagy Imre

[3]

Hosszú várakozás után végre magyarországi bemutatóval örvendeztetett meg Batarita[4]. A Nemzeti Táncszínházba hazaérkezett a szóló, amelyet több kontinens táncművészete formált impulzusaival. Batarita igyekezete nem hiábavaló: telt házzal és tapssal honorál a közönség.

Egy gazdag életpálya[5] legújabb tükörcserepe. Önvizsgálat és társadalom vizsgálat. Összegzés és új utak felé való elmozdulás.

A butoh[6] alapokra építkező művész szólója világszám: világok határán egyensúlyoz, rajzolja ki a finom kötelet, amelyen majd, mint egy ügyes köteltáncos bravúrosan egyensúlyoz. Hátizsákjában a gyerekkor és jelenkor Magyarországának mozgásművészeti hagyományai és eszköztárában a japán, a koreai progresszív táncművészet elemei. Mesterei a táncművészet doyenjei (Tatsumi Hijikata, Kazuo Ono, Yoshito Ohno, Ko Murabushi) – megismerte és megszerette őket, elemezte, bekebelezte és hazahozta őket. Átformálta a mozdulatokat bataritássá, olyan nyílhegyre tűzött, célratartó kérdésekké.

E szóló kiforrott kísérletezések eredménye, kísérletek, melyek a tánc lényegére reflektálnak. A tánc Bataritánál nem pusztán önkifejezés, hanem metafizika, filozófia és vallás. A tánc lemeztelenítő kitárulkozás – de a tánc színház is, groteszk rácsodálkozás.

Az élveboncolás után ott áll a művész egyedül a színpadon. Mi teremti meg a színpadi jelenlétet? A fények, a zene, a jelmez? A profán vagy a szent? Lehetséges-e az átjárás a világok között?

Itt ülök csillámló sziklafalon”[7]halpikkelyszerűen vibráló jelmez, fémesen csillogó páncélként viselkedő mellény. A partra vetett kiszolgáltatott hal és a kérdező harcos. Égfelé meredő lábakkal, amelyeknek csak a táncszínház zsindelyekből kirakott fala ad megnyugtató közelséget, biztonságot. Megfordított latin kereszt formában csüng a táncos teste. Ujjai kérdőn mutatnak.

A táncos mozdul, a póz kibomlik: eget keres és földet talál. Egy lény a végtelen vízeiből, mocsaraiból elmozdul. Elindul, hogy történeteket meséljen el, a legapróbb mozzanatig kidolgozott mozdulatokkal. Pontosan megkoreografált minden, a lélegzetvétel is. Batarita nem bíz semmit a véletlenre. Itt nincs esetleges. Pontosan megfogalmazott kérdéseit előre megtervezett fonalra fűzi fel. A történet  determinált, zsigerekbe vésett. A természet és az ösztönök világának körforgása között, a teremtett ember és a konstruált gép között elhalványul a különbség. Egyetlen bizonyosság a menetelés. Menetelés monoton körforgásban és lineáris rendben.

Erős képi világgal dolgozik. Univerzális szimbólumokkal.

A közönség elé megérkező táncos kibomlik: szétszórja magvait. Piros bogyók. A gránátalma[8] csillogó magvai peregnek így. A Biblia, a Korán és a mitológiák gyümölcse. Óvva intenek a pazarlásától. Úgy tartják, hogy Aphrodité ültette az első gránátalma bokrot: a szépség, a termékenység, de a halál –  újjászületés – halhatatlanság jelképe is.

NŐvé változik: tékozlóvá és elhagyatottá, kiszolgáltatottá és beburkolttá, kitárulkozóvá és rejtözködővé. Direkt és indirekt módon is átalakul: jeltelenül és jelzésekkel. Ki-bejár. Átjár a sztereotípiák világai között is. Átjár a szerepek között. Átlépi a színpad határait: kilép a nézőkhöz. Átlépi  a mozgásművészet határait: szavai és interakciói révén színházi hangulatot teremt. A kabarék világát idézi. A groteszk színház pin-up girljét használja mindehhez. Humora  kijózanító: egyszerre teszi nevetségessé, és egyszerre szeretteti meg, és öleli magához az esetlent.

Fény és homok. A metafizikai magasságoknak és a komédiának közös gyökerei vannak Bataritánál. A butoh táncos tigrise játékkutyaként is helytáll. Nem elvesz, hanem hozzá tesz a mozgásművészet többrétegű világához. A burleszk esztétikáját találja meg. A butoh nem vicces: kegyetlen, szembesítő, élveboncoló. Bataritánál a megjelenő humor nem gúny, nem karikatúra, nem vicc, hanem finom összekacsintás a Mesterekkel, kikacsintás a Közönségre. Úgyis fogalmazhatnék, hogy megtalálta a Táncos a helyét a világkabaré színpadán.

Lüktetése a Te Lüktetésed is. A miénk. Legyünk büszkék rá.

/Nuridsány Rebeka, művészettörténész/

Batarita

[1]Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket. Máté Evangéliuma, 7. rész, 6. vers

[2] Ősbemutató: 2018. 05. 05., Japán, Tokió, Tokyo Babilon; Bemutató: 2018. 10. 26., Kína, Sanghai, 2nd DanceStages Shanghai Dance Festival

[3] Leonardo D Vinci: Keresztelő Szent János (1513-1516.), Louvre, Párizs, Franciaország

[4]Batarita koreográfus, táncos, rendező www.batarita.com

[5]a produkciók közül, a teljesség igénye nélkül általam kihangsúlyozva két szóló és két duó:

Holdleány, bemutató 2009., Szépművészeti Múzeum, Budapest

Évszakok, bemutató 2010., Munmak, Korea

Áttetsző, Yoshito OHNO– Batarita, bemutató 2009., Nemzeti Táncszínház, Budapest

Otthagyott árnyék, Ko MUROBUSHI – Batarita, bemutató 2011., Merlin Színház, Budapest

[6]A második világháború utáni Japánból származó avantgárd tánc, amely groteszk mozgásaival döbbentette meg a közönséget, miközben a világégésben kiüresedő ember totális mozgás és tánc filozófiájaként lépett fel.

[7]József Attila: Óda

[8] lásd gránátalma szócikk in. Hoppál-Jankovics-Nagy-Szemadám: Jelképtár, Helikon Kiadó 1995.