Pier Paolo Pasolini: Olaj - részlet az olasz filmrendező utolsó könyvéből

Pier Paolo Pasolini: Olaj - részlet az olasz filmrendező utolsó könyvéből

2016. 03. 23., sze - 17:52
0 hozzászólás

„Ott, ahol a titok nélküli dudor kinyomakodik az anyagból, a nadrágok kopottak, fakók, már-már színtelenek. Ez pedig csak felerősíti a magamutogatást.” -  Pasolini Olaj című utolsó, befejezetlen regénye gyönyörű és borzasztó torzó, tragikus eseményeknek emléket állító monumentum. Szerzője szándéka szerint ez lett volna a Nagy Mű, melyben a világ elé kívánta tárni mindazt, amit koráról, társadalmáról, kultúrájáról megtapasztalt, gondolt. Pasolini nem akarattal hagyta magára el nem készült művét - az erőszakos halál gondoskodott róla, hogy a vállalkozás örökre befejezetlen maradjon. Puskás István fordításában olvashattok részletet a Kalligramnál nemrég megjelent könyvből a DRÓTon.

A Látomás tizenkettedik fejezetében Kula az xxx xxx utca, azaz a IX. Kör előtt halad el. Cinziát szorosan ölelve, hogy el ne szökjön előle, éppen csak cammog – a fáradtságtól már holtfehér, akár a frissen mosott lepedő –, s az utcán összeverődött társai felé kacsintgat. 

A Látomás masszív, áttetsző színfalai által kibocsátott kanárisárga fényben a társak különösen kirívónak tetszenek, mert ruházatuk uralkodó színe a kék. A Kör Modelljének állított Kápolna is kanárisárga az utca végében: most a Szabad Szerelem Elemét testesíti meg. A Szabad Szerelem meglehetősen narcisztikusnak tűnik. A Látomás mögött eltemetett Valóságban árnyként feltűnő elődök sem ismernek tréfát a nárcizmust illetően; ez pedig nem mond ellent a úgyermek természetének, aki – anyjának köszönhetően – születése óta büszke a paszulykájára. A térség túlsó végében látható alakok egymás előtt játsszák szerepeiket, ennek megfelelően öltöztek fel és cselekszenek; úgy csípik ki magukat, ahogy pár évvel ezelőtt dívott, amikor még nem záródtak be véglegesen a sok évszázados lumpenproletár nyomorúságába. A csőnadrágok vagy bő trikók, maga „Az Öltözék” – azaz sötét nadrág, fehér ing – arra szolgáltak, hogy a többi fiú, férfi számára megmutassák szép testrészeiket (szám szerint hetet), az adottságaikat. A sikátor, a külváros egész univerzuma, egyetlen hatalmas „porzó” volt. A fiúk egymás közt, egymástól tanultak, egymást nevelték, azon versengve, hogy a lehető legxxxben megvalósíthassák az ősi Modellt. 

Ezek a srácok itt, a Látomásban – a IX. Körben – arra törekszenek, hogy a nőknek megmutassák maszkulinitásukat. Nárcizmusuk ezért tűnik anomáliának, szánalmasnak. 

Ácsorognak a járdán vagy a falat támasztják, esetleg a bár előtti székeken terpeszkednek, mindannyian, kivétel nélkül, közszemlére teszik nemi szervüket, de nem ám metaforikus értelemben! A faszukról és a heréikről van szó. A nadrágok csípőben és derékban iszonyú szűkek, bármi is lapuljon alattuk, az illetlenül és hangsúlyosan válik láthatóvá, ám a szokásos szilaj ártatlanság elveszi a jelenet drámai élét, s kissé viszszataszítón fájdalmassá teszi a dolgot. Ott, ahol a titok nélküli dudor kinyomakodik az anyagból, a nadrágok kopottak, fakók, már-már színtelenek. Ez pedig csak felerősíti a magamutogatást. Egyeseknek a combhoz szorítva válik láthatóvá a fegyver teljes alakja, pont olyan, mint amilyeneket a kiskölykök szoktak a vécék falára rajzolni. Másoknak kicsit alaktalanabbnak mutatkozik: a slicc egyik oldalán a herék, akár két kis krumpli, a másik oldalon meg az uborkára vagy a zsenge cukkinire hasonlító fasz. Akadnak olyanok is, akiknek sikerül jobban megőrizni a titokzatosságot, azáltal, hogy alaktalan, fakó dudort tesznek közszemlére, ami azért így is émelyítőn ártatlan. Az Istenek felhívják Carlo gyelmét arra (sőt, feltárják előtte), hogy a priapizmus spektákuluma egy másik Látomást előlegez: az Újdonságét. 

(Puskás István fordítása)