A három nővér

A három nővér

2020. 07. 24., p - 05:54
0 hozzászólás
– Komolyabb témára vágysz? – fordult morcosan húgához Jelen. – Akkor elmesélem, hol jártam tegnap. Online temetésen. Becz Dorottya jelenleg Nagy-Britanniában él és első regényén dolgozik, illetve novellákat és blogot ír. Ez az első írása a DRÓTon.
Becz Dorottya
Becz Dorottya írása

A három nővér

 

– Úgy örülök, hogy végre le tudtunk ülni kicsit trécselni, lányok! Imádom a gyümölcskenyeredet, drága Múlt. Egyszerűen felülmúlhatatlan!

– Élmény neked sütni, Jelen. De valamiért ezt a receptet még sosem rontottam el – kuncogott Múlt.

– Hogy ti mindig csak az evésről tudtok beszélni, meg áll az eszem – sóhajtott Jövő.

– Komolyabb témára vágysz? – fordult morcosan húgához Jelen. – Akkor elmesélem, hol jártam tegnap. Online temetésen.

Múlt szemöldökei fennakadtak, a desszertes villa diszkrét csilingeléssel esett ki a kezél.

– Úgy bizony, nővérem. Egy barátnőm sógornője hunyt el, súlyos beteg volt szegény, de senki nem mehetett be a kórházba meglátogatni, még a férje sem. Egyik nap felhívták a kórházból, hogy a neje meghalt. A temetésen négyen voltak jelen: a két sírásó, akik kegyeleti okokból fekete maszkot viseltek, a pap, aki a szertartás idejére levette a maszkot, és a videós, aki a felvételt készítette. Én otthon felvettem a fekete ruhámat, öntöttem magamnak egy pohár konyakot, előkészítettem a hímzett zsebkendőmet, és a fotelben ülve, a tableten néztem végig a temetést. A pap megható beszédet mondott, a fehér virágok, amiket a család küldött, igazán ízlésesek voltak.

Múlt továbbra is ugyanazt a falatot rágta percek óta. – A papok általában megható gyászbeszédet mondanak, ez már így van mióta világ a világ – nyögte ki végül, csak hogy hozzászóljon a témához.

Ne aggódj, Jelen, lesznek még normális temetések – igyekezett vigasztalni nővérét Jövő.

– Normális temetések? Téged meg mi lelt?

– Bocsánat, úgy értettem, régimódi, hagyományos temetések – tette hozzá Jövő. – Azt hiszem, az evés szórakoztatóbb téma, bár, ha belegondolok, hogy amikor én annyi idős leszek, mint ti, minden órában ezer ember hal majd éhen, nos, talán ezt is ellapozhatjuk.

Súlyos csend telepedett a testvérek közé.

– Emlékeztek, amikor Régmúlt nagyival együtt hímeztük a terítőt, gurgattuk a szilvás gombócot, és ő közben történeteket mesélt vagy énekelt?

– Ó, hol van az már! Örülök, ha az otthon honlapján időpontot tudok foglalni a látogatásra, ha süt a nap és le tudják tolni a kertbe, hogy kéthetente láthassam…

– Drága nővérem, legközelebb már videócsetelni fogunk vele. Épp most adtam fel neki a csomagot, amiben a laptop van.

– Ugye nem felejtetted el azt az apróságot, hogy Alzheimere van, és a nagyon buta mobiltelefont sem tudja már kezelni? – Múlt kétkedően nézett legfiatalabb húgára.

– Komolyan mondom, nektek aztán nem lehet a kedvetekre tenni.

– Igazad van, azt hiszem, most talán jobban odafigyelünk egymásra, mint korábban. – Jelen megsimogatta Jövő vállát, majd öntött egy kevés teát a csészébe.

– Az emberek sosem tanulnak.

– Múlt, te mindig olyan borúlátóan nézel az elkövetkező időszakra, pedig hidd el, képesek vagyunk megváltozni. Jelen, vágnál még egy szelet gyümölcskenyeret nekem?

A középső nővér méretes darabot vágott le a süteményből. A csokoládé-bevonat halk roppanással repedt meg a kés pengéje alatt.

– Jövő, te olyan kis naiv vagy! Gondolod, hogy a szomszéd lány majd halkabban fog sírni éjjelente, miután a pasija elpáholta? Bízol abban, hogy a barna bőrű kisfiútól nem veszik majd el a fehér társai az uzsonnáját az iskolában? Hiszel benne, hogy egy kapcsolat alapja a szeretet, a tisztelet és az elfogadás, függetlenül attól, hogy azonos vagy különböző neműek e az illetők és azért, hogy ezt mások is megértsék, nem kell majd az utcára vonulni? Gondolod, hogy egy nő munkája egyszer ugyanannyit fog érni, mint egy férfié? Tedd a szívedre a kezed, és mondd, hogy ez lehetséges. 

Jelen arca vöröslött az indulatoktól. A kezében lévő csészéből a kistányérra löttyent a tea és megállt a középen lévő mélyedésben.

– Ezekre a kérdésekre nem tudom a választ. – Jövő harapott egyet a süteményből, s miután lenyelte a falatot, folytatta. – De lehet, hogy hamarosan kifejlesztik azt a maszkot, amiben látszik a mosoly. Az is előfordulhat, hogy az emberek gyakrabban ölelik majd meg egymást, mert már tudják, milyen, ha el vannak tiltva tőle.

Jövő hatalmasat sóhajtott és hátradőlt a fotelben. – Vagy nem. Mindkét lehetőség adott, és ti is tudjátok, a végkifejlet nem rajtam múlik. Én állandóan változom.

– Mint a divat vagy az időjárás – morogta halkan Múlt.

– Micsoda végszó, kedves Nővérem. – Azzal Jelen felállt, vállára terítette kendőjét, fejével intett Jövőnek, hogy ő is szedelőzködjön. – Legközelebb nálam találkozunk. Múlt, addig kérlek, küldd át a receptet!

 

Becz Dorottya 1982. január 13-án született Budapesten. Tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen és a Bálint György Újságíró Akadémián végezte. Karrierjét újságíróként kezdte, később könyveket szerkesztett a HVG Kiadó és a Motibooks Kiadó számára. Jelenleg Nagy-Britanniában él és első regényén dolgozik, illetve novellákat és blogot ír. (A szerzőről a fotókat Milesz-Nagy Orsolya készítette.)