Hamvas egész életműve a létrontás ellen lép fel...

Hamvas egész életműve a létrontás ellen lép fel...

2016. 11. 16., sze - 16:36
0 hozzászólás

...épp az emberszeretet jegyében. Megtanít bennünket az evangéliumi emberszeretet nehéz kötelességére. Írásaiban újra és újra kitér a létrontás legkülönfélébb formái ellen, épp ez alapozza meg a hamvasi emberszeretet tartalmát. - mondta Thiel Katalin, akinek a DRÓTon most elolvashatjátok a 2016. november 12-én, a Hamvas Béla emléknapon, Hamvas Béla és Kemény Katalin sírjánál elmondott teljes beszédét.

Thiel Katalin

Thiel Katalin

Thiel Katalin beszéde

Az Ars et Vita – Művészet és Élet Alapítvány kuratóriuma nevében szeretettel köszöntök mindenkit, aki elfogadta invitálásunkat ide, a Sztaravoda temetőbe, Hamvas Béla és Kemény Katalin sírjához.

Régi hagyomány már Szentendrén, hogy Hamvas Béla halálának évfordulója kapcsán emlékezünk rájuk és fölidézzük ragyogó szellemüket.

Mindkettőjüket említem, mert Hamvas életműve valószínűleg kicsit másként alakul, ha nincs mellette – még ha fizikailag gyakran távol is – a szellemi társ, a feleség, a szintén értékes életművet maga mögött hagyó Kemény Katalin.

Egyszer Hamvastól megkérdezték, hogy ennyi megpróbáltatás közepette honnan meríti az erőt?  Erre Ő így válaszolt: „Szeretettel őriztetem magam.”

Sokat töprengtem ezen a mondaton. Igen! A szeretet valóban mindennél fontosabb! 

Nem véletlen, hogy mai emléknapunk – Hamvas Béla Kiengesztelődés című írásából való - mottója is erre utal: „De bármi történik is, az emberszeretet kötelező…” Ez a mottó még akkor is megállja a helyét, ha ma a Városháza Dísztermében Hamvas 1956-hoz kapcsolódó, szigorú, megalkuvást nem tűrő írásaira reflektálunk Weiner Sennyey Tibor jóvoltából. A szöveg ugyanis így teljes: „De bármi történik is, az emberszeretet kötelező… éspedig éppen olyan határozottsággal, mint ahogy - amíg a létrontás folyik – a kiengesztelhetetlen ellenállást fenn kell tartani.”

Ez a látszólagos ellentmondás azonban feloldódik Hamvas írásában, amikor az Evangéliumra hivatkozik: „Az emberrel ki kell engesztelődni.”- írja. „ Az ember a káprázat csodájában él, (…) szendereg félálomban.(…) Az Evangélium az élő emberrel való kiengesztelődést tanítja, s a létrontásnak soha, egy arasznyit sem engedett, és azt törvénytelennek tartotta.”

Hamvas egész életműve a létrontás ellen lép fel, épp az emberszeretet jegyében. Megtanít bennünket az evangéliumi emberszeretet nehéz kötelességére. Írásaiban újra és újra kitér a létrontás legkülönfélébb formái ellen, épp ez alapozza meg a hamvasi emberszeretet tartalmát.

Nem fél kimondani azt, amit igaznak vél. Nem fél, ahogyan Arlequin sem fél. Szabad ember, a legnagyobb kiszolgáltatottság közepette is.

Spiró György a Karnevál című Hamvas regényt elemezve így ír erről: „…már a hatvanas  évek legvégén állították nekem páran, hogy a század legnagyobb regénye a Karnevál.”- írja. S amikor Spiró elolvasta a művet, így reagált: „Azóta, ha Hamvas Bélára gondolok - és gyakran gondolok rá - , boldogság fog el. Boldog vagyok, amiért a XX. században éppen magyarul született olyan nagyságrendű mű, amelyhez foghatót hajdan, a maga korában csak Swift és Voltaire írt.

A legszabadabb magyar író volt ebben a században. A legmerészebb: Vállalta a szabadságot,

ahogyan Mr. Patmore, a Szilveszter markotányosa, az önarckép vállalja, a tökéletes téboly közepette. Szabad volt Hamvas Béla, mert tudatosan a szabadságot választotta.”- írja Spiró.

Ez a szabadság ugyanakkor az író belső szabadsága maradt, amit nem lehetett tőle elvenni, hiszen mint tudjuk, fizikai értelemben a kiszolgáltatottság és a mellőzöttség jutott neki osztályrészül. Hamvas azonban élethelyzetét bölcs derűvel, humorral és iróniával fogadta. Dicsőségre vágyott, nem sikerre, a „nevezetes névtelenségre”, az úgynevezett „tücsökhalhatatlanságra”. Mint az Unicornis című esszéjében írja: „A siker számomra olyan, mint a madarak éneke. A szirének zenéje. Varázslat és csábítás és bűbáj. Édes és halálos. Az odüsszeuszi próbát megálltam. Hallottam őket, de nem csábítottak el. A dicsőség éneke olyan, mint a tücsöké. Mint a méhek zsongása. Semmi varázs. Semmi édesség. Mélyen, mélyen egyhangú és szelíd. Nem a szirének énekének zsibbasztó gyönyörét, hanem a tücsökhalhatatlanságot választottam. A méhes halhatatlanságot. Mindenkinek megvan a maga méhese.”

A Hamvas halála óta eltelt közel öt évtized igazolta Őt. Valóban belépett a nevezetes névtelenek közé.

Életművét – amelynek kiadása a Hamvas Béla Alapítvány Medio kiadójának jóvoltából ma a 29. kötetnél tart, egyre többen olvassák, tanítását egyre többen teszik magukévá. Alapítványunk – a Marghescu Mária által életre hívott Ars et Vita Alapítvány – is azon fáradozik, hogy Hamvas Béla életműve még több emberhez elérjen. Ezért is indítottuk újra Szabadegyetemünket és ezért visszük az életművet bemutató kiállításunkat most már határon túlra is, Eisenstadt (Kismarton) után Eperjesre, Hamvas szülővárosába és Zentára. 

Útravalóul fogadják szeretettel a Patmosz III-ból, a V.J-hez írott levélből vett szövegrészt:

„Az Evangélium a szeretet életrendjének megvalósítását kívánja. A szeretet nem érzelem, nem érzelgés, nem kivételes állapot, nem szentség, nem magasrendűség. A szeretet a létezés eredeti, normális állapota. Minden létezés alapállása.” 

 

(Elhangzott 2016. november 12-én, a Hamvas Béla emléknapon, Hamvas Béla és Kemény Katalin sírjánál.)