A százéves költőnő rejtélyes élete | VIDEÓ + esszé

A százéves költőnő rejtélyes élete | VIDEÓ + esszé

2018. 11. 20., k - 10:00
0 hozzászólás

Angliában tanult, az első magyar női autóvezetők egyike volt, a Duna deltájánál és Erdélyben figyelte és írta le a madarakat, a második világháború alatt megmászta a Dolomitokat, Rómában vált költővé és nyolcvan évesen, harmadik férje mellett találta meg a boldogságot.
Békássy Éva, Békássy Ferenc húga nyilatkozott 1996-ban, egy évvel a halála előtt a Szombathelyi Televíziónak. A szerkesztők 2015-ben a költő halálának századik évfordulóján a felvételt megtalálták és elküldték nekünk. Külön köszönet Tanai Ibolya műsorvezetőnek, hogy felhívta erre az értékes filmre figyelmünket.
De ki volt Békássy Éva?

Weiner Sennyey Tibor

A százéves költőnő rejtélyes élete

 

 

Békássy Ferenc írásainak kiadása közben megismertem a Békássy-család több ágát is. A család meglehetősen kiterjedt, hiszen Bezerédj Emmának és Békássy Istvánnak hét gyermeke volt, melyből kettőt veszítettek el: az első fiúkat, Miklóst – még gyermekként, és Ferencet, aki huszonkét esztendősen, 1915-ben, huszárönkéntesként halt hősi halált a világháborúban. Szerencsére ma már Békássy Ferencet nem kell bemutatni. Egybegyűjtött írásai (2010) és Szerelmes levelei (2013) kiadása után 2018-ban egy kötetben ki tudtuk adni Összes művét. Ezen esszé megjelenésének idejében mutatjuk be a könyvet Szegeden és Zsennyében.

De ha egy pillangó megremegteti szárnyát valahol a zsennyei kert százados fáinak ágain, akkor lehet, hogy az olyan hatással lesz, hogy költők és irodalmak sora kerül viharos pompában elő a feledés homályából. Hangsúlyoznám: nem vagyok családtörténész, sem családtag, s bevallom, engem a szükségesnél jobban nem érdekelt sose a Békássy-család története, sokkal inkább irodalmi hagyatékuk. Farkas Zsófiának szeretném mindenekelőtt megköszönni, hogy rendelkezésemre bocsátotta Békássy Éva költői hagyatékának ránkmaradt töredékeit, ahonnan előkerült egy Weöres Sándor levél is.

Az említett levél azonnal felhívta a figyelmemet, arra, akinek az szólt, Békássy Ferenc húgára:

" "

                                             Weöres Sándor levele Békássy Évának.

 

Ebből a rövidke levélből nagyon sok minden kiderül. Valószínűleg nem ez volt az első levél, tehát Éva és Weöres már korábban is tartották a kapcsolatot. Nem beszélek arról mekkora jelentősége volt számomra Weöres elismerő mondtának Békássy Ferencről, amit rá is írtunk a Békássy összes hátlapjára Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád és Grendel Lajos elismerő szavai mellé. Hanem több fontos dolog is világossá lesz, egyrészt, hogy Békássy Éva ekkor (1971-ben) Rómában élő költő és fordító, másrészt, hogy van egy „Sennyei tölgyhöz” című verse, harmadrészt, hogy Weöres rokonnak érzi a Békássy-családot. Ez utóbbival van a legkevesebb dolgunk, hiszen pusztán csak az a tény, hogy Békássy Ferenc némely versét én kimondottan előzménynek és hasonló világúnak tartottam, mint ami sok Weöres-költemény, talán mellékes, még ha nem is oly „érdekes”. Valahol úgyis minden rokona egymásnak.

 

Békássy Éva életének felidézéséhez két remek dokumentum is nagy segítségünkre lehet. Az egyik egy 16 oldalas, 1947. október 17-én keltezett levél Vita-Sackwille Westhez, a másik egy rövid és vázlatos, szakmai életrajz tíz évvel későbbről, amelyet Münchenben írt. A későbbi eseményeket a gondosan elkészített fotóalbum - ami a Szombathelyi Televízió felvételén is látszik - és a család is segíthet rekonstruálni.

 

Békássy Éva 1898 február 24-én született - akárcsak Ferenc - a zsennyei kastélyban. 1910-ig otthon tanul, majd ahogyan testvéreit, őt is beíratják a híres, angliai, koedukált iskolába a Bedalesbe. Ebből az időszakból, egy nagyon szép fotónk van Ferencről, Istvánról és Éváról. Csak az utóbbi időben derült ki számomra, hogy a képen Éva is szerepel. Amikor a mi korábbi Békássy kiadásunkba vettük át egy cambridge-i könyvből, nem is sejtettem, hogy a fotót megvágták, s hogy a kép alján, egy esernyőre támaszkodva, Ferencre felnézve és mosolyogva ott van mostani történetünk hősnője.

" "

                                      Békássy Ferenc, Békássy István és Békássy Éva.

                                                               Anglia, cca. 1915.

 

1916-ban befejezi az iskolát, Drezdába utazik, ahol rajzolást kezd tanulni, de 1917-től egészen 1919-ig Itáliában él, Genovában, ahol filozófiát tanul. 1921-ben még egy évet tölt Olaszországban, majd Angliába utazik nyárra, testvére farmjára, Suffolkba. 1924 táján Norvégiában utazik, majd 1925-ben hazatérve megismerkedik első férjével, egy erdélyi gróffal, Kornis Károllyal. A családi legendárium megemlékezik arról, hogy Éva szenvedélyes autóvezető volt, talán az első a magyar női sofőrök között.

" "

                                                          Békássy Éva Sennyén. 1916.

 

Imádta a repülést is, így került kapcsolatba Almássy Lászlóval, az úszók barlangjának későbbi felfedezőjével, a még későbbi „angol beteggel”, akivel állítólag nem csak közösen repültek, hanem valami halvány románc is kezdett kibontakozni köztük. Ám Éva nem hozzá, hanem az erdélyi grófhoz ment hozzá. Ebből az időből van egy gyönyörű fotónk róla, ahol szeretett sportkocsijában ül, és rettentően melankolikus.

 

" "

                                                                Békássy Éva. 1926.

 

A huszonhét éves Éva, beleugrik egy házasságba, mely nem lesz éppen zökkenőmentes. Kornis szentbenedeki kastélyában laknak, férje előző házasságból lévő két gyermekét neveli 15 évig, közben több utazást tesznek a Duna-deltához és a Fekete-tengerhez, ahol ornitológiai tanulmányokat folytat, és a gólyákat figyeli meg, teljes átéléssel. „10 madár” című kis versciklusában írja:

 

„Madár vagy-e te gólya

vagy varázsló vagy, madár?

Magános mágusa a rétnek

sereges vándora a légnek,

idő előtti ős madár

tiéd a széles nagy határ.”

 

– ezek a versei talán ebből az időből származnak, míg a Weöres Sándor által említett „A sennyei tölgyhöz” és a „Sennyei álom” egyenlőre megfejthetetlen, hogy pontosan mikor is íródtak, mindenesetre akárcsak a „Weöres Sándornak” című Zsennyét és környékét írják le, tehát joggal tekinthetjük őket az első és külön ciklusnak. Utóbbi versét egyébként így fejezi be Kám, Jeli, Tana, Kőszeg, Rátót, Bozsok, a Fekete Völgy, az Írottkő említése után:

 

„Így bolyongok, míg végtére

Álomlábon hazatérve

(Jaj, mert másképp nem lehetett),

Borjúskerti sírok felett

Sennyén játszom kísértet.”

 

– ettől azonban még nagyon messze vagyunk, hiszen miután 1940-ben végleg tönkremegy kapcsolata Kornis gróffal, aki, ahogy Vita-Sakcwillnek írja „halálra itta magát”. Talán ekkor írta „Erdélyi körhinta” című versét, melyet így zár le:

 

„Az életem repül az áron,

jaj, hová szállt héttornyú váram,

ne légyen volt minden csak álom.

Állítsátok meg a világot,

mára elég volt, most már kiszállok.”

 

Elhagyja Erdélyt, s a Badacsonyban vesz házat, ahol megismerkedik az aradi származású, Mike József doktorral. Összeházasodnak, s a háború alatt második férjének segít, orvosi és tudományos tanulmányokat fordít a kolozsvári egyetem számára. Ezt a badacsonyi időszakot tartja később élete legszebb szakaszának, de végül keserű versében, a „Búcsú a Balatontól” címűben válik el szeretett vidékétől.

" "

                                                 Békássy Éva a két világháború között.

 

1944-45 környékén a zsidóüldözések ellen tiltakozó Békássy Éva és Mike Bergenbe menekül, ahol angolt tanít. Férje Dél-Amerikába akar menni, ő azonban nem szívesen hagyná el végleg Európát, így elválnak útjaik, s 1946 telén, egymaga mássza meg a Dolomitokat, és szökik Ausztriából Olaszországba. 48-éves ekkor, s talán e nehéz túra alatt fogalmazódott meg benne a „Pásztorok éneklik a Dolomitokban” című verse, amiben így sóhajt fel:

 

„Óriási sziklahegy, hogyha lelked volna

az egész esztendő csupa május volna,

a sok nyíló virág mind gyöngyvirág volna,

nagy gránit hatalmad rég leomlott volna.”

 

Az egész verset végigkísérő „volna” jól hangsúlyozza a reménytelennek tűnő helyzetet. Békássy Éva, mindent hátrahagyva, semmi és senki nélkül, két félrecsúszott házasság után, két világégéssel a háta mögött menekült a téli hegyeken át Olaszországba. Valójában e rettentő utazás alatt érik költővé.

 

Megemlékezik arról, hogy testvéreivel kisgyerekkorában gyakran játszották azt a zsennyei kertben, hogy botradőlt, reszkető vándorok, akiknek semmijük sincsen, éhesek és fáznak, de megpillantanak egy kedves házat a sűrű erdő mélyén, ahonnan már a kutya is barátságosan elébük szalad. Az első kopogásra a ház úrnője nyit ajtót (aki mellesleg édesanyjuk, Bezerédj Emma volt), s aki enni és inni ad, szállást ad a vándoroknak. A gyerekkor játékából valóság lett.

 

Békássy Éva újra eljutott Itáliába, az első házba összeroskadva és megtörve kopogott be, ahol befogadták, s így életben maradt.

" "

                                            Fotók Békássy Éváról, az 1940-es évekből.

 

Nem sokkal később írja hosszú levelét Vita-Sackwill Westnek, a híres angol írónőnek, aki nem mellesleg testvére, Békássy Ferenc barátjának és angol verseinek kiadójának, Virginia Woolfnak, volt a barátnője, talán ezért is fordult éppen hozzá, megalázkodva és könyörögve, hogy segítsen neki útlevélhez jutni, hogy visszatérhessen Angliába, ahol bármilyen munkát elvállalna. Legfőbb érve, hogy miért is segítsen neki a levél címzettje mert

 

„You are a poet – you understand. Please help me if you can and God bless you for it.”

 

– bár válasz és levélváltás következik, de a tényleges segítség, a történelem viszontagságai miatt azonban elmarad.

 

Éva ezután – kisebb kihagyással - Rómában él, és ide köthető költészetének legszebb vonulata. A római versek nem csak messze kiemelkednek kiadatlan és elfelejtett hagyatékából, hanem bizonyítékai annak a metafizikai érzékenységgel megélt kapcsolatnak, amit ő az Örök Várossal és a Földközi-tengerrel alakított ki. Ezek a versei a legszebbek. Olvassuk el „A tenger fölött” címűt:

 

„A tenger fölött futnak a felhők

fehéren, sugaras szegéllyel.

Nézi halszagú szerelmem

ki hálóját javítja

a régi Ostiában.

De nem sejti, jaj nem sejti

hogy én is már

aranyos felhőként

zivatarokat görgetek

A Tirréni tenger fölött.”

 

– e rövidke verse is jól mutatja az érett, de a dolgok iránt még mindig gyermeki érdeklődést mutató nő sajátos mélabúját.

 

A római életét csak egy viszonylag rövid szakasz zavarja meg, 1953-tól egészen 1957-ig a Szabad Európa rádiónak dolgozik, majd a később, időről-időre hazajár, s ekkor ismeri meg személyesen a Weöres-házaspárt.

 

" "

                                                                     Békássy Éva, 1956.

 

Rómában a hetvenes évek elején írja a római versek közül is a legszebbeket, például a „Bús ének a Regina Coeliből” címűt, melynek látszólagos könnyedsége mögött valódi tragédiák sora húzódik meg vezérfonálként.

 

Talán olvasóm is felsóhajt majd és egyetért, hogy ennyi viszontagság után joggal volt kegyes az ég hősnőnkhöz, s nem irigyeljük azt a boldogságot, amit Rómában megismert Norbert von Geschertől kaphatott. A szoros barátság után, mivel Norbert felesége 1976-ben meghalt, időskori szerelem követett.

 

Békássy Éva, 80 évesen hozzámegy harmadik férjéhez. Közös utazásokat tesznek Görögországba, és más tengerparti helyekre. 1984-ben Dél-Tirolba költöznek, Meranoba, ahol együtt élnek egészen Norbert 1990-ben bekövetkezett haláláig.

 

 

Békássy Éva Bécsbe költözik, a Máltai Lovagrend Idősotthonába, ahol nem sokkal 99-dik születésnapja után, 1997 május 23-án, délben meghal. Egy évvel korábban, 1996-ban, 98 évesen, mint a Szombathelyi Televízió felvétele is bizonyítja, teljes szellemi frissességgel mesél emlékeiről.

 

Egy hasonlattal érzékeltetve Békássy Ferencet mindig öreg léleknek láttam, aki megsejtette, hogy nincs túl sok ideje üzenetének megfogalmazására, míg húga, Békássy Éva sokkal inkább egy fiatal léleknek tűnik szememben, aki viszont idősödve ért költővé. Békássy Ferenc 22 évet élt, Békássy Éva 99-et. Ahol egyikük befejezte, ott másikuk folytatta. Közös volt azonban, s a régi magyar családok sajátja volt ez, az európai érdeklődés, a különleges életút, és az örök nyitottság.

" "

                     Békássy Éva, élete nagy szerelmével, harmadik férjével Norberttel. 1987.

 

Talán bátyja sikerén felindulva érdemes lenne a szélesebb közönséggel is megismertetni az elfelejtett Békássy Évát, bár nem minden verse világirodalmi szintű természetesen, de ő maga is része annak a nagy párbeszédnek, amit mi magyarok folytatunk sokszor reménytelenül, néha különös sikerrel az egész világgal. Éppen ezért érdemes lenne vékonyka életművét majd egyszer kiadni, s mivel szerencsékre szenvedélyes fotográfus volt, erős képanyaggal megtámogatni, visszaadni a magyar irodalomnak egy elfelejtett költőnőt.

Ha mi nem emlékezünk rá, senki sem fog.

" "

                                             Békássy Éva közel száz évesen a tengerparton.