Petőfi ismeretlen versei

Petőfi ismeretlen versei

2019. 03. 11., h - 11:03
0 hozzászólás

Az alábbi írás 2018. március 17-én jelent meg a Magyar Nemzetben. Egy hónappal később a lap megszűnt, aztán a lap - a Magyar Időket magába olvasztva - újraindult. Azóta az írás eltűnt az archívumból. A DRÓTon most az ünnep alkalmából - egy évvel később - újra olvashatjátok.

Adjátok tovább, ha tetszett. Ja, és éljen a sajtószabadság!

Petőfi ismeretlen versei

 

Vajon írt-e Petőfi Sándor halála után is verseket? A kérdés, csak félig-meddig vicces.

Március tizenöt környékén mindig felélénkülnek különböző híresztelések, hogy nem is 1849-ben, hanem 1856-ban halt meg Barguzinban. A történet ismert, számtalanszor írtak róla, erősítették és cáfolták meg, derítették ki, hogy a barguzini csontok alapján Petőfi nő volt és hasonlók. Most nem csak azért foglalkozom vele, mert aktuális és kimeríthetetlen, hanem két sokkal súlyosabb okból is." "

Az egyik az, hogyha két lépéssel hátrébb lépünk, akkor mit látunk azon túl, hogy néhányan rögeszmésen próbálják bizonyítani a valótlant, s a többi vagy hisz benne vagy kineveti? Azt, hogy Petőfivel együtt valami más is hamvába holt a magyarságban. Petőfivel halt ki belőlünk a fejlődésbe vetett hit, a függetlenség reménye, a szabadság és a szerelem, és talán az ifjúság is.

Petőfi Sándor maga is tett róla, hogy vadromantikus eszmék kifejezője legyen, színész volt és eljátszotta a költőt, mígnem ő lett a Költő. Még Adyt sem, József Attilát sem tudta ez a nép annyira elfogadni költőnek, mint Petőfit. Pilinszkyről és Weöresről meg ne is beszéljünk. Ha egy magyartól azt kérdezzük, hogy milyen „a Költő”, akkor leírása alapján Petőfit kapjuk. Pontosabban egy hamis Petőfi-képet, ami unalmas ünnepségek és vegyes minőségű tanulmányok során alakult ki. A Költő csillogó szemű, fekete üstökű, vékony legény, aki csóró, szegény, szerencsétlen, de halhatatlan. Ez a halhatatlanság az, ami senki másnak sem adatott meg a modern társadalomban, ezért sajnálják, de irigylik a Költőt. Itt ma mindenki halandó. Nincsenek már királyok, mágusok, hősök és hősnők sem. Csak a Költő maradt halhatatlannak. Miért? Nem világos, ahogy Hamvas is mondja. Petőfi halálát tehát azért nem tudjuk elfogadni, mert nem értjük, hogy mi a költő.

" "A másik oka ennek az írásnak az, hogy a Sennyey-család egykori bélyi kastélyának falán immár néhány éve ott árválkodik egy emléktábla, amire azt vésték, hogy Petőfi 1856-ban halt meg. Sokat gondolkoztam azon, hogy - tekintve érintettségemet, úgyis mint Sennyey és úgyis mint költő, író és irodalomtörténész -, felemeljem szavamat a tábla, a történelemhamisítás, a rögeszmék és hasonlók ellen. Végül arra jutottam, hogy ez a rögeszme, éppen az én családom egyik elcsatolt, elhagyott, ellopott és majdnem tönkrement kastélyának falán valami olyasmit fejez ki márványba vésve, amit mindig csodálattal vegyes döbbenettel szemléltem saját népem történelmében.

A valóságtól való teljes elrugaszkodást.

Költői nemzet a magyar, s költőit vádolja azzal, hogy a fellegekben járnak, elképzelt világokban utazgatnak, miközben nem érti, hogy mi a költő.

Petőfi egyik elfelejtett versében, azt írja:

„Tanuljátok meg, mi a költő,

És bánjatok szépen vele,

Tanuljátok meg, hogy a költő

Az istenség szent levele.”

Úgyhogy azt javasolnám, hogy olvassuk inkább Petőfi Sándor még életében írott verseit, rögeszmék kergetése helyett, hátha segít visszanyerni hitünket fejlődésben, függetlenségben, szabadságban és szerelemben. Hátha lehet újra ifjú és megújulásra kész nép a magyar. Nem csak képzeletben, hanem valóságban is.