Látogatás

Látogatás

2016. 07. 31., v - 07:48
0 hozzászólás

Németh Gábor versei a DRÓTon.

Németh Gábor

Németh Gábor

Németh Gábor versei

látogatás

a hármas bejárat kellett nekem
(III), így volt a térképen, sokáig
néztem, nem is tájékozódni, csak
hogy teljen az idő. az ajtón nem volt
kilincs, be kellett lökni, én lábbal
nyomtam be, attól féltem, az ázott
tenyerem nyoma örökre ott marad.
 
az utolsó korty levest, amihez már
nem fért hozzá a kanállal, a tányérból
itta meg, a szájához emelte, megdöntötte.
abban a pár másodpercben, amíg csak
a tányért láttam az arca helyett, kinéztem
az ablakon. két ember állt az udvaron,
bokájukat befedte a hó, a felszín alatt
hagytak nyomot. 

cukor

a tűzhely előtt áll, a lábosba bámul,
én a lábát nézem, ez így nem pontos, 
a hajlatát, amit mindig megvakar, amikor 
fáradt, hogy behajlíthassa.
 
megkér, hogy daráljak cukrot, jól esik
a bizsergés, kiborítom egy kistányérba,
ő pedig szétnyomkodja az összetapadt
golyókat, mintha hó olvadna a tenyerében.

Ecsetelő

A fogínyecsetelő meglepően nagy
fájdalmat tudott okozni abban a néhány
másodpercben, amíg nem kezdődött el
a zsibbadás. És utána, mivel nem lehet
lenyelni, a hosszan csorgó nyál a csapba,
mintha rágás nélkül akarná lebontani.
Ilyenkor megálltál az ajtóban és nézted
ezt a megalázó pózt, mert felizgatott
téged, tudtam, hogy szeretkezés közben
végig a számat fogod nézni, hogyan
artikulálom a megaláztatást, utána pedig
kimész a csaphoz, amit nem engedtél 
kimosni, és hosszan bámulod az elélvezés
alaki nyomait.

lambéria

az volt a legnyomasztóbb, hogy nem lehetett
egyben felfogni az egészet, csak egy ajtót,
egy folyosót, valamennyi idő után, kis gyakorlattal
egy emeletet. azt hittem érezni fogok valamit. nem.
érezni akartam valamit, az ürességet, a fájdalmat,
a hiányt, bármit, azt a fullasztó, elmondhatatlan 
valamit. a lambériáról jutsz eszembe, de az csak 
a földszinten van. pont ezért. mert ma már nem divat,
mindenhol csempe van, azon látszanak a foltok, 
hogy mindenhez hozzáérnek, ezért az érintést 
megérti bárki. nem is ez, hanem hogy a szégyen.
azért nem ment el orvoshoz, mert hogy ott ne, 
azt ne, úgy ne. nem akar olyan lenni, mint 
az egyetlen lambéria fal a kórházban. bolyongok,
el akarok tévedni, de még ez sem sikerül, minden
emeleten ugyanott vannak az ajtók, ugyanúgy vannak
a folyosók, talán csak a liftnél torpanok meg, mint 
a takarító, aki megijed az eleve tiszta csempétől. valakit 
hibáztatni akarok, tudom, hogy nem lesz kit, de azért
átmegyek a dolgozók szobái felé. legalább zavarnék
valakit, de még ez sem. a nővérszobában egy kövérkés 
nő azt mondta, miközben a kávéfőzővel babrált, 
hogy térdelve két dolgot lehet csinálni, esetleg a kettőt 
egyszerre, bár az nem túl praktikus. arra gondolok, 
hogy te hittél túlvilági dolgokban, és ha úgy alakul, 
hogy neked van igazad, mennyivel lesznek durvábbak 
a gátlásaim, ha arra gondolok majd közben, hogy nézel. 
persze nem fogom tudni, kinek lett igaza, úgyis oda foglak 
képzelni és nem fog menni.