Szegedi napló világjárvány idején 1.

Szegedi napló világjárvány idején 1.

2020. 03. 19., Csü - 18:20
0 hozzászólás

Weiner Sennyey Tibi barátom keresett meg azzal, vezessek naplót a veszélyhelyzet idején. Soha életemben nem vezettem naplót. Ahogy világjárványból is ez az első, amiben részem van. Bizakodjunk, hogy egyben az utolsó is.

A szegedi Mátyás tér 2020.03.18-án

Szeged, 2020. március 16., hétfő

Egy-két hete még költők sétányát terveztünk Tibivel a költészet napjára a szegedi Mátyás téren, amitől párszáz méterre ülök most, miközben gépelek. És az elkövetkező hetekben, hónapokban szinte minden időmet itt fogom tölteni. Ez megnyugtató érzés. Idegenben karanténban rekedni szörnyű lehet. Itthon − bizonyos szemszögből − ajándék. De költők sétánya nem lesz Szegeden április 11-én, arra akár mérget is vehetünk.

Szeged, 2020. március 17., kedd

Mivel egy elsősorban kulturális tartalmakat gyártó, az egyetemmel szimbiózisban élő televíziónak is dolgozom, ma még munkába kell mennem (itthon nem tudunk stúdióbeszélgetést rögzíteni). Egy minimum harmincöt perces magazint készítünk hétről hétre, amelynek − a pályázati követelmények szerint − legalább négy anyagból kell állnia. Az, hogy hamarosan nem tudunk majd megfelelni a követelményeknek, már most biztos. Nincsenek, és jó ideig nem is lesznek események, amelyekről beszámolhatnánk; a korábban forgatott, de még adásba nem került anyagok száma pedig véges. Ezért vesszük föl ma délután a stúdióbeszélgetéseket, szám szerint hetet. Valami azért legyen a tarsolyunkban.

Előtte még elmegyek a szüleimhez. E-receptet is most fogok életemben először kiváltani: édesapámét. Sorban állunk a gyógyszertár bejárata előtt, csak annyian léphetnek be, ahány kiszolgálópult üzemel. Mindenki türelmesen várakozik. Kicsit később, a boltban többé-kevésbé ugyanígy. Különös, hogy egész polcsorok üresek. Utoljára kamaszkoromban láttam hasonlót.

Az utca bezzeg nem kong az ürességtől, noha sokkal kevesebben járnak-kelnek, mint rendes körülmények között. Egy időre nyugodtan el is felejthetjük azt, amit jelenleg még „rendes körülmények” alatt értünk. Akkor is, ha ez a járvány távolról sem a fekete halál. Jelen tudásunk szerint a Covid-19 biztosan nem öli meg a kontinens lakosságának 15-40%-át, ahogyan a pestis tette a XIV. század derekán. Belegondolni is fáj, mit élhetett át Európa 1347 és 1352 között. A fertőzötteknek több, mint a fele meghalt. Most nem fog.

Az azonban mindannyiunk számára fontos kérdés, hogy milyen következményekre számíthatunk. Hasonlókra, mint ami hétszáz éve történt? Sokak szerint a pestis hozzájárult az átalakuláshoz, lezárta a középkort, hogy kibontakozhasson a reneszánsz és az újkor… Mit zár le a Covid-19? Lezár egyáltalán bármit is?

„Az, ami legjobb, nem betegséggel kezdődik-e mindenütt?” – veti föl Novalis. „Mindenütt, ahol valami új keletkezik, gyöngeség, betegség, »dekadencia« van jelen − írja Egon Friedell. − Minden, ami új csírákat termel, a csökkentett élet látszólagos állapotában leledzik: a terhes asszony, a fogzó gyerek, a vedlő kanárimadár.” Friedell szerint „az újkor emberének fogantatási éve: 1348, a »nagy pestis« éve.” 2020-ban vajon fogan-e új embertípus? Felelősebb, kevésbé szűk látókörű, empatikusabb, nemesebb? Marcus Aurelius szerint „semmi nem teszi nemesebbé a lelket, mint ha valaki az élet jelenségeit módszeresen és tárgyilagosan tudja vizsgálni, és mindig úgy tudja szemügyre venni őket, hogy világosan látja: a dolgok melyik rendjéhez tartoznak, mire használhatók, mi az értékük az összesség, mi az egyes ember szempontjából, ki a polgára annak a legmagasabb rendű államnak, amelynek a többi államok mintegy csak házai.

Továbbá: micsoda, miből áll, mennyi ideig marad meg természete szerint az, ami most bennem ezt a képzetet kelti?

Továbbá: milyen erényre van vele kapcsolatban szükségem, szelídségre, függetlenségre?”

Amióta az információsnak nevezett társadalomban élünk, minden eddiginél több lehetőségünk lenne az „élet jelenségeit módszeresen és tárgyilagosan vizsgálni”. Végtére is mérhetetlen mennyiségű információ birtokába jutunk szinte minden másodpercben. Valahogy mégse sikerül „módszeresen és tárgyilagosan” vizsgálódni. Meg aztán ugyan hol vannak azok a képességek, amelyekkel „az élet jelenségeit módszeresen és tárgyilagosan” vizsgálni tudnánk? És hová a fenébe tűnhettek, ha birtokukban voltunk valaha? És születik-e új ember 2020-ban, aki majd visszaszerzi mindet?

Szeged, 2020. március 18., szerda

Múlt hét péntek reggel kezdték el fölújítani azt a helyiséget, amit tavaly novemberben vettünk. A társasház, amelyben lakunk, kétemeletes, az elsőn és a másodikon három-három lakással. A földszintet a garázsok és az úgynevezett hobbyszobák foglalják el. Eredetileg minden lakáshoz tartozott egy ilyen földszinti, 17-18 négyzetméteres szoba. Amikor azonban mi megvásároltuk az otthonunkat (szinte napra pontosan nyolc évvel ezelőtt), ahhoz nem tartozott lenti helyiség, azt már régen eladták. Tavaly ősszel végre meg tudtuk venni az egyik szomszédét. Aztán a közművek és mérőórák titokzatos útvesztőjében bolyongtunk nem keveset, míg a múlt héten végre elkezdődhetett a lenti helyiség átalakítása dolgozó- és vendégszobává. Szinte pontosan akkor, amikor bezártak az egyetemek. Szerda este kaptam a hírt, hogy másnap nem kell mennem a Károlira tanítani. A feleségem akkor már fél napja tudta, hogy hagyományos értelemben nem fogja megtartani az óráit a főiskolán. A mesterek viszont elszánt emberek. Nem hátráltak meg. Először romboltak. Most kezdenek építeni. Attól tartok, nem sokáig. A mestereknek is otthon kell maradniuk lassan. Ugyanakkor pénzt is kellene keresniük, tudom én. Patt. Tele vagyunk patthelyzettel. Mindenesetre félbe-harmadába fog ez a felújítás maradni, az igen valószínű. De szüneteltetni mindenképpen muszáj lesz.

Ez egy újabb lényeges különbség a nagy pestisjárványhoz képest. Ma a többség hisz abban, hogy ez egy átmeneti állapot. Ezzel szemben a fekete halál tombolásának idején az emberek túlnyomó része nem hitte, hogy túlélheti. Boccaccio mesélői talán igen, de a sienai vagy oxfordi, párizsi vagy kölni polgárok zöme korántsem. Ők biztosak voltak abban, hogy elérkezett az apokalipszis. Itt és most ezzel szemben tudjuk, de mindenképpen tudni véljük, hogy ennek is vége lesz egyszer. Pár hónap, és a világ visszatér a rendes kerékvágásba. Vagy, ha szerencsénk van, az emberiség egy jobb kerékvágást talál. Akár az otthon üldögélés örömeit is újra fölfedezhetjük. Nagyszerű lenne, ha a felelősségérzet és -vállalás megizmosodna, a legnagyszerűbb pedig, ha a közösség föltámadna haló poraiból...

Na, jó. Feleennyire sem vagyok naiv...

Folyt. köv.