Ne felejtsük el Henri Michaux-ot!

Ne felejtsük el Henri Michaux-ot!

2017. 10. 22., v - 11:51
0 hozzászólás

Ha van olyan, hogy „modern”, hogy „európai”, hogy „szürrealizmus”, ezen szavak tiszta és jó, helyes és mély értelmében, akkor az leginkább az, amit Henri Michaux képviselt. A 2017-es Ünnepi Könyvhétre jelent meg magyarul Ecuador című útinaplója, amelyet igazi lassú olvasmányként forgattam, és számomra az elmúlt év egyik legnagyobb könyvélménye volt.

Henri Michaux

Rögtön az elején szeretném hangsúlyozni, hogy a kis könyvkiadó (Bozóthegyi Kiadó) és különösen a végtelen szorgalommal megáldott műfordító (Juhász Katalin) már hosszú évek óta elkötelezetten adják ki, szebbnél-szebb formában Henri Michaux műveit magyarul, amiért nem lehetünk elég hálásak nekik. Úgy tűnik, hogy a mai Magyarországon az igazán magasrendű szellemi munkákat kis műhelyekben, szinte észrevétlenül végzik, talán magányosan. Csodálkoznék, ha fanfárok szólaltak volna meg a magyar irodalmi életben és az eladási listák élére került volna ez a kis könyv, és ez nem Michaux-t minősíti, sokkal inkább mai szellemi életünk. Ám siránkozás helyett, emlékezzünk inkább André Gide 1941-es szavaira, mégpedig, hogy „Fedezzük fel Henri Michaux-ot!” Ha ugyanis eddig nem olvastak, nem ismertek semmit tőle, akkor most menjek el a könyvtárba, könyvesboltba és keressék meg könyveit. Rögtön ajánlok is néhányat. Előtte azonban essen szó arról, hogy

ki is volt Michaux?

Michaux az egyik legkülönösebb, legegyedülállóbb és legszélesebb horizonttal bíró európai alkotó volt a XX. században, aki mindeközben szervesen belesimult az európai és a világ irodalmába, és mindezek ellenére soha nem szűnik meg személyesnek, közvetlennek lenni. Nem tévedhetetlen, sőt, sokszor olyan ítéletei vannak - különösen útirajzaiban -, amelyeket bőven felül lehetne vizsgálni, de mégis ezek a nagy utazások Amerikába és Ázsiába lesznek azok, amelyek megérlelik ezt az egyedi hangot. Egyes források beszélnek arról, hogy milyen nagy hatással volt a fiatal Michaux-ra Lautréamont és Supervielle, de

az igazán nagy hatás nem irodalmi volt, s ez a nem irodalmiság mindvégig jellemzője maradt Michaux írásművészetének.

Paul Klee képeivel „véletlenül” találkozott Michaux, s ez óriási hatással volt rá. Fiatal kora óta utazott, különösen nagy, tengerentúli utazásokat tett, s az említett Ecuador útinapló mellett kiemelkedő az Egy barbár Ázsiában című könyve. Ennek sajnos elég problémás magyar kiadása van - nem annyira, ami a fordítást illeti, mint ami a könyv külalakját -, ami ráadásul csak egy részlete az eredeti műnek, de reméljük, hogy Juhász Katalin majd ezt is lefordítja egyben előbb-utóbb, és akkor teljes lehet a magyar Michaux-kép. 

Ha valaki többet akar tudni Amerikáról és Ázsiáról, mélyebb és különösebb összefüggéseket, akar meglátni, akkor nem a hagyományos útirajzokat, hanem Michaux-t kell olvasni. Azt mondja Indiáról: 

„India énekel, ezt sose felejtsük el, India énekel. Ceylontól a Himalájáig, mindenütt énekelnek. Valami állandóan és hangsúlyosan kíséri őket: az ének mintha sose válna el tőlük. Lehet valaki igazán szerencsétlen, aki mindig énekel? Nem. Van olyan jeges kétségbeesés, amilyen itt nem létezik. Az a kilátástalan és minden további távlat nélküli kétségbeesés, amelyik csak nálunk létezik.”

A kép eltávolítva.És még ez is milyen kevés, hogy érzékeltessük, mennyire egyedi az a látásmód, amellyel Michaux rárepül utazásaira. És ez már korai, fiatalkori írásából, az Ecuadorból is kiderül, ahol a különböző „stílusokról” és „művészeti irányzatokról” azt írja:

„Csomagjainkban nincs más, csak modern könyv, válogatás nélkül.

Az impresszionisták e csoportja… a szikra-stílusban, vagy vizesborogatás-stílusban, vagy kézimunka-stílusban írók… Ez a kép-lenyomatú, tünemény-lenyomatú, felindulás-lenyomatú, csoda-lenyomatú, lángelme-lenyomatú, hangulat-lenyomatú, tanulmány-lenyomatú, minden-lenyomatú stílus. Egy kibírhatatlan bazár, ahol nem kapni kenyeret.”

- majd rákérdez, hogy mindehhez képest, hol van az utazás, amit éppen megtesz, vagyis hol van ő mindebben? Nem csak térben távol, időben is. És ha már Dél-Amerikánál tartunk, akkor

ki kell emelnünk végtelenül fontos találkozását Jorge Luis Borges-sel, aki nemcsak, hogy lefordította spanyolra Henri Michaux Egy barbár Ázsiában című könyvét, de kölcsönösen nagy hatással voltak egymásra.

Michaux verseit egyébként Magyarországon először Weöres Sándor fordította és mutatta be, majd megjelent egy reprezentatívnak szánt, ám több más Michaux-kötet olvasása után szintén problematikus verseskötet, Nyugodjék lázadásban címmel. Csakhogy Michaux nem verseket írt, végképp nem versesköteteket. Teljes félreértés őt így olvasni. Michaux sokkal jobban megmutatja magát például a képzőművészet és irodalom határterületein kóborló könyvével, a Megnyilatkozásokkal és az Új kitárulkozásokkal, aminek mottója magáért beszél:

„Kizárólagosan „verbális” közegbe, kultúrába 
születtem, abban nőttem fel, nevelődtem
(azelőtt, hogy a képek elárasztottak volna)
festek, hogy elszakadjak feltételeimtől.

- de legösszeszedettebb, legegyedibb az a kis könyve, amelyet egyébként előszónak szánt, ám külön kiadásokat is megélt az Ideogrammák Kínában. 

Ázsia és különösen Kína, az ottani jelenségek és valóság tapasztalatok értelmezése az európai számára mindig problematikus,

sokszor lehetetlen, erre hívja fel figyelmünket Mikael Gómez Gurthart Lin Shü Don Quijotéje kapcsán, de erről a problémáról írtam korábban François Jullien meztelenségről szóló könyve kapcsán is, amikor megjegyeztem, hogy „a kínaiak nem ismerik a mimézist. Nem ismerik a világgal való szakítás gesztusát...” – az európai művészetnek a mimézis és a szakítás azonban ez lételeme.

Michaux azonban megpróbálta meghaladni önmagát is, nem csak a mimézist és a szakítást, hanem az egylényegűvé válást és a eggyé válást gyakorolta.

Viczenti Mátyás Szabdalt üresség című Henri Michaux nyomán írott esszéjét olvasva, pedig van némi esélyünk, hogy megértsük miről is van szó, amikor a kínai ideogrammákat próbáljuk európaiként értelmezni.

És éppen ez a mimézis és szakítás, majd ezek meghaladása, az egylényegűvé válás és eggyé válás gyakorlata, vagyis az önmagunk meghaladása, minden elképzelhető és elképzelhetetlen szinten az, amit jelenthet az, hogy „modern”, hogy „európai”, hogy „szürrealizmus”, ezen szavak tiszta és jó, helyes és mély értelmében. Michaux erre tanít minket, akár Ecaudorról, akár Ázsiáról, akár Kleeről, akár a kínai ideogrammákról olvasunk tőle. 

Henri Michaux könyvei a Bozóthegyi Kiadó oldalán.