Kultúrharc, brüsszeli bűvszavak, inkubátor és állami irodalompolitika… – Demeter Szilárdot nevezték ki végül öt évre a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójának. Olvassunk bele együtt az új főigazgató nyertes pályázatába, ismerjük meg világlátását és elképzeléseit.
Mint korábban megírtuk a DRÓTon Emberi Erőforrások Minisztere megbízta Demeter Szilárd írót a Petőfi Irodalmi Múzeum ideiglenes főigazgatói tisztségének ellátásával. Prőhle Gergely novemberi menesztése után, egy ideig bizonytalan volt a poszt. Demeter Szilárddal hosszabb interjút készítettünk a KMTG, az Előretolt Helyőrség kapcsán.
A Petőfi Irodalmi Múzeum végleges főigazgatói pályázata nyilvános volt, annak elbírálása után kerül sor a vezetői tisztség végleges betöltésére.
Ez történt meg most. Az új főigazgató az ideiglenes főigazgató lett: Demeter Szilárd. Alább részleteket közlünk az öt évre kinevezett főigazgató nyertes pályázatából és linkeljük a teljes pályázatát a Petőfi Irodalmi Múzeum oldaláról.
Részletek Demeter Szilárd a Petőfi Irodalmi Múzeum Középtávú vezetői program című pályázatából
2019. január 16.
(…)
Amennyiben a PIM-re a magyar irodalom házaként tekintünk – volt már; miért ne lehetne újra az? –, akkor intézményvezetőként a követhető irány: otthonosabbá tenni a magyar világot. Ha létezik „kultúrharc”, akkor csakis ez lehet a legitim célja.
(…)
Politikai kontextus
A mai nyugati kultúrában a PIM már pusztán létezése okán politikai állásfoglalásnak számít. A mindenkori magyar kormányzat mint fenntartó azt állítja: létezik olyan, hogy magyar nemzeti kultúra, amelyiknek gazdag múltjára élhető jövőt lehet építeni.
Ma Európában – vagy némi nagyvonalúsággal a tágabban értelmezett nyugati kultúrában – két nagyobb vita zajlik.
Az egyik értékvita. Most üt vissza az, hogy az Európai Uniót eloldották kétezer éves keresztény alapzatától, és pontosan nem meghatározott gumifogalmakra építették. Mivel senki nem definiálta szabatosan, hogy mit értünk „az európai értékek” alatt, az erre való hivatkozás politikai bunkósbottá vált. És ez a kisebbik baj. A nagyobb probléma az, hogy „az európai értékekről” szóló beszéd – éppen azért, mert a kulcsfogalmainkról nem tudjuk megmondani, hogy pontosan mit jelentenek – értelmetlenné vált.
A még nagyobb zavart az identitáspolitika beszüremkedése okozza az európai közbeszédben. Távolról nézve úgy tűnik, hogy Európában ma ideológiai törésvonalak mentén vitatkoznak. Ha az lenne, akkor valamelyest könnyebb dolgunk lenne. Kétezer év alatt Európa megedződött a vitákban, érvek és ellenérvek mentén ki tudnánk kristályosítani valamiféle konszenzusos álláspontot.
De amit látunk, az nem ideológiai vagy világnézeti vita, hanem identitáspolitikai. Ezzel viszont az a legnagyobb probléma, hogy nem létezik igazabb vagy kevésbé igaz identitás. Az identitások egyszerűen csak vannak, és létezésük okán megcáfolhatatlanok. Ha valaki megkérdőjelezi vagy kétségbe vonja egy identitás érvényességét, „akkor a viselőjének létét kérdőjelezi meg, vagyis emberségében támadja”, írja erről egy kortárs filozófus.
Elméletileg ez azt is jelenti, hogy nekünk minden választott identitást tiszteletben kell tartanunk csupáncsak azért, mert létezik. Ez eleve képtelenség, és életidegen felvetés. Ám a gyakorlatban még rosszabb a helyzet. Azt látjuk, hogy azok szerint, akiket globalistáknak nevezünk, minden identitás helyes és jó, kivéve a nemzeti identitást. Minden vallás védendő, kivéve a kereszténységet.
Ráadásul az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy léteznek erős és gyenge identitások. A kérdés, amit a sokat használt brüsszeli bűvszó kapcsán föl kell tennünk, így hangzik: ki integrálódik kihez? Mert a logika és a tapasztalat azt mutatja, hogy többnyire az erős identitás nyeri meg ezt a mérkőzést. Ebben a csatában mi, európai keresztény nemzetek jelenleg vesztésre állunk.
Nekünk tehát nem az a dolgunk, hogy érveket keressünk a keresztény és nemzeti kultúra mellett. Hanem az, hogy megerősítsük a saját identitásunkat.
Nekünk tehát nem az a dolgunk, hogy érveket keressünk a keresztény és nemzeti kultúra mellett. Hanem az, hogy megerősítsük a saját identitásunkat.
Felfogásomban a maga eszközeivel ezt a célt szolgálja a PIM és tagintézmény- rendszere. Felmutatja, hogy a magyar irodalom, a magyar kultúra élő és megtartó erő, nem „halott fehér férfiak” kidobandó teljesítménye; és gondoskodik arról, hogy ne is váljon azzá.
(…)
A PIM újrahangolása
Ahhoz, hogy a PIM valóságosan a magyar irodalom egyik legfontosabb intézményévé váljon, újra kell gondolni a belső rendszerét. Ehhez többrétű újrahangolás szükséges.
Az újrahangolás alapelvei
- Az írócentrikus felfogás helyett olvasó- és látogatóközpontú programok kellenek. A kortárs irodalmi életben betöltött szerepét tekintve a PIM-et ki kell mozdítani az elitek klubja pozíciójából. Az elitviták fontosságát nem tagadva, de azokat nem is túlértékelve a PIM horizontját ki kell tágítani. A PIM-nek minden erejével azon kell lennie, hogy az „író ír írónak” bevett, önlegitim és rossz gyakorlatát felülírja. (Ebben egyébként a muzeológiai és múzeumpedagógiai tevékenysége is jó segítséget adhat.)
- A PIM legyen a kortárs irodalom kovásza és kapuőre. Meg kell újítani és ki kell egészíteni a PIM eszköztárát. Jelenleg a PIM-nek a kortárs irodalom jelenére, és ami fontosabb: jövőjére vajmi kevés befolyása van.
- A PIM legyen kulturális inkubátorház. Az irodalomnak – mint fentebb jeleztem – a magyar kultúrában mindig is adódtak többletfeladatai. Ezért a többi nemzeti intézménnyel stratégiai partnerségben a PIM-nek olyan társadalmi programokat kell kezdeményeznie és menedzselnie, amelyek a lehető legszélesebb olvasói kört érik el az egész Kárpát-medencében. Célzottan kell foglalkoznia a különböző korosztályokkal.
- Szükséges létrehozni a magyar irodalmi ügynökséget. Jelenleg a magyar irodalom más nyelvekre történő fordítása, illetve más nemzetek irodalmának magyarítása esetleges. A fordításirodalomnak nincs gazdája, az erre szánt adóforintok szétaprózódnak, nincs irány, tehát a folyamatok, ha léteznek egyáltalán, széttartóak.
- A PIM legyen közép-európai kulturális erőközpont. A jelenlegi gyakorlat szerint a közép-európai műveket leginkább német közvetítéssel ismeri a világ, és ismerjük mi is. Magyarán: akkor fordítanak le egy közép-európai művet más nyelvekre, ha a német nyelvterületen felfedezik. Ezen lehet méltatlankodni, de azzal nem jutunk előre. Legalább azt, ami rajtunk múlik, tegyük meg. Vertikális – nagy kiadók kegyeit kereső, különutas – törekvések mellett (azokkal párhuzamosan, azokat segítve, egymást kiegészítve) alakítsuk ki budapesti központtal a közép-európai horizontális kapcsolati hálót.
- A PIM legyen az irodalmi közbeszéd alakítója. Ha úgy tetszik: politizáljon. Álljon bele az európai és magyar értékek védelmébe. Generáljon társadalmi vitákat. Provokáljon ki produktív konfliktusokat.
- A PIM hihetetlen mértékű kultúrkincs fölött rendelkezik. Ezt láthatóvá kell tennie XXI. századi eszközökkel a XXI. századi fogyasztói szokásokhoz igazodva. Tartalmakat kell szolgáltatnia, a magyar mátrix kiemelt és vonzó erőtere lehetne.
(…)
PIM – a magyar irodalom inkubátorháza
Irodalmi műhelyek
a. 1.) A Károlyi-palotát mint ingatlant úgy kell fejleszteni, hogy székhelyül szolgálhasson minden nagyobb írószervezetnek. Felajánlhatna székhelyet a Magyar Írószövetségnek, a Szépírók Társaságának, a József Attila Körnek (JAK), A Fiatal Írók Szervezetének (FISZ), valamint a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.- nek (KMTG) – a Magyar PEN Clubnak eleve itt van a székhelye. Az írószervezetek a PIM infrastruktúráját jelképes összegért használhatnák, a rendezvénytermeket órarend szerint, nagyon kedvezményes áron kibérelhetnék stb. A programnaptárban a PIM saját rendezvényei (lásd alább) viszont mindenkor elsőbbséget élveznek.
a. 2.) A PIM-ben működő Károlyi-vendéglővel közös programokat lehetne szervezni. Tarthatnának nyílt vagy zárt szerkesztőségi üléseket a különböző folyóiratok, egyfajta játékként vissza lehetne hozni „a kávéért kézirattal fizetek” gyakorlatát: a regisztrált szerző verssel, prózarészlettel, rajzzal stb. fizethetne egy kávét, a „befizetett” művet pedig azonnal posztolná a kávéház a közösségi oldalra.
Irodalmi-kulturális marketing
A PIM mint inkubátorház elősegíthet olyan multimédiás eszközökkel történő népszerűsítő folyamatokat, amelyek elsősorban a fiatalokat célozzák (korábbi példák: instavers, könyvtrailerek a youtube-on, verssorok a metró hirdetőfelületein, műrészletek a buszmegállók reklámfelületein stb.). Hogy minél több, minél frissebb megközelítést becsatornázhasson, a PIM jelentős pénzdíjért meghirdethet erre különböző korosztályokat megcélzó és megszólító versenyeket is.
(…)
(Világ)irodalmi ügynökség
A magyar könyvszakmából egy „munkafázis” hiányzik, nagyjából a rendszerváltás óta ez megoldásra váró probléma: ez az export irodalmi ügynökség.
Az irodalom nemzetközi vérkeringésébe Magyarország és a magyar nyelvű irodalom egésze import szempontjából nagyon jól be van kötve: (1) a kiadók ilyen jellegű üzleti, fordítási és kiadási tevékenysége világszínvonalú; (2) a világ vezető ügynökségei is működtetnek magyarországi irodát (pl. Balla, Nürnberg stb.); (3) a fordításkultúránk majdnem két évszázados, rangos, csúcsminőségű. Ebből a rendszerváltás óta sajnálatosan kihullott a lírafordítás, ennek elsődleges oka a költészet kereskedelmi szempontból értelmezett eladhatatlansága, illetve a Nagyvilág című folyóirat sajnálatos és kényszerű megszűnése. (A Nagyvilág vagy hasonló profilú folyóirat (újra)alapítása megfontolandó.)
Az irodalmi export viszont nagyon gyenge: az elmúlt három évtizedben voltak különböző jobban-rosszabbul működő fordítástámogatási programok. A fordítástámogatás viszont nem egyenlő az ügynöki tevékenységgel vagy az eladással. Alapja és szükséges feltétele, de az ügynöki munka hozadékát nem pótolja sem szakmailag, sem a tevékenységet tekintve.
Az export irodalmi ügynökséghez az alábbi feltételek kellenek:
- megfelelő alapképzés (jelenleg van egy pécsi posztgraduális, fizetős képzés, kb. 6 fő per évfolyam)
- tudástranszfer (lásd lejjebb a katalán példát)
- a tevékenység egy kézben való összetartása, a jelenlegi szétszórt és szétszórtságában kevés eredményt hozó állapot helyett
- biztos és érdemi összeg rendelkezésre bocsátása (melyben nemcsak a fordításfinanszírozás, hanem a külföldi utazások, bérlések és reprezentáció költségei is bene lennének)
- jó együttműködés a kiadókkal, az írószervezetekkel, az EMMI-vel és a Külügyminisztériummal, illetve ennek alegységeivel (feladatmegosztás, közös szervezés: pl. külföldi magyar nemzeti ünnepek, külföldi magyar kulturális évadok stb.)
Ha türelemmel és kitartóan kommunikálunk, és nem erőből akarjuk megoldani a dolgot, akkor sikereket lehet elérni. (Lásd a filmes szakma hasonló gondolkodását és az ebben elért magyar sikereket!) A kisebb nemzetek irodalmát eladni nem lehetetlen. A katalán modellt lehetne követni: a katalán irodalom 2007 előtt ismeretlen volt a világban, 2007-ben ők voltak a Frankfurti Nemzetközi Könyvvásár díszvendégei, azóta évi kb. 200 könyvüket fordítják le a világ nyelveire (pedig nem is ország, csak egy autonóm régió, katalánul alig beszél valaki, alig 7,5 milliós a katalán népesség). Ezt öt év alatt érték el, aztán a következő öt évben megerősítették pozíciójukat a világirodalom térképén. Ma már komoly tényezők, az európai kultúra vitán felül elismert irodalma.
Mit csináltak? Először is bevallották maguknak, hogy ehhez nem értenek. Aztán megnézték, hogy kik ebben a legjobbak (hasonló nyelvi és népességi tulajdonságokkal): látták, hogy a dánok, a svédek, a norvégok és a finnek. Az első évben szinte nem csináltak mást, csak meghívták a dán, svéd, norvég és finn könyvszakmai és irodalmi ügynökségek legjobbjait, és eminens kisdiákokként magukba szívták a tudást. Egy-két év alatt megtanulták, hogyan kell ezt csinálni, és megcsinálták. (Lásd még a nemzeti intézményeiket: Institut Ramon Llull és Fundació Ramon Llull, illetve ezek gazdag tevékenységét.)
Továbbá: a PIM lehetne a szakmai gazdája minden nemzetközi könyvvásári jelenlétnek. A nagy kiadókkal egyeztetve, de saját ágenda szerint mutassa meg a magyar irodalmat.
Az MTA egyéni támogatásrendszeréhez hasonlóan a PIM-nek is lehetne egy kerete, amelyet külföldi meghívásokra tud juttatást biztosítani olyan szerzőknek, akiknek erre nincs pénzük, a hívó fél viszont nem tudja állni teljes egészében a költségeit.
(…)
Állami irodalompolitika
A világon nemigen találunk olyan közepes méretű országot, ahol több művészeti akadémia létezne. Magyarországon rögtön három is van: a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA, jelenleg az MTA társult intézménye, tagjai javadalmazást nem kapnak, tagdíjat nem fizetnek), illetve a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) kizárólag íróknak (erről lásd alább).
A három akadémia kialakulásának történeti okai érdekesek, de semmi nem szól amellett, hogy ezt az állapotot fenntartsuk és átörökítsük. Ennek eldöntése viszont már meghaladja a PIM főigazgatójának kompetenciáját.
Mindettől függetlenül szándékaim szerint a PIM természetszerűleg (ugyanazon állami intézményrendszer részei) a Magyar Művészeti Akadémiával működne szorosabban együtt.
(…)
Digitális Irodalmi Akadémia (DIA)
A PIM alá tartozik jelenleg a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA). Tulajdonképpen úgy van, hogy nincs. Annak idején egy miniszteri rendelettel hozták létre, azóta se alapították meg.
A DIA összesen 88 szerzői életművet dolgoz fel, ebből 30-an élnek, akikkel élethosszig tartó szerződést kötött a PIM (havi járadékért nem kizárólagos használatra rendelkezésre bocsátották az életműveiket).
A DIA tagságát két irányba is bővíteném. Az élő szerzők közé alanyi jogon kerüljenek be a nemzet művészei. Ugyanígy szükségszerűnek tűnik a DIA „fiatalítása” is. Amennyiben erre forrást lehetne biztosítani, úgy sokat jelente egy tízéves DIA-tagság azon középgenerációs szerzőknek, akik már nem Móricz-ösztöndíjasok, de még nem akadémikusok. A tízéves szerződés lehetővé tenné ezen szerzőknek, hogy életművet alkossanak, ugyanakkor mentorálási feladatokat is elvállalhatnak a mindenkori Móricz-ösztöndíjasok fölött.
A DIA ráadásul otthona lehetne egy jól kigondolt, szakmailag ellenőrzött klasszikus digitális könyvtárnak. „Gyűjteményként” befogadhatná azokat a kortárs irodalmi műveket e-könyv-formában, amelyekre a kiadók már nem látnak piaci keresletet. Ennek egyik leágazásaként a DIA-ba digitalizálhatnánk azokat a kortárs irodalmi műveket is, amelyeket kisebb kiadók adtak ki az elmúlt három évtizedben szerte a Kárpát-medencében. Befogadhatná, és ingyenesen közzétehetné azokat a korszerű irodalompedagógiai anyagokat, amelyek segítségével a kortárs irodalom tanítását elő lehetne segíteni.
A lényeg: a DIA jelenleg egy drága, de használható honlap. Ennél jóval több lehetőség van benne, ezek kiaknázása és további fejlesztése, más projektekkel összhangba hozása a DIA munkatársaival történő együttgondolkodás után véglegesíthető.
(…)
Duna-menti Kulturális Köztársaság
Minden évben a Duna hajózható szakaszán elindulhat egy hajó, ahol – évente tematikus összeszervezettségben – meg tudják mutatni magukat a Duna-menti nemzeti kultúrák. Minden nagyobb kikötővárosban megállhat, „kipakoljuk a portékát”, és egy-két napos villámfesztivál keretében megmutatjuk magunkat. Úgy lehetne időzíteni, hogy pl. Budapestre a Sziget időszakában kössön ki.
Ebbe bevonnánk a dunai kikötővárosokat. Ez fontos különbség lenne a fentiekhez képest: azok országok közti együttműködést valósítanak meg, ez pedig városok és önkormányzatok közti együttműködést.
Közép-Európai Íróakadémia
Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia mintájára, annak kibővített programjaként a közép-európai pályakezdő fiatal szerzőknek meghirdetni évente egy íróakadémiai képzést (csereprogramok, közös alkotótáborozások, közös kárpát-medencei irodalmi karavánok, fesztiválszereplések, alkotói workshopok, többnyelvű antológiák stb.).
Ezt össze lehetne kötni a jelenleg a Balassi Intézet maradékán vagy épületében működő posztgraduális fordítóképzéssel, a füredi Fordítóházzal és a fesztivállal is. A fiatal fordítók (és szerzők) a szeptemberi fesztivál előtt előkészítenék számos mű magyar és magyarról idegen nyelvekre történő fordítását. Egy kéthetes vagy hónapos workshop előzné meg a fesztivált, és magán a fesztiválon már lehetne osztogatni a kis két- vagy többnyelvű könyvecskéket, lehetne versekkel szórólapozni az egész városban (főbb közl ekedési csomópontokon és egyetemeken), lehetne ide egy metróversprojektet is időzíteni. Így minden évben egy szeptemberi hétre Budapest a közép-európai irodalom fővárosa lenne.
(…)
