Haynal Ákos: Annak ellenére (Kemény Zsigmond újságírói pályafutása)

Haynal Ákos: Annak ellenére (Kemény Zsigmond újságírói pályafutása)

2021. 08. 04., sze - 11:07
0 hozzászólás
Kemény Zsigmond élete látszólag tele van ellentmondásokkal. Báró volt, azonban polgári életet élt, gondolkozásában egyszerre volt arisztokratikus és plebejus. A közélet iránt élénken érdeklődött, ám politikusi tisztséget nemigen viselt. Ellenezte a forradalmat, de annak kitörésekor Kossuthék mellé állt, majd a szabadságharc bukása után az eredményeire támaszkodva segítette elő a Kiegyezést.
kl
KeményDRÓT No. 7.

Annak ellenére

(Kemény Zsigmond újságírói pályafutása)

 

Kemény Zsigmond(ról) a DRÓTon

2021 augusztusában Magyary Ágnes vendégszerkesztésében Kemény Zsigmond elfelejtett és elhanyagolt írásművészetére reflektáltak kortárs magyar írók a DRÓTon.

2021 szeptember másodikán, este héttől a Kettőspontban Budapesten „Kemény-DRÓT-estet” tartunk, ahol felolvasunk, beszélgetünk nem csak Kemény Zsigmondról, hanem arról, hogyan működik - vagy nem működik - a magyar irodalmi kánon, emlékezet és felejtés.

A teljes Kemény-antológia tartalma itt olvasható a DRÓTon.

 

Kemény Zsigmond nem csak az irodalomtörténetben, de a magyar sajtó krónikájában is külön fejezetet érdemel. Megkerülhetetlen alakja a magyar korszerű, professzionális újságírás első fényes korszakának, egyike a vezércikk meghonosítóinak. Az író, szerkesztő, publicista Kemény független gondolkodóként középen állt, így talán nem meglepő, ha a forradalom után Deák politikájának hangjaként szólalt meg, és komoly hatással volt a Kiegyezésre.

Miután 14 évesen apja első házasságából származó rokonai, lényegében kibotoztatták őt és édesanyját a családi birtokról, komoly anyagi gondokkal küszködtek, de az oldalági rokonság segítségével mégis a Nagyenyedi gimnázium diákja lehetett. Később az örökség körüli viták rendeződtek és ő jogot végezhetett, természettudományt és filozófiát tanulhatott Bécsben, majd 1842-ben a kolozsvári Erdélyi Híradó munkatársa lett.

Egy olyan időszakban vált újságíróvá, amelyben a reformeszméktől átitatott sajtó a politikai harcok egyik fő terepe. A reformpezsgéstől megnövekedett olvasói tábor lehetővé tette a nyüzsgő, akár 50-60 főt is foglalkozó, piacról élő lapok alapítását. Ebben az időszakban alakulnak ki a szerkesztőségek, a (manapság a szemünk láttára szertefoszló) sajtóetika, a tudósítói hálózatok, ekkor születnek meg a különböző műfajok, és újságírói szerepek, a hírgyártás folyamata, és nem utolsó sorban: ebben az időszakban fejlődik a nyomdatechnika arra a szintre, hogy tömegigényeket tud kielégíteni. Nyomtatott hasábokon adta közre eszméit Kossuth Lajos és válaszul rá a lázadást ellenző Széchenyi is, akiknek vitájához csatlakozott Kemény Zsigmond 1847-ben, mikor a Pesti Hírlap szerkesztőbizottságának tagja lett. Töprengő személyisége, óvatosan politizáló alkata egyúttal a lap stílusát is jellemezte.

Testközelből nézte végig a forradalomtól hozzá hasonlóképpen óvó, ám számára túl konzervatív Széchenyi kiszorítását a közéletből, akinek cirkalmas stílusát ódivatúnak, a maró gúnyját pedig stílustalannak tartotta. Legfőbb politikai ellenfele Kossuth Lajos volt, akit erőszakos, manipulatív, zsarnoki figurának gondolt − féltette tőle a nemzetet. Gyakran találkozott a korszak vezető politikusaival, s vett részt nyilvános gyűléseken és titkos, elfüggönyözött szobákban megtartott politikai találkozókon.

Nyíltszini politikusként azonban megbukott. Ez jobbára szónoki adottságainak volt a következménye. Beszédei elején még tagoltan fogalmazott, azonban mondandójába annyira beleélte magát, hogy a felszólalások szerkesztetlen érzelmi kitörésekké váltak, így ezektől egy idő után tartózkodott, ami nem eshetett nehezére, hiszen amúgy sem ambicionálta igazán a politikusi pályát.

Írásaiban sokrétű tanulmányait felhasználva, széleskörű, Európára kitekintő műveltséggel, a Pesti Hírlap hasábjain tárta fel hosszan elemző érveléseit, amelyekhez legközelebb a Békepárt állt. A magyar ügyeket jellemzően távlatosan szemlélte, igyekezett a tényekhez ragaszkodni, és azokat nagyképbe − az európai történelmi kontextusba helyezni. Rettegett a forradalomtól, de melléje állt. A szabadságharc bukása után elismerte annak eredményeit, de a birodalmi eszme megtartásával igyekezett politikai álláspontját kialakítani. Ezt képviselte egy szűk értelmiségi mag, és Deák politikája is. 

A szekértáborok logikája felől a Habsburg Birodalommal való egyezkedés egyszerűen árulás, így aztán kapott hideget-meleget, még közvetlen környezetéből is, annak ellenére, hogy önmagához képest mindig következetes volt, hiszen nem látunk különbséget, ha összevetjük A forradalom után című írásának főbb tételeit, a forradalom előtt megjelent cikkeivel. A röpirat megjelenésekor írta Falk Miksához: „Tehát azon kellemes helyzetben vagyok, miben már oly sokszor voltam az életben – hogy ugyanazon kérdések miatt egyenlő energiával dönget mindkét fél.”

A forradalmat mindig is úgy értékelte, hogy a létét tette kockára a nemzet, azonban eszméivel többnyire egyetértett, és ragaszkodott hozzájuk. A megtorlás alatt lojalitását igazolták, majd 1855-ben, az akkor már regényíróként is népszerű Kemény a Bach korszak cenzúrájával viaskodva átvette a Pesti Napló szerkesztését, és alkotott belőle színvonalas, korszerű szerkesztőséget. A sajtó erejét mutatja, hogy ebben az időszakban 3100 előfizetője volt a lapnak, ami az 1860-as évekre a 130 ezer lelket számláló Pesten 6000-re duzzadt, és ez tekintélyes eredménynek, jövedelmező vállalkozásnak számított.

A Bach korszakban kínosan ügyelt arra, hogy ami a belpolitikát illeti, csak a tényekhez ragaszkodjon és kerüljön mindenféle kommentárt. Inkább a külföldi eseményekre fókuszált, vagy történelmi példázatokkal élt véleménycikkeiben, amikből az értő olvasó könnyen következtetést vonhatott a hazai állapotokra. Ezzel a beszédes elhallgatással a hatalom nem tudott mit kezdeni, így csak vegzálni tudták őt. Viszonylag olcsón, mindössze háromhavi betiltással megúszta Kemény. Megszakításokkal másfél évtizedig vezette a lapot, rendszeresen írt vezércikkeket a maga fontolgató, óvatos, néhol körülményes modorában. 

Haynal Ákos

Image

1968-ban született Budapesten. A Halszájoptika Képirodalmi Hálózat online és nyomtatott megjelenéseinek szerkesztője és egyik szerzője.

Vezetése alatt a lap befogadó szellemének köszönhetően olyan széles platformmá vált, ahol a magyar szellemi elit minden jelentősebb alakja megfordult, értelmiségi gyűjtőhellyé és vitatérré alakult, és ebben a minőségében különleges fénypontjává vált a magyar sajtótörténetnek. Szerkesztette Kemény mellett Királyi Pál, mások mellett publikált itt Eötvös József, Csengery Antal és Gyulai Pál is. Deák befolyása a szerkesztőségre nyilvánvaló volt, ugyanakkor a politikus mindig ragaszkodott a lap függetlenségéhez, nem feltétlen lojalitást, hanem hiteles szellemi hátországot kívánt magának, így az ott megjelent cikkek visszahatottak a pártjára is. Kemény szerkesztése alatt jelent meg 1865-ben Deák húsvéti cikke. A kialakult polémiában szerepet kapott Kemény Zsigmond is, aki lapjával és személyével meghatározóvá vált a Kiegyezés gondolatának legitimációjában. A Pesti Napló hasábjain megjelent gondolatok hatására elhitte a közvélemény, hogy a Kiegyezés konstrukciója előremutat, és hogy deformitásai ellenére is működőképes, hiszen a lapot függetlensége okán mindenki mérvadónak gondolta. Ez a legitimáció fontos feltétele volt a Habsburg udvar és a magyar forradalmi elit közeledésének, és az ötven éve működőképes status quonak.

A politikai építményt, amelyet annak ellenére kritikusan figyelt, hogy kialakításában oly jelentős szerepet vállalt, nem szemlélhette sokáig, a 60-as évek második felétől először csak szórványosan, később nyilvánvalóan jelentkeztek szellemi romlásának tünetei, így a szerkesztéstől fokozatosan visszavonult. Sokan rendszertelen életének, féktelen mulatozásainak, elhíresült pezsgős vacsoráinak tudták be egészségügyi gondjait. Teljesen elbutulva 1875-ben halt meg, hogy aztán pár évre rá emléke halványuljon és lassan a semmibe vesszen, aminek oka lehet az is, hogy azokat sem kímélte meglátásaival, akik szellemileg a legközelebb álltak hozzá.

Kemény Zsigmond élete látszólag tele van ellentmondásokkal. Báró volt, azonban polgári életet élt, gondolkozásában egyszerre volt arisztokratikus és plebejus. A közélet iránt élénken érdeklődött, ám politikusi tisztséget nemigen viselt. Ellenezte a forradalmat, de annak kitörésekor Kossuthék mellé állt, majd a szabadságharc bukása után az eredményeire támaszkodva segítette elő a Kiegyezést. Az ellentmondások azonban többnyire feloldódnak, ha szemügyre vesszük, hogy milyen következesen képviselte eszméit. Bár a nemesivel kevert polgári szemlélete néhány ponton számára is feloldhatatlan ellentétbe került egymással, szellemi és politikai téren mindig önazonosnak bizonyult, amiben az is közrejátszhatott, hogy anyagi értelemben is független mindenféle hatalomtól ő, és az általa szerkesztett lap is. Azért tudta elfogadni a közvélemény, mert elvetette a sérelmi politizálást, jól látható elvek mentén a méltányosságra törekedett. A fentiek összege pedig az a hitelesség, ami meghatározó mértékben segítette azt, hogy a látszólag kibékíthetetlen felek eljussanak a Kiegyezésig.


Ajánlott olvasmány:

De ha látja, hogy a nemzeti ügy nyers és feldolgozatlan eszmék’ fövény alapjára építtetik, és olly tervek által igényeltetik disz és felvirágzás, mely- lyek vagy lazul függenek össze, vagy pedig ha- sonlítanak Archimedes’ nevezetes hírű bárkájához, melly az egybealkotás’ remeke volt ugyan, mert ol- dalai több sorú és gyors evezőkkel, árboczai elég- séges vitorlákkal, belrészei kényelmes nyughelyekkel, regényes kinézésű építményekkel, tág kúpokkal s magas és messzeragyogló tornyokkal ékesíttetének fel; de mindezen’ dicséretes tulajdonok mellett azon hibácskával bírt, hogy Syracusae’ kikötőjéb − melly- nek számára építtetek − teljességgel be nem férhe- tett, s ennélfogva a bölcs Hiero király által gyor- san el is ajándékoztaték: ha − mondom − látja mindezeket, sajnálni fogja az elpazérolt erőt és időt; retteg a hatányosságnak, melly meghiúsult remé- nyek után nehezen szokott felüdülni, teljes kimerü- lésétől, és fájdalommal kérdendi: nyílik-e még rés a Danaidák’ szerepénél czélszerűebb munkára?

(Korteskedés és ellenszerei, részlet)