Minden reggel, míg én az irodába rohanok / az árnyékomat otthon hagyom... - Ra Heeduk három verse

Minden reggel, míg én az irodába rohanok / az árnyékomat otthon hagyom... - Ra Heeduk három verse

2016. 04. 04., h - 15:55
0 hozzászólás

Kezdd a hetet Ra Heeduk koreai költőnő verseivel! 2016. június 22-23-án Budapesten, a Kogartban lesz egy nyílvános koreai-magyar konferencia, ahová vendégségbe érkezik Kim Jongha regényíró mellett Ra Heeduk költőnő is. Ra Heeduknak most a DRÓT világirodalmi sorozatában három versét is olvashatjátok magyarul.

Ra Heeduk versei

Az eltűnt árnyék

 

Minden reggel, míg én az irodába rohanok

az árnyékomat otthon hagyom.

Ugyanígy telnek a napok,

szóval egészen vígan elvagyok.

 

Jól megy már a mosolygás

árnyék nélkül is,

senkinek fel sem tűnik,

hogy mögöttem még árnyék sincs. 

 

Míg én a menzán kanalazgatok,

árnyékom levesét otthon eszi meg.

 

Jól megy már az evés 

árnyék nélkül is,

a szemközt ülő illető

sem lát át a szitán: 

pedig kezemben csupán egy pálcika..

 

Aztán egy nap arra értem haza,

hogy árnyékom nincs sehol;

Üres a szoba, a dolgozó, a tornác,

sőt a fürdőszoba is. 

 

Kabát és cipő nélkül

ilyen hidegben

hová mehetett?

 

A sötétben üldögélve

vártam az árnyam,

ahogy ő is folyton

csak várt reám.

 

 

Félhold 

 

Épp a Bódhi-fánál jártam

az osztrák faluból érkezett költők

társaságában töltött vacsora után.

 

Hirtelen kéz ragadta meg hátulról a vállam. 

Rögtön tudtam mit akar.

Az ég felé emeltem arcom,

jól láttam a hegyek fölött a félhold ragyogását.

Láttam a világot, mit hátrahagytam a hold árnyékos oldalán.

 

Az a kéz még mindig vállamon pihen,

ha a félhold felragyog.

 

A hold árnyékos oldaláról üzeni érintése, hogy

tekintsek csak a tiszta, pőre fény felé.

Az érintést még érzem, de nem viszonozhatom.

 

A félholdat behajtott ujjaim közül vizslatom. 

 

Még egy levél tíz évvel későbbi önmagamhoz 

 

Korábban kaptam meg a levet,

melynek első sora így szólt: 

„A tíz évvel későbbi önmagamhoz”.

 

Palackpostán érkezett az üzenet, 

hánykolódva az idő tengerén, vagy

mint az üres lapok egy könyvben,

csak úgy sodródott felém 

az a régen elfeledett levél.. 

 

Szerencsére az üveg ép maradt: 

elrejtve magában huszonöt évvel ezelőtti magamat. 

Egy nő szavai 

egy 35 éves asszonyhoz:

akkoriban, ahogy írtam állat módjára éltem,

mert féltem első terhességem miatt. 

A nők állatokká lesznek, 

ha testükben más életet hordoznak; 

de az én testemben azóta is növekszik jó pár nő,

pedig gyermekem már rég megszületett.

Ma újra írok egy szép, hosszú levelet

10 évvel későbbi önmagamhoz: 

a lányhoz, a hajadonhoz, az asszonyhoz és a nénihez, 

kiket testemben hordozok; 

a farkasasszonyhoz, akit senki

szeretettel meg nem szelídít, 

akit mindenki csak retteg.

 

Messze indul a palack, 

sodródik céltalan, mint üres lapok a könyvben,

alászáll az élet mélyén, újra és újra;

ez a hosszú levél, aztán előbukkan egyszer,

s ki tudja kinél talál célba. 

 

(Fordította Balogi Virág és Weiner Sennyey Tibor)