Már előtte is rajzoltam, de így még soha :: Interjú Kobza Vajkkal

Már előtte is rajzoltam, de így még soha :: Interjú Kobza Vajkkal

2018. 03. 12., h - 16:33
0 hozzászólás
Hamarosan megnyíló kiállítása apropóján beszélgettünk Kobza Vajkkal, aki a DRÓT olvasóinak már ismerős lehet. Rajzról, művészetről, spiritualitásról olvashattok most és arról is, hogyan készül egy olyan rajz, ami állomás a lélekutazás során. Viczenti Mátyás interjúja.
 

Már előtte is rajzoltam, de így még soha

 

Interjú Kobza Vajkkal

 

 

 

DRÓT: Mikor kezdtél el rajzzal komolyabban foglalkozni? Mióta számítod magadat grafikusnak?

 

KOBZA VAJK: Nem vagyok képzett grafikus, habár grafikákat is készítek. Nem jártam tanfolyamra, vagy rajziskolába, bár kalligráfia kurzuson vettem már részt. A hajlamom már kamasz korom óta megvolt a rajzolásra. Az alkotásaimra rátekintve sosem az esztétikájuk érdekelt, inkább a képeknek a megszokottól eltérő jelentéstartományai voltak azok, amelyek megragadtak és merengésre késztettek. Az első számomra jelentősebb alkotásokat körülbelül könyvjelző nagyságú papírlapokon jelenítettem meg.

 

DRÓT: Mennyire hasonlítottak ezek a mostani műveidhez?

 

KOBZA VAJK: Már akkor egy sajátos jelnyelv bontakozott ki rajtuk, ennek ellenére meg sem közelítették azokat, amelyek később kifutottak kezeim alól. Az „elsők” inkább skiccek voltak, kalligrafikus elképzelésekkel. A mostaniak az egységes jelnyelven kívül konkrét történéseket regélnek el, vagy indítanak el bennünk.

 

Sose terveztem, hogy ezeket a grafikákat valaha ki fogom állítani, vagy ilyesmi.

 

Nincsenek képzőművészeti indítékaim. Jómagam is látok technikai hibákat a képeken, amiket egy profi valószínűleg azonnal észrevesz. Úgy mondanám, hogy ezeknek a képeknek jelentésük, és jelentőségük van. Számomra az, hogy szépnek lássuk őket, csak harmadlagos, bár törekszem a jelek, vonalak elhelyezésénél az arányokra.

 

Az a tapasztalatom, hogy ezek a képek úgy működnek, mint a programok, csak ezek közvetlenül a mély-tudatra is hatnak.

 

Az ember rájuk néz, és életre hívódik benne az, amit örök eredendőnek neveztem el. Arra célzok, hogy ezek a képek nem a mulandó, letűnt világ jeleit mutatják, hanem olyan valóságtartományokét, melyek az örökkévalóságból fakadnak. Lélek-ágaink is onnan bomlottak ki. A képek egymás mellé helyezve: a kozmosz folyamatábrái. Így az, hogy ne legyen aktualitásuk; szürreális elképzelés. A végtelent képviselik egy véges világban, és az időtlent Kronosz világában.

 

DRÓT: Milyen eszközökkel dolgozol? A merített papírnak mi a funkciója?

 

KOBZA VAJK: Nagyon szeretek merített papíron dolgozni. A jelentőség-teljesség érzését adja, alázatra int. A merített papír, mint anyag kiemelődik a hétköznapi valóságból és emlékeztet, pl. a sziklarajzok felületeire. Nagyon egyszerűek az eszközeim. Leginkább zselétollat használok. Pirosat, feketét, aranyat. A filc, meg a tus is előfordul.

 

DRÓT: Amikor a képeidet nézem, olyan érzésem van, mintha visszarepítenél Altamirába, és egy rituális barlangrajzot látnék. Először volt egy koncepciód, amire jöttek a képek, vagy először jöttek a képek, és utána lett koncepció? Egyáltalán beszélhetünk-e nálad koncepcióról?

 

KOBZA VAJK: Nem volt koncepció, egyszerűen felszökkent, a látható napvilágra tört bennem valami; mindig is olyan képekkel, jelekkel szerettem volna körülvenni magamat, amik által úgy érzem, otthon vagyok a térben. A tér az otthonom. Alkotásaim ugyanolyan lélekutazásoknak a képei, mint amelyek 20-30 ezer évvel ezelőtt készültek, csak ezek a Most-ban vannak, itteni eszközökkel.

 

Nem volt bennem archaizáló szándék, egyszerűen ez buggyant föl. Nekem ez a kortárs. Nekem az a kortárs, hogy a bennem élő örökkévalóság ábráit, meséit rajzolom.

 

Gondolj bele, ennél jobban nem lehetne kortársnak lenni! Maximum azért lehet ez szokatlan, mert ma városokban (is) élünk, a zakatoló civilizáció ipari zajával, high-tech eszközökkel, nem tartós, mégis nehezen lebomló, „anyagtalan” dolgokkal vesszük körbe magunkat, melyek tompítják, elveszetté teszik érzékeinket. Látszólag ezeknek kéne csak hatással lenniük rám s fakó színű kockákat, geometriai alakzatokat, szögletes vonalakat kéne rajzolnom egymás mellé. Viszont ha lecsendesedünk és játékból kihelyezzük a tudatunkat a teremburán túlra, a Földet elhagyva, a Göncölben csücsülve, a Világegyetem lüktető, mozgalmas valóságába, akkor izgalmas dolgoknak lehetünk belső szemtanúi.

 

Egyébként nem csak hangszennyezés van, vagy fényszennyezés, hanem képi szennyezés is.

 

Pedzegetik egy ideje, hogy a hangszennyezés meg a fényszennyezés mennyire káros, de nem esik szó arról, hogy a vizuális valóságunkban milyen hamis vágyképeket generáló, torz víziókat tolnak elénk. Ezek is programok! És ezekkel önkéntelenül is szemben találjuk magunkat, így az elménk is ilyen tartalmakkal telítődik meg. Természetesen mindenre van megoldás. A valóságot megélhetjük úgy, mint egy háromdimenziós játékot, egy élményparkot, ahol mi magunk lehetünk a tervezők és felülírjuk magunkban a látványt. Mást képzelek, képezek oda. Fantáziaország határtalan.

 

DRÓT: Van olyan technika, ami visszatérő az alkotásaidban?

 

KOBZA VAJK: Inkább visszatérő jelrendszerek vannak. Régebben érdekelt a keleti kalligráfia, űztem is 2-3 évig. Az ez idő alatt szerzett néhány technikai formát pl. előszeretettel használom, amennyiben a finoman kibontakozó kép indokolttá teszi. De

 

általában amikor leülök, javarészt fogalmam sincs, hogy fog kinézni a következő lépés. Csak érzésem van az irányról, amelyet követnem kell.

 

Persze vannak kivételek, volt már olyan, hogy több kép egyszerre jelent meg bennem. Szinte egymásra rakva, de mégis különválasztva. Így is és úgy is tudtam rájuk tekinteni.

 

DRÓT: Kik azok, akik a rajzban inspirálnak téged? Van olyan művész, akit a példaképednek lehet tekinteni?

 

KOBZA VAJK: Sok olyan művész van, akik nagy hatással vannak rám és inspirálnak, mint embert, de mint alkotót egyedül a prehisztorikum jelképvilága és a természeti népek művészete érint meg igazán. Kivételként talán a már elhunyt, az emlékezés peremére száműzött Samu Géza fafaragót, grafikust emelném ki és ifj. Kátai Mihály, Munkácsy-díjas festő- és zománcművészt, akit ma Magyarországon a legjelentősebb alkotónak tartok, és akivel egyébként jó barátságban vagyok.

 

DRÓT: El tudnád mesélni, hogy egy alkotás hogyan készül el? Kezdve az ihlettől az alkotási folyamaton keresztül az utómunkáig (ha van). Nem csak a dolog kívül látható részére, hanem a belsőre, a lelki folyamatokra is kíváncsiak vagyunk, amikor alkotsz.

 

KOBZA VAJK:

Egyszer régebben vettem 16 darab merített papírt, amikor még a kalligráfiát gyakoroltam. Már akkor megfogott a papír textúrája. De félreraktam, mert a kalligráfiához tust használunk, és az a merített papíron nem jelenik meg jól. Tehát félretettem és akkor még fogalmam sem volt, hogy mit kezdek majd vele. Aztán egy napon, bizonyos események hatására éreztem egy enyhe nyomást a fejemen, és tudtam, hogy le kell üljek meditálni. Egyszer csak azt éreztem, hogy valami ki akar jönni belőlem, ami nem kalligráfia. Valami más. Fogtam egy fekete és egy piros zselétollat, és elkezdtem a merített papírokra rajzolni.

 

Már előtte is rajzoltam, de így még soha.

 

Teljesen hirtelen jött ez az egész. Az első egy tucat kép egyszerre készült, ugyanabban a tudatállapotban. Nálam semmilyen utómunka nincs, a most és az itt állapotában alkotok, ezért megvan az esély, hogy esztétikailag nem tökéletes, de mivel nincs is ilyen törekvésem, ezért hagyom, hogy a pillanat mágiája döntse el, mit csinálok, mi lesz az eredmény. Ezt a spontaneitást a zenében is előszeretettel alkalmazom.

 

DRÓT: Milyen üzenetet közvetítenek szerinted a képeid?

 

KOBZA VAJK: A most és az itt állapotában idézik meg a minden élőben létező „Eredendő”-t. És még tovább megyek:

 

eredendően kozmikus porból vagyunk. A belső utazás közben, a képeken keresztül döbbentem rá igazán, hogy önmagam az egész kozmosszal közvetett kapcsolatban van.

 

Akkor eszméltem rá, hogy nem egy, a világmindenségtől különálló létező vagyok. Innen jött a „A csontok ura kozmikus porból megalkotja önmagát” című képem is. Itt ébredtem rá, hogy a csont, a csontok nem a halált, hanem inkább az élet alapját, vázát jelentik, melyekben fel-alá mászkál az életerő. Minden átalakult bennem. Alapjaiban változott meg a világról alkotott hitrendszerem. Ami az eredendő, azzal egy vagyok, mégis egy önálló tudattal rendelkező, „földi űrruhát” öltött lény. Ezek a képek a bennünk élő belső világ lenyomatai, belső képei. Magamra eszközként tekintek, ezek a képek nem csak rólam szólnak. De nem egy olyan eszköz vagyok, akit egy képzeletbeli barát, vagy egy láthatatlan természetfeletti istenség rángat kénye-kedve szerint, hanem egy olyan valaminek az eszköze vagyok, ami egy személyes szinten túlmutató, értelemmel felfoghatatlan Forrás-valóságból ered.

 

DRÓT: A rajz mellett foglalkozol zenével és írással is. Hogyan illeszkedik a rajz a művészeti koncepciódba? Hol van a rajz helye a zenéhez és az íráshoz képest?

 

KOBZA VAJK: Most első helyen van. De ezt most érzem így. Lehet, hogy ha holnap megkérdezel és éppen egy hangszer van a kezemben, nem ezt fogom mondani, hanem teljesen mást. Annyit tudok, hogy nagyon hálás vagyok az életnek, hogy ennyi eszközön keresztül tudja kifejezni magát a felfoghatatlan.

 

DRÓT: Szoktál esetleg másokkal együtt alkotni? (A zenében természetesen tudjuk, hogy igen, de vajon itt mi a helyzet?)

 

KOBZA VAJK: Nyitott vagyok a közös alkotásra, de a nyitottságomnak még nincs konkrét iránya. Viszont szeretek egyedül lenni az alkotás közben, igénylem a személyes teret, hogy a személytelent meg tudjam jeleníteni. Ez nem rólam szól, de amikor csinálom, akkor nekem kell csinálni. Tudom, hogy ez ellentmondásos, de nem tudom másképp kifejezni.

 

DRÓT: Vannak kedvenc saját alkotásaid? Ha igen, miért pont azok?

 

KOBZA VAJK: Vannak kedvencek, amik csak azért kedvencek, mert úgy érzem, hogy az adott képek készítésekor jobban tudtam a jelenben időzni, így azok letisztultabbak, kiforrottabbak lettek. Tehát nem arról van szó, hogy jobban néz ki, vagy szebb; azért tetszik, mert arra emlékszem vissza, hogy jobban a jelenben tudtam lenni, és ez nagyobb örömmel tölt el.

 

DRÓT: Hogyan viseled a negatív/pozitív kritikát?

 

KOBZA VAJK: A kritikának mindig örülök, ha van, mert kell a visszajelzés, de nem mindegy, hogy az kitől jön. Így igazából ez nehéz témakör. Aki mérvadó számomra, attól kicsit el is várom, hogy kritikát mondjon. Úgy érzem, hogy talán személyiségem és a kiforratlan technikám az, amibe bele lehet kötni, a képek jelentősége és aktualitása felől nincs kétségem.

 

DRÓT: Alkottál már megrendelésre, vagy mindig pusztán belső indíttatásból dolgozol?

 

KOBZA VAJK: Csináltam már Török-Zselenszky Tamás zenészkollégám és jó barátom kérésre két könyvborítót, és újabban kértek tőlem tetováláshoz rajzot. Mindegyiknél szabad kezet kaptam.

 

DRÓT: Több kiállításod is volt már, mi lesz a következő állomás? Mik a tervek?

 

KOBZA VAJK: A következő kiállítás idén tavasszal, március 20-án lesz Budapesten, a Macska nevű hely Galériájában. A kiállítást a Memento Mori Egyesület szervezi. Ők egyengették példátlan profizmussal, figyelemmel az előző kiállításomat is. Az egyesülethez nemrég jómagam is csatlakoztam. 2017. decemberben jelent meg a Catalogus Artificium – II. KatART névre hallgató művészeti kiadványuk -, amelybe számos más kiváló alkotás mellett bekerültek az én munkáim is. Rengeteg tervem, ötletem van. Tudom miképpen ássak tovább, merre haladjak. Az élet tálcán kínálja a megtapasztalásokon keresztül a lehetőségeket. Csupán el kell csendesednünk, hogy a tiszta tudat forrásként feltörő utat nyerjen bennünk a felszínen folyó pocsolyát ellensúlyozva.

 

Készítette Viczenti Mátyás.