Hamvas és a zsidóság | Weiner Sennyey Tibor előadása | esszé és videó

Hamvas és a zsidóság | Weiner Sennyey Tibor előadása | esszé és videó

2018. 08. 27., h - 16:31
0 hozzászólás

Hamvas Bélát, mint jelentős írót és kiemelkedő gondolkodót több ízben is előszeretettel sodorták olyan kontextusba, amelyből azt a messzemenő következtetést lehetne levonni, hogy Hamvas antiszemita, fasiszta, vagy netán éppen kommunista lett volna, esetleg, hogy egyetértett volna a háborúval. - Weiner Sennyey Tibor előadását olvashatják és tekinthetik meg a DRÓTon.

Hamvas és a zsidóság,
avagy kísérlet egy érzékeny kérdés megválaszolására

 


    Nehéz, nagyon nehéz a huszadik századot és a benne élőket megérteni és elfogadni úgy, hogy tudjuk, mihez vezettek gondolataik, tetteik és tévedéseik. Nem csak a két világháborúhoz, számtalan értelmetlen áldozathoz, végtelen szenvedéshez, hanem valójában ahhoz a zavarodott korhoz is, amiben mi élünk a huszonegyedik században.
    Hamvas Bélát, mint jelentős írót és kiemelkedő gondolkodót több ízben is előszeretettel sodorták olyan kontextusba, amelyből azt a messzemenő következtetést lehetne levonni, hogy Hamvas antiszemita, fasiszta, vagy netán éppen kommunista lett volna, esetleg, hogy egyetértett volna a háborúval. Háborúhoz való viszonyát tárgyaltam máshol, most inkább arról beszélnék, hogy mit gondolt Hamvas a zsidókról. Ehhez azonban ismét hangsúlyoznom kell azt, amit már többször elmondtam, igaz, nem lehet elégszer elismételni, hogy Hamvas, akárcsak mi mindannyian, folyamatosan változott, alakult, fejlődött, és természetesen másmilyen ember volt 16 évesen, 40 évesen és 60 évesen, tapasztalatait megfontolta, nézeteit revideálni tudta, ellentétben nagyon sok rögeszmékhez és téveszmékhez ragaszkodó későbbi olvasójával.
    Tegyük hozzá, hogy mivel folyamatosan foglalkoztatta a karakterológia, így az is érdekelte, hogy van-e és milyen lehet egy-egy nép, nemzet arca. Nagyon sokat, érdekesen és kritikusan foglalkozott a magyarsággal, a németséggel, s ezekben az írásokban, itt-ott, elvétve véleményt alkotott a zsidóságról is. Ezen részleteket alapján - az élet és életmű kontextusából kiragadva - könnyen lehet olyan gondolatokat tulajdonítani Hamvasnak, amelyet ő maga sohasem úgy gondolt, esetleg később már másképpen látott. Lukács György Hamvasról szóló kritikájában (Lásd:  Lukács György: Az absztrakt művészet magyar elméletei. I.n.: Új magyar kultúráért. Fórum. 1948.) Hamvast a fasizmus szekértolójának nevezi, amiért úgy és ahogyan írt a képzőművészetről. Ez természetesen ostobaság. Horváth Róbert, azt próbálta egy előadásában  (Lásd. Magyar Sziget, Verőce, 2011. aug. 2.) érzékeltetni, hogy Hamvas egyik eredeti művében megsemmisítő kritikát gyakorolt a zsidósággal szemben, amelyet később is mindvégig fenntartott a „judeaokrata liberalizmussal” szemben. Lukács György és Horváth Róbert, igaz más felhanggal, de lényegét tekintve ugyanazt sugallja, egymástól félévszázados távlatból, mégpedig, hogy Hamvas Béla szélsőjobboldali, antiszemita eszméket vallott. Hamvas és a politika, továbbá Lukáccsal való vitájáról szintén írtam másutt, most elég az hozzá, amit Hamvas Béla maga is írt A magyar Hüperiónban:

„Tudom, hogy nem fog következni utókor, amely majd megbecsül. Amit én csináltam oly erős, kegyetlen és embertelen, hogy aziránt semmiféle utókor nem fog megenyhülni. Nem kedvezek senkinek, még nekik sem. Belőlem senki sem meríthet igazolást.”
A magyar Hüperión. Első levél. Gulyás Pálnak küldött változat. Gépirat.

    A leghelyesebb, ha megmutatjuk, lehetőleg időrendben, hogy a zsidókról és a zsidóságról alkotott képe életében és írásaiban, hogyan alakult, változott. Tudom, hogy ez kritikus pont sokak - zsidók és nem zsidók - számára Hamvas Béla megítélését illetően, de míg Nyírő József például egyértelműen antiszemita volt, s ez irodalmi munkásságát is meghatározta, addig Hamvasnál teljesen más a helyzet.
    Hamvas legelső nyomtatásban megjelent munkájában, amelyet még mindössze tizenhat évesen írt, már van egy rövid részlet, amely a zsidókról szól. A Három nap Dunántúlban leírja mindazt, amit a nagymartoni vendéglőstől, „Haider uramtól” hallott:

„Tőle (Haidertől) aztán sok érdekes apróságot tudtunk meg Nagymartonról. Olyasmit is, ami dr. Thirring Gusztáv kitűnő úti kalauzában nem olvasható. (…) Érdekes dolgokat mondott el Nagymarton élesen elkülönített két részéről: a keresztény és a zsidó Nagymartonról. Az első népesebb, tisztább és szebb, de épp ezért büszkén nézi le a másikat. Egész a legújabb időkig ezt a lenézést meg is érdemelte ez a másik, már azért a rossz hírnévért is, amit Nagymartonra hozott. Mert híres orgazda fészek volt ez, főleg a bécsi tolvajok számára. Nem egy nagyobb lopás bűnjeleit találták meg itt az igazságszolgáltatás kutató emberei. De ezek az idők már elmúltak. Talán azért is nem volt tanácsos itt elrejteni a kétes eredetű szerzeményeket, hiszen azonnal itt kereste a törvény.
De azért a zsidó Nagymartonban ma sem lakik keresztény, a keresztény Nagymartonból lassan kifelé húzódnak a zsidók. (…)”

Hamvas Béla: Három nap Dunántúl. Szövétnek. 1913. 4. szám. 46. oldal.

    Ez a kis szövegrészlet egyébként tökéletesen megvilágítja, hogy működnek a prekoncepciók a különböző kisebbségekkel szemben, lett légyen az zsidó vagy cigány, vagy bármi más. A kocsmáros Haider, miközben Fraknóra kíséri a fiatal pozsonyi kiránduló fiúkat, mond is valami izgalmasat, meg nem is, valójában pletykál, amit a fiatal Hamvas érdekességként beleír dolgozatába, de nyilván ellenőrizni nem tud. Haider szerint orgazda fészek volt a zsidó Nagymarton, de már nem az. Vagyis, szerinte a zsidók loptak, de már nem. Az egyetlen, amit ebből a kis történetből tényszerűen megtudunk, hogy zsidók és keresztények külön éltek Nagymartonban 1912-ben - mint oly sok helyütt másutt is. A fiatal Hamvas természetesen nem megy el Nagymarton zsidók lakta részébe, nem találkozik zsidókkal, s így nem is tudja ellenőrizni Haider kocsmáros szavainak igazságtartalmát. Mégis átveszi a „kis színes” történetet, s ezzel a korabeli (és mai) prekoncepcióknak egy esszenciális mintáját adja. Ma is így vannak ezzel sokan. „Ott laknak a cigányok, oda ne menj…” - mondják, de igazából nem tudják, hogy mi van ott, sosem jártak cigányok között. A zsidók meg, mind gazdagok és bankárok, ilyenek vagy olyanok, de valójában zsidóval még nem találkoztak. Látnunk kell azonban, hogy Hamvasnak ezen első nyomtatásban megjelent írásának azonban ez csak egy kicsiny részlete, a szöveg nem erről szól. Arról, hogy mi ennek az írásnak a valódi jelentősége és hol a helye az életműben értekeztem Hamvas és a magyarság kapcsán írott esszémben, most másról van szó.
    Sokkal fontosabb, hogy egy másik részletet is megvilágítsunk, amelyet Darabos Pál is idéz nagy monográfiájában, majd Horváth Róbert is hivatkozik említett előadásában, mondván érthetetlen módon maradt ki A magyar Hüperiónból. Nem érthetetlen módon. Hamvas előbb elküldte néhány barátjának a gépiratot, majd saját maga átdolgozta, ahogy Az öt géniuszt is. A Hüperiónnak azonban fennmaradt a Gulyás Pálnak küldött eredeti gépirata, nekem is itt van az asztalomon, s ebből idézi Darabos is azt, amit tőle Horváth. Az idézet kontextusából kiragadva valóban nagyon erős, ahogy az egész Hüperión könyv is teli van igen erős állításokkal:

„Amikor megismerkedtem vele [Kerényi Károly], a helyzet, amelyben élt, bántó és szégyenletes volt.
Olyan emberekkel vette körül magát, akiknek közelébe csak orrbefogva lehet lépni. Azonfelül penetráns zsidóság. Mit nevezek zsidóságnak? A védtelenséget a polgárosulás felé, a lassú elsüllyedést a komfortba, a takarék könyvbe és a sznobizmusba. Valami szemtelenül profán és pimaszul kihívó, importált angol és francia elmésség. Minden hazug itt, még a mosoly is. Ő [Kerényi, a klasszikafilológus] állt a középpontban, fölényes jóindulattal komédiázott nekik, akik érezték, hogy ez még a jazznél is izgatóbb és a koktailnál is rafináltabb, mert itt nem léhaságokkal játszottak, hanem istenekkel. Az Akademos kertjének fordítottja volt és a platóni erós ellenkezője. Hiányzott belőle minden komoly tiszta és valódi.”

Hamvas Béla: A magyar Hüperion. I. rész 19. levél. Közli Darabos Pál: Egy életmű fiziognómiája. II. köt. H. n., 2002, Hamvas Intézet, 226. o. (Az életműkiadásban máshogyan jelent meg. V.ö. Hamvas Béla: A magyar Hüperion. I. kötet. H. é. n., Medio /Hamvas Béla művei 15./, 60. o.)

    Ne felejtsük el, hogy Hamvas Béla ennek a művének megírása idejében és később is ugyanilyen kemény kijelentéseket tett a németségről, s a legkeményebbeket a magyarokról.  Ez persze nem menti fel az alól, hogy itt valóban antiszemita kijelentést tett, ahogy nem mentesít minket sem attól, hogy elgondolkodjunk kijelentésén. Lássuk a kontextusát és szoros olvasását ennek az igen könnyen félreérthető szövegrészletnek. Itt Hamvas arról számol be, hogy miért nem sikerült a Sziget-vállalkozása Kerényi Károllyal, mindent és mindenkit okol érte, főleg Kerényit. Erről is írtam bővebben az Álarc és koszorú kapcsán, most elég legyen hozzá annyi, hogy itt Kerényin és a többieken kívül, megjelöli Kerényi környezetét is, vagyis és egészen pontosan saját közönségüket, mint kudarcuk okát, olyan embereket, „akik közelébe csak orrbefogva lehetett lépni”. „Azonfelül” vagyis akik ezeken kívül voltak nem más, mint a „penetráns zsidóság”. Mit jelenthet az, hogy penetráns? Átható, mindent betöltő, bár kétségtelen, hogy ezt leginkább a bűz kapcsán szoktuk használni, tehát negatív konnotációban, ahogy itt is abban van. Ne felejtsük el, hogy az egész szövegrészlet igen erősen a kudarcból fakadó sértődöttséggel van átitatva, melyet Hamvas később maga is saját szemére vet, s amit úgy fogalmaz meg, hogy ressentiment. Ahogy ezt az etika-szótára írja le:

Ressentiment: az alacsonyabb rendű emberben (csőcselék) a magasabb rendűvel (előkelő, nemes) szembeni irigységgel vegyes ellenszenv, utálat, tehetetlenségből fakadó bosszúvágy. A saját sorsunk alakulásáért, a szerencsétlenségekért és a nyomorúságos helyzetünkért hajlamosak vagyunk magunkon kívüli okokat, leggyakrabban másokat felelőssé tenni. A csőcselék, vagy nyájember, és az előkelő megkülönböztetésének egyik szempontja éppen az, hogy ki hogyan viszonyul a sorshoz: kitér-e előle, vigaszt keres-e ellene, a véletlenszerűséget valami kiszámíthatóvá akarja-e egyszerűsíteni, vagy pedig a sors szerelmeseként (amor fati) felvállalja mindazt, aminek megtörténése nem függhet akaratától (Übermensch).

Nietzsche hangsúlyozza továbbá azt is, hogy a ressentiment önvédelmi és létfenntartási funkcióval is bír: az előkelővel harcba bocsátkozni gyáva ember, önigazolást talál ebben az érzésben a másik ellenében, miközben alattomos támadást intéz ellene.

Nem csak pszichológiai, hanem kultúrtörténeti dimenzióban is értelmezi Nietzsche a csőcselék és az előkelő küzdelmét, aminek végeredményeképpen a gyengék és elesettek, a küzdeni képtelenek az értékek kiforgatásával fölébe kerekedtek az előkelőknek, lejátszódott a rabszolgalázadás a morálban, győzedelmeskedett a ressentiment-morál.”

    És kétségtelenül Hamvas Béla A magyar Hüperion ezen első, később saját maga által átírt változatában mindenki mást okol kudarcáért, Kerényit, egykori közönségét, a zsidókat, a magyar költőket, és főleg és hosszasan a magyarságot. Kerényi Károly olvasta Hamvasnak ezen vádbeszédét, s amikor Gulyás Pál egy levélben rákérdezett ezt válaszolta:

„Eszembe jut, amit Hamvas Hyperionjáról írtál nekem. Ismerem. Nálam is van másolata, s én már tudom, mennyire énes (én… én… én…) és épp ezért (az eldugott s mégis ordító én miatt) mennyire hamis.”
Adj ideát az időnek. Kerényi Károly és Gulyás Pál barátságának dokumentumai. Közzéteszi Lisztóczky László. Kráter. Budapest. 1989. 59. o.

    Egyébként, ha valami nem eldugott A magyar Hüperiónban az éppen a szerzői én, Hamvas sehol máshol nem beszél ilyen sokat saját magáról, sehol sem adja ki ennyire saját magát, mint éppen itt, de ettől még Kerényi Károly állíthatta azt, hogy szerinte ez hamis.
    Visszatérve: van azonban itt egy másik részlet is, méghozzá a „zsidóság”-definíciója, amikor is azt mondja, hogy ismételjük:

" "

„Mit nevezek zsidóságnak? A védtelenséget a polgárosulás felé, a lassú elsüllyedést a komfortba, a takarék könyvbe és a sznobizmusba. Valami szemtelenül profán és pimaszul kihívó, importált angol és francia elmésség. Minden hazug itt, még a mosoly is.”  

    Hamvas tehát itt nem a vallási közösségről, nem a zsidókról beszél, hanem egy olyan általánosításról, mint például, amikor azt mondjuk, hogy németség. Értünk ezalatt valamit, aminek van valami homályos és közös metszete, esetleg azt, hogy a németség pontos, megbízható, szorgalmas, szőke és szeret sörözni, de ez ugyanolyan általánosítás, mint a fentebbi és valószínűleg ugyanúgy pontatlan. Nem árt emlékeznünk arra, hogy mindezt 1939-ben írja, a második világháború kitörése évében, a két magyarországi zsidótörvény után, de még a zsidóüldözés előtt. Kontextusából kiragadva, természetesen egészen mást jelent ma, mint akkor, bár akkor sem voltak ezek túlontúl kedves és elnéző sorok, ahogy amúgy sem volt jellemző, hogy Hamvas elnéző lett volna bárkivel, legfőképpen saját magával nem.
    Ezen sorok leírása után tört ki a háború.
Dúl Antal így foglalta össze ezt az időszakot:

„A háború idején háromszor kap behívóparancsot (1940, 1942 — oroszországi frontszolgálat, 1944). 1944 nyarán, amikor csapatát Németországba vezénylik meg­szökik. 1945 januárjában lakásukat bombatalálat éri, kéziratai, jegyzetei, könyv­tára — addigi élete egész kelléktára megsemmisül.
Dúl Antal: Hamvas Béla - és az a bizonyos esszé. Életünk. 1987/09. 873. o.

    Hamvasnak itt egyébként jelenlegi témánk szempontjából van egy nagyon fontos, messze nem elhanyagolható és igen érdekes életrajzi pillanata. Mégpedig akkor, amikor Szokolyára kerül, ahol Weöres Sándor is meglátogatta, s ahová felesége, Kemény Katalin is vele tudott menni. Szokolyán Hamvasra zsidó munkaszolgálatosokat bíztak.
Érdemes idéznünk azt, ahogy Demény Jánosnak írja le egy levelében ezt az időszakot:

„A helyzet sokkalta nehezebb lehet, mint 2 évvel ezelőtt volt kint a Don mellett. Az út persze kifelé vezet, és itt nálunk az a hangulat, hogy esetleg hetek, sőt napok alatt minden eldőlhet. Az én életem itt belsőleg éppen olyan nehéz, mint amilyen könnyű lehetne, ha csak a külsőségeket nézném. Hihetetlen, hogy mit kell egy-egy nap felszámolni ahhoz, hogy a következő napra ne legyen szellemi és pszichológiai restanciám. Nagyrészt az időre írom, de persze sok benne a személyes is. Azt képzelem, hogy valakinek a dolgokat mégiscsak vállalni kell, és az összes elintézetlen problémákat ismernie kell. A nagyon súlyos órák és napok elképzelhetetlenül világos időszakokkal váltakoznak. Soha nem hittem volna, hogy ilyen élményanyag fölött is egyszer rendelkezni fogok. Egyébként a Bhagavad Gitát fordítgatom, és a felével már készen is vagyok.”
Szokolya, 1944. szept. 9. Demény Jánosnak

Sajnos Hamvas Bhagavad Gíta fordítása eddig nem jelent meg, elveszett, vagy lappang, mindenesetre, Darabos Pál így ír erről az időszakról:

„A szokolyai időszaknak a nyilas puccs vet véget, amikor Hamvas a hozzá beosztott munkaszolgálatosokból álló egységét feloszlatva haza bocsájtja, ő maga is hazatér és katonaszökevényként éli át Budapest ostromát, amelynek végén teljesen új helyzetben találja magát.”
Darabos Pál: Egy életmű fiziognómiája. Hamvas Kultúrakutató Intézet. Budapest. 2002. II. 469.

    Darabos Pál és Kemény Katalin azok, akik ezt, hogy Hamvas a rábízott munkaszolgálatosokat elengedte leírta, sajnos hosszas keresés után sem találtam más forrást, ugyanakkor meg kell mondani, hogy Darabos messze a legtöbb és legpontosabb adatokat közli Hamvas életével kapcsolatban, éppen ezért nem vonnám kétségbe ezen állítását, ahogy Kemény Katalinét sem.
Ugyanakkor Kemény Katalin ugyanerre az időszakra így emlékszik:

„Pár hét után a csapatot Nógrád megyébe, Szokolyára vezényelték. Oda már én is követhettem. Parasztházban kaptunk szállást. (…) egészen addig, míg nem jött a parancs, hogy másnap reggel az egész csapat az ott lévő családtagokkal együtt Ausztriába indul. Egyetlen pillanat műve volt az elhatározás, mi nem megyünk. Szerencsére akadt egy hasonló tervet szövő sofőr, akinek segítségével még aznap éjjel Budapestre szöktünk.
Ettől kezdve a bombaveszély eltörpült a fenyegető igazoltatás előtt. Ez meg is történt. Két fegyveres, karszalagos állított be, levitte a Bécsi úti nyilas tanyára. És csodák csodája, Béla pár óra múlva mosolyogva állított be. Olyan részegek voltak, mondta, hogy nem is kellett nagy lelemény a megugráshoz.”

Kemény Katalin visszaemlékezése. I.n.: In memoriam Hamvas Béla. Szerkesztette Darabos Pál és Molnár Márton. Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet. Budapest. 2008. 110. o.

    Hamvas Béla tehát a nyilaspuccs idején élete kockáztatásával előbb elengedte a rábízott zsidó munkaszolgálatosokat, majd pedig dezertált.
    Tegyük hozzá, hogy A magyar Hüperión korábban idézett, vonatkozó részeit - amennyire én tudom - ő maga írta át a háború után, a zsidóságra vonatkozó részeket kihúzva, hogy kiragadva a kontextusból ne lehessen félremagyarázni. Félelme ezzel kapcsolatban jogosnak bizonyult. Mindezek mellett A magyar Hüperiónnal valóban vannak problémák, de azok elsősorban a szöveghűség és a Dúl Antal szerkesztette kiadásra vonatkoznak, pláne, hogy a szövegnek legalább két különböző változata maradt fenn. Mindaddig, amíg a könyvnek kritikai kiadása nem lesz, s az életrajz ismeretében be nem ágyazódik az a teljes életmű szövetébe, ezek igen problémás részek lesznek.
    Hamvas Béla azonban a háború alatt és után is foglalkozott a zsidósággal, különös tekintettel a zsidó hagyománnyal, Az ősök nagy csarnokának harmadik kötetében találjuk Hénoch apokalipszise és a Széfer Jecíráról szóló két fordítását és tanulmányát. Mint jegyzetei tanúsítják maga is tanult héberül és ezekben a fordításokban és tanulmányokban hosszasan értekezik a zsidó misztika és a héber nyelv kapcsolatáról és fontosságáról. Ahogy Hamvas - mintegy saját fordításai kritikájaként - maga is belátja:


„A héber mesterek nem győzik hangsúlyozni, hogy akár a Tóra, akár a Talmud, vagy a kabbala idegen nyelvre fordítva tulajdonképpeni és sajátos értelmét elveszíti. Ugyanezt mondják a kínaiak a Tao te kingről, a hinduk a Védantáról.”
Hamvas Béla: Széfer Jecírá. Tanulmány. Az ősök nagy csarnoka. III. 209. o.

    Ennek ellenére kísérletet tesz két olyan héber szöveg fordítására, amely szerinte az emberiség közös szellemi hagyományának elidegeníthetetlen része, éppen ezért helyezi azokat az ősök nagy csarnokába. Végül pedig mintegy mellékesen jegyezzük meg azt a szintén életrajzi tényt, hogy felesége, Kemény Katalin erdélyi zsidó családból származott. Érdemes mindezekhez még hozzáolvasni Tábor Ádám cikkét is.
    Aki tehát azt állítja, kimondva vagy kimondatlanul - akár balról, mint Lukács György, akár jobbról, mint Horváth Róbert - kiragadott részletek alapján, akár egy ifjúkori írásra, akár egy később újragondolt megjegyzésre hivatkozva, hogy Hamvas Béla fasiszta vagy antiszemita lett volna, az éppen úgy, mint Szántai Lajos (lásd: Magyarságunk ellenségei.), aki azért, mert Hamvas, mint oly sokan a korban belépett a kommunista pártba, ezért kommunista lett volna: egészen egyszerűen hazudik, nem mond igazat. Hamvas Béla, ellentétben német kortársával, Heideggerrel, nem volt antiszemita, nem lelkesedett a nyilasokért, de később a kommunistákért sem. Hamvas Béla egész élete és életműve összességében sem kedvez azoknak, akik - bár nagyon szeretnének - nem nyerhetnek igazolást sem hamis vádjaikra, sem téveszméikre.

(Elhangzott a Szentendre Éjjel-Nappal Fesztiválon, a Szántó Zsidó Ima és Emlékházban, Szentendrén, 2018. augusztus 26-án.)

A fotón Hamvas Béla katonatisztként a második világháború alatt.

A cikkhez hozzászlóni itt  lehet a Facebookon: https://www.facebook.com/drot2.0/posts/1414248938700187