Hartay Csaba: A könyvek világossága

Hartay Csaba: A könyvek világossága

2018. 06. 08., p - 07:49
0 hozzászólás
A kilencvenes évek elején azok a srácok számítottak menőnek a lakótelepen, akiknél rengeteg videokazetta sorakozott a polcon. Apám csak legyintett, amikor lelkesen meséltem neki, hogy ennek hány horrorja van, annak mennyi új akciófilm van meg. Kisfiam, könyvük mennyi van? – kérdezte rám pillantva, én pedig szemlesütve megvontam a vállam. Közhely, hogy negyvenévesen jön rá az ember, az apjának volt igaza – ebben is. Hol vannak ma azok a VHS kazetták?
- Elhangzott Békéscsabán, a 89. Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Hogy mi újat lehet még mondani a könyvekről? Csak újat lehet. Ismeretlent és meglepőt. Minden csukott könyv ezt őrzi. Általuk belelapozhatunk zárt életekbe, rányitunk rejtett, halk párbeszédekre, beleszületünk eddig feltérképezetlen miliőkbe, verssorokon egyensúlyozunk, ütemre lépve rímekre bólintunk, hasonlatokra ismerünk, képekre csodálkozunk, és mindenből elviszünk magunkkal egy-egy töredéket, egészet, mindenséget.

De nem csak a napokban van erre lehetőségünk, egy teljes életen át. Mégis talán ma többen tesszük ezt, több könyvet szorítunk a hónunk alá. Nem illik a legkomorabb hétköznapokon számon kérni a felhőtlen boldogságot, ezért tapintatlanság mindenkit elszámoltatni az olvasási szokásairól. Mert vannak páran, akiknek egyáltalán nincs ilyen szokásuk. De most, hogy egy adott területen ennyire felszaporodik a könyvkoncentráció, talán nagyobb az esély arra, hogy a könyvszkeptikusok is beleolvasnak egy-egy kötetbe, és talán megtalálják egy novellában, regényben a saját hétköznapjaikat, boldogságaikat, szenvedéseiket.

Mert itt is tele vagyunk tévhitekkel, hogy ami kortárs és mai, az lila köd, azt nekem ne mutassa, engem hagyjanak ki ebből, Petőfi után én nem is nagyon tudok költőt mondani. A költő az már meghalt, én úgy tudom, attól költő, vagy nem? Pedig létezik (irodalmi) élet ebben az évszázadban is.

Mégis mindenki folyamatosan olvas. Címet, feliratot, üzenetet, apróhirdetést, társkereső bemutatkozást, tévéműsort, élelmiszer összetételt, bankszámlakivonatot, kijelzőt, töltöttségi szintet. És végül vannak, akik könyveket is olvasnak.

A könyvek, az összefűzött, keményfedeles, lassan ható antidepresszánsok. Mert mindenkinek azonnal oldódó öröm kell. Hagyd itt, majd elolvasom, ha lesz időm. Tényleg az enyém? Nagyon, köszi, otthon átfutom! Szóval szerinted ez egy jó könyv? Film nem készült belőle? Vagy videojáték? Moziban nem adják? Le lehet tölteni a netről? Nincs meg képregényben? Azt nem szeretem a könyvekben, hogy tök sok oldalt írnak a semmiről, nekem erre nincs időm. Nem, nem olvastam még, de köszi, hogy felhívtad rá a figyelmem. Mi is a címe? Ki a szerzője? Nem ismerem, az meg ki? Mennyi egy ilyen kötet? Négyezer? Ne viccelj, az nyolc sör, nekem erre nincs pénzem. Amúgy egész jónak tűnik, szép színes a borítója. Tényleg a meccset láttad hétvégén?

Könyvhét, egy hétig a kortárs irodalomé a főszerep. Meg mindenféle irodalomé. Ponyváé, szakácskönyvé, celeb életrajzé. Kortárs szerzőt? Várjál. Hát a izé, mondjad már, az a szakállas, tudod. Az a szemüveges, valamilyen József, vagy György? Nem, István! Na, az! Vagy az nem kortárs? Te jó isten, meghalt már? Mi, olyan régen élt? Hogy repülnek az évek! Tisztára azt hittem, hogy az kortárs, mert olyan érthetetlenül írt. Sztereotípiák és tévhitek. Távolságok és távolságtartás. Te is írsz? Miket? Nem mondod! És azt hogy, így leülsz, és írsz valamit? És csak így jönnek? De fura!

De persze nem csak ilyen létezik. Vannak olyan lappangó olvasók, akik többet tudnak rólunk, mint mi magunk. Akik jobban ismerik kedvenc szerzőinket, többet tudnak idézni évente elolvasott világirodalmi szentírásainkból. Akik megmondják, melyik kedvenc versünkben mit értünk félre, és hogy ők mégis ugyanazt érzik, ugyanazok az erdőtüzek lobbannak fel bennük, ha felidézik a líra izzó világát. Még ha kevesebben is vannak, mint a könyvszkeptikusok, övéké a többség. A suttogó könyveké a főszerep a legnagyobb hangzavarban is. A kijelzők tompa fénye felett nappali világosságot ad egy nyitott könyv.

És vannak, akik úgy érzik, van egy óriási hátránya ezeknek a könyveknek. Nem elég pattogatott kukoricát majszolva bámulni rájuk. Olvasni kell, picit tornáztatni a szemet, bekapcsolni a fantázia fluxuskondenzátorát, működtetni az elmét. Elsőre fáradságosnak tűnik, de megéri. És nem csak azért, mert ünnep van, az irodalom ünnepe. Hanem mert a leggazdagabb világok lépnek működésbe egy fellapozott könyvben. És ez nem kötelező, ez lehetőség. Ez ajándék, ez adomány.

Engedjenek haza, helyet kérek, köszönöm, szabad lesz? Elnézést, könyvekkel vagyok, sürgősen olvasnom kell.

 

(Elhangzott Békéscsabán, a 89. Ünnepi Könyvhét megnyitóján)