A Pasaréti téri templom harangja

A Pasaréti téri templom harangja

2018. 07. 06., Pén - 06:48
0 hozzászólás

Kedves olvasó, ne csodálkozz, hogy ismét Robert Walsert említem. Hiányzik nekem a nyugalma, az ízlése. Walser a hűvös mélyből merített irodalom és vigasz.

Uri Asaf:
Színekre vágyom (12)

A Pasaréti téri templom harangja


Kedves olvasó, ne csodálkozz, hogy ismét Robert Walsert említem. Hiányzik nekem a nyugalma, az ízlése. Walser a hűvös mélyből merített irodalom és vigasz. Mértéktartó, senkivel nem lehet összetéveszteni, mert egyedi és önzetlen. Hajnalban ébredtem és máris bajban vagyok a hírekkel, mert fél karral nem tudom őket elhárítani. Hogy megőrizzem a nyugalmamat és a józanságomat, hírek hallgatása helyett Walsert olvasok. Kik ezek a hírmondók? Erőszakos emberek, akik idegen zászlókat lobogtatnak és bántó gesztusaikkal mások orra előtt hadonásznak. Kint a világban pattognak a háborús hírek, minden hír egy emberélet. Nem szabad odafigyelni, a vért nem szabad közelről látni, mert hamis képet kapunk, olyat, amelyből minket kihagytak, amelyből hiányzik a képmás, a celem. Mikor Walsert olvasok, mozgásnak indul az éter, melynek hullámai elővarázsolják a béke és a jóság domborzatát. A házunkig felhallatszik a Pasaréti téri templom harangja. Szeretem a harang szavát, mely béke és ártatlanság. Van ilyen?


Mozgásszabadság


Hányszor lehet országot cserélni egyetlen élet során? Mi kell ahhoz, hogy egy palotát kunyhóra cseréljünk? Vagy kunyhót palotára? Édesapám, életében háromszor cserélt országot. Országot cserélünk, és nem hazát, mert a „haza” szó oly hamisan cseng, magam is sokszor csalódtam benne. Az országcsere bevált beidegződések szerint történik, a nyelvek könnyed váltogatásával irányítjuk dolgainkat, a hivatalok szokásos körbejárásával. Mivel már nyugdíjas vagyok, senki nem korlátozza a mozgásszabadságomat. Ha írni van kedvem, ágyban maradok, amíg lehet és őrzöm a választott otthon melegét. Hol érdemes élni, melyik országban? Mihelyt eldöntöm, utána másik földről ábrándozom. Miről van itt szó? Az emberi gyökerek jóakaratú tépázásáról vagy teljes kigyomlálásáról? Vagy már a gyökértelenségnél tartunk? A gyökértelenség nem örökletes, hanem felnőttkori türelmetlenségből fakad. Ez soha nem a mi türelmetlenségünk, hanem a másoké. Mit tegyek?
Spinoza szüleit Portugáliában érte a fájdalmas gyökérkezelés, de sikerült nekik időben Amsterdamba menekülni. Itt jött a világra elhíresült fiúk, Baruch (Benedikt). Baruch Spinoza szabad embernek született, de a nyugalmas öregkort nem érte meg. Spinozán még Hollandia, a befogadó ország se tudott segíteni, mert hitbéli testvérei bántották, saját népéből kiközösítették, kiátkozták.
Az otthon utáni vágy különös spirál útjára viszi életünket, de a keresés során mindig ugyanoda érkezünk vissza. Akármennyit keresünk, ugyanazok maradunk, aminek születtünk. Nem úgy, mint a beszívott levegő, amely a tüdőben más formát kap és felveszi a teknőc alakját, majd vakondként távozik belőlünk.

A petrezselyemgyökér


Ó milyen illatot terjeszt a májusi futórózsa tizenhárom és hetvenhárom éves korban! Ugyanaz a rózsabokor, a hatvan évet átívelő hídon. Azt hinnénk, a híd végén a virág illata elenyészik. Hol van annak a régi rózsának az illata, amit édesanyámnak szedtem, hazafelé az iskolából? Az a piros rózsa, amely a tanév végét jelentette, és a felnőttkor ígéretét. Hatvan év elteltével hiába keresem. A felnőttkorban beváltott ígéretnek nincs megfelelője a mindenkori rózsaillat minősége szerint. A mai piros rózsa inkább füstszagú. Igazságos leszek: a mai piros rózsa majdnem szagtalan, és még egy jellemző: a vázában hallatlanul gyorsan fakul. Új kötetem címe lehetne: A rózsa türelmetlensége, e cím helyett azonban A rózsa türelmét választottam.
A jázminnal más a helyzet. A magyar jázmin csendes és meghúzódó, szereti a hideget. Az a virág, amely Jeruzsálemben jázmin névre hallgat, egészen más, más az illata és tűri a meleget, kívánja, követeli. Meg kell ismerkednem magammal. Még nem tudom, ki az a másik, aki ezeket a verseket írja, ki az, aki a rózsa türelméről beszél, és közben halálosan komoly? Apámról, (akit sajnos későn ismertem meg) mondta édesanyám: a bőre, a haja a fogai, a körmei olyan szépek és tökéletesek, még élhetett volna. De agy nélkül is, mint a virág? Szavak nélkül? Én voltam a világa, és a húgom. A Nagyenyed utca másik oldalán, majdnem a sarkon, volt a zöldséges üzlet. Ma már csak néhány megfeketedett üres láda áll a polcokon, bennük a mindent átható petrezselyemgyökér szaga, amely évekig a helyén marad. Senki nem használja a zöldségüzletet, senki nem hoz új árut. Az üzlet nyitva van, a régi nyitvatartás szerint. Bemehetnél, de senki nincs benn, se árú se eladó. Kultikus hely. Kultusz nélkül. Gyökértelen, haszontalan, mint a gnózis, a tudás, vagy akármi hasonló. Felesleges a világban. Lehetne inkább gázláng, vagy azon sülő hús, vagy égiháború. Ma senkit nem érdekel a tudás, se a vele járó spiritualitás. Az égiháború közel jön, a lábai kilógnak a sűrített levegőből. Megtelünk energiával: számunkra a villámlás és a mennydörgés a jólét forrása.