Hogy lesz ebből valami?

Hogy lesz ebből valami?

2019. 07. 03., sze - 08:46
0 hozzászólás

Formanek Csaba megnyitója a IX. Tiszakécskei Új Alkotóműhely Művésztelep záróeseményén

Színházi előadásaink után sokszor hallom a közönség tagjaitól: „Én nem értek hozzá...”, „Nem vagyok szakértő.”, „Gratulálok, de én csak egy mezei néző vagyok.” Mezei… hm.

Aztán – olykor kisebb bátorítás után (vagy akár anélkül) – belekezdenek az élményeikbe, elmesélik, hogyan élték meg az előadást, mit éreztek, mit gondoltak, mit láttak. Nekem úgy tűnik, sokszor mélyebbre látnak, „szakszerűbben” elemeznek, mint néhány hivatásos kritikus, a „szakértők”.

Miért lehet ez?

És aki hallgat? Csendben nézelődik, mondjuk egy kiállításon, és utána egyszerűen csak hazamegy? Mit visz magával?

Vagy nézzük máshonnan?

Mit hoz magával egy kéthetes művésztelepre egy festő? Festéket, vásznat, hangulatot? Dühöt, kétségbeesést, álmokat? Eddigi életművének súlyát, nagyságát, formavilágát? És egy szobrász? Ő mit hoz? Vasat? Követ? Kísértést? Milyen terv forog a keramikus fejében? Újabb alkímiai kísérletek? Boszorkányság? MI izgatja a fotográfust? Hogyan születik a pillanat képe?

Drámaírói munkám közben a két hét során naponta – na jó, olykor csak kétnaponta – végigjártam itt a művésztelepen a szobákat, műhelyeket, munkatereket. Jaj, nekem! Mindenhol törmelék, festékhalmok, éles, sikító tárgyak, beton, maszathegyek, és a furcsa zenék, amiket hallgattak az alkotás közben és a rengeteg szúnyog… mi lesz ebből, kérem?!

Hogy lesz ebből valami – rend? Üzenet? Szépség?

Aztán tegnap helyükre kerültek a képek, a szobrok, és a furcsa formák és színek körül megtisztult a tér.

Megtisztult?

Megtisztították?

A zűrzavarból – vagyis a kísérletből, kutatásból, súlyos vasakból porból, vérből, verejtékből ÉLET lett, MESE, TERMÉSZET, JÁTÉK, törékeny síkok, harsogó lendület, szürreál, máshol áttetsző vízivilág, rebbenő lények bújtak elő, gesztussá és grimasszá tekeredett a fém, sorsot hordoz már a betontest, egyáltalán: AZ ANYAG TESTTÉ VÁLT, játékká, hallomássá, mintha suttognának vagy üvöltenének, vagy hörögnének, csalogatnak, taszítanak, meditálnak, ÁTJÁRÓKAT nyitnak más lehetséges világok felé.

Talán ez a titkok titka - ragadtatom el magam gondolatban, mikor ezt a szöveget írom a szomszédos kocsmában, ahol „jobb mint otthon” -: a MEGTISZTÍTÁS, a MEGTISZTULÁS. És persze eszembe jut, hogy ez nem csak az alkotó dolga…

Kedves Látogatók!

Ha ritkán is valljuk be, mi mindannyian a tökéletest keressük, de egyedül kevesek vagyunk hozzá. Sok még a kosz, a zűr, a káosz, a szemét. Segítsenek nekünk megtisztítani világunkat, világainkat!

Kellemes utazást kívánok a Kécskei Alkotók Házában, a IX. Új Alkotóműhely Művésztelep külső és belső tereiben!

Tiszakécske, 2019. június 29.

 

Fotók: Fekete Attila.