A népmesék erős sürítmények, most ezt a metaforát találtam. Nemrég találtam egy mesét, ami nagyon megérintett, és azóta is dolgozik bennem. Aki mesékkel dolgozik, rengeteg történettel találkozik – és ha odafigyelünk, az el nem temetett intuíció egyértelműen jelez: ez a történet itt és most neked szól. Egy ilyen történetet hoztam, példaként arra, hogy hogyan lehet a magunk számára felfejteni a szimbólumok sűrű erdejében a számunkra fontos jelentést.
A történetet megtalálhatjátok, itt például.
Először is, a főszereplő lány, aki a falu legszebb lánya, nagyon magányos, és rettenetesen szeretne már udvarlót, piros pántlikát köt a hajába (metaforikus értelemben nyilván a szerelemre, szexualitásra érett lányt jelenti), majd meggondolatlanul kiejti a száján: Jönne bár az ördög, ő is jó lenne. Nos, az ördög megjelenik; ekkora hatalma van a szavaknak. A legény, aki belép a fonó ajtaján, jóképű, lehengerlő, egész este csak vele beszélget, nyilvánvalóan szikrázik köztük a levegő. A mese nem említi, mennyi ideig tart ez az állapot, illetve ez a változat konkrétan aznap estét ír, de nyilvánvaló, hogy nem tarthat nagyon sokáig, legfeljebb hetekig vagy néhány hónapig az udvarlás, amikor hirtelen – kilóg a lóláb.
És a lány ráébred arra, hogy nagyon-nagyon nagy bajban van. Megidézett egy erőt, amit nem tud kezelni, és odaadta a szívét valakinek, akivel soha még csak szóba se lett volna szabad állnia. Hazarohan, és bezárja maga után az ajtót – ez az egyetlen, amit tehet. Ez az első megmenekülés.
Az ördög persze próbálkozik, szépen beszél szép dolgokról, gyere ki, rózsám, úgy tesz, mintha mi sem történt volna, folytatja az udvarlást, de innentől hallható a hangjában a disszonancia, és rögtön, szinte átmenet nélkül, sőt, birtokló modorban (meghalsz, kedvesem) kimutatja a foga fehérét. Számomra ez a legijesztőbb pillanat a mesében, nem az, amikor a lány megpillantja a lólábat. Mert egy ördög a mesében lehet tulajdonképpen normális is, de ez nem az: ez egy birtokolni és kontrollálni akaró ördög.
Az átok, amit az ördög mond, kétség kívül be fog teljesedni, és nem nagyon lehet vele mit csinálni. Illetve mégis: ha már meg kell halni, akkor is ki kell trükközni, ki kell bújni valahogy az ő karmai közül, ehhez a lány az édesanyja segítségét kéri.
Ezen a ponton a mese, amit először Boldizsár Ildikónál olvastam, erősen csonkolt, és pont a lényeg marad ki belőle, hogy hova temetik. Ugyanis azt kéri a lány, hogy NE az ajtón vigyék ki, NE, az úton menjenek a koporsóval, és NE a temetőbe temessék. Egyértelmű: még nem halt meg úgy, ahogy az emberek meg szoktak halni. Így hát az ablakon adják ki (Umbriában, mint Szerb Antaltól ismerjük, van külön halottasajtó az házakon, ablakmagasságban), az út szélén viszik, és a temető árkába temetik. Így az ördög hiába keresi a (megszentelt) földben aznap éjszaka, nem találja. Másodszor is megmenekül.
És most jön a második transzformáció – az első a meghalás volt. A második a virágszállá válás, változatoktól függ, hogy kék liliom vagy rozmaring, de nyilván lehet bármi, a virág szimbolikus jelentésétől függően. Nekem tetszik a rozmaringszál-verzió, mert a rozmaringnak inkább az illata domináns; a virága is szép, de az igen apró. Ezen kívül a rozmaring alapvetően bokor, itt mégis egyetlen szálról van szó, ami egyértelműsíti: nem virág, hanem lány bújik ott. Ez tehát egy teljes átalakulás, egy elbújás, még csak nem is látványos helyen, hanem a temető árkában. Időben ez a leghosszabb része a mesének, talán még hosszabb, mint az udvarlásé volt. Mert ki tudja, mennyi időnek kell eltelnie, míg a virág készen áll arra, hogy a királyfi leszakítsa?
A királyfi ugyanis mindenképpen eljön. Aranyos minőségben: vagyis a férfiassága magasabb szinten van, mint a lólábas legényé – ez egy egyenes, derűs, gyengéd királyfi, bár őneki is tanulnia kell, hogy amit igazán akar, ahhoz neki magának kell kilépnie a hintóból: a kocsislegénynek a rozmaring nem engedi leszakítani magát. A feladat tehát adott: rozmaringszál képében, elváltozva, de az illattal mégis sejtetve, hogy nem akárkiről van szó – így kell megérinteni magát a királyfit.
A rozmaringszál azután, hogy leszakítja a királyfi szobájába kerül, mégpedig a tükör elé. Egy helyre, ahol a rozmaringszállá lett lány képes meglátni és megláttatni magát olyannak, amilyen ő valójában. Ehhez kell az éjszaka sötétje, az átalakító mélység, de egy biztonságos közegben.
Ez a harmadik transzformáció: a rozmaringszálból vissza a szép leánnyá – aki már jóval több, mint aki akkor volt, amikor elindult türelmetlenül udvarlót várni. Ő már egyszer meghalt, kétszer kivédte az ördög támadását, és megtalálta azt a férfit, aki képes lehet kicsalogatni őt a csigaházából. Iszonyú bátorság kell ehhez a lépéshez. Hiszen egyszer már odaadta egész magát, és sérült, kihasználták, a kedvességről és jókedvről kiderült, hogy csak álca. Mégis, rozmaring képében más az illata, más az intuíciója is. Vállalja az újabb átváltozást, a visszaváltozást.
A királyfi, magas királyi minőségében nyilván nem lepődik meg, várta ő ezt, szépen, türelmesen kivárta a rozmaringszálat, a sötétséget, és támogatóan jelen van akkor is, amikor a lány megretten a saját merészségétől, és sírva fakad, hiszen még mindig nem szabadult meg az ördögtől, az bármikor lecsaphat rá, ha kiteszi a lábát a való életbe.
Az átalakuláshoz a királyfi kellett, a megszabaduláshoz azonban ismét csak az édesanya segítségére lesz szükség. És új lisztből sütnek új kenyeret. Megint csak transzformáció: a mag elhal, lesz belőle búza, azt learatják, kicsépelik, megőrlik a malomban, meggyúrják, megsütik a kemencében – mint ahogy egy másik ördögös mesében elhangzik az ördög elriasztására (A kicsi dió).
Teljes átalakulás, sokszoros kis halál (magból búza, búzából liszt, lisztből kenyér) kell a gyógyuláshoz. Kell a választott, megfelelő királyfi. Kell a kibújás a rozmaringbőrből. Kell az édesanya segítsége. Kell az új lisztből készült új kenyér, amely nem tartalmazza a lány traumáit, hogy tiszta, teljesen tiszta lappal indulhasson – nem memóriatörléssel, hanem teljesen átgyúrva, feldolgozva a vele történteket. Testben, lélekben és szellemben teljesen megújulva. És kell a templom, a szent hely, a numinózus, az Isten áldása. Ezek mind szükségesek ahhoz, hogy ha felbukkan megint az ördög, márpedig felbukkan, mert nem akarja elereszteni az áldozatát, akkor le tudják győzni, és örökre elűzni az új életükből.
Ez a harmadik megmenekülés, a teljes gyógyulás.
Legalább öt halál van ebben a történetben. Ötször hal meg a lány saját maga, rozmaring vagy búza képében, amíg sikerül megszabadulnia egy rosszul választott élethelyzetből, nem kevés segítséggel és bátorsággal, beleértve a saját magáét, az anyjáét és az igaz párjáét.
Ha már idáig eljutunk egy mese felfejtésében – bármilyen meséében -, akkor láthatjuk, hogy a mesék nem egyszerűen szép történetek, hanem gyógyulási lehetőséget tartalmazó varázsszövegek, varázsigék, melyek képesek megújítani és utat mutatni – ha az ember a maga belső képeit és energiáit hozzáteszi. Ez ám a varázslat.
