Még mindig úgy gondoljuk, hogy a mesék a gyerekszobában laknak?

Még mindig úgy gondoljuk, hogy a mesék a gyerekszobában laknak?

2019. 06. 18., k - 15:05
0 hozzászólás

A gyermekeknek közismerten ugyanolyan szükségük van a mesékre, mint a levegőre vagy a szüleikhez való kapcsolódásra, fejlődik a fantáziájuk, és közvetett módon tanulnak a világ működéséről. A felnőttek pedig a könnyen emészthető fantasykban és a krimikben, vagy ha máshol nem, a filmekben megtalálják a történetekre való igényüket. De mi van a nyegle és pimasz kamaszokkal, ők mihez kezdjenek, ha történetekre vágynak?

           Zalka Csenge Virágnak hiánypótló a most megjelent Hősök és pimaszok c. kötete, nemcsak azért, mert egy jól összeszedett mesegyűjtemény, hanem azért is, mert jegyzetekkel alaposan ellátja és bevezeti, hogy milyen típusú mesékkel lehet a tinédzsereket lekötni.     

Ha már az élőszavas mesemondás ismét kezd divatba jönni, nem árt tudatosítanunk, hogy a mostani, képernyőkön felnőtt fiataloknak nagy szüksége van magukon a történeteken kívül arra is, hogy az alkotó fantáziájukat tudják használni, s ez a kötet alkalmas arra, hogy pedagógusoknak, szülőknek, mesemondóknak, muzeológusoknak irányt mutasson, mert ők a fő célközönsége a könyvnek.     

Mert a kamaszok valóban kényes korosztály: kritikus, őszinte, érdeklődő, és tűpontosan meglát mindent, ami nem hiteles. S persze nagyon vágyik mindarra a kalandra és szerelemre, amelyek a világ kezdetétől minden ősi történetben benne van. És mivel Zalka Csenge Virág hivatásos nemzetközi mesemondó, a saját tapasztalataiból gyűjtötte csokorba azokat a történeteket, amelyek működnek, és azt is leírja, hogy hogyan – vagy hogyan ne – meséljünk kamaszoknak.     

Nagyon kreatív a bevezető utáni, mesék előtti fejezet: Hogyan utáltasd meg magad a kamaszokkal öt egyszerű lépésben; ahol a szerző felsorolja a lehetséges hibákat (mondjuk: nézd őket gyereknek, vagy: szóld le a popkultúrájukat), melyeket elkövethetünk, és amelyeknek józan ésszel belátható elkerülése nélkül aligha sikerül megfogni egy osztálynyi tinédzsert.     Egyszerű és nagyon világos szerkezetű a könyv: tematikusan fejezetekre oszlik, s minden fejezetben két-két mese, mítosz vagy történet van, a mesemondó megjegyzéseivel (a tricksterek kivételével, akik ugye mindig mindenből kilógnak: ők három történetet kaptak). Ami a témákat illeti, bőséges a merítés: rettenthetetlen hősök és pimasz bajkeverők, vérben tocsogó hullák és nagy ívű szerelmes történetek, erős barátságok és női hősök egyaránt előfordulnak a történetekben, s említés szintjén forrásokkal megadva fel-felvillannak hasonló történetek és mesék, ha valaki kedvet kapna kutakodni.     

Maguk a történetek újramesélések, vagyis Zalka Csenge hosszú mesemondói pályájának jól bejáratott történeteit írja le, úgy, amilyenné a mesélés során akár a közönség segítségével alakult. Ha megnézünk egy eredeti (vagyis a szóbeliségből elsőnek lejegyzett) változatot, melyekre a fejezetek végén hivatkozik, valószínűleg meglepődünk, mert egy kicsit másmilyen a történet. Ha mi magunk elmondjuk valakinek, szintén egy picit más lesz. És az élőszóban átadott történetek varázsa, ha sikerül belemerülnünk, és a belső képeinkkel megjelenítenünk a történetet, felbecsülhetetlen. Mert ki tudja, kinek mikor talál be egy mese, vagy mikor kerül olyan élethelyzetbe, ahol konkrét segítséget kaphat egy történettől.  És persze maga a mesék meghallgatása is növeli a problémamegoldó képességet, talán hatékonyabban is, mint az iskolai feladatsorok.   

 És hogy a gyakorlatban hogy működik a mesemondás kamaszokkal és ezzel a könyvvel felvegyverkezve? Mivel két szakközépiskolás osztályt is tanítok, volt alkalmam kipróbálni néhányat a szerző által ajánlott mesékből és mesetípusokból, illetve a magam részéről hozzátettem még egy-két általam kedvelt mítoszt, vagy a gender-témát feszegető mesét (tipikus példája a férfivá változó lány, ATU 514 számú mesetípusba tartozó történet). Olyan csend ritkán van az órákon, mint amikor történeteket mesélek, és ha úgy alakul, hogy a tananyaghoz is tudom kötni valamilyen szinten (és kamaszoknál már elég messziről is el lehet indulni), akkor már nyert ügyem van: mert a történet jó eséllyel önálló életet fog kezdeni élni bennük, és ez az, amire végső soron mesemondóként vágyunk.     

Aki pedig – akár tanárként, akár mesemondóként, akár muzeológusként vagy könyvtárosként – komolyabban foglalkozik ezzel a korosztállyal, annak igen hasznos lehet ez a kötet, mert nem az elvárt vagy helytelenített viselkedésük, hanem emberiség nagy történetei felől közelít, emberibb és egyenrangúbb perspektívába helyezve a fiatalokat: ők már érettek a felnőtteknek szóló bonyolult történetekre is. Megértek arra, hogy történeteket hallgassanak, és azokat felnőtt szinten befogadják.

 Zalka Csenge Virág: Hősök és pimaszok,

Pont Kiadó, 2019

Mit és hogyan meséljünk kamaszoknak?  

Hasonló témájú alkotások