A sóvárgás démona | Mező Mihály két verse

A sóvárgás démona | Mező Mihály két verse

2019. 06. 27., cs - 10:48
0 hozzászólás

Másságom oly mesteri,

hogy nem tud mit kezdeni

a mosttal.

 

Mező Mihály

Asszociációk szabadon

 

Nadrágomon csíkok gyűrődnek keresztbe,

hiába a cél keresztje,

csavarodik a lét morgása,

kapaszkodik egymásba a kény, és a kegyelem.

 

Te szó, ki jössz elő

a találékony mindennapokból,

emeld kalapod az alábukó sárgás fény előtt,

és legyél a pillanat kelléktára.

 

Másságom oly mesteri,

hogy nem tud mit kezdeni

a mosttal.

Hát Holddal kél a Nap?

A madarak, kik útjukat sem tudván,

át tavaszon s pusztán

húznak felettem,

nem érzik a szabadság béklyóit.

 

Miért kell lássak,

ha így minden kontraszt gyalázat? 

Miként lehettem

e hővel sózott fagyhalálnak

ily esetlen görcse?

Mindig mások találnak meg,

mindig magam leszek beteg,

és mindig újjászületek.

Csak azért, hogy átgondoljam:

kapartam-e elég mázat,

vagy a maradék alázat

már kiveszett belőlem?

 

Hősöm erőtlen,

buta és zavart,

bár ezt a kavart

én alkottam, ím.

Halálom nem lesz kín,

inkább felszabadulás.

A hatás

annál inkább valós,

minél inkább ráhajlok a létre.

 

És ne hazudj szemembe

te vénülő pojáca:

már nem vagy

szívszekrénybe zárva.

Ha csak teheted

légy a magadé,

és a sál,

mit fejedre csavartál,

mint a narancs héja válik majd el tőled.

 

Kinyitom szemem,

hogy tisztán és fehéren

újra asztalomhoz üljek.

Abroszom a pillanat,

hol cigányok boldogan hegedülnek,

majd csendes mosollyal szájukon

sorban dűlnek ki a napfényre.

Sárga-halottan,

így hallottam.

Tőlem.

 

 

A sóvárgás démona

 

A sóvárgás démona

Díszes dobozba zárva

Lépett előszobámba

Mint tegnapom lábnyoma

Holnapom zátonyára

 

Beljebb hívtam, hiszen

Már vágytam a társra

Vagy mindig csak másra

S lépkedtem a vízen

Nem volt erőm a maradásra

 

Magasba repített a szél

Sikoltottam: még!

Felémzuhant az ég

Úgy hittem, a kezdet beszél

De rámkacsintott a vég

 

A tapasztalat nagy úr

A magasság is mélység

Gyönyörömbe vésték:

Ha hamisan szól a húr

A szenvedés is érték

 

Kontrasztjaim és kényszerem

Csavarták ki e fény levét

Bár nyalogathatom hegét

A múltam is az ékszerem

Istenem így nyújtja kezét

 

 

MEZŐ MIHÁLY így ír magáról: „1981-ben születtem Szegeden, de Zalában nőttem fel. Pécshez is köt egy jó 10 év az életemből.

Általában emberekkel foglalkozom és embereket figyelek meg. Magamat mindig. Legtöbbet pedagógusként dolgoztam.

Számomra az a fontos a verseimben, hogy minél pontosabban le tudjam festeni azt, ami éppen bennem zajlik.

Családcentrikus bolyongó vagyok. Bár szeretek utazni, ezen már szívesen változtatnék.”