Péterfy Gergely: Mindentől keletre

Péterfy Gergely: Mindentől keletre

2016. 06. 06., Mon - 10:10
0 hozzászólás

Kelet értelemszerűen nem csak Keleten van, vidék nem csak vidéken. - Péterfy Gergely  Mindentől keletre, avagy román kém a Weiss-családban című könyvét még nem tiltották be, pedig állítólag, ha elolvasnák, lehet, hogy betiltanák. Vagy nem. Döntsétek el ti. Részlet a DRÓT könyvheti különkiadásában.

Könyv
Részlet

A NER által kínált hibrid identitás többféle forrásból táplálkozik. A szakrálist és az ősit mitizáló hamvasiánus-makovecziánus világképből, délibábos magyar mítoszokból, a sumerológiából, a világkultúrát a rovásírásból levezető agyalágyult tömegpszichózisból, a horthys-feudális nosztalgiákból, a náci erőkultuszból, a Trianon-szindrómából, a fehér szupremácia mítoszából – és még valamiből, amit talán úgy lehetne leginkább nevezni, hogy „a vidék lázadása”. 

A vidék (amelyet metaforaként használok, tehát nem a vidéken élő embereket értem alatta, hanem egy világképet és mentalitást),

mint a nemzeti identitás őrzője lép fel a többnyelvű, kevert kultúrájú, divatmajom, festett körmű, epilált, újító, ősei hitétől elfordult, képmutató, melegházas, elfajzott és idegenek szokásait átvevő város ellen. A vidék őszinte és romlatlan, a város színlel és romlott. A vidéki egészséges, a városi satnya. A vidéki becsületes, a városi csal. A vidéki heteroszexuális, a városi homár. Blablabla, satöbbi, satöbbi, satöbbi.

Ez a szánalmas zsémbelés a görög városállamok létrejötte óta kíséri Európa történetét, mindenki unalomig ismeri, ha száz kilométert elkocsiztál Rómától, már ezt hallgattad, bármelyik helyközi buszjáraton vagy vasúti szárnyvonalon ugyanezt a verklit tekerik Észak-Írországtól Moszkván át Görögországig, komikumával tele van az irodalom Arisztophanésztól Horatiuson és Shakespeare-en át Krúdyig és Cserna-Szabóig.

Ez a lázongás folyamatosan és eredménytelenül zajlik és különösebben senkit sem érdekel.

 

Viszont időről időre belekapcsolódik egy-egy nagyobb ideológiai őrületbe: a nácizmus és a szovjet ideológia is bőven merített belőle, és hű Sancho Panzája minden vérreakciós, fundamentalista hablatyolásnak. Ebből az idegesítő röfögésből akar most exportképes filozófiát kovácsolni a Fidesz. A város és vidék ősi ellentétében Kelet és Nyugat proxy-kultúrháborúja van kibontakozóban: a vidéki, rasszista, tudatlan, szűklátókörű (azaz becsületes, őszinte, a realitás talaján álló) Kelet támad az urbánus, liberális, toleráns (azaz gyökértelen, zsidó-szabadkőműves, identitását vesztett) Nyugatra. Fogalmak csatája. Ahogy egyszer már leírtam: az új forradalmi osztály ebben a tervben a nacionalista. A „Kelet” a vidék a szimbóluma, a patriarchális családmodell, hímsovinizmus, rasszizmus, nacionalizmus, az állítólagos kereszténység (amiről már senki nem nagyon tudja, hogy mit is takar, azon kívül, hogy nem zsidó, nem liberális és/vagy baloldali és nem muzulmán – egyszerű protest-kereszténység); a modernitásellenesség, feudális nosztalgiák, disznóölés és pálinkás nótázás cigánnyal, csendőrpertu, csicskalángos, parasztlengő – nagyjából minden, amit az Orbán-karakter megtestesít.

Kelet értelemszerűen nem csak Keleten van, vidék nem csak vidéken.

Kelet van/van kelet Brandenburgban és Szászországban, Londonban és Zürichben is. Vidék a Pasaréten és város Öcsödön. Bárhol lehetsz keleti. A vidék lázadása nyilván más- és más Lengyelországban, az USA-ban, a franciáknál vagy Angliában, nem mindenhol kell hozzá disznó és pálinka – egy viszont nélkülözhetetlen: a tahó.

A identitás-biznisz nemzetközi terjesztésre szánt verziójában értelemszerűen nem a suméroktól eredő magyar nép nagyszerű erényei szerepelnek, hanem ez az univerzális forradalmi érvelés:

az „elitek” és az „emberek” egymás ellen hangolásában, a baloldal- és liberálisellenes (és persze antiszemita) szövegekben ennek a forradalomnak a tradicionális érvrendszere a csontozat.

És ez az, amelyben ez a hibrid identitás lényegesen különbözik a magyar történelem korábbi identitás-narratíváitól. Akár a török, akár az osztrák, akár a szovjetellenes identitást nézzük, csak részben, és változó arányban van bennük a vidék örök zsémbelése a város ellen. A „haza vagy haladás” 19. századi identitásában nagyon, a (török- és) szovjet-ellenes identitás-verzióban viszont többnyire alig. Sőt. A szovjet-ellenes verzióban egy polgári, európai, urbanizált magyar öntudat fordult szembe az elmaradott, primitív és barbár Kelettel. Se szeri, se száma nem volt azoknak a toposzoknak, amelyek a magyar kultúrfölény kidomborítását szolgálták. Aki előbb még a pestieken köszörülte a nyelvét, az a következő mondatban az európai kultúra teljes birtokába helyezve magát, fitymálta a szovjet emberek elmaradottságát.

Bátonyterenyéről nézve Vlagyivosztok volt a vidék, ahol a büdöslábú tahók élnek.

Kereslet mindig van a vidék lázadására, de ez a kereslet igencsak korlátozott. Mint afféle szatellit-ideológia, önállóan működésképtelen, és ahogy hanyatlik a migráns-ügy motiváló hatása, lassan elfogy belőle a kraft. A modernitás és a fejlődés, a társadalmak és a gazdaság gigászi folyamatai ellen vidéki közhelyszótárral, kannán és vasfedőn zörgetett rasszista, illiberális rigmusokkal, a falusi vőfély ragrímeivel nem lehet eredményesen lázadni. A „nemzet” hívószavára ma már nem nagyon ugrik senki. Míg a romantika korában egész generációk találták meg Európa nemzetállamaiban identitásuk és orientációjuk lényegét a saját „nemzetük" konstrukciójában, mára a „magyar”, ugyanolyan instabil és diffúz kategóriává vált, mint a „francia” vagy a „keresztény”.

 

Péterfy Gergely: Mindentől keletre, avagy román kém a Weiss-családban. Kalligram. Budapest. 2016.