Sarah Kéryna: semmi-idő - VI9.

Sarah Kéryna: semmi-idő - VI9.

2014. 11. 22., szo - 10:00
0 hozzászólás

Sarah Kéryna semmi-idő című verse Szabó Kisanna fordításában a DRÓTon!

semmi-idő
Sarah Kéryna verse Szabó Kisanna fordításában

semmi-idő

Hogy lehet, hogy halott? Hiszen van otthona.

Ki mondta, hogy teltebbek a színek, ha a Misztrál fúj?
hogy az esti leves tapad a hashoz?
hogy hetente egyszer moziba kell menni?
hogy naprakésznek lenni annyi,
mint megragadni az időt,
hogy a beérkező levelek
formálják a terveket?

Kerestük a keresztet a hegygerincen,
alakja beleolvadt a sziklatestbe.
Látvány zuhanás közben

Hogyan fogja be az ágy az éjszakát? Hiszen minden szétesik.
Ki mondta, hogy egy év kell hozzá?
Hogy idővel...

A pince tele
A hűtő üres

Szorítok, hogy ne találkozzak senkivel, aki a kezdeteim felé fordítana vissza,
annyira jelentéktelen volt az indulás.

Egy óra telik el hiába, fényképkereséssel.

Három szöveget kell gatyába rázni.
Egy biobibliográfia.
Egy találkozó.
A kormos villanykörte.
Számlák tömkelege.
Elévült vények.
Szendvics a kézben.
Égő szájpadlás.
A lektor.

Mint az öregek: mozidélután heti rendszerességgel

Megvannak még a krizantémok?
Ki mondta, hogy a halottak nem beszélnek többé?
hogy a föld néma?

Nézzük a fákat a téren november végén,
dörömböl a napsütés.
„Még a madarak sem értenek semmit”

Minden elhalad?

Új bútor a fürdőszobában
És egy újra működő porszívó
És: „a test beszél”
És határidőn belül lenni annyi, mint életben lenni még

Az eső, a nedves föld,
bukszusok erős illata, a sziklák hidege mint
a halottak bőre

Egy lassú reggel behúzni
a napot az ablakon át.
Soha nem lesz erkélyem.
Pörgetni a naptár lapjait.

Ki kellene selejteznem a ruhákat
és elajándékozni a könyveket.
Osztályozni a leveleket, a füzeteket, mindent újraolvasni, elrendezni.
A fényképeket is.

A fejemben volt egy bizonyos kék.
Pontos.
Azonosítatlan.

Ég-féle kék, kövér.
Egy filmben volt ez a kék
„Görög-kék” - mondta

Az élet egyes pillanatainak címet adhatunk,
írja Annie Ernaux az Occupation-ban.

Vonatutazás egy maghrebi országban,
egy városka, dombok.
A sínek mellett ösvény.
Bukszusok, tiszafák. Egy hang szól hozzám: „Ez az ő útja”

Ki mondta, hogy a december a gyerekek hónapja?
Van elég hely egy szerelmes és három halott számára?

Keresés
a képernyőn,
egy ismert színésznő arcában,
híres ember képe.
Az éjszaka álmai egy csésze zöldtea előtt.

Nem lesznek soha öregek.
Ki mondta, hogy környezetszennyezőbb voltam egy multinál?

Három tízcentest találni, három fénymásolt oldalért,
kihúzni a dugót a mosogatóból,
becsukni a spalettákat.

Egy szemafor a barátom a kortárs központ ódon boltívei alatt.
Egy reggel, egy halálhír,
megint. „Még az orvosok sem értenek semmit”.

Fog-e esni az eső karácsonykor Tanzániában?

Szombat délutánonként elmenni megnézni egy kiállítást,
ami aznap látható utoljára, és későn érkezni.

Frissen mosott haj,
felsöpörve, felmosva.

Elöl senki, hátul senki.
A geneológia rendetlensége.

És:  „az élet megy tovább”.
És: „Élni kell, mindennek ellenére”.

Úgy tűnik, a napok rövidebbek,
mióta a föld megbillent a tengelyén.

A nagymama sírhely nélkül
hamu a szélben, tölgyligetben.

Ki mondta, hogy az április a bolondok hónapja?

És hirtelen, ok nélkül
valami részeg mámor
az Aubagne utca hídján
a naplementében.

Mint a fiatalok a vonatokon, hétvégén

Végül a betegség fátyolossá tette a hangjukat
ahogyan kezdtek eltűnni.