Mítosz nélkül nincsen élet - a Várkonyi-hagyaték sorsa

Mítosz nélkül nincsen élet - a Várkonyi-hagyaték sorsa

2020. 11. 27., p - 16:47
0 hozzászólás
Ki volt Várkonyi Nándor? Milyen hagyaték került most a Petőfi Irodalmi Múzeumba? - kérdéseinkre Várkonyi Nándor unokája Kende Kata válaszolt.
wsvkk
Várkonyi Nándorról Kende Katát kérdeztük

DRÓT: „Több évnyi archiválás és feldolgozás után végleges otthonra lelt az - eddig a család által gondosan őrzött - Várkonyi Nándor hagyaték. A gyűjtemény tartalmaz levelezéseket, beszélgető-cédulákat és -füzeteket, kézírásokat, személyes és hivatalos okmányokat, jegyzeteket, forrásanyagokat és fényképeket.” A Várkonyi-hagyaték a Petőfi Irodalmi Múzeumba került. De kezdjük azzal, hogy ki volt egészen pontosan Várkonyi Nándor számodra?

 

KENDE KATA: A nagyapám. Válságos időkben apám helyett apám. Az, hogy rájöjjek, nem csak családtag volt, hanem egy szellemóriás közöttünk, ahhoz előbb nekem fel kellett nőni. Beleszületni egy ilyen családba állapot – és nem érdem. Természetesen ennek az állapotnak köszönhetem a sorsomat, és talán az ösztönből fakadó képességeimet is. Ezekre idővel jön rá az ember. Addig úgy él, mint más, „átlagos” család. Persze

nem mondható átlagosnak, ha az ember nagyapja minden nap megfejti az álmait, és értelmezni is képes azokat.

Ezek belémivódtak és öntudatlanul dolgozni kezdtek bennem, majd később ráismertem, hogy saját magam irányíthatom a sorsomat, a mindennapjaimat. Higgyék el, működik. Ettől néha megijedek, nem akarom én befolyásolni, de amikor megtörténik rájövök, hogy ezt én „már megmondtam előre”. Életem mindennapjaiból tudnék erre példákat mondani.
    Korosodván értem el odáig, hogy ezt az állapotot kiérdemeljem azzal, hogy ne csak elolvassam írásait, de az együttélés előnyeit felhasználva elkezdjek vele másként is foglalkozni: archiváltam és rendszereztem szellemi öröksége hátrahagyott kellékeit. Majdnem tíz éve dolgozom ezen a csodán, és tudom, hogy ezt ő rendezte így. Itt áll a hátam mögött. Amikor éppen szükségem van rá, kiigazít, helyretesz. Kétséges pillanatokban mindig a kezembe adja a megoldást: „véletlenül” rátalálok egy dokumentumra, vagy más módokon. Tartsanak bolondnak, de így igaz.

Image

Kende Kata (jobbról) Várkonyi Nándor és a Weöres-házaspár társaságában.

DRÓT: És ki volt Várkonyi a magyar szellemtörténetben?

K. K.: Remélem, nem csak „volt”, hiszen az ő szellemisége nem korszakokra, helyzetekre vagy személyekre szabott, nemcsak bizonyos élethelyzetben értelmezhető, hanem

mondhatjuk érdeklődését és munkásságát kozmikusnak is, ahogyan Weöres Sándort (egyik legjobb barátja volt) is kozmikus költőnek tartotta Várkonyi.

Egy szellemi polihisztor. Tárgyszavakkal: könyvtáros, író, szerkesztő, irodalomszervező, irodalom- és kultúrtörténész (tudósnak nem tartotta magát). Eszmetörténész, ha egy szóval szeretném jellemezni. Ez a meghatározás áll legközelebb ahhoz az életműhöz, amiben igazán otthonosan mozgott. Ritka egyéniség. Egyszerre volt író, művész és tudós, s ez nem választható el benne.

    Magát szellemi utazónak mondta.

A kérdésre válaszolva, abban az időben, amikor nem voltak olyan eszközei a kutatásnak és adatgyűjtésnek, feltárásoknak, mint amit ma a technikai lehetőségeknek köszönhetünk, és a hírek sem érték utol időben az embert, ő begyűjtötte. Gondoljunk bele, akkor a zárt határok, a felbontott és elkobzott levelek világában éltünk – és mégis… Könyvek, folyóiratok érkeztek postán nyugaton élő barátaitól. Biztosan politikailag érdektelen tartalmakkal az ellenőrzők számára. Kit érdekelhetett egy kőoszlop, egy csontváz kiásása? – gondolom én, így visszatekintve.

DRÓT: Melyek voltak a legfontosabb művei?

K. K.: A saját maga által is élete fő műveinek tartott, az elsüllyedt kultúrákkal foglalkozó munkái. Ennek első része a Sziriat oszlopai – igaz, erősen „megvágva”, cenzúrázva – még életében többször megjelent. 1942-ben, 1943-ban és 1972-ben. Majd a teljes, vágatlan anyag először 2002-ben a Széphalom Könyvműhely gondozásában jelent meg, és 2017-ben ennek a második, változatlan kiadását is ők jelentették meg. Ezt követte Az elveszett Paradicsom, a Varázstudomány I.-II. és az Ötödik ember I.-II.-III. kötetek.
    Természetesen számos más írásai: kritikák, tanulmányok, műfordítások, cikkek, nyilatkozatok, szépirodalmi művek, irodalomtörténeti munkái, stb. is megjelentek. Ezeket, 1984-ig bezárólag, Bertók László dolgozta fel nagy alapossággal a Várkonyi Nándor bibliográfia c. könyvében. Ezt egészítettem én ki a napjainkig megjelent írásaival, ami Várkonyi Nándor életének és munkásságának válogatott bibliográfiája-ként megtalálható Miklóssy Endre Várkonyi Nándor olvasókönyv c. könyvében.
    Amikor végig olvassuk a bibliográfia tartalmát, láthatjuk, mennyire igaz rá a szellemi polihisztor elnevezés.

DRÓT: A Sziriat oszlopai c. könyvét ismerik a legtöbben, mit is állított egészen pontosan Várkonyi Nándor szerinted a Sziriat oszlopaiban?

K. K.: Várkonyi szavaival élve „ez volt az első munkám, amit teljesen a magam kedvéért, a magam iniciatívájából csináltam”. Most már tudjuk, ezt követték az imént felsorolt munkái. Talán ezért is ismerik a legtöbben. Annak ellenére, hogy ebben is rengeteg a kutatási és hivatkozási adat, mégis könnyebben olvasható minden korosztály számára. Emlékszem, még az 1972. évi megjelenés előtt is sokan olvasták, egyetemisták kézről-kézre adták „pad alatt” a stencilezett változatot.
    Amikor megírta ezt a könyvét, tudta, hogy további kutatások és megírandó felfedezések követik majd gondolatait az elsüllyedt, történelem előtti világról. Hiszen ez az első kötet a nyomtalanul eltűnt kultúrák régészeti és természeti nyomait kutatja, de Várkonyit nagyon érdekelte az az ember, aki ekkor élt. Ezzel foglalkozik már a tetralógia következő kötete, Az elveszett Paradicsom.     

Mítosz nélkül nincsen élet.

Mítoszkutatása ezzel a természeti és régészeti nyomok emlékeinek összegyűjtésével indul. Mivel nyomok vannak, feltételezhető, hogy valaki, valakik okozták ezeket. Várkonyit az izgatta nagyon, kik voltak, akik ezeket formába öntötték, mi volt ennek a régi kultúrának a szellemi tartalma? Az emberiség hagyományait áttekintve, az ember megjelenésével változott az élővilág. Megváltozott az életről és halálról alkotott kép. Míg az ember biológiai igényeihez alakítja a környezetét, addig a többi élőlény ezt fordítva teszi, tehát saját szervezetét alakítja a környezetéhez. Az ember öntudattal rendelkezik és ezzel megjelenik a jó és a rossz. Itt jut eszembe, mit tartott mindig Várkonyi követendő példának: „nem fölélni és elsorvasztani a körülöttem lévő életet, hanem megismerkedni vele, kimagyarázkodni vele, harmóniába kerülni vele – ez a legfontosabb”.
    Megadják más hozzáértő irodalmárok és szakértők helyettem a szakmai magyarázatot. Nagyon nehéz nekem „szakértelemmel” és hozzáértéssel beszélni ezekről a művekről, hiszen ekkor kis gyerekként éltünk vele, és meseként beszélte el nekünk a legfrissebb gondolatait, amivel éppen foglalkozott, dolgozott. Ült az ágyunk mellett, és szenvedéllyel beszélt a piramisok méreteiről, a Húsvét-sziget titkos szobrairól, a Stonehenge köveinek rejtélyeiről, a telepátiáról, az álomfejtésről, Hitlerről… és még sorolhatnám megunhatatlanul. Mindig arról, amit kutatott, amin dolgozott. Amikor a „mesék” után, évekkel később a kész könyvet elolvasva, más világ ugrott elém, nehéz volt magamban a kettőt összekapcsolni. Ezért tudományos választ, magyarázatot ne várjanak tőlem. Én egy „élvező” befogadó vagyok.

DRÓT:  És mit gondolsz Az elveszett Paradicsom teóriájáról?

K. K.: Ezt az írását tartom ma a legaktuálisabbnak.

DRÓT: Miért?

K. K.: Az imént említett emberi öntudat hozza magával a jót és a rosszat is. A kezdődő öntudattal rendelkező ember már benne élt a paradicsomban, a jóban, harmóniában, boldogan, mégis a bűnbeesést, a rosszat választotta, kiesett a természet közösségéből, ám egész életében a paradicsomi állapotot akarja visszaszerezni, azt keresi, visszavágyódik az elveszett (én ma így mondanám: elvesztett) Paradicsomba (ezt jelentik számomra a mítoszokkal foglalkozó fejezetek). Igaz Ő (Várkonyi) úgy nevezi, hogy a „régi ember”. Várkonyi arra volt kíváncsi, hogy a Sziriat oszlopai-ban megírt természeti világban élő „régi ember”, a régi kultúrember hogyan élte az életét, hogyan látta a világot és milyen viszonyban állt az isteneivel.
    Persze, ez csak egy nagyon rövid, lekerekített értelmezése, de egyben lényege is a könyvnek.

DRÓT: Mit jelent az, hogy „az ötödik ember”?

K. K.: Pontosan fogalmazva: a Vízözön utáni ötödik kultúrkorszak embere. Én egyszerűen azt felelném, hogy a mai ember. Az öntudattal rendelkező ember pokoljárásának pokoli története, aminek irányítója maga az ember.
    Az ötödik ember egy korszakot jelöl. Attól kezdve, hogy egyszerre, „egyidőben” tűnnek fel a világban nagyszabású bölcsek, reformerek, vallásalapítók, próféták és filozófusok. Ez az időszámítás előtti 5-6. század. A világtörténelemben ekkor veszi át Európa a vezető szerepet. Ettől számítva a napjainkig tartó korszakot ábrázolja „az ötödik ember” a tetralógia előző három kötetének szemlélete alapján. Ebből az új szemszögből kialakult leírható formájában „tulajdonképpen a kultúra történetének egy új koncepcióját nyújtja”.
    Miután

Várkonyi világképén keresztül megismerkedhetünk az ember létével, szerepével, helyével és sorsával,

Az ötödik ember-ben (itt hadd idézzem Várkonyi Pétert) „az emberiség ismert történetének útját tekinti át az események, a kultúrák változását irányító eszméken keresztül, amikor az alkotó-tudás az emberteremtés határához érkezett, ugyanakkor, mikor kultúrája, erkölcse, lélekölő elembertelenedése az ember pusztulásának közelébe ért.” A kézirat az ember alatti ember oroszországi vérengzésének történetével szakad meg… Ezt követte volna az „állatalatti ember”, talán ez lenne a „hatodik ember”, de ennek hiányában a mű befejezetlen maradt, Várkonyi Nándor meghalt.

DRÓT: Milyen mai megítélése Várkonyi Nándornak? Hol van „a helye” a huszadik századi magyar irodalom történetében? Miért fontos?

K. K.: Barátaival (Weöres Sándor, Hamvas Béla, Takáts Gyula, Németh László és sorolhatnám tovább) és kortársaival ellentétben ő nem besorolható. Nem csak író, nem csak költő, nem csak szerkesztő, nem csak kultúr- és irodalomtörténész, de nem is tudós, annak ellenére, hogy tudományos kutatással támasztja alá gondolatait, ám nem a tudós eszközeivel. Ma valahova, bárhova, de besorolható emberek kellenek. Ő nem besorolható, mert ő „látó” ember volt. Vele nem tud a „szakma” mit kezdeni. Ilyen szakma nem is létezik. Megoszlanak a vélemények, ha szakemberek véleményét, kritikáit olvassuk. Elismerik gigászi látókörét, olvasottságát, tudását, adottságait, de még mindig kevesen olvassák.

DRÓT: Hol van a „helye?”

K. K.: Szomorú, hogy ő, aki még Szerb Antal előtt megírta a Modern magyar irodalmat 1880-tól 1920-ig (megjelent 1928-ban), majd ezt bővítve Az újabb magyar irodalmat 1880-1940-ig (megjelent 1942-ben),

nem szerepel az Új magyar irodalmi lexikon-ban. Várkonyi szerint a saját irodalomtörténete volt a legtöbbet plagizált könyve.

Neve elhallgatásával idéztek belőle szóról-szóra, nem véve a fáradságot az átfogalmazásra sem. Úgy tudom, Az írás és a könyv története c. könyvéből most is tanítanak a könyvtárosnak készülő főiskolásoknak.
    Hiteles, lényeglátó, „látó” ember volt. Ismerte mindennapjaikat, első kézből olvasta írásaikat, barátja volt azoknak az íróknak-költőknek, akikről írt, akiknek egyengette útját, akiket ő jelentetett meg először az általa szerkesztett Sorsunk irodalmi folyóiratban, melynek megléte idején (a legnehezebb történelmi korszakban működött 1941-től 1948-ig) Pécset a Dunántúl kulturális központjává emelte, szellemi fővárosává tette.
    Természetesen írásait, könyveit kell leginkább elolvasnunk. Minden során átüt tiszta szellemisége, erkölcsi eszménye. Úgy írt, ahogyan élt. Nála a gondolat azonos volt a szavakkal és a szó a cselekedetekkel, ezért sohasem került szembe önmagával.

Várkonyi Nándor ismeretlen verse a hagyatékból

„Álmot garmadába / Gyűjték nemhiába,/ Immár úgy kell lenni, / Magot tárba tenni / Nyárban őszre hangyamód.”

A vers a DRÓTon itt olvasható.

Image

DRÓT: Azt írjátok, hogy „A hagyaték fontossága abban rejlik, hogy kitágítja világunkat a kész mű és írója köré. Ezek a dokumentumok megértek háborúkat, forradalmakat, katasztrófákat és még mindig megvannak. A levelek nem hétköznapi tartalmakkal bíró beszámolók, hanem irodalomtörténeti jelentőségű vélemények, értekezések, felfedezések egymás közötti megbeszélése. A beszélgető-cédulák (süket-cédulák) formája sokkal közvetlenebb, "intimebb" betekintést nyújt gondolataikba.” Miért és kiknek lehet érdekes a Várkonyi-hagyaték kutatása?

K. K.: A hagyatéknak ez a része nagy kincs lehet a filoszok számára. Majdnem ugyanez azoknak a kutatóknak, akik azonos kérdéskörrel foglalkoznak. A kész művek, költemények kulisszái mögé nézhetünk. Itt van például Weöres Sándor elsőként megjelent köteteinek a címkeresése, három kötetének is Várkonyi adott új címet. Vagy éppen doktori disszertációja megírásának körülményei. Mi csak a végkifejletet olvassuk, pedig több út is vezetett addig. Ezek ötletei, tépelődései mind-mind nyomon követhetők a levelezésben és a beszélgetőcédulákon. A most már kutathatóvá vált, több oldalas jegyzetekben sűrű sorokban olvashatók kézzel írt tépelődései a Gilgames-eposzról. Az Üres szoba valós értelmezését is ezekből a lapokból olvashatjuk ki. Azt hiszem, Weöres saját értelmezését még a mai napig nem ismerik.  Ez csak néhány kiragadott példa a sok közül.

Több száz ilyen cédula és levél van.

Nem csak Weörestől, hanem több, mára ismertté vált költőtől, írótól, tudóstól, kutatótól, de a nem mindennapi egyéniséggel rendelkező családtagoktól is vannak ilyen cédulák, akiknek szakértelmét, véleményét figyelembe vette munkájához, vagy csak a kíváncsiság hajtotta. Kávéházi fesztelen beszélgetések, vélemények írótársaikról, nőügyekről, mindennapi életükről. Még korképnek is kitűnők. Mivel egyáltalán nem hallott, ezek a papírdarabok (levélváltások, süketcédulák) jelentették a majdnem egyedüli társas kapcsolatot számára. Mindet megőrizte, és gondosan rendszerezve hagyta ránk.

DRÓT: Mi az, ami még nem jelent meg Várkonyi Nándortól?

K. K.: Köszönhetően a Széphalom Könyvműhely életműkiadásának, Várkonyi írásai közül mára majdnem minden megjelent. Más-más kigyűjtésben, külön kötetekbe válogatva. Főbb művei könyvként jelentek meg. Az összegyűjtött tanulmányok cím alatt három külön kötetben. Első a Magyar Katonaköltők, Az üstökös csóvája és a Dunántúl egy kötetben. Az Egy irodalmi korszak számvetése (magyar irodalomtörténeti cikkek, tanulmányok, szerkesztői cikkek, írókról, levelek, emlékezések) a második kötetben és a Kaleidoszkóp (világirodalmi esszék, cikkek, kritikák) a harmadik kötetben.
    Ugyan már megjelent korábban Az újabb magyar irodalom, de most várható az életműkiadás részeként az új kiadása. Hátra vannak még Várkonyi elbeszélései és versei. Azt hiszem, ezek még nem jelentek meg. Legalábbis nem az összes. Itt megjegyezném, hogy Várkonyi Nándor nem volt szépíró, de mint minden betűvető ember néha-néha ő sem tudott ellenállni. (Lásd a DRÓTon most közölt ismeretlen versét. - Megj. szerk.)

(Az interjút készítette Weiner Sennyey Tibor)