Kafka képekben - 9. rész - Georg és Gregor

Kafka képekben - 9. rész - Georg és Gregor

2016. 11. 03., Csü - 14:55
0 hozzászólás

A láthatár egyöntetű rózsaszín, az égalja citrom és eper. A paradicsomi zenit elszakadni látszik a valóságtól. A füstös szín zöldbe megy át és a felélénkülő szél magával visz az éjszakába. Miért volt Kafkának nehéz párkapcsolatot létesíteni? 

 
A paradicsomi zenit elszakadni látszik a valóságtól.

A paradicsomi zenit elszakadni látszik a valóságtól.

Kafka képekben 

Kilencedik rész

(Az első rész itt olvasható, a második itt, a harmadik itt, a negyedik itt, az ötödik itthatodik itthetedik itt, nyolcadik itt, a kilencedik itt, a tizedik itt, a tizenegyedik itttizenkettedik itttizenharmadik itttizennegyedik itttizenötödiket itttizenhatodik itttizenhetediket itt, a tizennyolcadikat itt, a tizenkilencediket itta huszadikat itthuszonegyediket itta huszonkettediket itta huszonharmadikat itt.)

Georg és Gregor

Úgy hiszem, hogy Gregor Samsa élete Georg Bendemannal kezdődik. Miért? Közös sorsukhoz nincs köze a nevük rokon hangzásának, se az azonos származásuknak, erről csak a lelkük azonossága tehet. Mindkettő kereskedőügynök és annyiban különböznek egymástól, hogy Georg, Gregorral ellentétben rendkívül heves és túlérzékeny. Gregor, születése pillanatában szerencsésen magához ragadta Georg szabaddá vált lelkét, másszóval Gregort Georg lelkével illette a sors. Georg ugyanis a folyóba ölte magát, mert a félreismert jóság, és az apja előtt elviselt számtalan kudarc határtalan szenvedést okozott neki. Az őt követő Gregor ugyancsak rövid élete során szerető ember volt, de visszahúzódó, ezért mások alig vették észre a világban való jelenlétét. Gregornak végül Georg  öngyilkossága miatt is vezekelnie kellett, ezért a gondviselés intézői csúnyán elbántak vele: bogárrá változtatták. Ez a dicstelen vég a húszas évek elejére esett, nem sokkal szerző halála előtt. 

Egy barátság kezdete

Most az ablak mellett áll, de a szivárvány nem érdekli. Szó nélkül ázik, az esőt nem bánja, aztán a napon szárad, gőzölög, pöfékel, mintha forrna. Máskor többnyire a járdán ül, közel a ház falához, de nem kell támaszkodnia, mert csak arca van, a törzse és a végtagjai hiányoznak. Valami izzik a szájában. Olyan vonzónak találom, hogy tüzet kérek tőle, pedig nem is dohányzom, közel hajolok, az arca készségesen megnyílik. Hagyom, hogy szikkadjon, hogy kibontakozzon a maga rejtélyes módján. Korábbi életét nem ismerem, de most az életem fölé feszül. A folyosón galambok döcögnek és egy kerámia leány várakozik, három libával, beárnyékolja a szemét és a láthatárt kémleli, de csak a mélységet látja. Reggel ugyanaz a falra szegezett tó, vize a járdára fagy vagy egyenesen az égre. Valaki fekszik a padlón az ágyam alatt. 

Párosával űzettünk ki a paradicsomból

A láthatár egyöntetű rózsaszín, az égalja citrom és eper. A paradicsomi zenit elszakadni látszik a valóságtól. A füstös szín zöldbe megy át és a felélénkülő szél magával visz az éjszakába. Miért volt Kafkának nehéz párkapcsolatot létesíteni? Mert nem akarta az őstörténetet újra eljátszani. Párosával űzettünk ki a paradicsomból, a gyermek és a magányos ember ezzel szemben védett. A párkapcsolat érinti a bűnbeesést, a tiltott gyümölccsel csak a párkapcsolatban találkozunk. Tenyerembe hajtom a fejemet, a lila vagy a kék emlékezet egy koszorúban várakozik. Kafka leereszti a redőnyt, hogy a nyolcvan évvel későbbi hangot kiszűrje. Hogy ne érjen minket meglepetés, se gyanú, hogy még figyel. Vagy saját maga miatt, hogy ne bosszankodjon, ne érezze a gyorsuló pulzusát, hogy senki ne tehessen fel neki kérdést. Hazaúton, mire az erdei kanyarhoz értem, már vártak a farakások. Vak módjára, behunyt szemmel a rönkökre hajoltam, a szagukról felismertem őket. Ez a tölgy, de már savanykás, ez a bükk és ez a fenyő. Szeretetben és egyéniségben a tölgy vezet. A feldarabolt fatörzsek három hónapja várakoznak. Mi lesz a sorsuk? (Ki a vízben, ki a tűzben?) Fűrészelt felületüket tapogatom, a csendjüket beszippantom, és kitárom a két karom, mintha vitorlázó repülő lennék. Azt az aranybarna lepkét utánzom, aki két napig él, a szárnyán lévő pettyekkel, a fedélszárnyakkal, és a bársonyos testtel, amelyből az ösztönök kibomlanak. 

Ászpáklária: arámi szó, a jelentése tükör. Előtte ülök. De ez nem akármilyen tükör, hanem félig átlátszó. Engem visszatükröz, és egyszerre látni engedi a mögötte lévő arcot. Pontosabban: ha a tükör előtt valaki  ül, és a tükör mögött pedig egy másik személy van, akkor a tükörben két arc képe vetül egymásra. A félig átlátszó tükör teremtő erejével pár létesül, emberpár. Mi az hogy párkapcsolat? Esőben, őszi napon a repkényes falú házban, a tükör mögött, valaki az arcomon ül. Mit kezdjek ezzel?

Mózes kosara és a földmérő

A szavak a papíron még cseppfolyósak, rájuk néztem az emlékeztető érintéssel és mondattá álltak össze, felszólítássá. Az üres kőpadlón higanycseppek, fekete írás. Nem szívesen nézek rá, nem lehet belőle semmit kiolvasni. A megértést követő pillanatban kifogy belőle az értelem. A mustárvirág és a tavaszi hónap fűszereinek kíséretében, leereszkedik a mózeskosár. A jelenetből csak a levegő újjászületésére emlékszem. A kosár anyaga papirusz, kátránnyal bekenve (kívülről,  hogy a gyermek ne érezze a szagát). A nádasban, a sás között, valaki messziről figyeli az útjára bocsátott kosarat. Mennyi reménység, mennyi fájdalom. 

A földmérő olyan, mint az ólomkatona. Merev és mozdulatlan. Az országutat, a földet és a házaknak kijelölt helyeket méri, a mérőszalagot mindig csak egy mérésre használja. Minden méréshez új mérőszalagot nyomnak a kezébe. Kétszer nem hajlandó ugyanazt a mércét kézbe venni. Hiába hajolnak le hozzá a jegyzők, (a figuránsok), az ólomkarok akkor kelnek életre, ha új mércét tapintanak. Így jár a földmérő, helyről helyre. A neve Gedeon, a merevséget meghazudtoló szőke és mosolygós arc pirospozsgás, szabad idejében az előszobában pepecsel. Vagy a fejét fogja a két kezével. Feje, a strucctojás, külön életet él. Fénylő mosoly és kopaszság, mintha az ólomlét megolvadt volna. Aki a Gedeon nevet hordozza, egyszer kilép az árnyékból: Egyben földmérő és Árgyélus királyfi, fény, horizont és zsibbadás.