Judhisthíra kutyája

Judhisthíra kutyája

2016. 12. 06., k - 09:56
0 hozzászólás

Szombaton délután Király Levente és Weiner Sennyey Tibor költők versekkel gyűjtenek a szentendrei Árvácska kutyamenhely javára. Ez alkalomból Judhisthíra kutyája címmel részletet olvashattok a Bharatayuddha-ból, az 1060 körül íródott jávai kawi ős-Mahábháratából.

Könyv

Mpu Sehah és Mpu Panuluh

Judhisthíra kutyája

Részlet a Bharatayuddha-ból a jávai kawi ős-Mahábháratából cca. 1060.

(...)

Midőn az öt Pándava és egyetlen feleségük
harminchat esztendőnyi királyság legvégén 
a legvégső és legutolsó útra mentek együtt,
történt, amit most hallatok, amit most mesél
a tűnt időben rejtező költőtök által öntött
verses regébe aranylón hajló költemény.
Judhisthíra, vezette két dicső bátyját,
két öccsét és mindöjűk közös feleségét,
a legerősebb Bímát és hős Ardzsúnát, 
Drupádit, ki ok és cél volt mindenért,
s az ikreket: Nakulát és Sahadévát;
így indultak az égiek kegyeiért.
Rögtön, hogy királyságuk elhagyták,
Nyomukba szegődött egy kutya,
S ők engedték, el nem zavarták.
Átkeltek a végtelen vérvörös tengeren,
kinyílt előttük a névtelenség sivatagja,
és áthágtak ismeretlen hegyeken.
Mígnem elérték a szent Méru-hegy lábát,
a világ legtetejének, az istenek lakának 
ajtaját, a Mennyek bejáratát.
Ekkor az öt Pándu egyetlen asszonyukkal,
elmondhatatlanul hosszú utazás után
égfelé indultak, nyomukban kutyájukkal.
Drupádi zuhant le a mélységbe elsőként.
„Miért, mondd, miért ő zuhant le, Judhisthíra?”
- bömbölve kérdte Bíma: „Miért?”
„Nem volt eléggé erényes? Nem adta szívét?”
Hátra sem nézett, csak ment Judhisthíra:
„De. Erényes volt és szeretőn adta szívét,
mégis le kellett esnie, mert nem volt bűntelen,
nem tudta egyformán szeretni mind az öt férjét,
Ardzsúnát szerette leginkább, s ennyi épp elég.”
A következő ki lehullott s összetört Sahadéva volt,
„Mi volt hibája?” – tört meg tehetetlenül Bíma –
„Judhisthíra, testvérünk, válaszolj!” – és ő így beszélt,
anélkül, hogy hátranézett volna, így szólt Judhisthíra:
„A büszkeség a bölcsességre, ez volt a bűne.”
S alig léptek már zuhant a másik iker, Nakula.
„Mi rosszat tett ő?” – rengett meg a Méru-hegy
havas csúcsa nagyerejű Bíma zokogó szavaitól:
„Félt, hogy iker-mása nélkül nem oly szép, s ez,
hogy fontosabb a látszat, mint a való,
már épp elég ok, ahhoz, hogy e hegyről leess.”
S máris Ardzsúna zuhant, mint hegyre a hó.
„Ó Judhisthíra...” – rogyott össze Bíma – „...Ardzsúna,
legnagyobb hős mindőnk közül, mit vétett?”
„Önhitt volt.” – szólt meg nem állva, kutyával nyomába.
„És én?” - kérdezte Bíma – „Én a legerősebb, Judhisthíra,
érzem a végzet lábam nyomán, erőm elfogyott,
nem bírom a súlyt, mit vállamra rak a sok halál.”
Judhisthíra pedig meg nem állt, úgy mondta:
„Bíma bűne volt, hogy erejére büszke volt.”
s míg bátyja belefagyott saját fájdalmába 
Judhisthíra csak ment tovább, fel a Méru-hegyre,
Nyomában mindvégig ott ballagott a kutya,
hátra sem nézve, fel-fel, egyre csak egyre.
Míg a csúcson végül kitárult az Ég kapuja
Harci szekerén, hatalmas robajjal szállt le
a Mennyből Judhisthíra elé maga a nagy Indra.
„Jöjj!” – szólt az isten – „Testvéreid és feleséged
már itt vannak valamennyien fent az égben.”
„És a kutya?” – kérdezte az utolsó élő Pándu csendben.
„Felejtsd el!” – legyintett Indra – „Mit érdekel téged?
Mindenki nem kerülhet a Mennybe,  főleg
egy eb nem, ki értéktelen és jelentéktelen.”
„Ó Indra, ebben az esetben én sem mehetek.”
- szólt Judhisthíra – „A kutya hű társam volt az úton,
hátra most a célnál, értsd meg, nem hagyhatom.
Önzetlenül segített és mindvégig elkísért,
a Mennyek öröme semmit sem jelent nekem,
ha ott nincs sem önzetlenség, sem hűség velem.
E kutya végig jött mellettem az úton és lám ideért,
jobb volt testvéreimnél és feleségünknél, 
nem volt bűne, s akárcsak én, ő is célba ért.
Ha ő nem szolgálta meg a Mennyet, 
akkor ó Indra, hiába várnak ott szeretteim
megszabadulva, akkor ó Indra, én sem.”
„Állj!” – szólt a nagy isten – „Senki sem 
érdemli meg úgy, hogy otthonra leljen az Égben,
mint te, Judhisthíra, fordulj és lásd meg,
e kutya ki mindvégig követett téged
nem más, mint maga a Dharma!
Lásd meg igaz formáját és értsd meg.”
Ekkor Judhisthíra megfordult és meglátta,
hogy átváltozva kutyája maga volt a Dharma,
aki kiáradt és gazdáját megáldotta, 
mert önzetlen volt és az igazságot megragadta
mindenhol és minden időben Judhisthíra,
így vitte fel őt a mennybe szekerén Indra.

(...)

Fordította Weiner Sennyey Tibor