Joseph Beuys (1921. május 12. – 1986. január 23.) üzenete a kiterjesztett művészetfogalomról a szociális plasztikában bontakozott ki, és nemcsak a művészettörténészeket foglalkoztatja, hanem más tudományágakat is érint, például a szociológiát, a filozófiát, az orvostudományt, a gazdaságot és a politikát. Beuys lenyűgöző, karizmatikus művész, aki a gyakran furcsa és rejtélyes akcióival sokakban ébresztett reményt egy jobb világ iránt…
– Idén május 12-én lenne száz éves Joseph Beuys. Érdekes elgondolni, hogy ideái mennyire érvényesek, és hogyan tudunk az ő szemléletével rátekinteni jelen helyzetünkre. Tőle származik például a szociális művészet fogalma. Mit jelent ez?
– A szociális művészetet és általában a művészetet tekintve, ő egy alap. Közelebb kerülünk a kérdés megválaszolásához, ha megnézzük, ahogyan ő a hő elemmel, a hő minőséggel foglalkozik. A világunkban meglévő, Napból eredő meleg minőségről van szó. Minden változás, minden fejlődés hő hatására indul, a hő a hőforrásból ered, majd lassan – mondhatjuk önzetlenül – átadja magát környezetének. Amikor folyamatosan termelődik a hő, folyamatosan melegíti át környezetét; az ember is így tudja átadni mindazt, ami a melegség által képes megváltoztatni a körülötte lévő dolgokat.
– Fejtsük ezt ki egy kicsit!
– Ha megnézzük, hő minőségben a meleg ellentétpárja a hideg, amitől megmerevedik, megkeményedik, szilárdabb, szeparáltabb lesz minden.
Ha valami megfagy, kemény és törékeny lesz; de ha átmelegszik, összefüggések alakulnak, a változás ebből a szempontból kapcsolódásokat jelent. Beuys ezzel sokat foglalkozott, ez a szemlélet a szociális művészet alapja.
A művészet, az alkotás, maga is azt jelenti: hő által teremteni, cselekedni. A lelkesedés is hő folyamat, amikor valaki inspirálódik, kitalál valamit, munkálkodik, aktív lesz – hő folyamattal jár.
– Beuys szerint mindenki művész. Hogyan kapcsolódik ez az általa bevezetett szociális plasztika fogalmához?
– Ha pontosan megnézzük, a művészet, alkotási folyamat, vagyis egy folyamat során produkálunk valamit. Ha így tekintjük, megérthetjük, hogy tulajdonképpen mindenki, mindennap valamilyen formában ezt csinálja, tehát ebből a szempontból mindenki művész. Ő azt mondja,
a művészet fogalmát bővíteni kell.
Nemcsak szépen, jól és élethűen kell rajzolni, ahogyan a reneszánszból ismerjük – bár szerinte az egy fontos folyamat volt –, de meg kell állni, és másképpen kell megfogalmazni a művészek feladatát, mert a művész, a művészeti világ – miközben alkot –, igazán nem vállalja a Föld fejlődésével, ápolásával, gondozásával járó és a társadalom iránti felelősséget.
– Ez azt jelenti, hogy a művészek elszakadtak igazi feladatuktól és elvonulnak az elefántcsont-toronyba?
– Igen. A művészet a múlt századig „aranytoronyba” került, főként pénzről, hírnévről szól. A művészek csinálják a szép, izgalmas dolgokat, kiállításokat rendeznek – a való élettől függetlenül. Vagy amikor mégis megmutatják, hogyan élünk – a film például – lehet egyfajta felelősségvállalás, ébredés, de a toronyba zárva igazából mennyire veszik komolyan a világot, a társadalmat? Hogy a hő minőségre visszautaljak: mennyire közvetítik a világért vállalt felelősséget?
A művészet, mint szakma, elszigetelődött a világtól, a művész másfajta ember, másfajta lény, ezért nem is vesz részt benne szociális minőségében.
– A túlzott egóról van szó? Arról, hogy nincs átjárás?
– Igen. Hol van az összefüggés? Megyünk múzeumba, nézzük az alkotásokat, régieket, kortársakat, rátekintünk a művekre, beszélünk róluk – de vajon mit tudunk ebből valóban tovább vinni? Mennyire nehéz mindezt integrálni a mindennapokba! Beuys, mint művész működött, de be akart lépni újra a társadalomba, ezért sok mindent csinált, amiben a társadalom iránti felelősség mutatkozott meg.
– Mik voltak a legfontosabb tettei, munkái?
– Ő a németországi Zöld párt egyik alapítója, fő feladatnak tekintette a társadalmi felelősségvállalást a Föld iránt. E gondolat jegyében indította el például a hétezer tölgyfa elültetését Kasselban, az 1982-es Dokumenta kortárs művészeti kiállítás keretében. A projekt lényege az volt, hogy a tölgyfacsemeték mellé egy-egy bazalt követ is tettek, hogy a különbséget érzékelni lehessen: amíg a fa él, növekszik, változik, a kő, mint élettelen anyag, nem. Ilyen direktebb, bizonyos szinten performansz, fluxus (áramlás) jellegű tevékenységekkel mutatta be, hogy az alkotás folyamata látható. Arra akarta felhívni a figyelmet, hogy az alkotás aktív, teremtő folyamat, és nemcsak arról van szó, hogy egyszer csak ott a kész mű. Azért is lehet művész bárki, mert igazából mindenki mindennap alkot. Ebben az értelemben
alkotás egy beszélgetés, alkotás a főzés, a gyereknevelés, a betegápolás is, mert folyamat, fejődés, változás, segítségével létrejön valami olyan, ami még addig nem volt
– és ezáltal nemcsak az ego működik, hanem a világgal kapcsolatban összefüggés, felelősségvállalás alakul – és ebben a folyamatban nemcsak saját magunkért vagyunk felelősek.
– Jelenünkben úgy tűnik, mintha a világ ránk várna, hogy most már másképp viszonyuljunk hozzá, és felelősen alakítsuk tovább. Mi a véleményed erről?
– A földi történetből – klíma-, természeti katasztrófák, és így tovább –, az látszik, hogy mi a saját egónk szerint, csak kihasználtuk mindazt, amit a természet, a Föld ad, és nem figyeltünk a változására. Nem foglalkoztunk például a levegővel. A karantén idején érezhetően javult a levegő minősége, mivel kisebb volt a repülőforgalom, rögtön éreztük a változást. Nálam a virágok erőteljesebbek lettek, és itt fészkelt egy rigó, a harmadik emeleten, az ajtóm fölött… Számomra ezek mind jelek. A korlátozások miatt csendesebb, frissebb lett a levegő a városban is. Joseph Beuys az ember felelősségére mutatott rá:
felelősek vagyunk a környezetért, egymásért, a világért, a tágasabb világért, mert a szellemi, spirituális világgal is együtt kell tudnunk élni – ezt, mint antropozófus is képviselte.
Mi most azt tanuljuk, hogyan kell újra rátekinteni a dolgokra, a helyzetünk is ezt kívánja. Van egy helyzet, egy vírus, van az oltás-téma, a maszk-téma, bizonytalanság, félelmek, feszültség egymás közt, ki egészséges, kitől kaphatom el – és hogy mi lesz ezeknek a kimenetele, az csak idővel derül majd ki.
– Joseph Beuys természetesen nem látta előre, hogy nekünk ilyen kérdésekkel kell szembe nézni, de rámutatott, hogy felelősséget kell vállalni magunkért, egymásért, a világért.
– Igen, ezt a gondolatot képviselte a hő témáját kutatva. A hő őselem, belőle indul minden. Amikor megszületik egy gyermek, az első, amire figyelünk, hogy melegben legyen, mivel a táplálkozásból, emésztésből eredő saját hője csak később fog működni. A hő adja a lehetőséget, hogy éljünk. Megfigyelhetjük a hő és a kapcsolódás összefüggését. Amikor melegünk van, kipirulunk, puhább lesz a bőrünk, szinte kitágulunk; amikor fázunk, sápattak leszünk, összehúzódunk. A hő-minőség jelen van az ember életműködéseiben, az emésztés-táplálkozás, a szív-vérkeringés területén, ezzel együtt olyan lelki működésekben, mint a szeretet, a lelkesedés, az alkotóerő. Amikor a hő tűzkapcsolatáról beszélünk, láthatjuk, hogy a hőnek van fénykapcsolata, hiszen a tűzben is látható egyfajta fényesség, és van kapcsolata az anyagszerű keménységgel, mert ha túl extrém a hő, elégeti az anyagokat. Az ember az egyetlen földi lény, aki tüzet tud csinálni és tudja is kezelni. A görög mitológia szerint Prométheusz ellopta az Istenektől a tüzet és nekünk adta.
Azért lettünk önállóak, mert a tűz alkotási minősége által tudjuk tovább alkotni a világot. Az összefüggés itt abban áll, hogy éber lesz az ember a tűz által, a hő pedig átalakító lehetőség.
– Említetted a főzést, ami szintén átalakulás és alkotás.
– Így van, a nyersanyagból étel lesz. De a nyersanyagnak is kell a hő, hiszen napfény érleli a paradicsomot, a gabonát, a gyökér növekedéséhez szintén szükséges, erre utal a sárgarépa narancssárga színe. Joseph Beuys az alkotást, az átalakulást, a fejlődést képviselete, és mindebben a hő az alaptéma.
– Életrajzából kiderül, a II. világháborúban a német légierőnél szolgált, és 1944 márciusában lezuhant repülőgépével. Életét nomád tatárok mentették meg a Krímben azzal, hogy testét állati zsiradékkal, viasszal kenték be, majd filcbe tekerve tartották melegen. Ez az élmény további életére, műveire is hatást gyakorolt.
– A történetben témáinak, anyaghasználatának a mitológiája rejlik, mivel a művészetében filcet, viaszt és zsírt használt. Ezekre az anyagokra a hő elem, a hőtartó minőség jellemző, melyek szimbolizálták a szociális eszközként szolgáló hő témát. Ezen túlmenően hővel kapcsolatos szociális eszköz az érdeklődés is, amikor kinyitjuk magunkat valamilyen téma felé. Nagyon szépen mutatja ezt a folyamatot a virág; a mag csírázik, növekszik, levelet hajt, virágot hoz, kinyílik, színes, illatozik, száll a virágpor – aztán pedig jön a méhecske, kapcsolatot teremt a viasszal; a méhviaszból gyertya lesz, abból láng és fény – ez mind hő minőség!
– A méhek társadalma szintén nagyon érdekes.
– A méhek – a királynő, a herék és a dolgozók – hármasságban működnek együtt. A központ a királynő, aki a herék segítségével folyamatosan teremti az új életet, és ott vannak a dolgozók, akik a világból hozzák a virágport, készítik a mézet, az anyagot. A hármas tagozódás az emberben egységet alkot, a méheknél különböző feladatokban nyilvánul meg.
A méhek teste a kaptár, de ők annyira hő-lények, hogy az egész világon tudnak kommunikálni egymással, és az igazi szellemi feladatuk a beporzás, ezáltal lesz gyümölcs, termés.
A méhek hő-természetét közvetlenül is érezni a kaptár mellett, vagy méhekkel teli virágzó fa alatt – a vibrálásban, zümmögésben, és a méhcsípésben.
– Alkotott műveket méhekről?
– Csinált méhkirálynő domborművet például – de műveiben nem igazán a művészet a fontos, hanem a mögöttes filozófia. Amikor Krefeldben jártam, ahol egy kastélyban művészeti munkái láthatók, leginkább a műhely hangulata fogott meg, mert ott érezni, hogyan dolgozott. Furcsa látni a műveit kiállításon, kis papírokra is rajzolt, firkált, bemutatott egy-egy folyamatot. A másik aktivitásáról a performanszokról fotók, filmfelvételek maradtak. Rudolf Steinerhez hasonlóan, a múzeumok, kiállítások létét aktivitás nélkül nem tartotta lényegesnek.
(Kérdezett: Szepesi Dóra)
Illusztrációk:
1. kép: Közös mű, Sz.D. próbapapírját, (amelyen pasztellkrétákat próbált) M.K. kiegészítette képpé.
2-5-ig Martin Keizer művei.
Joseph Beuysról ezt a kis videót emeltem ki az internetről: https://www.youtube.com/watch?v=e7pIGGcIoLk
Ez az írás szerzőnk Makronauta című blogján jelent meg először.
