Mesemondók márpedig vannak

Mesemondók márpedig vannak

2017. 03. 18., szo - 12:49
0 hozzászólás

De a mese csak a gyerekeknek való, nem? Hát nem. - Zalka Csenge Virág könyvéről Stenszky Cili írt a DRÓTon.

Könyv
Zalka Csenge Virág: Mesemondók márpedig vannak – a nemzetközi mesemondás világa – c. kötetéről

Néhány hete döbbentem rá a fenti állításra, vagyis hogy mesemondók márpedig vannak: a mesemondás létező foglalkozás. Mit foglalkozás, mesterség. Mit mesterség: hivatás! A Könyves Kálmánra rájátszó című könyv ("Boszorkányok márpedig nincsenek") hiánypótló kötet: ennek a régi-új szakmának, és elsősorban a nemzetközi mesemondásnak az alapkönyvét olvashatjuk. 

De mi is az a nemzetközi mesemondás? 

A legelső, amit segít tisztázni a kötet, hogy a mesemondás nem egy bemagolt szöveg, mint oly sok esetben az általános iskolai mesemondó versenyek. A mesemondó, vagy talán pontosabb megfogalmazás lenne az angol storyteller mintájára a történetmesélő kifejezés, fejből mesél, nem papírból. Ennek következtében könnyen kommunikál a közönséggel, alkalmazkodik, párbeszédet folytat, és legfőképpen elvarázsol. 

A mesemondók a régi bárdok, minnesängerek, hegedősök és társaik utódai. 

És, ahogy az angol kifejezés (storyteller) a magyarnál jobban visszaadja, nem csak mesékről van szó, hanem mindenféle történetről, lett légyen az személyes történet, történelmi legenda, családi sztori vagy akár eposz, saga vagy mítosz. 

Nemzetközi, hiszen külföldön is lehet mesélni, akár magyar meséket is, és a magyarokkal is érdemes megismertetni más kultúrák és országok meséit. Mert szerencsére nagyon sok mesénk van, és Benedek Eleken és Grimm-meséken felnőni jó dolog – de még jobb rádöbbenni, hogy más kultúrák meséi hasonlók is, mások is, de ugyanolyan értékesek. 

Hogy a mesékben van valami univerzális, valami, ami belső tájakra visz, és amitől valahogy jobban érezzük magunkat. 

De a mese csak a gyerekeknek való, nem?

Hát nem. Csak az utóbbi néhány évszázadban szorult vissza a mese a gyerekszobákba, de előtte, és több kultúrában még ma is, a mese, a történetek a felnőttek műfaja, akár lelki bajokra is mesét írnak fel egyes orvosok (Ld pl. Nossrat Peseschkian: A tudós meg a tevehajcsár – keleti történetek, nyugati lelki bajok c. könyve). Ami persze nem jelenti azt, hogy a gyermekeknek ne lenne elemi szükségletük a mese. De ha belegondolunk, Jézus is példabeszédekben mondta el a tanításait – felnőtteknek. Az ősi mítoszok és eposzok is történetek formájában írják le a világot, az embereket és az adott kultúrát. És ha már itt tartunk, 

az a fajta sztorizás a kocsmában, amikor egyik történet a másikat követi, szintén a mesélés műfajába tartozik. 

A nemzetközi mesemondóknak külön műfaja is van erre: ezek a személyes történetek. (Nem azonos azonban a stand-up-comedyvel, hiszen van eleje, közepe és vége.)

A mese ősi műfaj, és nehezen is élnénk meg nélküle. Hogy a mai világba hogyan alakult ki modern szakmaként, arra nem tér ki a könyv, ám annál színesebb képet villant fel a mesemondók világáról, akik számos helyen jelen vannak: iskolákban, múzeumokban, könyvtárakban, de még céges rendezvényeken és fesztiválokon is. Sőt, vannak mesemondó fesztiválok és konferenciák is, Magyarországon is. Akinek pedig nem jönnek be a klasszikus tündérmesék, számos lehetőség van, ahol eposzokat, mítoszokat vagy személyes történeteket lehet meghallgatni. 

Zalka Csenge Virág könyve a kezdő mesemondók alaptankönyve: 

rengeteg alapos tanáccsal és tippel szolgál, a repertoártól a kutatásmódszertanon át a mesemondás gyakorlati működéséhez szükséges tudnivalóiig és az elérhető online és offline forrásokig. A kötet végén néhány meta-mese, vagyis mesékről szóló mese és történet található részletes kommnetárral, valamint egy-egy példa a mesemondó kikerekítette mesére és a kialakulás folyamatára, illetve a kétnyelvű mesére – ha valakinek még nem lenne elég. 

Stílusa könnyed, mintha csak egy csésze kávé vagy tea mellett ücsörögnénk, és hallgatnánk, hogy mesél a mesemondásról, s mire az ember a könyv végére ér, már nemcsak azt tudja, hogy mi fán terem a mesemondó, s hogy hogyan telnek a napjai, hanem magának is kedve támad meséket olvasni és elmesélni őket.