Molnár Csaba: A széttört idő legendája (részlet)

Molnár Csaba: A széttört idő legendája (részlet)

2016. 04. 23., szo - 15:16
0 hozzászólás

Miként kapcsolódik a történetbe az ókori Római Birodalom és Marcus Vipsanius Agrippa, a középkori Párizs és François Villon, illetve a Titanic katasztrófája? Molnár Csaba idősíkokon átívelő, pörgős, izgalmas kalandregényéből mindez kiderül. - A Start-sorozat első négy könyvét ajánljuk - a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hétvégéjén, a GALAKTIKA és a DRÓT együttműködésének keretein belül - fiatal irodalmat és sci-fit is kedvelő olvasóink figyelmébe úgy, hogy a könyvekből eddig sehol sem közölt részleteket olvashattok lapunkon.

Könyv

A széttört idő...

Galaktika Start könyvek 1.

A széttört idő legendája

Párizs, 1463 – A Châtelet tömlöcében Villon raboskodik, halálos ítéletének végrehajtására várva…

Anglia, 1912 – Tatiana Kensington Burroughs, a Kensington-major úrnője New York-i utazást tervez a kor legnagyobb és legmodernebb óceánjáróján, a Titanicon…

Actiumi-öböl, i. e. 31 – A Marcus Vipsanius Agrippa által vezetett hadiflotta felsorakozik, hogy megakadályozza Antonius és Cleopatra szökését Görögországból…

London, 2018 – Adam Banks antikváriustól, az SAS valamikori ezredesétől elrabolják legértékesebb kincsét, az időkristályt…

2018. június 7-én megáll az idő a Földön!

A köztes világ alakváltói, az időn kívül létező primorok azonban adnak egy utolsó esélyt néhány kiválasztottnak, hogy megfordítsák az emberiség sorsát. A tét nagy, az idő rövid: mindössze néhány órájuk van a feladat végrehajtására…

Miként kapcsolódik a történetbe az ókori Római Birodalom és Marcus Vipsanius Agrippa, a középkori Párizs és François Villon, illetve a Titanic katasztrófája? Molnár Csaba idősíkokon átívelő, pörgős, izgalmas kalandregényéből mindez kiderül.

Seth Griffin, az FBI bostoni irodájának különleges ügynöke nem aludt jól az éjszaka. Az igazság az, hogy 2006. augusztus 18-a óta egyetlen éjszaka sem aludt jól. Immáron több mint tíz éve! És erről a savannah-i városi rendőrség őrmestere, Ted Winston tehetett!

Ha esténként lehunyta a szemét, ugyanazok a képek ismétlődtek előtte. Újra és újra azt élte át, amit azon az elátkozott, augusztusi estén.

Griffin abban az időben még az FBI savannah-i irodáján dolgozott, üldözte a szövetségi bűnözőket, terrorista sejteket, kábítószer-csempészettel és -terjesztéssel kapcsolatos ügyeket göngyölített fel, két államközi sorozatgyilkost is letartóztatott, Sarah Nox rendőrnyomozónak udvarolt, baseballmeccsekre járt, és viszonylag jól érezte magát. Aztán ennek a kellemes állapotnak Teddy Winston véget vetett!

2006. augusztus 18-án, délután kettőkor Griffin még az irodában csépelte a számítógép billentyűzetét – egy jelentést kellett befejeznie –, amikor megszólalt az asztalán a telefon. Teddy Winston rendőrőrmester jelentkezett. Beszámolt róla, hogy végre Enrico Lopez nyomára akadtak.

Az FBI Enrico Lopezt gyanúsította három szurkolólány megfojtásával. Bár a keleti parton, két államban elkövetett gyilkosságok nem mutatkoztak rituális bűneseteknek, kétség sem férhetett hozzá, hogy ugyanazon illető követte el mindegyiket. A nyomozás során Enrico Lopezre terelődött a gyanú, legalábbis a – csakis közvetett – bizonyítékok egy része az ő személyére utalt. Lopezt azonban még egy kihallgatás erejéig sem tudták őrizetbe venni, mert eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Lopezt az FBI és a helyi rendőrség is kereste, ez idáig eredménytelenül. Úgy tűnt, a savannah-i rendőrség most mégis előbb akadt a nyomára, mint az FBI – inkompetenciája ellenére, amely hozzá nem értést Griffin tulajdonított a szervezetnek (és bőszen hangoztatta is), mindannak dacára, hogy Winstont régről ismerte, és Sarah Nox a barátnője volt.

A savannah-i S.W.A.T.-egység jelenleg a mit sem sejtő gyanúsított rajtaütésére készült. Griffin figyelmeztette Winstont, hogy Enrico Lopez az FBI kompetenciája. Winston megígérte – ahogy ezt korábban már megbeszélték –, hogy a savannah-i rendőrség az akció vezényletét az FBI-nak adja, de ragaszkodnak ahhoz, hogy ők kapják el a „nyomorult férget”, ahogy Teddy Enrico Lopezt – Griffin szerint is – találóan jellemezte.  Griffin letette a telefont, és kopogás nélkül viharzott be az irodavezetőhöz.

Az FBI savannah-i irodájának vezetője hatalmas íróasztala mögött terpeszkedett, a monitorját bámulta, és szemmel láthatólag nem csinált semmi hasznosat. Túlsúlyos volt, kopaszodott, sok dioptriás szemüveget viselt, és a megfelelő fizikai erőnlét legkisebb jeleit sem mutatta.  

– Mi történt? – mordult az ügynökre.

– A rendőrség megtalálta Enrico Lopezt.

– Kit?

Griffin felsóhajtott. Régóta tisztában volt vele, hogy a savannah-i FBI-vezető legalább annyira inkompetens, mint a városi rendőrség.

– Enrico Lopez eléggé régen áll már az első helyen az FBI körözési listáján – mutatott az irodavezető háta mögött függő parafa táblára, amelyen körözött bűnözők fotói sorakoztak.

A kövér ügynök nehézkesen megfordult, végre valami értelem költözött a tekintetébe.

– Ah… Igen… Nos, Griffin, vigye magával Borden ügynököt, és irányítsa az akciót! Úgy emlékszem, így beszéltük meg annak idején a rendőrfőkapitánnyal…

– Köszönöm, uram! Jól emlékszik! Pontosan erre gondoltam én is. Írassa meg a parancsot!

Az irodavezető kiszólt az asszisztensének. A hölgy, aki Griffin megítélése szerint már az első világégést megelőzően is élt, nehézkesen legépelte a parancsot, amelyet az ügynök hitelesíttetett. Szólt Bordennek, aztán elindultak a savannah-i rendőrkapitányságra.

Enrico Lopez a River Street egyik bérlakásában húzta meg magát, egy ötemeletes tömb legfelső szintjén. A rajtaütésre az esti órákban került sor. A rövid akció eredményét még rövidebben össze lehetett foglalni: Teddy Winston szíven lőtte Smith & Wessonjával Lopezt, aki a kórházba szállítás közben életét vesztette. Bebizonyosodott, hogy a gyanúsítottnak a harmadik gyilkosság időpontjára alibije van, és mivel az FBI szakértői szerint mindhárom pomponlányt ugyanazon személy fojtotta meg, adódott az egyértelmű következtetés, amely szerint Enrico Lopez ártatlan volt.

Seth Griffin önmagát vádolta egy vétlen fiú meggyilkolásáért. Ő szervezte és vezette a rajtaütést, ezáltal az ő lelkén szárad Enrico Lopez halála. Sarah Nox, aki nem vett részt a balul elsült akcióban, próbálta megnyugtatni:

– Seth, kérlek, ne vádold magad!

– Öltél már ártatlan embert? – szegezte a kérdést Griffin a barátnőjének.

– Nem, de…

– Akkor fogalmad sincs, mit érzek!

– Nem te lőtted le Enrico Lopezt! Teddy volt a hibás…

– Nem okolhatok mást! Én vezettem az akciót, tehát az én felelősségem.

– Ez hülyeség, Seth! Nem vállalhatod a felelősséget olyasmiért, amit nem te követtél el!

– Sarah, kérlek, hagyj békén! – vakkantotta Griffin. Elfordult a barátnőjétől, és bekapcsolta a tévét.

– Ügynök vagy, az istenért! Te is tudod, hogy történnek balesetek. Ted Winston félreértette Lopez váratlan mozdulatát. Megesik az ilyen…

– De nem az én akcióm során! – morogta az ügynök, majd úgy tett, mintha teljességgel lekötné az Animal Planet műsora, ahol a gepárd épp széttépett egy gazellát, amelyet rövid üldözés után ejtett el. Úgy érezte, az ő lelkét is hegyes szemfogak és karmok marcangolják. 

Egy idő után Griffint már saját munkatársai is kezdték sanda szemekkel méregetni. Sajnálkozó tekintetek fogadták, amikor reggelente belépett a savannah-i iroda ajtaján, vagy amikor mindenkit maga mögé utasítva vállalt el erőn felüli küldetéseket, utazásokat, éjszakai megfigyeléseket. Egyre kevesebb időt töltött otthon, sokkal többet munkával. Sarah Nox egy darabig próbált megértő lenni, majd óvatosan megpendítette Griffin előtt a megoldást:

– Seth! Szerintem kérelmezhetnéd az áthelyezésedet…

Az ügynök értetlenül nézett rá.

– De hát… Ideköt bennünket minden…

– Mi kötne ide? Munkát, te meg én, találunk másutt is. Házat is tudunk bérelni – mosolygott a barátjára, majd hozzátette: – Barátaid már úgysincsenek…

 Griffin elgondolkodott. Sarah-nak igaza van, jót fog tenni a környezetváltozás. Mindketten kérelmezték az áthelyezésüket Bostonba, ahol Sarah Nox szülei éltek.

Amikor az új lakás és az új munkahely nyújtotta kezdeti varázs elmúlt, Griffin visszaesett megszokott letargiájába. A búbánat régi barátként ölelte keblére.

– Vasárnapra áthívtak a szomszédok grillezni – próbálkozott több ízben is a barátnője.

– Menj nyugodtan, én inkább itthon maradok…

– Végre van egy nap, amikor nem leszel szolgálatban, és a négy fal között akarsz kuksolni?

– Meccset szeretnék nézni! – bámult maga elé Griffin.

– Nem, te ismét el szeretnél merülni az önsajnálat mocsarába…

Sarah-nak igaza volt. Most, egyedül fekve a nagy franciaágyban elgondolkodott az elmúlt tizenkét esztendőn. „Elég ebből! Holnaptól másként lesz!” – határozta el magát. Persze, kimondani könnyebb volt – meg is tette már jó párszor –, mint véghezvinni. Megunta az álmatlan éjszakákat, a lidérces emlékképeket. Felismerte a tüneteket, nem volt kétséges, hogy beteg. Sarah biztatása, hogy menjen pszichológushoz, falra hányt borsó maradt. A lelki kivizsgálás és terápia nem igazán volt elfogadható alternatíva. Egyfelől méltóságán alulinak érezte a kezeléseket, másrészt a terápia – ha híre megy – csak a munkája rovására lett volna írható. 

Griffin egy idő után már az igazán fontos dolgokra sem tudott koncentrálni, az élet elveszítette számára minden szépségét. Nem volt képes élvezni az összejöveteleket, kerti partikat, barátai elkerülték.

Végül a barátnője, Sarah Nox is elhagyta. 

Griffin evett, de nem érzett ízeket. Élt egyik napról a másikra, de nem voltak már vágyai, céljai. Úgy tekintett magára, mint fuldoklóra, aki csak nagy ritkán képes a felszínre törni egy-egy korty levegőért. Napjait bávatag önmarcangolással töltötte, és képtelen volt megnyugvást találni. 

Griffin hajnali egykor végre elaludt.

A hajó! Már megint a hajó! Hatalmas óceánjáró! Kabinok sora, hosszú fémfolyosók, pislákoló mennyezeti fények, lépcsők, kiismerhetetlen zegzugok. Ő rohan legömbölyített szegélyű átjárókon keresztül, közben fémes ropogás hallatszik, és emberek sikoltoznak. 

Keskeny járaton fut végig, a végében csigalépcső. A feljárónál elreteszelt vasrács. Itt nem juthat át! Vissza az elágazásig! Másik folyosón vágtat, szemből férfiak és nők szaladnak az ellenkező irányba. Egy magas, izmos férfi hálóköntösben kis híján fellöki. A fémfalhoz lapul, nehogy elsodorják. A talpán nedvességet érez. Lepillant, és nem hisz a szemének. Felkiált elkeseredésében.

Griffin felriadt a hagymázas álomból. Kábán az éjjeliszekrényén álló vekkerére nézett: hajnali fél négy!

Nem először törtek rá ezek a képek, az elmúlt napokban a savannah-i balul elsült rajtaütés végzetes eseménysorozata lassan átadta helyét a hajón történő őrült rohanásnak. Nem tudta mire vélni, életében nem utazott még óceánjárón.

Griffin felkelt, letusolt, tiszta inget vett elő. Felcsatolta hónaljtokját, ellenőrizte fegyverét, majd a Glock .38-ast a tokba csatolta. Magára kapta fekete öltönyét, zsebre vágta mobiltelefonját – hiába várta, hogy Sarah-tól SMS érkezzen, bár ő rengeteget írt neki, és még több üzenetet hagyott a rögzítőjén –, majd kiballagott a lakásból. Először úgy gondolta, céltalanul kanyarog egyet a városban, esetleg beül valamelyik hajnalig is nyitva tartó csehóba, ahol nem nézik ferde szemmel a rendvédelmi erők tagjait. Amikor a volán mögé ült, már tudta, hogy ismét a Pickwick Parkba fog menni. Mielőtt Sarah Nox elhagyta volna, itt kérte meg a lány kezét. Nem csodálkozott, hogy a barátnője gondolkodási időt kér.

A Pickwick Park a természetbarátok és a kikapcsolódni vágyók kedvelt piknikezőhelye volt. Bostontól körülbelül tíz mérföldre terült el több száz hektáron. Az utóbbi hónapokban gyakorta látogatott ide szokatlan időpontokban, de leginkább pirkadatkor, amikor – sok forgolódás után – már képtelen volt ismét elaludni. 

Griffin a liget egyik keleti bejáratánál állt meg. A parkolóból már előtűnt a park zöldellő fáival, apró, fehér kaviccsal borított ösvényeivel, bokrokkal körbevett belső terén homokozókkal, libikókákkal, színesre mázolt mászókákkal. 

Besétált a parkba, és megkereste a padot, ahol annak idején elővette a jegygyűrűt, modorosan letérdelve Sarah Nox előtt. A liget kihaltnak látszott; hajnali négykor nyoma sem volt az andalgó szerelmespároknak, a visítozó gyerekeknek, a padokon önfeledten beszélgető, babakocsikban csöppségeket ringató anyukáknak, sakkozó nyugdíjasoknak.

Griffin leült a padra, lehetőség szerint kényelmesen elhelyezkedett.

Aztán csak bámulta a hajnali derengésbe burkolózó fákat, bokrokat.

A horizonton a felkelő nap első sugarai játszadoztak…