Hogyan buktam el a 2021-es Száraz Novembert?

Hogyan buktam el a 2021-es Száraz Novembert?

2021. 11. 30., k - 13:59
0 hozzászólás
Négy történetet mesélek el a 2021-es száraz november kapcsán. Ezek főleg a szociális ivásról szólnak, amiben igen sokan érintettek vagyunk. Az utolsóban az is kiderül, hogy hol buktam el.
szn

1.

„- Ismeri maga Kohnt?” - kérdezi az nyomozó.
- Nem, dehogy! - válaszolja a vádlott.
- És Grünt?
- Nem lehetne inkább mégis a Kohnt?”

Száraz november?

Micsoda hülyeség! Mi az, hogy ne igyunk? Száraz november? Száraz? Akkor édes borokat nem iszunk. Igyunk a száraz novemberre! Vagy mégse?

Image

Ezt a hülye viccet meséltem el a „Száraz November” első szerdáján a kis férfikörünkben. Szerdánként ugyanis van itt a hegyen, jó szokás szerint egy férfikör, amikor összejövünk szomszéd férfiak, megbeszéljük kivel mi van és előfordul, hogy hülye vicceket mondunk. Közben egy-két "viszki", két kocka jéggel lecsúszik. Én külön szódát is szoktam inni hozzá. Mindig más hozza a "viszkit", most rajtam volt a sor. Vittem egy – szerintem – finomat. (Megjegyzem nem értek a viszkikhez.) Letettem az asztalra, azt mondtam, hogy „egészségetekre, fiúk”, aztán kiöntöttem magamnak a szódát. Ugyanúgy beszélgettem velük, röhögtem az ő hülye vicceiken, és hülye viccet mondtam én is, lásd a fentebbi, mert úgy látszik ilyeneket józanul is tudok.

Egyszer próbáltak meg rábeszélni, hogy igyak már én is, mélyen a szemükbe néztem és azt mondtam, halálosan komolyan: „száraz november”. Harmadszorra csinálom, írtam már arról, hogy miért fontos a száraz november, írtam már az első tíz napról is, már senki nem vitázott velem, sőt, ilyenek hangoztak el, hogy „én se ittam már három napja”, meg „jövőre én is” vagy hogy „nekem nem menne”. Jó ez a férfi kör, szerintem nem az ivás tartja össze, hanem a jó beszélgetések és a hülye poénok.

Hazaérve még sokáig gondolkodtam ezen és arra jutottam, hogy a szociális ivás igen erősen jelen van hazánkban. Érdemes odafigyelni erre nem csak novemberben. De hát mindez itt történt a szomszédban, de mi a helyzet a budapesti éjszakában?

2.

Az egyik novemberi szombat este be kellett mennem Budapestre. Előadást tartottam és két kiállításra is el akartam menni. Úgy voltam vele, akár „száraz”, akár nem, legjobb, ha mindent úgy csinálok, mintha teljesen „normál” hétvége lenne.
Előadás után két kiállításmegnyitóra akartam elmenni, de még volt egy kis időm, éhes is voltam, úgyhogy úgy döntöttem elugrok a klasszikus, szívemnek kedves helyre, ami nem más, mint a Hadik kávéház. A „Hadik”, ami azért az ilyen magamfajta költőcskéknek mégis csak olyan, mint Mekka a muszlimoknak. Hiszen időről-időre el kell zarándokolni, Kosztolányira, Karinthyra és a többi hősre emlékezni, miközben az ember eszik, iszik, olvasgat. Nem volt mit tenni, egy jó gulyás levest kértem, de az itallapnál megtorpantam.

Ilyenkor, szombaton, a Hadikban, normál esetben, azért estebéd előtt lecsúszik egy csöppnyi pálinka, közben esetleg egy korsócska sör, evés után pedig egy fél liter jó borocska a magamfajta (mérsékelt - megj.: WST) Krúdy-hívőnek. Eszembe jutott, hogy milyen finom zöldveltelinit ittam itt boldogult úrfikoromban, midőn még az ifjúság forró őszi ragyogása simogatta a budai nők lassan fakuló arcocskáját…, de amikor a csinos pincérkisasszony kijött, hamar összeszedtem magam érzelmes álmodásomból, és sóhajtozva, Szent Szindbád kegyelméért könyörögve, kértem egy tonikot és egy csipkebogyós-hibiszkuszos teát. Megpödörtem nemlétező bajuszomat és könnyed mozdulattal visszaadtam az itallapot a kislánynak, miközben azt mondtam neki, hogy „De aztán mézet is hozzon, ahhoz a teához, s olyan édes legyen, mint a babám csókja!" - elvégre szombat este van.

Aztán átsétáltam a szomszédos sörházba, ugyanis ott nyílt meg a kiváló győri fotográfus, Rózsa Tamás kiállítása. Nagyszerű fekete-fehér életképek, elképesztően jó fotók, ha profi és szép fényképeket akar valaki látni, akkor nézze meg az ő fotóit. De hát ez egy sörház! Ötvenféle sörrel! Én pedig „Száraz Novembert” tartok, egy hete nem ittam alkoholt és még három hét van hátra. Talán ezért lehet, hogy esténként a fejem körül huncut és szemérmetlen nimfácskákat látok táncolni, kis boros üvegecskékkel a fejükön egyensúlyozva, vagy sem? Nem tudom.

Visszatérve a szombat estébe, mondtam magamnak, hogy „Sebaj, Tibikém, szereted a kihívásokat, Rózsa Tomi fotóit még jobban, úgyhogy uccu!” Jók voltak a képek, jó volt a megnyitó, nagyon kedves fényképész barátaimmal találkoztam. Közben csapra vertek egy hordó jó cseh sört, mondanom sem kell, nem bírtam ki, kértem egy alkoholmentest. Ej... Hát nem tudom, akkor már inkább a tonik és a tea, de ez az alkoholmentes sör, olyan mint egy szerelmes nő forró csók nélkül, már elnézés a hasonlatért.

Megittam.

Az első tíz nap a száraz novemberből, avagy az értelmiség felelőssége

Letelt az első tíz nap a száraz novemberből. Gondolom nem csak én, hanem, akik velem együtt tartják az alkoholmentes hónapot nagyon érdekes tapasztalatokkal gazdagodtunk. Igaz, nem először vagyok programszerűen absztinens.

Image

Elbúcsúztam, de ahogy kiléptem rögtön szembeötlött a sarkon egy kis villanydoboz, rajta számtalan üres tüske. Máskor végtelenül elszomorítanak ezek a tüskék, pláne, hogy így ellepik a várost esténként. Én ezt igénytelenségnek és népirtásnak tartom. Most azonban arra gondoltam, hogy haha, eddig jó vagyok, nem ittam egy kortyot sem és szombat este van a gyönyörű Budapesten.
Tovább a Ráday utcába, a Kispont Galériába, ahol Debreczeni Imre festőművész fantasztikus képeiből nyílt épp egy kis kiállítás, a megnyitó is szuper volt, utána, ahogy az ilyen megnyitókon szokás, borocskával kínálják a közönséget. Szerencsémre volt ásványvíz is.

Onnan át a Kettőspont Színházba, jó barátainkkal találkozni, beszélgetni, vicces és érdekes történeteket hallgatni és mesélni. Közben egy teát ittam, végül tizenegyre hazaértünk.

Igazából nagyon érdekes élmény volt, mert körülöttem majdnem mindenki ivott. Figyeltem és hallgattam őket, és hallgattam és figyeltem magamat, hogy milyen vagyok ebben az egészben. Összességében azt mondhatom, hogy tanulságos is volt és végül szuper jól éreztem magam. Nem lettem másnapos, nőtt az önbizalmam és önértékelésem.

Csak azért írtam le ezt a kis történetet is, hogy biztassalak titeket is, hogy még egy szombat estét is lehet, akár a csodálatosan bohém budapesti művészvilágban is teljesen józanul élvezni. Az igazi kísértések azonban csak ezután jöttek.

3.

A méhek nem csak az erős illatú parfümöt nem szeretik, hanem azt sem, ha a méhész alkoholt iszik. Mivel rendkívül érzékenyek az illatokra, ezért igen hamar észreveszik, ha alkoholos kipárolgása van valakinek és sokkal inkább szúrnak olyankor. A jó méhész méhészkedés előtt soha sem iszik semmit, utána viszont alkalmanként le-le gurít egy-egy pálinkát. Én azt szoktam, hogy egy kis mézet teszek a pálinkába és aszalt gyümölcsöket, az anyósom receptje alapján, hagyom összeérni, és ha sok munka van, utána egy kis ágyas-mézes pálinka, bárki bármit mondjon, igenis nagyon jól tud esni.

Misi bácsi, a mentorom kedves, tapasztalt, idős méhész itt a hegyen, áthívott, mert adott pár gyümölcsfát (barack és szilva) a méhesbe, s ki kellett ásnom. Utána megmutatta milyenek a pároztató kaptárak, amit még az ő mentorával és barátjával, a legendás Zsidei Barnabással készített. Kiástam a fáknak a gödröket itthon, kiástam a fákat nála. Aztán tanulmányoztuk a pároztató kaptárokat, elmondta, hogyan kell használni őket, mesélt Zsideiről, hogy mennyire zseniális méhész volt, jó magyar, hogyan rúgták le a veséjét ’56 után, hogyan állt talpra ebből, hogyan segítették a méhek. Szeretem hallgatni Misi bácsi történeteit.
Mire beértünk a házba a feleségeink már megitták a „kontyalávalót”, s engem is finom, saját készítésű „tyúkováczi” pálinkával kínáltak. Ehhez tudni kell, hogy Misi bácsinak van a legeslegjobb pálinkája a hegyen, ezt tanúsíthatom.

Savanyú arccal szódát kértem.

Huncut mosollyal megkérdezte, hogy „mi ez a hülyeség, hogy száraz november”? Ez van, válaszoltam. „Hát igen, volt egy barátom, aki annyit ivott, hogy majdnem belehalt. Én hoztam vissza. Utána már nem ihatott egy kortyot sem. Mondtam is neki, hogy aki megissza negyven éves korára azt a mennyiséget, amit más nyolcvan alatt az ne csodálkozzon.”
Igen, mondtam, itt nem erről van szó. Egyszerűen csak nem iszom egy hónapig semmilyen alkoholt, hogy megfigyeljem magam éppen az ilyen helyzetekben.

Így mondtam nemet a környék legjobb pálinkájára, aztán elültettem a fákat, remélve egyszer majd legalább tizedannyira jó pálinkát fogok tudni főzni a saját gyümölcsökből, mint Misi bácsi. Vagy lekvárt, tette hozzá a feleségem.

+1.

És akkor arról egy záró történet, hogy miként buktam el a “Száraz novembert”. Szegedre voltam az utolsó héten hivatalos, a Piarista iskolásoknak olvastam verseket, kiváló barátom hívott meg. Feleségem szegedi, pontosabban alsóvárosi, így adta magát, hogy anyósomnál-apósomnál szállok meg. Ahogy beléptem apósom nagy szeretettel fogadott, s már ki is töltötte nekem a legfinomabb szegedi pálinkák egyikét, s mesélt, a Tiszáról, a csónakról, a halakról, az elmúlt szezonról. Elkezdtem mondani, hogy „száraz november”, de éreztem, hogy ez most nagyon nem ide való. Tényleg megbántanám, ha kedvességét visszautasítanám. Azt is láttam, hogy most különösen közlékeny, kedves és jó kedvében van, pedig, ilyenkor télen, ha már nem tud kimenni a Tiszára a csónakjával, mindig kicsit csöndesebb, befelé fordulóbb. Még egyszer neki futottam, hogy „nem iszom egy hónapja, már csak pár nap van hátra, de nagyon köszönöm, tényleg az illata is finom...”, de olyan arcot vágott minderre a tiszai tengerész, hogy a gyomromban éreztem, most a családi béke forog kockán.

Megittam a pálinkát.

Ő azzal a lendülettel töltötte volna a következő kört, de akkor már rátettem a kezem a pohár szájára.

„Te tudod...” - mondta. „Igen. Én tudom. Nagyon szépen köszönöm, tényleg finom volt.”  Ennyit ittam az elmúlt hónapban, ezt az egy „isten hozott, szent a béke” pálinkát, de úgy éreztem, hogy ezt az áldozatot meg kell hozni, meg aztán nem is esett rosszul, főleg, hogy rögtön utána meg is tudtam állni.

Az idei Száraz November közben persze megkaptam, hogy micsoda „úri huncutság” már ez, meg hasonlók, pedig szerintem nagyon is jó lenne ezt sok derék magyar embernek gyakorolnia. Azzal a kiegészítéssel, hogy akinek tényleg problémái vannak az alkohollal, annak inkább addiktológushoz, pszichológushoz érdemes fordulnia.

Most azon gondolkozok, hogy meg kell tartanom ezt a mérték-érzetet, hetente két alkalomnál többször nem szabad innom alkoholt, sőt, lehet hogy „száraz márciust” is kellene tartani, végül pedig, hogy egy hónapra le kellene mondanom a mézről. Ugyanis bár cukrot nem nagyon eszünk, mézet szinte minden nap. Lehet, hogy lesz egy méz és mindenféle cukor-mentes hónap is, csak hogy még jobban értékeljem méheinkkel a közös munkánk gyümölcsét, de az biztosan nem télen lesz. (Dörmögte Micimackó és elkezdte keresni a mézesbödönt a kamrában. - Megj.: Róbert Gida. :) )