Ő itt Tibi. A DRÓT főszerkesztője. Elment szavazni. Minek?

Ő itt Tibi. A DRÓT főszerkesztője. Elment szavazni. Minek?

2018. 04. 10., k - 06:43
0 hozzászólás

Hogyan tovább? Úgy, ahogy eddig, vagy teljesen másképpen? A 2018-as választások margójára két gondolatot és egy kérdést szeretnék most feljegyezni.

<--break->

Ez a korszak - számomra - 2002-ben kezdődött, amikor először vesztek össze barátaim politikán. A rendszerváltástól 2002-ig volt valami langyos a politikában és egyáltalán nem számított, hogy az embert érdekli vagy sem, meg lehetett lenni nélküle. Persze az is lehet, hogy fiatal voltam és nem is érdekelt a dolog, nem követtem annyira, de azért ez nem teljesen így volt.
    Az én generációm egyik első televíziós élménye az, amikor a Ceausescu házaspárt kivégezték, s ez azt jelentette, hogy

a zsarnokokat le lehet és le kell győzni.

De legalább ilyen fontos, amikor az ikertornyok összeomlottak, s ez meg azt jelentette, hogy

a terror bárkit elérhet.

    Ilyen keretben kell megértenünk mindazt, ami most történik.
    Mi történik most?
Hamvas Béla azt írja a Vízöntőben:

„A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, hogy primitívvé válik, hogy eldobja magától a tudatos gondolkozást és tudatos gondolkozót, s ezzel a tudattalanság óceánjába merül, így válik csőcselékké, söpredékké züllik és oszlik fel, és elsüllyed..."

    Vajon most éppen nem egy jobb sorsra érdemes nép számolja fel önmagát és merül a tudatlanság óceánjába  vissza?

Elhittek egy nem létező valóságot, hagyták magukat megtéveszti,

mert édesebb volt aludni, édesebb volt hazugságokat vagy féligazságokat elhinni, mint felnőni.
    Teljesen mindegy, hogy megmondtam előre már két éve, hogy utálni fogtok, mert gyűlölni szabad.

    A 2018-as választások margójára két gondolatot és egy kérdést szeretnék most feljegyezni.

    Az első gondolat az, hogy tudom, hogy ezt a választást elcsalták - a közmédia és a vidéki sajtó behúzásával, a választókerületek átírásával, a levélszavazatokkal, de főleg hazugságokkal és lopással és még ki tudja mivel - és, hogy ezt a választást nem kellett olyan nagyon elcsalni, mert

a magyar emberek közül sokan úgy gondolták, hogy ez itt rendben van.

Úgy gondolták, hogy tényleg a migráció a legnagyobb probléma és nem a magyar fiatalok elvándorlása. Úgy gondolták, hogy tényleg van Soros-terv és nem gond a mindent átszövő korrupció és gyűlölet. Úgy gondolták, hogy oké a Városliget lebetonozása, rendben van Paks 2, a felcsúti polgármester és a felcsúti stadion, hogy semmi gond az orosz befolyással, a letelepedési kötvényekkel, a közmédia egyoldalúságával, sorolhatnám. Ma sok magyar mindezt elfogadhatónak tartja. Valószínűleg én tévedtem, amikor azt hittem, hogy ebben a népben még él valami abból, ami évszázadonként egyszer felébred: a szabadság és a tisztesség szeretete. Ezt a népet nem érdekli, hogy mi zajlik a feje fölött. Ez a nép alszik és csak akkor boldog, ha valaki mást maga alatt tudhat (menekültet, cigányt, zsidót, meleget, nőt, gyereket, mindegy), ha érezhet álfölényt, és akkor már az se zavarja, ha valójában őt taszítják szolgaságba és tudatlanságba.

Ez nép csak akkor boldog, ha azt álmodhatja, hogy megvédik a kultúráját, amihez igen kevés köze van.

Tényleg, mit is akarunk megvédeni”? Mi ma a magyar kultúra? Néhány ezer ember által olvasott könyv, néhány ezer ember által hallgatott zene és néhány ezer ember által ismert festészet és szobrászat és színház. A magyar kultúra romokban és éppen azért van romokban, mert betolakodott a politika és megvette kilóra, akit meg lehetett venni. Diadalt arat a giccs, a szépelgés és a téveszmék.

A második gondolat az, hogy a legtöbben az ellenzéket teszik felelőssé, hogy nem úgy alakultak a dolgok, nem sikerült változtatni. Nem tudom. Nem hiszem, hogy ez így van. Vagy nem csak így.

Az arányok magukért beszélnek. Ez nem csak az ellenzéken múlott. Nem lehet másra mutogatni. Ez rajtunk, magyarokon múlott. Miközben egyesek örülnek, mások szomorkodnak, mi mind nevetség tárgya lettünk világszerte. Az ám hazám, kotkodács. Mi magunk döntöttünk úgy, hogy édesebb a gyűlölet, a hazudozás, a pillanatnyi előny, mint az értelem és a valódi feladatok megoldása.

Végül a személyes felelősségről, megint csak egy másik idézet jutott eszembe:

„Hány ember van ma itt, akinek kezébe a nép sorsát nyugodtan le merném tenni? Világi pozícióra nem gondolok, a mai szellemi vagy politikai kormányzat helyeit számunkra alacsonyaknak tartom. Az igényt erre a középponti politika-fölötti, a nép egészére kiterjedő életkoncepcióra már látni. De még abban a hiszemben vannak, hogy lehet tovább hazardírozni.”

Nem lehet hazardírozni. Új élethelyzet van, amire új és igaz válaszok kellenek.

Nem más tehet róla.

Nem Orbán, nem a Fidesz, nem az ellenzék, még csak nem is a magyarok. Mi tehetünk róla. Én tehetek róla.
Egyetlen kérdés maradt.
Hogyan tovább?
Úgy, ahogy eddig, vagy teljesen másképpen? Gondolkodni, írni, olvasni, szerkeszteni, még jobban és szebben, mint eddig, vagy kivonulni, elmenni, feladni?
Nem megvédeni kell a magyar kultúrát, hanem megteremteni.
Alkotni.
És ez személyes felelősség is.
Nekem is el kell döntenem, hogy mi a leghelyesebb, amit tehetek.