Ördöngös dekameron - megjelent Hamvas Béla eddig kiadatlan regénye

Ördöngös dekameron - megjelent Hamvas Béla eddig kiadatlan regénye

2015. 11. 02., h - 18:00
0 hozzászólás

„...az van, hogy itt mindenki jobban tudja, jobban ért hozzá, már megmondta előre, mégsem tesz senki semmit, vagy ha valaki tesz valamit, akkor jobb lett volna, ha inkább mégsem tesz semmit, mert egészen biztosan mellé üt a szegnek, vagy olyan folyamatokat indít be, amelyeket jobb lett volna inkább elkerülni. Mondhatnám, hogy a magyarság kritikája ez a regény, de az igazság az, hogy az egész emberiségé.” – 2015 nyarán jelent meg Hamvas Béla 1928-ban írott regénye, az Ördöngösök. A könyvről Weiner Sennyey Tibor ajánlóját olvashatjátok a DRÓTon.

Minden könyvnek sorsa van. A könyv sorsa, ahogy kitalálják, ahogy megírják, ahogy megszületik, ahogy fizikai testet ölt, de a könyv sorsához tartozik az is, mintegy láthatatlanul, észrevétlenül, ahogy az olvasóhoz jut, s mindaz, ami közben történik, mire az olvasó a könyv végére ér. Sok évvel ezelőtt, amikor Hamvas Béla Karneválját kezdtem olvasni, Danyi Zoli barátom figyelmeztetett két jelentéktelennek tűnő, ámde fontos apróságra. 

Az egyik, hogy ne csodálkozzak azon, ha lassan és nehezen érek az első kötet végére. Ez a magas küszöb. Át kell lépni, be kell jutni a regény világába, hogy aztán sodorjon magával, és megértsük, valóban a magyar irodalom egyik legnagyobb erejű könyvét olvassuk. 

A második, hogyha már meglépted a magas küszöböt és a Karnevált olvasod, akkor ne csodálkozz, hogy körülötted karneváli események történnek, karneváli figurák jelennek meg. Ez az, amit például Péterfy Gergely sem győz szinte minden alkalommal eléggé hangsúlyozni. Ez az, amit mindenki megmosolyogtatónak és érdekesnek, varázslatosnak és csodálatosnak tart, de senki sem hiszi el igazán. Pedig már sokunkkal megtörtént. Mégpedig az, hogy

az irodalom nem valami valóságon kívüli fantáziálás, hanem a valóságot formáló, alakító folyamat. 

Ha többet nem is feltétlenül, de annyit talán még a legszkeptikusabb olvasó is elfogad, hogy ha egy nagy hatású filmet nézünk, akkor annak világa előbb utóbb ránk ragad. Érthetőbben mondva, Kung-fu filmek után azt érezzük, hogy mi is tudunk „kungfuzni”, szerelmes filmek után meg jó esetben azt, hogy talán még mi is lehetünk szerelmesek. Mennyi film és regény épít a „fogyasztó olvasóra”, és mégis milyen kevés olvasó az, aki meghaladja ezt a befogadási szintet, és a mű hatását érzékelni kezdi a valóság apró, vagy akár jelentős rezdüléseiben is. 

Az irodalomelméleti iskolában a „fogyasztó olvasó” valamelyest lenézendő olvasói kategória volt. Az az olvasó, aki beleéli és azonosítja magát a szereplőkkel, aki nem tud különbséget tenni az olvasott mű képzelt világa és a valóság között. De ki tud? Jobb, ha most rögtön belátjuk, hogy 

a valóság is csupa képzelet, és a képzelet sokkal nagyobb hatású valóság. Minden komikum, minden humor ebből fakad. 

Valóság és képzelet határán remeg az az áttetsző fátyol, amit humornak hívnak, és ami Hamvas Béla szerint, az utolsó fátyol, amit le lehet rántani, de nem érdemes. Ezen az utolsó fátylon át szemléljük nem csak a regény világát, de saját valóságunkat is, amikor az Ördöngösöket olvassuk.

Mi sem jellemzőbb az Ördöngösökkel való olvasói viszonyomra, hogy bár a könyv első megjelenésekor, 2015 nyarán rögtön megkaptam és elkezdtem olvasni, ám nyári kalandozásaim közepette valahol elvesztettem példányomat. Éppen ilyen a történet szövevénye is e regényben, ha nem figyelünk, könnyen elveszthetjük valahol, de bárhol is csapjuk fel újra, olyan, mintha ott hagytuk volna abba. 

Hamvas harmincas évei közepén járt, amikor írta, és éppen leszámolni készült újságírói karrierjével. Talán, hogy csak a szépíróinak éljen. Vagy a filozófusinak. Vagy a szelleminek. Vagy csak unta. Vagy nem akart semmilyen karriert, hanem inkább csak életet. Vagy tudta, hogy mi minden fog következni. De az is lehet, ahogy saját maga mondja: 

„...jól akartam mulatni. Több mint sikerült. Soha annyit nem nevettem, mint az alatt a hat hét alatt, amíg ez a mű elkészült.” 

1928 és 1929 fordulóján írta meg első regényét, amelyet a későbbi kritika olvasatlanul is – hiszen most, 2015 nyarán jelent meg először – a Karnevál előképének tudott be.   

„Hamvas Béla korai szatirikus regényeinek egyike az említett Ördöngösök című alkotás. A mű fennmaradt, bár máig sem adták ki. Úgy hírlik, nem más, mint a Karnevál előképe: egyszerűbb (talán „pörgősebb”, ám gondolatszegényebb) változata a későbbi nagyregénynek. Kemény Katalin és mások mindenesetre ezt állítják."

– írta Oravecz Barna tanulmányában (Megjelent Újnautilus, 2011. – a szerk.), majd hozzáteszi –

„Állításom az, hogy a Karnevál (a regény) nem csupán az Ördöngösök szerkezeti sajátosságainak átsugárzásából nyerte a címét, hanem teljes tudatossággal követi a zongoradarab tételeinek hangulatait, pontosabban azok változásait.” 

Hamvas ugyanis az Ördöngösök eredeti, egyetlen megmaradt gépiratának példányában a 18 fejezet mindegyike élén egy-egy fejezetcím áll, melyek szövegét Schumann Karneváljának tételcímeiből vette át. „Ezeket a címeket azonban később törölte, lila tintával áthúzta.” – ahogy a kiadó a könyv utolsó oldalán ezt pontosan megjegyzi. És így lesz egy a szerző által kihúzásra és felejtésre ítélt megjegyzésből az olvasást és az értelmezést kibővítő, már-már meghatározó olvasat, amire még Kemény Katalin is erősen utalt.

Figyelemre méltó tanulmányt lehetne írni az Ördöngösök 18 fejezete és Schumann kompozíciójának 18 darabjának kapcsolatáról, egymásra hatásáról, sőt előbb-utóbb biztosan elő is fogják adni úgy a darabot, hogy az Örödöngösökből fognak egy-egy részletet felolvasni hozzá, ám mindez most meghaladja írásunk kereteit. Ahogy sajnos az is, hogy szerintem a könyv egészen sok ponton kapcsolódik Boccaccio Dekameronjához is. 

Sokkal fontosabb azonban most, amit Palkovics Tibor a könyvet megjelentető Medio kiadó vezetője nyilatkozott a megjelenéskor:

„Az Ördöngösök alaphangja is éppen ez a hangoltság nélküli megzavarodás, az öröktől való meg nem érintettség, ahol kivétel nélkül mindenből, a legmagasabb dolgokból is mániákus megszállottság lesz. Ez a szövevény az, ahol a szakadatlan összetévesztés által minden csak a homályt növeszti, s ahol mindenki elérhetetlen a másik számára.”  

- és ennél tömörebben nem is lehetne fogalmazni a regény tartalmát illetően. 

Egészen biztos vagyok benne, hogy ha valaki igazán jó és szórakoztató téli olvasmányt akar, akkor a legjobb választás az Örödöngösök, amelynek karakterei, úgy mint az örök bűnbak Paradicsom, vagy báró Kanavász, és sorolhatnám a szereplőket, a végére már beleégnek a tudatunkba, és saját közvetlen környezetünkben is elkezdjük látni őket, úgy mint az áldozatot, az álszentet, a bűnbakot, az egyetlen igazság vagy éppen az állandó hazugság, és az összes többi „meggyőződés” megszállottját.

Mert az van, hogy itt mindenki jobban tudja, jobban ért hozzá, már megmondta előre, mégsem tesz senki semmit, vagy ha valaki tesz valamit, akkor jobb lett volna, ha inkább mégsem tesz semmit, mert egészen biztosan mellé üt a szegnek, vagy olyan folyamatokat indít be, amelyeket jobb lett volna inkább elkerülni. Mondhatnám, hogy a magyarság kritikája ez a regény, de az igazság az, hogy az egész emberiségé. 

Semmi sem jellemzőbb ránk, emberekre, mint az az őrültség és bolondéria, ami az Ördöngösökben le van írva. 

Ha valaki hosszan és jóízűen ki akarja röhögni az egész emberiséget, beleértve a magyarságot és különösen saját magát, akkor semmi mást nem kell tennie, mint Hamvas Béla Örödöngösök című regényét végigolvasnia. Ne gondoljuk, hogy embertelen, hazafiatlan vagy éppen őrültség lenne kiröhögni mindent és mindenkit, beleértve saját magunkat is. Éppen ez az egyetlen gyógyír, az utolsó fátyol, amit le lehet venni, de nem érdemes. És alighanem 1928 és 1929 fordulóján, az alatt a hat hét alatt, amikor Hamvas Béla megírta első regényét, a szóban forgó Ördöngösöket, erre jött rá.