Még mindig úgy gondoljuk, hogy a mesék a gyerekszobában laknak?

Még mindig úgy gondoljuk, hogy a mesék a gyerekszobában laknak?

2019. 06. 18., k - 15:05
0 hozzászólás

A gyermekeknek közismerten ugyanolyan szükségük van a mesékre, mint a levegőre vagy a szüleikhez való kapcsolódásra, fejlődik a fantáziájuk, és közvetett módon tanulnak a világ működéséről. A felnőttek pedig a könnyen emészthető fantasykban és a krimikben, vagy ha máshol nem, a filmekben megtalálják a történetekre való igényüket. De mi van a nyegle és pimasz kamaszokkal, ők mihez kezdjenek, ha történetekre vágynak?

Zalka Csenge Virág könyve
Mit és hogyan meséljünk kamaszoknak?  

Zalka Csenge Virág

Zalka Csenge Virág

Zalka Csenge Virág hivatásos mesemondóként több, mint tíz éve rendszeresen mesél kamasz és kiskamasz (12-19 éves) közönségeknek, akik a kezdet kezdete óta töretlenül a kedvencei. Szerinte a kamaszok nem csak remek közönség, akik érdeklődéssel, kreatív ötletekkel és mélységes beleéléssel képesek követni a történeteket – hanem nagyon nagy szükségük is van rájuk.

Zalka Csenge Virágnak hiánypótló a most megjelent Hősök és pimaszok c. kötete, nemcsak azért, mert egy jól összeszedett mesegyűjtemény, hanem azért is, mert jegyzetekkel alaposan ellátja és bevezeti, hogy milyen típusú mesékkel lehet a tinédzsereket lekötni.     

Ha már az élőszavas mesemondás ismét kezd divatba jönni, nem árt tudatosítanunk, hogy a mostani, képernyőkön felnőtt fiataloknak nagy szüksége van magukon a történeteken kívül arra is, hogy az alkotó fantáziájukat tudják használni, s ez a kötet alkalmas arra, hogy pedagógusoknak, szülőknek, mesemondóknak, muzeológusoknak irányt mutasson, mert ők a fő célközönsége a könyvnek.     

Mert a kamaszok valóban kényes korosztály: kritikus, őszinte, érdeklődő, és tűpontosan meglát mindent, ami nem hiteles. S persze nagyon vágyik mindarra a kalandra és szerelemre, amelyek a világ kezdetétől minden ősi történetben benne van. És mivel Zalka Csenge Virág hivatásos nemzetközi mesemondó, a saját tapasztalataiból gyűjtötte csokorba azokat a történeteket, amelyek működnek, és azt is leírja, hogy hogyan – vagy hogyan ne – meséljünk kamaszoknak.     

Nagyon kreatív a bevezető utáni, mesék előtti fejezet: Hogyan utáltasd meg magad a kamaszokkal öt egyszerű lépésben; ahol a szerző felsorolja a lehetséges hibákat (mondjuk: nézd őket gyereknek, vagy: szóld le a popkultúrájukat), melyeket elkövethetünk, és amelyeknek józan ésszel belátható elkerülése nélkül aligha sikerül megfogni egy osztálynyi tinédzsert. Egyszerű és nagyon világos szerkezetű a könyv: tematikusan fejezetekre oszlik, s minden fejezetben két-két mese, mítosz vagy történet van, a mesemondó megjegyzéseivel (a tricksterek kivételével, akik ugye mindig mindenből kilógnak: ők három történetet kaptak). Ami a témákat illeti, bőséges a merítés: rettenthetetlen hősök és pimasz bajkeverők, vérben tocsogó hullák és nagy ívű szerelmes történetek, erős barátságok és női hősök egyaránt előfordulnak a történetekben, s említés szintjén forrásokkal megadva fel-felvillannak hasonló történetek és mesék, ha valaki kedvet kapna kutakodni.     

Maguk a történetek újramesélések, vagyis Zalka Csenge hosszú mesemondói pályájának jól bejáratott történeteit írja le, úgy, amilyenné a mesélés során akár a közönség segítségével alakult. Ha megnézünk egy eredeti (vagyis a szóbeliségből elsőnek lejegyzett) változatot, melyekre a fejezetek végén hivatkozik, valószínűleg meglepődünk, mert egy kicsit másmilyen a történet. Ha mi magunk elmondjuk valakinek, szintén egy picit más lesz. És az élőszóban átadott történetek varázsa, ha sikerül belemerülnünk, és a belső képeinkkel megjelenítenünk a történetet, felbecsülhetetlen. Mert ki tudja, kinek mikor talál be egy mese, vagy mikor kerül olyan élethelyzetbe, ahol konkrét segítséget kaphat egy történettől.  És persze maga a mesék meghallgatása is növeli a problémamegoldó képességet, talán hatékonyabban is, mint az iskolai feladatsorok.   

 És hogy a gyakorlatban hogy működik a mesemondás kamaszokkal és ezzel a könyvvel felvegyverkezve? Mivel két szakközépiskolás osztályt is tanítok, volt alkalmam kipróbálni néhányat a szerző által ajánlott mesékből és mesetípusokból, illetve a magam részéről hozzátettem még egy-két általam kedvelt mítoszt, vagy a gender-témát feszegető mesét (tipikus példája a férfivá változó lány, ATU 514 számú mesetípusba tartozó történet). Olyan csend ritkán van az órákon, mint amikor történeteket mesélek, és ha úgy alakul, hogy a tananyaghoz is tudom kötni valamilyen szinten (és kamaszoknál már elég messziről is el lehet indulni), akkor már nyert ügyem van: mert a történet jó eséllyel önálló életet fog kezdeni élni bennük, és ez az, amire végső soron mesemondóként vágyunk. 

Aki pedig – akár tanárként, akár mesemondóként, akár muzeológusként vagy könyvtárosként – komolyabban foglalkozik ezzel a korosztállyal, annak igen hasznos lehet ez a kötet, mert nem az elvárt vagy helytelenített viselkedésük, hanem emberiség nagy történetei felől közelít, emberibb és egyenrangúbb perspektívába helyezve a fiatalokat: ők már érettek a felnőtteknek szóló bonyolult történetekre is. Megértek arra, hogy történeteket hallgassanak, és azokat felnőtt szinten befogadják.

 Zalka Csenge Virág: Hősök és pimaszok. Pont Kiadó, 2019.