Rólad akartam – Éltető Erzsébet versei - Szexi költők 6.

Rólad akartam – Éltető Erzsébet versei - Szexi költők 6.

2015. 08. 26., sze - 13:39
0 hozzászólás

„Lépten-nyomon foszlik jelentésem, / Csak te nem botlasz belém.” -  A marosvásárhelyi születésű, Várpalotán élő Éltető Erzsébet versei a DRÓT Szexi költők sorozatában. Ne hagyd ki! Élvezd a verseket!

Kerülő utak

Elkerülsz legközelebb tudom,

Ha a macskakövek tükrén

Repedezett titkokat feszítek,

Mert nyomaid lopott lélegzetek

Fodrában verik vissza rám

A reggeli lomha lépteket.

Aztán csak a kávéillat marad,

Mi egyre szivárog karcolataim felé,

Lépten-nyomon foszlik jelentésem,

Csak te nem botlasz belém.

 

Rólad akartam

(Hollós Korvin Lajos-parafrázis)

 

Én nem emlékszem, mikor kezdtem.

Csak azt, hogy ősz volt, mikor megérkeztem

ebbe az önmagából kiszakadt pontba,

ahol jelenleg is állok.

Te a túlsó parton,

én meg hiába kiabálok,

csak a foghíjas semmi visszhangja

viszi át benned mindig visszaköszönő álmom,

miben a sorok közt kószálva

textusom szanaszép jeleit folyton

össze és szétkuszálom.

 

Pedig ha tudnád, hogy utálom,

mikor megtiltják tudatom

mit, mikor és hogyan szelektáljon.

Látod? Egy elejtett gondolatban

így bánt most is, mi a végére

szilánkosra törik bennem.

Én abban a hitben kezdtem el megírni,

hogy te úgyis elfelejted.

 

Én nem tudhattam ennyire előre,

hol a határa képzelőerőmnek.

Én nem tudhattam ennyire előre,

hogy egy elhanyagolható ponton

pont ott átüt a papíron hiányod.

Én nem tudhattam előre,

hogy egy ponton a rímet újra elhibázom.

Pont ezek a csillagpontok az égen,

miket összekötve kórlapomon

az íráskép tisztán kiolvasható lett volna:

 

olyan korban élek,

mi az idő lőtt sebeit homlokomra nyomva

indokolatlan fürdik hamuban és porban

melyből vétetett.

Itt már nem a gép forog,

az alkotó tévedett.

 

Nem volt olyan rövid posztó,

mint amennyi közönyt éreztem

a kritika felől felém özönleni,

hol osztó klikkek foszló kosztümében

szép katonás rendben kellett megfelelni.

Nem volt rövid a posztó,

legfeljebb verslábaitok nyíltak

túl könnyen szét

mialatt én csak annyit tudtam,

milyen, mikor két margó közé

egy odaértett alany lefekszik nesztelen.

Én az elbeszélő vagyok,

ki ha nincs jó formában,

akkor is meztelen.

Életemmel kezdtem elveszteni

háborút és békét,

mielőtt minden szó magától

kiszakadt volna.

Ha nem tudod, kérdezd meg,

hogy verset írni

miért nem másról,

hanem rólad akartam.

 

Nincs mit

Nincs mit mondani

mondani nincs mit.

Elakad a hang,

hiányos a szókincs.

Az összegyűrt galacsinokkal

betömött száj néma.

Nem én, csak néha egy

elejtett fonéma

ami futólag felkiált

a „semmiért egészen”.

Nincs miről lemondani,

csak amivel épp megelégszem.

 

Köszönök, de nincs mit

kinek nincs.

 

Ki kellene válogatni az

egymásra

halmozott

papírokból

a lényeget.

Archiválni örökre, ami nem fontos.

Befejezetlen sorokat

a szamárfüles lapszéleken,

Ki kellene radírozni

minden utolsó mondatot.

 

Éltető Erzsébet 1988-ban született Marosvásárhelyen. Jelenleg a Pannon Egyetem Összehasonlító irodalom mesterképzésének végzős hallgatója, valamint kulturális szervező Várpalotán. Eddigi publikáiciós tevékenységét néhány kritika, recenzió, novella, esszé és vers jelenti (itt: Tempevölgy, Vár Ucca Műhely, Parnasszus, Séd, Sziveri János Intézet online felülete). Kutatási területe a kortárs magyar irodalom 2012 óta tagja Az OdaLÖKött KÖLtészet – Slam Poetry Veszprém csapatának.