Nővérek

Nővérek

2021. 08. 19., Csü - 13:13
0 hozzászólás
Kozslik Gábor: jogász, jógaoktató és világutazó. 1983-ban született Miskolcon. Szabadidejében olvas és esszéket, novellákat ír. Korunk társadalma és a kapcsolataink változása foglalkoztatja. Most közölt novellája megjelent a Térdek és egyéb furcsaságok című antológiában.
Kozslik Gábor- Nővérek

Az énektanárnő összerezzent, ahogy Béla megszólította. Magához ölelte a könyveit és kilépett a tanáriból, de a férfi követte.
– Albertina – ismételte meg a férfi –, miért szalad mindig haza? Igazán nincs semmi abban,ha két kolléga megiszik egy feketét tanítás után.
– Tudja, igazgató elvtárs, nekem otthon sokat kell segítenem. A nővéreimmel lakom és mindig van mit tenni, minden kézre szükség van.
– Ejha, Albertina, hát ha ilyen fontos magának a család, akkor még inkább meg kellene ismernünk egymást. Csak jobb lenne magának is egy rendes otthonba hazamenni és nem a nővéreivel osztozni azon a kis lakáson. Könnyebb átvészelni ezeket a nehéz időket párban, mint egyedül… Higgye el, tisztességesek a szándékaim. Nem szeretem az italt, és az igazgatói
fizetésem is kényelmes. Csak a magánnyal nem boldogulok…
– Köszönöm, Béla, de nekem nincsenek ilyen szándékaim.
– Gondolkozzon az ajánlatomon, Albertina. Jövő héten lesz május elseje és én bizony elvinném magát a Városligetbe megnézni a forgatagot. Egyébként meg, nem tudom, értesült-e róla, hogy átszervezés lesz az iskolában. Ezekben a nehéz időkben nem tudunk két zenetanárt fizetni úgy, amikor egy oroszszakosat is fel kell vennem. Tudja… nagyon sajnálnám, ha
esetleg meg kellene válnom magától.
Albertina udvariasan elköszönt és elindult hazafelé.
Az egyik nővér nyitott ajtót.
– Milyen volt a napod, testvérem? – kérdezte.
A fiatal nő meggyötörten sóhajtott.
– Nem tudom, Borbála, mitévő legyek. Az igazgató tett ma egy ajánlatot. Eddig is láttam, ahogy kéjesen néz utánam a folyosón, azzal a sóvár szemével. Mindig kerültem a társaságát, munka után egyből hazajöttem, semmilyen rendezvényen nem vettem részt, mégis én kellek neki. Egyre nehezebb fenntartanom a látszatot…
Albertina lerogyott egy székre az ablaktalan konyhában. Borbála követte.
– Sokakban felkelti a vágyat a kíváncsiság – mondta –, amit aztán csak lángra lobbant az elutasítás. Menj el vele, sétáljatok, abban nincsen semmi. Ha megint elutasítod, csak feltüzeled és a végén bosszút áll. Akkor meg hogy találsz még egy ilyen állást a kulák múltaddal?
Vészesen közeledett az ünnepség. Az igazgató látogatásai megszaporodtak a tanáriban.
Érkeztek a dicséretek Albertina frizurájára és elegáns fekete ruháira. Az ebédlőben hiába próbált egyedül ülni, Béla valahonnan mindig feltűnt, emlékeztetve őt május elsejére.
– Szerintem tetszel neki – súgta oda a matematikatanár, miután az igazgató kiment a tanáriból.
– Ugyan már – vágta rá Albertina elvörösödve.
– Szerencséd van, hogy kinézett magának. Nagyon jó parti. Előtte párttitkár volt. A pártvezetésig is elér a keze. Meg amilyen sármos, olyan lezser abban a ballonkabátban. Én nem kéretném magamat, az biztos.
A munka ünnepén az egész tanári kar kivonult a Városligetbe. Az igazgató nagy átéléssel szavalta az internacionálét, majd letette a vörös zászlót és belekarolt Albertinába.
– Szereti a vattacukrot? Vagy inkább egy hideg sör?
– Nem iszom alkoholt, igazgató elvtárs.
– Na, ne kéresse magát! Higgye el, meglesznek a nővérei maga nélkül is.
Albertina nagyot sóhajtott. Magához vette a retiküljét és a szvetterét. Elindultak a Városliget felé.
– Ennek a lángosnak biztosan nem tud ellenállni, elvtársnő.
Az ebédet követte a fagylalt és a limonádé. Az igazgató bőven fogyasztott a kisüstiből is.
– Ugyan ne nézd már annyit az órádat, Albertina. Csókot kíván ez a szép tavaszi nap – mondta az igazgató, és magához húzta a nőt. Albertina még sohasem volt ilyen közel egy férfihoz. Arcán érezte Béla alkoholos leheletét, szíve egyre erősebben vert. Nem tudta, ilyen helyzetben mi a teendő.
– Kérem, ne tegezzen, igazgató elvtárs…
– Hát mi bajod van neked velem? Nem tetszik a származásom? Nem vagyok elég elegáns a magadfajtának? Bökd már ki végre!
– Kérem, semmi ilyenről nincsen szó. Nekem csak nincsenek… olyan szándékaim…
– Nem voltam elég világos? Tönkreteszlek, ha tovább ellenkezel – mondta az igazgató, és hogy nyomatékosítsa a mondandóját, erősen megszorította a nő karját, magához húzta, majd megcsókolta.
Albertinát elöntötte a düh. Érezte a férfi nyelvét, ahogy csukott száját nyaldossa.
Elvesztette az önuralmát és térden rúgta az igazgatót. Béla a lábához kapott, engedett az ölelés és a nő szusszanásnyi időhöz jutott. Eltolta kissé a férfit, de az hatalmasat markolt a nő hátsójába. Albertina visszafordult, és akkora pofont kevert le neki, hogy az kibillent az egyensúlyából, és a földre esett. A betonszegély sebet ütött az arcán, kiserkenő vére vörösre
festette az ingét.
Albertina lassú léptekkel indult el, majd eltűnt a színpad előtt nyüzsgő tömegben.
A férfi még hangosan utánakiáltott:
– Ezt megemlegeted! Tönkreteszlek, te szuka!
Albertinával forgott a világ. Saját gondolatai kavarogtak az ünneplő tömeg zajával. Tudta, hogy menekülnie kell, eddigi élete összedőlt.
Rohamléptekkel tartott hazafelé.
Hangosan dörömbölt az ajtón, a nővérek beengedték, ő lerogyott a nappali padlójára és utat engedett könnyeinek.

– Bűnbe estem, hatalmas bűnbe estem! – ismételgette önkívületben, majd sírva mesélte el, hogy mi történt. – Eddig is szenvedtem az iskolában, hogy nem élhettem rendünk szabályai szerint. Meghasonlottam a folyamatos színleléstől. Hogyan éljek tovább ezekkel a bűnökkel?
– Minden elrendeződik! Maradj meg a hitedben és hagyd a megoldást Istenre! Itt nem maradhatsz, útra kell kelned, az igazgató bosszút fog állni. Most azonnal menj a pályaudvarra és indulj Szegedre! – intézkedett a rendfőnök. – Én nyomban táviratozom Ágota nővérnek.
Ők majd szereznek új papírokat, meghúzhatod magad, amíg itt elül a vihar. Nem engedhetjük meg, hogy elkapjanak és példát statuáljanak. Kulák vagy, ráadásul apáca. Már az összes rendet bezárták, még bujkálva is alig maradtunk. Hány testvérünk van már így is börtönben?
Meg kell óvnunk a titkunkat.
Albertina hiába zuhanyozott le indulás előtt, mocskosnak érezte magát. Bepakolta kevéske holmiját és elindult a pályaudvarra, menekült, mint már annyiszor.
Szíve mélyén remélte, hogy hite elég erős. Átsegíti majd ezen is.