„Lugosi Béééééla, segíííííts!”- beszélgetés Lőrincz L. Lászlóval

„Lugosi Béééééla, segíííííts!”- beszélgetés Lőrincz L. Lászlóval

2016. 01. 04., h - 19:06
0 hozzászólás

Zombikról, vámpírokról, a „keleti emberről”, készülő regényéről, napi munkáról, példányszámokról, arról, hogy megéri-e írónak lenni, vagy sem, és céljairól beszélt a DRÓTnak (eladott könyvei példányszáma szerint) Magyarország legsikeresebb írója: Leslie L. Lawrence alias Lőrincz L. László.

DRÓT: Több évtizede van a pályán, folyamatosan jelennek meg könyvei. Hogyan látja, hogy változott a magyar könyvkiadás helyzete az elmúlt mondjuk 25 évben? Hogyan változtak a példányszámok? 

Lőrincz L. László:  Az utóbbi két évtizedben, a könyvkiadásra, sajnos  legalábbis a példányszámokat  tekintve, erősen hanyatló tendencia jellemző. Másképpen mondva  a huszonöt évvel ezelőtti példányszámok jó kétharmada eltűnt. Őszintén meg kell azonban mondani: a rendszerváltás előtti példányszámok és műszámok irreálisak is voltak.  Elsősorban a  „tiltott gyümölcs” szindróma érvényesült. Magam láttam, hogy hosszú sorokban álltak az emberek Trockij önéletrajzáért, ami fogyott is mint a cukor. Így volt ez a szépirodalommal is. Mostanában azonban visszaállt  a világháború előtti állapot: 

csak az vesz könyvet, akit valóban érdekel: kíváncsi  akár az íróra, akár  a témára. Ilyenek pedig egyre kevesebben vannak. 

A kiadók némelyike rosszul méri fel a könyvtorta nagyságát és túltervezi a  példányszámokat. Így aztán sajnálatos és semmiképpen nem örvendetes kiadói csődök következnek be. A könyv szerzői, fordítói stb. pedig futhatnak a pénzük után.

DRÓT: Mennyire „éri meg” ma írónak lenni Magyarországon?

Lőrincz L. László: Azt hiszem, hogy a kérdést így nem lehet feltenni. Az igazi írót nem elsősorban a „megéri-nem-éri” kérdés foglalkoztatja, hanem minden áron meg akarja szülni a gyermekét. Ha a kérdést csupán gazdasági szempontból vizsgáljuk, akkor a válasz: igen is és nem is. Vannak akiknek megéri (akiknek elég példányban fogy a könyvük) akiknek pedig nem, annak nem éri meg.

DRÓT: Milyen visszajelzéseket kap, mennyire keresik meg az olvasói, illetve ez hogyan változott a elmúlt időben? Fontos-e, hogy kapjon visszajelzést az olvasóktól?

Lőrincz L. László: Nagyon sok találkozón veszek részt az olvasóimmal és a facebook-omat is sokat látogatják. Sajnos az általános példányszám-csökkenés rám is vonatkozik, az olvasóim száma 25 év alatt gyakorlatilag megfeleződött. Sokan erre azt mondják, hogy ne dicsekedjek. Természetesen fontos, hogy találkozzam az olvasóimmal, néha valóban jó ötleteket kapok tőlük. És természetesen marketing jelentősége is van – jó ha tudom, hogy mire kíváncsi az olvasó, pl. egyes könyvek folytatása, már megszeretett alakok ismételt megjelenése, stb.

DRÓT: Változtatott-e valamit az életén a keleti ember világszemléletének, másságának megismerése?

Lőrincz L. László:  Nem. Bár volt amikor azt hittem, hogy igen. Aztán rájöttem hogy a „keleti ember” egyáltalán nem olyan mint amilyennek mi elképzeljük. A „keleti emberek” bizonyos legendás tulajdonságai – türelem, munkabírás, tisztelet az idősek iránt stb. – nem olyan általánosak mint hinnénk.

A keleti ember lassan nyugativá változik. És ez nem válik egyik fél előnyére sem. 

Vannak szokások, amelyeket saját érdekünkben Keleten be kell tartanunk,  ám azok csak ott  érvényesülnek. Hazatérésünk után aztán levetjük magunkról mint a nagykabátot. Aki nem így tesz nevetségessé válik.

DRÓT: Mi a legnagyobb motivációja az írásra?

Lőrincz L. László:  Szeretek teremteni – világokat létrehozni a semmiből. Szeretem, ha ezeket a világokat más is élvezi. Talán ez a genetikai csomag, amit a hátamra ragasztott egy ismeretlen valami. Ki tudja? Talán egy ősöm, aki ahelyett hogy mamutra vadászott volna inkább képeket festett a vadászatról egy barlang falára…

DRÓT: Milyen könyvet ír most?

Lőrincz L. László: Jelenleg egy Indiában játszódó kalandregényt  fejeztem be, amelynek Leslie L. Lawrence a főhőse. A címe valószínűleg Homokvihar lesz.

DRÓT: Milyen tervei vannak a jövőben?

Lőrincz L. László: Célba vettem a 8o-ik életévemet. Hátha sikerül. Más is álmodott már nagyot.

DRÓT: Meséljen még egy kicsit arról, hogy hogyan telik egy napja, hány oldalt ír naponta? Van-e  teljesítendő adag, vagy ez inkább esetleges? 

Lőrincz L. László:  Mivel évente két könyvet írok, nagyon  takarékosan kell bánnom az idővel. Ez azt jelenti, hogy azt az  időt, amit egy könyvre szánok, felosztom napokra, és 

minden nap írok valamit. Általában 15 gépelt oldalt 

– én még szerzői ívben és nem karakterben számolok. És mechanikus írógépen írok. De azért normális vagyok. Számítógépet is használok, ám babonából mégis maradok a régi módszereknél. Általában reggel nyolckor kezdek és 11-ig írok. Délután aztán kijavítom, amit délelőtt írtam. Hát így valahogy.

DRÓT: Annak idején olvastam egy vérfarkasos krimijét, ami egy svájci fogadóban játszódott emlékeim szerint, sőt ha jól emlékszem ennek még egy parodizált változata is megjelent. Mi a véleménye a mostani zombi- és vámpír-áradatról?

Lőrincz L. László: Ahogy minden termék esetében lenni szokott: vannak divathullámok, amelyek egyszer csak elindulnak valahonnan és végigfutnak a világon. Majd egyszer csak jön egy másik hullám és elmossa a megelőzőt. Csak éppen azt nem lehet kitalálni hogy mi lesz a következő.  Zombik és vérfarkasok – mint témák – a jövőben is élni fognak, elvégre az emberek szeretnek borzongani. Vannak persze erőltetett magyarázatok: elidegenedés, irracionális félelem, fenyegetettség érzése stb. Zombik és vérfarkasok (és vámpírok) mindig is voltak – mármint a képzeletben – és lesznek is.

DRÓT: Na jó, de mi a helyzet a zombikkal? Mit tenne ha találkozna egyel? Vagy egy vámpírral?

Lőrincz L. László:  Ha zombival találkoznék a képébe hajítanék egy marék konyhasót. A zombik ellen ez állítólag hatásos módszer. Ha vámpír támadna rám, akkor egy szakértő honfitársamtól kérnék segítséget.  Azt ordítanám hogy: Lugosi Béééééla, segíííííts! Ha ő nem segítene, akkor ki?

 

Készítette: Petneházi Gábor, Stenszky Cecília és Weiner Sennyey Tibor. Fotók Sári Júlia.